Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
2004-05-15 / 113. szám
9. OLDAL Hétvége A kelta „unió” feldarabolt kincsei. Költőiskola rímfaragóknak. 11. oldal 2004. Május 15., Szombat Mottó Hiszünk abban, hogy a természetben eltöltött idő nem pótolható mással. Hiszünk abban, hogy a természet megismerése életre nevel. Hiszünk abban, hogy a kétkezi munka hasznos, egészséges és növeli az akaraterőt. Hiszünk abban, hogy a hagyományok ismerete bölcsebbé tesz. Hiszünk a szemléltető, gyakorlatias játszva tanulás erejében. Ezért hoztuk létre a Katica Tanya Aktív Pihenés Központot. (Leporelló a patcai Katica-tanyán) A világért sem a Katica-tanyát Elsuhanunk a szennai falumúzeum mellett, a településtábla után a zselici erdőbe vesző út egyre keskenyebbé válik. Patca felé kanyarodunk, és szinte észre sem vesszük, hogy áthaladunk az alig negyven lakosú kis falun. A Csörge-patak hídja alatt az előző napi esők nyomán hömpölyög a máskor csendesen csordogáló víz, ám mielőtt végleg a vadonban éreznénk magunkat, mesebeli mézeskalács házikó bukkan elénk. Az út vége: a Katicatanya. Körülötte pedig a somogyi erdőség árasztja magából a tavasz illatát. Bódultságunkból röfögés, bé- getés és gyerekzsivaj riaszt föl: mangalicák, rackák és kisiskolások köszöntik egymást.- Éppen az ilyen pillanatok miatt hoztuk létre az általunk csak kalandparkként emlegetett tanyát - mondja Handó János, a birtok tulajdonosa. - Amikor 1993- ban ösztöndíjjal Angliában jártam, meglepődve tapasztaltam, hogy hétvégenként a városi családok ellepik a környékbeli gazdaságokat. Falusi gyerekként nem értettem, mi a szenzáció egy tehénben, ám kiderült: sok kis srác életében akkor látott először élő állatot, leszámítva a panelcsótányokat. S az akkor végzős pécsi közgazdász rádöbbent: idehaza is hasonló cipőben járnak a lakótelepi gyerekek. Tervek cikáztak a fejében, a patcai családi birtok, aminél ideálisabb környezet nincs is. Ám a megvilágosodást ekkor még nem követte a megvalósítás.- Mivel mindketten komoly referenciákkal rendelkeztünk, nemzetközi hírű cégnél szerettünk volna dolgozni, így diplomázás után Pestre mentünk- veszi át a szót Handó Eszter, a társtulajdonos és feleség -, s így egy darabig még váratott magára a mintagazdaság. Az élet azonban közbeszólt. János agyában 1996-ban egy ökölnyi cisztát találtak.- Eleinte az orvosok sem tudták, mitévők legyenek - emlékszik vissza a megpróbáltatásokra. - Akkor 27 éves voltam. Sok választásom nem volt: abban mindenki egyetértett, hogy vagy kiveszik, vagy belehülyülök. Viszont arra senki sem vállat garanciát, hogy a műtét után minden olyan lesz, mint előtte. Háromszor feküdt kés alá: még az őszszel, majd a következő év tavaszán kétszer is. Meggyógyult, ám a betegség és a műtétek nyomai máig érződnek.- Biztosan hallja a beszédemen, kicsit gyorsan pereg a nyelvem - folytatja János -, s a jobb kezem sem a régi. Paralízises lett... - teszi hozzá. Akkoriban nehezen dolgozta fel az új helyzetet. Ő, aki két végén égette a gyertyát, friss házasként béna kézzel, érthetetlen beszéddel élje le az életét? Depressziós hónapok következtek.- Nehezen tettem túl magam, ám győzött az értelem. Igaz, hogy a jobb kezem nem az igazi, de ott a bal... S ez a gondolkodásmód megmaradt: mindenben a jót, az előremutatót látni. No, és mivel mindenkinek csak egy élete van, bele kell vágni a lehetetlennek tűnőbe is. így döntöttek a világkörüli út mellett is. Ahogyan ők mondják, négy keréken akarták bejárni a világot.- Amikor először beszéltünk a barátainknak, ismerőseinknek erről az ötletről- veszi vissza a szót Eszter -, senki sem hitte, hogy belevágunk. Vegyetek inkább szuper kocsit, szép bútorokat, festményeket, ha annyi a pénzetek. Pedig nem volt olyan elképesztően sok, sőt, az utazás kezdetén, 1999 májusában csak a szükséges összeg háromnegyede állt rendelkezésükre. Mégis nekiindultak.- Az egész János ötlete volt - néz a férjére Eszter -, bár nem sokat kellett győzködnie, hogy tényleg bele kell vágnunk. Pedig akkor nem is képzeltük, milyen nehéz egy ilyen utat összehozni. Tizenkilenc vízumra volt szükségünk, tizenkét oltást kaptunk, éjjel-nappal bújtuk az útikönyveket, útleírásokat, mire kell figyelni, mit szabad, és mit nem. Amikor úgy éreztük, hogy felkészültünk, el indultöbbször fordult elő, hogy ott kellett éjszakázniuk a vadon közepén, ahol rájuk esteledett. A kocsi tetején kinyitható, három négyzetméteresnél is kisebb sátor főként a 190 centinél magasabb János számára okozott felejthetetlen pillanatokat.- Ám minden nélkülözésért kárpótolt bennünket a táj, az idegen kultúra, s bármilyen furcsa, a vadidegen emberek sze- retete - mondja kissé merengve Eszter. - Teljesen más világ, talán az egy- másratunk. Először Iz- landra vitt az útjuk - a gleccserek országába Németországon és Dánián át érkeztek -, majd meglehetős vargabetű után - az olasz Riminin át Londonba repültek, s onnan az Újvilágba - az Egyesült Államok következett.- Ott jócskán elidőztünk: három és fél hónapig tartott, míg kikeveredtünk belőle - így János. - Akkor még nem tudtuk, de hosszú ideig akkor érezhettük magunkat utoljára viszonylagos biztonságban. Normális utakon közlekedtünk, motelok, kempingek sorakoztak, szinte bárhol meg tudtunk szállni. Azután átmentünk Mexikóba... Valójában Miksa császár egykori birodalmában kezdődött az út veszélyes, de egyben vadregényes és leginkább izgalmas, emlékezetes szakasza. Sokszor elfogyott az út a kocsi kerekei alól, egyre utaltság miatt, de sokkal szorosabbak az emberi kapcsolatok. Befogadtak a házukba, leültettek az asztalukhoz olyanok, akik egy nappal korábban még Magyarországról sem hallottak, nemhogy rólunk. Az ételekhez meglehetős óvatossággal közeledtek. Húst, tojást, hámozatlan gyümölcsöt még véletlenül sem fogadtak el, s csak palackozott vizet ittak.- Sajnos, egyszer mindketten elcsábul- tunk - ismerte el Eszter. - János Indiában evett valamilyen utcán elkészített tojásos ételt, én pedig Tibetben néhány falat húst. Hiba volt megszegni az alapszabályt: hámozd meg, főzd meg, de legalábbis előtted főzzék... Ebből a szempontból felüdülést jelentett Ausztrália és Új-Zéland, ahová a Hús- vét-szigetek és Tahiti érintésével érkeztek.- Ritka unalmas hely - állítja Eszter. - Legalábbis annyi pénzzel, amennyivel mi megérkeztünk. Két nap után tovább is álltunk. Nekik viszont naponta csak 1200 forintjuk volt szállásra, és 1600 élelmiszerre és vízre.- A 418 nap alatt mindössze kétszer, összesen hat napot laktunk normális szállodában - szól közbe János. - Az anyagiak miatt hagytuk ki Japánt is. így viszont „csak” 39 országba jutottak el; Afrika kivételével minden kontinensre ellátogattak.- Latin-Amerika, Új-Zéland, Nepál, Angkor Kambodzsában, Szíria, mind felejthetetlen emlék - mereng el ismét Eszter. - Mindegyikre más és más miatt emlékszem vissza szívesen. János hozzáteszi, igazából nehéz is elmesélni, mennyi mindent átéltek.- Ez a tizennégy hónap teljesen más embert varázsolt belőlem - vonja le a tanulságokat. - Megtanultuk elfogadni a másságot: nincs jó és rossz ember, étel, vallás, csak más. Rájöttünk arra is, hogy Magyarországon egyáltalán nem nehéz az élet. Az a baj, hogy mi mindig a gazdagabbakkal hasonlítjuk össze magunkat, pedig a világ népességének 85 százaléka nálunk sokkal rosszabb körülmények között él. Nem tudjuk megbecsülni a környezetünket, természetesnek vesz- szük, hogy van víz, vannak útjaink, hűtő- szekrényünk, tévénk. Ennek ellenére fel sem merült bennük, hogy bárhol letelepednének.- Rengeteg helyen jártunk, sok szépet láttunk - így János -, tizennégy hónap alatt átéltünk annyi mindent, amennyit más egy életen át sem. De annál aligha van jobb érzés, mint amikor koszosán, büdösen, fáradtan átléptük a szlovén-magyar határt... Felülmúlhatatlan volt. Azaz mégsem: csak ezután kezdett épülni a Katica-tanya. vas andrás A természetben A világ közepe a Katica-tanya 418 nap a föld körül Hatvan hektárnyi területen takaros épületek - turistaház, pajta, ólak -, s megannyi állat: egy városi embernek maga a paradicsom. Handóék elsősorban a gyerekeket szeretnék kiszolgálni, s őshonos magyar állatokkal, rackával, arab telivérrel, szürkemarhával, magyar tarkával, kecskével, mangalicával várják a látogatókat. A környék erdőiben hatalmasakat lehet kirándulni, s a kicsik játszva megismerkedhetnek mindazzal, amiről addig csak könyvekben olvashattak. Ottjártunkkor egy budapesti iskoláscsoport a szakadó esővel dacolva etette-simo- gatta a szamarakat, s rácsodálkozott az újszülött kis- borjúra. Talán Jules Verne inspirálta Han- dóékat, hogy nekivágjanak 14 hónapos útjuknak, amelynek során a fekete kontinens, Afrika kivételével bejárták a világot. Magyarországgal együtt negyven országot jártak be, köztük olyan, idehaza ismeretlen tájakra is eljutottak, mint Belize, Ecuador, a Húsvét-szigetek, Új-Zéland, Malajzia, Nepál, Tibet vagy Omán. Majdnem 113 ezer kilométer tettek meg szárazföldön, ebből 77 ezret a saját terepjárójukkal, a többit. - ahogy ők mondták - idegen járgányokkal. Melegük leginkább a kaliforniai Death Valleyben volt - 48 fokot mértek -, mig leginkább a Himalájában - mínusz 4 fokban - fáztak. Ám még ez is jobb volt annál a tétlenségnél, amit Hondurasban éltek át: 39 napot várakoztak a belépési engedélyre.
