Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)

2004-05-22 / 119. szám

SilBH 2004. Május 22., Szombat HÉTVÉGE 17. OLDAL Könyvespolc Erdély lelke Négy hadsereg katonája Oszlár András nem három, hanem négy hadsereg katonája is volt fotó: láng Róbert Valamennyien tudjuk és oly sok­szor érzékeljük, hogy minden táj­nak megvan a maga lelke, a maga varázsa. Ez a varázs szinte simoga- tóan ölel körül bennünket és mint­ha szólítana is a mind gyakoribb visszatérésre... Ezt a varázst mindenki érzi, aki Erdélyben csak egyszer is megfor­dult. Ezért vesszük kézbe külön örömmel mindig azokat a kötete­ket, amelyek ezt a csodálatos tájat megidézik. Főleg, ha olyan gazda­gon árad belőlük a szépség, mint a közelmúltban megjelent „Erdély lelke” című antológiából. Az „Erdély lelké-t”, csakúgy, mint a két évvel ezelőtti nagy sike­rű „A Havas dicséreté-t” a szegedi Lázi Könyvkiadó jelentette meg. A mostani kötetet is, akárcsak az elő­zőt, Hunyadi Csaba szerkesztette és válogatta. Kiválóan. Az erdélyi irodalom óriásai mellett újra felfe­dezhetjük a méltaüanul elfelejtett alkotókat és csak ámulhatunk azon, hogy annyi évtized elmúlása után az ő prózájuk is milyen sok­színű fénnyel ragyog... És ez a fény világít és melegít egyszerre... Rendhagyó módon, a kötet záró elbeszélésével kezdjük ismerteté­sünket. Makkai Sándor remek írá­sával, melynek címe: „Maros vize folyik csendesen...” (Csak zárójel­ben jegyezzük meg: müyen jó len­ne, ha a mai fiatal olvasógeneráció is megismerhetné Makkai Sándor történelmi regényeit, az Ördög- székért, a Táltoskirályt, a Sárga vi­hart, hiszen lassan negyedszáza­da már, hogy utoljára megjelen­tek...) A „Maros vize folyik csende­sen...” tulajdonképpen nem is el­beszélés, hanem nagy ívű, oly sok mindent felölelő esszé. Ahogy ez a hatalmas folyó hömpölyög, úgy árad szét előttünk Erdély történe­te. Mindaz, amelynek az oly sok vérrel festett századokon a Maros is tanúja volt... Makkai Sándor zá­ró gondolatai valamennyiünknek üzennek. Erdélyieknek és „kívül­állóknak” egyaránt... „A Maros sok mindent látott már,, s ki tudja, miket fog még látni? Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik azt hi­szik, hogy haragszik az emberek­re. De bizonyosan csak azért, mert valami olyanra vár, ami minden partjain élő léleknek egyformán meghozza a békességet és a bol­dogságot. Mikor csakugyan az élet szimbóluma lesz a kedves nóta: Maros vize folyik csendesen...” Külön örömmel fedezzük föl a kötetben a prózaíró Dsida Jenőt, akit költőként - joggal! - a XX. szá­zadi magyar líra egyik legnagyobb mestereként emlegetnek. Alig 31 éves volt, amikor elvitte a szívbaj! Kettétörve az oly szépen induló al­kotó szárnyalást... Dsida Jenő „Az elveszett ló” cí­mű alkotása elbeszélés, önvallo­más, emlékezés, líra egyszerre. Pár vonással is rendkívül eleven portré az utolsó erdélyi polihisz­torról, Kós Károlyról és a sztánai Varjúvárról. (Csak sajnálhatjuk, hogy Kós Károly ezúttal önálló írással nem szerepel az antológiá­ban...) Dsida Jenő kőrösfői leírásá­ban lírai szépségben áll előttünk az új kenyér osztására váró Kalota­szeg: Valamennyien ünneplőben: a legszebb magyar típus, a leg­szebb magyar népviseletben. A színek tobzódása, versengő virítá- sa és tökéletes harmóniája több volt, mint piktúra: zene volt. Az üde és idillikus élet ünnepivé fo­kozott szimfóniája...” A színek ragyogását, az ünne­pek harmóniáját oly sokszor beár­nyékolják fekete tónusok ebben az antológiában is. Hiszen a komor képek is oly meghatározóak voltak Erdély történetében... Ez a drámai hangulat csodálatos elevenséggel jelenik meg Kovács Dezső (milyen jó őt is újra felfedezni!) „Az erdő halála” című elbeszélésében. Pedig a történet oly lírain indul... Az öreg erdőkerülő békésen kis unokájával a hatalmas fák alatt, a hegyek kö­zött megbúvó kis tó partján... A kislány szájtátva hallgatja nagyapó csodálatos meséit a vízi manókról és a tókirályról... Aztán vad kegyet­lenséggel belevág az élet. Szó sze­rint, mert az új tulajdonos a fejszé- sekkel kiirtatja a fákat. „Mintha vérkönnyeket sírna az erdő...” Nagyapó és unokája pedig bele­vesztik magukat a tóba, a vízi ki­rály oltalmába. Hiszen ez már nem az ő erdejük többé... Torokszorítóan szép írás Fodor Sándoré is. A „Fehérfenyő” gyer­mek hősei karácsonyfákért men­nek az erdőbe. Minél több fehérfe­nyőért, hiszen ezeknek az ára a legtöbb a piacon. És hogy tudják segíteni egyedül maradt édesany­jukat... Aztán hirtelen vad széllel hóvihar tör rájuk. A két kisfiú me­nekül haza, kétségbeesve vonszol­va a karácsonyfákat. Nem akarják őket elengedni... Ám a végső ki­merültségben mégis egymás után hullatják el őket... Akárcsak jéggé fagyott könnyeiket... Az antológia számos oldalán fel-felizzik az oly sok százados magyar-román ellentét is. A „Hű­ség bilincsében” (Wass Albert no­vellája) éjjel törnek rá egy magyar családra a Securitate emberei. S míg a férfit kegyetlenül vallatják (aki maga sem tudja, mit akarnak tőle), az asszony rémülten mene­kíti a kisgyerekeket... Majd vissza­tér. A hűség örök büincsében... Maros vize folyik csendesen... S körülötte őrt állnak a hegyóri­ások. Mintha ők is suttognák Áprily Lajos sorait: „Tekintetem szárnyat repesve bontott, átölel­tem a hullámhorizontot s tetőit többet száznál és ezernél - s ti­tokzatos szót mondtam akkor: Erdély... ________ dr. sípos csaba Az asztalon szakadozott térké­pek, elmosódott tintájú leve­lek, megsárgult fényképek: emlékek több mint hat évtized távlatából. Egy idegen számára semmitmondó adatok, nevek­kel, helyszínekkel, Oszlár Andrásnak viszont öt esztendő az életéből. A legmozgalma­sabb fél évtized, amely a máso­dik világháború idejére esett.- Huszonegy éves voltam, amikor 1940-ben megkaptam a behívót a szerb királyi hadseregbe - kezdte történetét a vajdasági Óbecsén született férfi, aki hatalmas kacs­karingók után jutott el Somogyországba, hogy végül a kaposvári ruhagyárban gyakorol­ja eredeti szakmáját, s szabóként megannyi szépen megvarrt zakó, öltöny, felöltő, nadrág kerüljön ki a keze alól. Nis mellé, Zajecsarba vitte a vonat társaival együtt, a front kö­zelébe. A puskaport még messzi­ről sem szagolt társaság igencsak rettegett a folyamatos ágyútűztől. Hát még, amikor felvitték őket a szomszédos hegy tetejére, a Kragevica-sátortáborba, ahol megkezdődött a kiképzés. •- November végéig nyomorog­tunk a csúcson, nyáron megsül­tünk, ősszel pedig megfagytunk - borzong össze felidézve az emlé­keket Oszlár András. - Aztán hote­len szabadságoltak minket. Ekkor segített meg először a sors: alig­hogy elindultam hazafelé, kisik­lott a vonat, s az előttem lévő há­rom kupéban mindenki meghalt... S úgy látszik, akit egyszer megsegített Fortuna, a szerencse istenasszonya, többet nem is en­gedi el a kezét. Hiszen a negy­venegyes áprilisi német támadást is átvészelte. Kivezényelték a szokobanjai kőbánya védelmére- egy kőhaj ításnyira a később Radnóti Miklóst is rabjai között tudó Bortól -, ám a rosszul fel­szerelt katonák hamar feladták állásaikat, menekülni kezdtek, s hullottak a német golyózápor­ban.- Én elbújtam, majd amikor jöttek a fritzek átfésülni a terepet, megadtam magam - magyarázza az öreg. - Az esküm során ugyanis azt fogadtam meg: Péter király, addig leszek a katonád, míg az országban vagy! Látványos égi együttállás figyel­hető meg tegnap este óta az alko­nyaiban az északnyugati égbol­ton. A már hosszabb ideje egymás közelében tartózkodó Vénusz, Mars és Szaturnusz bolygóhár­mas mellé csatlakozik a Holdsarló is, érdekes látványosságot kínál­va. Az égitestek közül a legfénye­S a szerbek uralkodója ekkor már messze járt... Mint ahogy hosszú útra indult Oszlár András is, hiszen előbb hadifogolyként gyalogmenetben Nisbe vitték a németek, majd két hónapos fogság után hazaenged­ték. Hiszen magyar volt. S ennek itta meg a levét alig egy hónappal később.- Június végén értem haza, s július elején már ott várt a behívó - folytatja a szabómester. - Hor­thy a visszacsatolt Vajdaságból is soroztatott. Gépkocsizó lövész lévén Kis­kunhalasra került, majd Gyéké­nyesre helyezték a határőrség­hez. A leszerelés után hazatérhe­tett Óbecsére, ám még ki sem fúj­ta magát, jött az újabb behívó, ezúttal Nagyatádra.- Ekkor már erős defenzívá­ban volt a magyar hadsereg, hi­szen túl voltunk a Don-kanya- ron - ecseteli. - Nem is sokat te­ketóriáztak velünk, Atádról ripsz-ropsz átdobtak bennünket a keleti határra, Gyulára, majd meg is indultunk Romániába. Belényesig jutottak, ám ott szembe találták magukat a szov­jet csapatokkal megerősített ro­mán hadsereggel. Két nap mene­külés következett, Debrecenig meg sem álltak, ám ott a tisztek összekapták az alakulatot, s még egy díszszemlén is részt vettek.- Aztán Miskolcon át Pestre vonatoztunk - vonul vissza gon­dolatban hatvan évvel az esemé­sebb, a Vénusz, népies nevén az Esthajnalcsillag, balra tőle találha­tó sorrendben a Mars és a Szatur­nusz. Mindkettő halványabb megszokott fényességénél, hiszen jelenleg messze, tőlünk nézve a térben a „Nap mögött” tartózkod­nak. Az újhold utáni Hold minden hónapban egyszer mutat a mosta­nyek után az idős ember -, ott vi­szont elfogtak a nyilasok, azt hit­ték,S katonaszökevény vagyok. Az ilyen eseteket kevesen úsz- ták meg élve, ám neki ismét sze­rencséje volt: levitték Fehérvár­ra, majd vissza Buda alá, ám ott megszökött. Egy faluban éppen annyi ideje maradt, hogy civilbe öltözzön, s már meg is jöttek a szovjetek. A katonaruhás embe­reket mind elvitték...- Persze aztán rólam is kide­rült a katonamúltam, de azt mondtam, jugoszláv partizán va­gyok - kacsint rám cinkos pillan­tással Oszlár András -, s mivel tudtam szerbül, el is hitték. Be­soroztak a szovjet hadseregbe, Makszimovics szerb gárdapa­rancsnok jobb keze lettem. A gárdaezredet később Kapos­vár mellé vezényelték, s itt Oszlár András búcsút vett a se­regtől, s megindult hazafelé.- Sántosról Szentbalázsra ér­tem, amikor rám esteledett - kezd az epilógusba fáradtan a szabómester. - Bekopogtam a bíróhoz, tudna-e szállást adni, aki a szomszéd házra mutatott, menjek oda, hiszen ott már van­nak délvidéki menekültek. Be­nyitottam a szobába, s az első arc, akit megpillantottam, az óbecsei mátkám volt. Hatvan évet éltünk még együtt, igaz, eb­ből hármat külön, mert 1951- ben még a Rákosi-rendszer is besorozott... ________________________________VAS ANDRÁS ni hoz hasonló formát, az azonban nem túl gyakori, hogy ilyen látvá­nyos helyen, ennyi bolygó közelé­ben tartózkodik. A pénteki nap folyamán egyéb­ként a Hold több mint egy órára el­fedte a Vénuszt, a jelenség a nap­pali égbolton azonban csak távcsö- vekkel volt megfigyelhető. p „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Cseh és potroh Hogy kerül ez a két szó egymás mellé? Úgy, hogy mindkettő h-ra végződik ugyan, de a kiejtésük eltérő. A magyar nyelvnek egyik sajátossága ugyanis, hogy a h-ra végződő szavak egy részében nem ejtjük a h hangot, másik fe­lében meg ejtjük. Nem ejtjük a szóvégi h hangot a következő szavak szótári alak­jában: céh, cseh, düh, juh, méh, oláh, pléh, rüh; valamint néhány névben: Kacsóh (Pongrác), Oláh. Ejtésük tehát: "cé, cse, dü, ju, mé, olá, plé, rü, kacsó Ne is erőlköd­jünk ekkor a h hang kiejté­sével! Ejteni kell azonban ezekben a szavakban a h-t, ha a szótőhöz magánhangzóval kezdődő tolda­lék járul: céhek, csehek, juhász, méhes, rühes. E szavakat tehát h-val írjuk, és h-val is ejtjük. Ha azonban mássalhangzóval kez­dődő toldalékot kapnak a fenti szavak, vagy (szóösszetétel ese­tén) utótag járul hozzájuk, ismét néma marad a h: céhben (ejtése: cében), vagy ahogy Arany írja a Toldiban: „S amely kardot ő az álnok csehtől elvett,/ Avval adott neki örökös kegyelmet." (ejtése: csetől); dühroham (düroham); ilyen szóval találkozhatunk Pe­tőfi ismert versében is: „Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolomp- jával" (ejtése: junyáj), céhlegény (célegény), méhcsalád (mécsa- lád), pléhpofa (plépofa) stb. Éjtjük viszont a szóvégi h-t az ilyen szavakban: bolyh, doh, éh, enyh, fellah, keh, padisah, pot­roh, sah, Allah, Zilah stb. Ezen szavak minden alakja h-s: boly- hok, éhes, fellahok; s van egy tréfás szólásunk, amely így hangzik: „Ne köhögj, mert a ke- heseket adják el legelőször!" (a keh egyébként az igavonó álla­tok betegsége), tehát: kehes, to­vábbá: padisahtól, potrohos, sahnak, Allahban stb. Fontos még, hogy a nem ej­tett vagy ejtett szóvégi h-tól függ a hasonulásos toldalékok (-val, -vei; -vá, -vé) viselkedése. Amely szavakban ugyanis nem ejtjük a szóvégi h-t, természetesen nem következhet be a teljes hasonu­lás: csehvel, dühvei, pléhvé (ej­tésük tehát: csévél, düvel, plévé). Azokban a szavakban viszont, amelyeknek minden alakjában ejtjük a szóvégi h-t, megtörténik a teljes hasonulás: dohhal, pot- rohhal, sahhá, Allahhal. Allah egyébként nem beosz­tottja a fellahnak! Ez utóbbi szó jelentése ugyanis: egyiptomi pa­raszt. MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Májusi látvány az égbolton Elszántság pótolja a hiányzó forintokat A paprikás krumpli alap­anyagaiból világhírű Gun- del-menüt főzni - nagyjából ilyen nagyságrendű feladat áll most a rendőrség előtt. Nadrágszíjhúzás, elvonások, takarékossági intézkedések mellett kell még az eddiginél is elszántabban és eredmé­nyesebben a bűnözők nyo­mába eredni, és létrehozni egy európai színvonalú rendőrséget... A reform kezdetén, két éve a so­mogyi rendőrök nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy eredményesebb, jobb színvonalú legyen a bűnüldözés, hatéko­nyabb a megelőzés, nagyobb a biztonság és „polgárbarátabb” a rendőrség. Az eredmények mos­tanra őket igazolták. A nemrégi­ben készített megyei felmérés so­rán a lakosság fél százalékát kér­dezték meg, s 61 százalék jónak, fejlődőnek ítélte a rendőrség munkáját. Az önkormányzatok, társszervek, szervezetek, intéz­mények és gazdálkodóegységek 65 százaléka adott pozitív véle­ményt. Soczó László megyei fő­kapitány elmondta: Somogy to­vábbra is az ország egyik legfer­tőzöttebb megyéje a 100 ezer la­kosra jutó bűncselekményszám alapján. Ez elsősorban a balatoni szezonnak köszönhető, hisz minden második bűncselek­ményt ott követik el. De hogy eredmények vannak, azt nem csak a lakossági felmérés, hanem a számok is igazolják. Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a bűnese­tek száma, az idén eddig 10 szá­zalékkal kevesebb bűncselek­mény történt. Ezen belül a rablá­sok, betöréses lopások és gép­kocsilopások száma csökkent lát­ványosan. Valamelyest több lett az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmény, főleg a balatoni idényben. Jelen van a szervezett bűnözés is Somogybán, ez első­sorban a kábítószeres ügyekbén mutatkozik meg. De javultak a felderítési mutatók, az ismeret­len tettes ellen indult ügyek 50 százalékát sikerül felgöngyölíte­ni. A közlekedési balesetek szá­ma ugyan az elmúlt két év alatt folyamatosan emelkedett, de ke­vesebb a halálos, súlyos ered­ménnyel járó baleset. Több rend­őr vigyázza a közterületek rend­jét, és kiemelt hangsúlyt kap a bűnmegelőzés, a különféle meg­előző, tájékoztató programok is. A balatoni szezonra például 10 millió forintos plusztámogatás jut a rendőri munkára és húsz­millió a bűnmegelőzési program­ra. Az átszervezések eredménye­ként sikerült megerősíteni több városi kapitányságot. A nyári szezonra a Balatonhoz vezényelt ötven tiszthelyettes remélhetően Somogybán marad, s ezzel száz- százalékos volna az állomány - ezt eddig kevés megyében sike­rült megvalósítani. Korántsem ilyen kedvező a kép, ha a pénzügyi helyzetet nézzük. Tavaly adósságmentes évet zárt a megye rendőrsége, sőt kisebb fejlesztésekre, beruházá­sokra is jutott. Az idei megszorí­tások azonban itt is éreztetik ha­tásukat. Negyvenmillió forinttal jutott kevesebb a somogyi rend­őrség kasszájába, s ezenfelül ki Soczó László kellett fizetniük a több mint 30 milliós ruhapénzt is. Adósságuk ugyan jelenleg nincs, ám szigorú takarékossági intézkedésekre volt szükség. Az elvonások első­sorban az üzemanyag-költsége­ket és a túlóradíjat érintik. A bű­nözőknek azonban egyelőre ko­rai volna örülni: a megszorítások mellett is követelmény, hogy az alapfeladatokat el kell látni, az eredményesség nem csökkenhet és a lakosság sem érezheti meg a pénzügyi nehézségeket. A hiány­zó forintokat pedig a takarékos­ság mellett azzal is igyekszik pó­tolni a rendőrség, hogy az alapte­vékenységek közé nem tartozó szolgáltatásokat, például egyes rendezvények biztosítását, csak anyagi ellenszolgáltatás fejében, „szabott áron” vállalnak. JAKAB EDIT ) 1 Í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents