Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-25 / 147. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Június 25., Péntek Önakasztás Kecskemét Két öngyilkosság történt Bács- Kiskun megyében. Az áldozatok férfiak, mindketten felakasztották magukat. Államigazgatási eljárás keretében folytat vizsgálatot a Kalocsai Rendőrkapitányság egy 43 éves dunatetétleni férfi halála ügyében, aki szerdán lakása melléképületében felakasztotta magát. Idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. Hasonló ügyben vizsgálódnak a kiskunfélegyházi rendőrök is: szerdán egy 45 éves, helyi lakos akasztotta fel magát. Idegenkezűségre utaló körül- mény itt sem merült fel, objektív ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Gázrobbanás Tűz ütött ki a Vas megyei Gencsapáti egyik házának melléképületében csütörtökön. Kiderült, hogy az ott lakó idős férfi az ott tárolt gázpalackot kinyitotta, majd a gázt meggyújtotta. A palack felrobbant, a bácsi és a segítségére siető rokona könnyebben megsérült, europress Borulás Árokba fordult egy kamion Zalaegerszeg közelében. A jármű pótkocsija a túl gyors sebesség miatt jobb oldalára borult, és magával rántotta a tehergépkocsit is. Személyi sérülés nem történt, a keletkezett kár körülbelül egymillió forint. Az alkoholszonda szeszes ital fogyasztását mutatta ki, ezért a rendőrök a vezető jogosítványát elvették. EUROPRESS Holttest A Zala megyei Várfölde közelében egy férfi holttestét találta meg az ott dolgozó traktoros. A helyszíni vizsgálatok nem rögzítettek bűncselekményre utaló nyomot. A személyazonosság és a haláleset körülményeinek tisztázására a Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást indított. EUROPRESS Vízi mentés Túrázókat kellett kimenekíteni a Rába folyóból. Jakabháza térségében csónak akadt el egy uszadékszigetben, és a hatfős társaság nem tudott partot érni. Önkéntes tűzoltóknak, vízi mentőknek és rendőröknek többórás munkával sikerült partra hozniuk a pórul járt felnőtteket és középiskolásokat. EUROPRESS Cipőrabló A nyíregyházi pályaudvaron egy 17 éves fiútól elvették mobiltelefonját és sportcipőjét. Az elkövető induláskor leugrott a szerelvényről. Később a rendőrök az állomáson elfogtak egy 19 éves személyt, aki a sértett cipőit viselte, europress Gyermekbaleset Két kerékpáros Nagykálló közelében egymás mellett haladt az úton, amikor összeakadtak, és egyikük - egy tízéves fiú - a szemben közlekedő személygépkocsi elé esett. A gyerek súlyos sérüléseket szenvedett. EUROPRESS Rendőrharapó Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban Cs. József hajléktalan az őt igazoltató rendőröket leköpte, majd az egyiket farúddal lábon ütötte, illetve kézfejen harapta. A rendőr könnyű sérülést szenvedett, europress Belelapozott A sárbogárdi rendőrkapitányságon jelentkezett az a 17 éves lány, akinek eltűnéséről három napja hírt adtak a lapok. A lány a megyei lapban olvasta, hogy keresik, ezért jelentkezett a ka- pitányságon. europress _________ ■ TŰ KOR Hat lövés az áldozatra Elvégzett munka. A rendőrök egy nagy zsákba gyűjtötték az éjjeli lövöldözés tárgyi bizonyítékait fotó: europress Az Europress értesülései szerint hatszor lőttek rá arra a férfira a fővárosban, akit társai súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Azt egyelőre nem lehet tudni, ki és miért akart végezni a 33 éves férfival; a rendőrség tájékoztatása szerint többen támadtak rá. Nem akarta megerősíteni lapunk információit a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese: állítása szerint a nyomozati eljárás része az, hogy hányszor lőttek rá a 33 éves férfira a fővárosban egy szórakozóhely előtt. Lapunk úgy tudja: hat lövés érte az áldozatot, akit társai vittek kórházba. Annyi biztos: a bűncselekményben többen vettek részt. A hatóságok szerint a lövöldözők autóval menekültek el. A támadók csak a 33 éves férfira céloztak, annak ellenére, hogy az áldozat társasággal volt. Az ok és az elkövetők személye egyelőre ismeretlen, ám az kiderült: az áldozatra egy kiskaliberű fegyverrel lőttek rá. A bűncselekmény körülményeinek feltárása és a támadók kilétének felderítése nagy erőkkel megkezdődött; a BRFK munkatársai még a csütörtök hajnali órákban is a helyszínen vizsgálódtak - mondta Unger Pál. A rendőrség sajtómunkatársa szerint a helyszíni szemlét nehezítette az éjszakai sötétség, a területet be kellett világítani. „Az eset szemtanúinak szavahihetősége is megkérdőjelezhető” - fogalmazott, de nem részletezte, mire gondol. A Budapesti Rendőr-főkapiFővárosi lövések 2004. április 14. - Az V. kerületi Garibaldi utcában rálöttek egy Magyarországon tanuló 23 éves nigériai diákra, aki életveszélyes sérülést szenvedett. 2004. május 13. - A Nagyvárad téren egy 73 éves féri pisztolyból több lövést adott le a volt feleségére. Egy eltalálta az asz- szonyt, akit kórházba szállítottak. 2004. június 23. - A XV. kerületben, a Késmárk utca egyik szórakozóhelyénél több lövést adtak le egy 33 éves férfira. A súlyosan megsebesült áldozatot kórházba szállították. tányság emberölés kísérlete miatt indított eljárást a tisztázatlan körülmények között történt lövöldözés ügyében. EUROPRESS Még tart a tigrishajsza Szombatig őrzik még Baranyajenő erdős területeit. A szakemberek úgy vélik, ha addig sem kerül elő a nagymacska, valószínűleg odébbállt. Vagy sosem volt. Baranyajenő Még mindig keresik a múlt héten Bükkösd közelében feltűnt ismeretlen nagyvadat. Először egy ott élő kislány látta házuk padlásáról a tigrisszerű állatot, pár nappal később pedig Baranyajenön bukkant fel a titokzatos fenevad. Utóbb jól felismerhető talppáma- lenyomatot és kevésbé jól azonosítható - valószínűleg madárfélétől származó - maradványokat is találtak a helyszínre siető szakértők, akik szerda este a szemtanúk meghallgatása után gyors helyszíni tanácskozást tartottak, majd döntöttek a stratégiáról. Két magasles található a különös találkozás helyszínéül kijelölt erdősáv és árpatábla mezsgyéjén. Mindkettőn egy vadász és egy kábítólövedékkel, infra távcsővel felszerelt rendőr vigyázott reggelig, miután egy kizsigerelt csüngő hasú malacot húztak körbe és helyeztek el lőtávolban. Reggelre jóllaktak belőle a környékbeli rókák. Schaman József tigrisszakértő és Török Gábor fővadász szerint a lehetőségként felmerült vérebes hajtóvadászat nem vezetne eredményre, hiszen túl nagy a terület, és a domborzati viszonyok sem megfelelőek. Bakmecz Jenő, a település polgármestere elmondta, hetvenkét órán át fokozott megfigyelés alatt tartják a szerdán lezárt két kilométeres sugarú területet. Kéttucat kommandós segíti a munkájukat, és csütörtök estére félszáz vadász ígérkezett további segítségül. Ügy vélik, ha a határidő lejártával sem ad hírt magáról az állat, valószínűsíthető, hogy odébbállt. Amennyiben létezik egyáltalán. (Előzmények: www. dunantulinplo. hu) PINCEHELYI ZITA Aki tud róla, jelentkezzen! Mint ahogy lapunkban már beszámoltunk róla, június 17-én délután fél kettőkor egy balatonboglári strandon ismeretlen női holttestet találtak. A Fonyódi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya állam- igazgatási eljárást folytat a rendkívüli haláleset ügyében a személy- azonossága megállapításának érdekében. Az elhunyt személyleírása: 176 cm magas, közepesen táplált, kék szemű, haja 20-30 cm hosszú őszes, vége vörösesbarnára festett. Fogazata: alul bal oldalon a 2-3-as, jobb oldalon az őrlőfogak hiányoznak, felül bal oldalon 4-6-ig korona van fehér fémből, jobb oldalon a 4- es fehér fémkorona, az 5,6,7-es porcelánnal pótolt. Körmei a kezén és a lábán ápoltak. Jobb oldalon a bordaív alatt műtéti heg látható, feltehetően epeműtétből. Ruházata: kék-világoszöld-fehér mintás Triumph márkájú fürdőruha, barna szandál, bal kezén Casio Quartz óra. A strandon elhagyott női ruházatot találtak, amely feltételezhetően az elhunyté (zöld frottírtörölköző, bézs színű 44-es szoknya, barna Titi exqlusive márkájú blézer, Maerdifu márkájú szürke kötött pulóver, Pacific márkájú ujjatlan női felső). A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a személyleírás vagy a ruházat alapján felismerik az elhunyt személyt, vagy vele kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet a Fonyódi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán (Vitorlás u. 2.), illetve a 06/85/361-077-es telefonszámon. ■ Hamis húszezres Baja A bíróság 40 ezer forintra büntetett egy bajai asszonyt pénzhamisítás, társait - két bajai férfit - pedig két-, illetve egyévi próbára bocsátott. Az elítéltek csupán egyetlen hamis húszezrest - amit nem ők készítettek - próbáltak meg forgalomba hozni tavaly nyáron. Akkor vették észre, hogy hamis a pénz, amikor használt autót vásárolt a két férfi. A húszezres fénymásolat ezután az egyik bajai szolgáltató pénztárosához került. Ő beváltotta két igazi tízezresre, majd a postára vitte a hamisítványt. Itt megbukott. Tegnap a Bács-Kjskun Megyei Bíróságon bűnösnek mondták ki a három vádlottat. A pénztárosnőnek 40 ezer forintot kell fizetnie. A másik két vádlott at próbára bocsátották. A két férfi esetében az ítélet jogerős, a nő és az ügyvédje három nap gondolkodási időt kért. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Gyilkosság a híd alatt Szolnok Brutális gyilkosság áldozata lett szerdán késő este egy 19 éves csataszögi fiatalember a Zagyván átívelő vasúti híd alatt. Áz elkövetők öngyilkosságnak akarták álcázni tet tüket. Szerda este 10 óra körül egy munkából hazaigyekvő fiatalember figyelt fel a híd közelében, a sínen heverő férfira. A nyomozók megállapították, hogy bűncselekmény történt. Molnár András ezredes, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója azt mondta: a fiatalembernek volt egy 16 éves szolnoki barátnője, aki elhagyta. Amikor a rendőrök felkeresték a lányt, éppen új, 22 éves barátja és egy 16 éves fiú társaságában múlatta az időt. Azt állították: az előző estét együtt töltötték egy törökszentmiklósi szórakozóhelyen; hajnalra azonban egyikük beismerő vallomást tett. A lány állítólag félt volt udvarlójának esetleges zaklatásától, elhatározták, megleckéztetik a fiút. A volt barátot a lány csalta a hídhoz, hogy beszélni szeretne vele. A fiatal-embert azonban a két, vascsővel felfegyverkezett fiatalember is várta: gumikesztyűt használtak, és agyonverték a fiút. A fiatalok a holttestet a sínekre fektették; arra számítottak, a vonat által szétroncsolt holttestről senki sem gondol gyilkosságra. Azt nem tudták, hogy a vágányt műszaki ok miatt lezárták. horváth győző Kávé pörkölő üzem területi képviselőket keres Somogy megye területére, Kaposvár, Marcali, Siófok, Nagyatád környékéről FELADAT: - cégünk szolgáltatásainak megismertetése- partnereink számának további bővítése ELVÁRÁSAINK: -jó kommunikációs készség- kereskedelmi gyakorlat Fényképes önéletrajzát 2004.07.04-ig az alábbi címre kérjük Bősze Lívia 9071 Gönyű, Kossuth u. 126. Tel.: 30/632-0099 Kitörte a bíróság ablakát Az ablakot „támadta meg” az épületben az a feldühödött vádlott csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, aki nem volt elégedett az ítélettel. Teljes erőből, ököllel csapott az üvegbe. Kecskemét Az üvegtörés miatt megsérült 33 éves szabadszállási nőt és 29 esztendős párját zsarolás miatt állították bíróság elé. A Kun- szentmiklóson még márciusban meghozott elsőfokú ítélet és a tegnap kihirdetett jogerős döntés szerint is évekig zsaroltak, pumpoltak egy magányosan élő szabadszállási aszszonyt. Eladták a varrógépét, a televízióját, a hűtőládáját, még a fagyasztott húst is. Á megfélemlített asszony kára több mint kétszázezer forint. Végül erőszakkal aláíratott vele a most elítélt pár egy kötelezvényt, hogy ő tartozik nekik 375 ezer forinttal. Az elkeseredett nő előbb öngyilkosságot akart elkövetni, majd feljelentést tett a rendőrségen a zsaroló pár ellen. Ő azonban még így is a szerencsésebb sértettje lett az ügynek. A férfi ugyanis egy másik nővel sokkal kegyetlenebből bánt el. Éjszaka támadt rá a cimborájával, majd párnával fojtogatták a 90 éves asszonyt, és a nyugdíját követelték. Végül 32 ezer forinttal, egy fejszével és egy férfi félcipővel távoztak a házból. A Kunszentmiklósi Bíróságról bűnözői körökben már elterjedt az a vélekedés, hogy minden egyes ítélettel példát statuálnak, vagyis példátlanul szigorú. Ebben az ügyben is úgy gondolták a vádlottak, hogy kemény ítélet született márciusban, ezért enyhítésért fellebbeztek; tegnap azonban a férfi korábbi hat és fél éves büntetését jogerősen egy évvel súlyosbították. A nő ítéletét viszont - két évre felfüggesztett egyévi börtönt kapott Kunszentmik- lóson - változatlanul hagyta a másodfokon eljáró bírónő. Ugyancsak változatlan maradt a rablásban részt vevő tettestárs négy és fél éve is. A zsarolónő viszont élettársa büntetését so- kallotta, ráadásul ártatlannak mondta mindkettőjüket. Ezért az ítélethirdetést követően az ablakon vezette le a dühét: mentő vitte a repülőkórházba, ahol a sérülését ellátták, majd hazaengedték. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS AUTÓ AZ ALULJÁRÓBAN. A budapesti Astoria aluljáró egyik lépcsőlejárójába zuhant tegnap egy személygépkocsi, miután egy másik autóval ütközött. Az Astoria a főváros egyik legfontosabb kereszteződése, aluljárója pedig az egyik legnagyobb gyalogosforgalom helyszíne. A balesetben azonban - a csodával határos módon - senkj Sem Sérült meg._______ FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Budapest