Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
2004-05-02 / Vasárnap Reggel, 18. szám
2004. május 2., vasárnap Sport 15 Sok néző előtt, kevés pont NABI-Kaposvári Rákóczi FC-Balassagyarmat 0-0 Bank István (középen) sokat harcolt, nem rajta múlott a pontvesztés fotú: láng A város gesztusa (ingyenes mérkőzés nézés) megtette hatását. Idei nézőcsúcs született a bajnoki mérkőzésen. Mintegy háromezren várták bizakodva a soronkövetkező hazai győzelmet. Ezúttal csalódniuk kellett a szurkolóknak,’a Rákóczi erejéből csak döntetlenre futotta. Jó hangulatot szült a mérkőzés előtt, mikor híre jött a konkurens Nyíregyháza újabb vereségének. Senki sem sejtette, hogy kilencven perc múlva itthon sem lehet majd teljes az öröm. A sérülés miatt gyors cserére kényszerülő nógrádiak - láthatóan amúgy is tisztelték vendéglátóikat - hamar sündisznó állásba vonultak és kapujuk megóvását tartották elsődlegesnek. A 14. majd a 20. percben így is Oláh gólt szerezhetett volna. Előbb a kapus védte lövését, majd a következőt kiütötte. Röviddel ezután Nagypál szabadrúgását követően Tóth Balázs a kapufát találta közelről telibe. Balajczának ebben a félidőben mindössze egyetlen érdemleges védeni valója akadt. Eléggé körülményes volt a Rákóczi támadásszövése, keveset mozogtak a játékosok, szembetűnő volt mennyit csúszkáltak és nagyon sok volt a pontatlan labdatovábbításuk is. A 43. percben Petrók fejelt kapu fölé. Szünet után sem változott a kép. Az 56. percben így is nyílt alkalom a gólszerzésre. Farkas ívelését Máté hat méterről a jobb sarok mellé csúsztatta. Prukner László cserékkel igyekezett feljavítani csapata támadójátékát, de eredménytelenül, sőt egy ellenakciónál Mező csaknem öngólt fejelt. Végül a Rákóczinak meg kellett elégednie a döntetlennel, s a lelkes vendégek rá is szolgáltak az egy pontra. így játszottak Kaposvár, 3000 néző. V,: Solymosi (Szilasi, Lémon). Rákóczi FC: Balajcza - Finta, Mező, Petrók - Farkas, Bank, Máté, Nagypál, Tóth B. - Oláh, Andrnskó. Edző: Prukner László. Balassagyarmat: Szabó I. Cs. - Palaticzky, Schuch- mann, Rubint, László - Forgó, Mohácsi, Toldi, Zol- nyánszky - Szabó II. Cs., Szabados. Edző: Kis Károly. Csere: Szabó II. Cs. helyett Szatmári (8. p.), Szatmári helyett Daru (50. p.), Nagypál helyett Jovánczai (63. p.), Farkas helyett Huzmi (72. p.), Tóth B. helyett Kovácsevics 88. p.). Jók: Balajcza, Bank, Máté, illetve Palaticzky, Rubint, Mohácsi, Forgó. Jutási Róbert így látták a mesterek Prukner László: - Rossz felfogásban játszottunk, ezért nem tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést. Kis Károly: - Hat kulcsemberünk hiányzott, de a szív és az akarat diadala így is nagyon értékes pontot eredményezett. Az iksz csak a Balaton FC-Debreceni VSC Megaforce 1-1 (1-1) Sokan voltak a lelátókon, háromezernél is többen; elvégre rangadót játszottak a csapatok, a dobogós helyek elosztása szempontjából fontos találkozót. Jól indult a derbi siófoki szempontból: a 9. percben Hegedűs 21 méteres szabadrúgásból, gyönyörűen csavart a bal felső sarokba (1-0). Négy perc múlva 2-0 lehetett volna, ám Kovács P. 17 méteres, egészséges lökete a felső lécet döngette meg. Újabb négy perc, s újabb hazai lehetőség: bal oldali beadás után Mészáros nagy helyzetben nem hagyta lepattanni a labdát, hanem 8 méterről, kapásból rátűzte, csak az a baj, hogy a kapu fölé. Szóval, biztosan vezethetett volna már az alaposan belekezdő Siófok, aztán ahogyan az lenni szokott, az ellenfél az első valamire való akciójából egyenlített. A 26. percben a siófoki védők kifelé szaladtak, Bogdanovics az ellenkező irányba, kapta is a labdát a leshatáron (több száz kar emelkedett a magasba lest intve, a partjelzőé azonban nem), majd 17 méterről átemelt a kirohanó Csernyánsz- ki fölött (1-1). Szarka játékvezetőt ezen az estén sem zárta szívébe a siófoki publikum, sokan már a kezdés előtt mondták, ő rossz ómen, hiszen nem is olyan régen az MTK elleni taFradinak jó lálkozót „vezette el” annak rendje és módja szerint. Nos, a bíró tegnap is furcsán fütyült, főleg fordulás után, amikor néha az volt az ember érzése, hogy kicsúszik a kezéből a találkozó. A leginkább akkor ámultunk az ítéletén, amikor Csordás ugyan gólt lőtt, de az egész stadionban csak Szarka látta úgy, hogy előtte ellökte a nála két fejjel magasabb Flavio Pimet. Kisvártatva Virág fejese után a vendégek brazil centerhalfjá- nak kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, ám fogalmazzunk úgy, hogy a játékvezető nagyvonalú volt. Gyorsan tegyük hozzá: a második félidőben inkább a vendégeknek voltak helyzeteik, annak ellenére, hogy Szentes edző az összes védőjét becserélte. A 89. percben Sándor T. Dombi elé varázsolta a meccslabdát, de ő hét méterről előrevetődve fölé fejelt. Ahogy egy rangadóhoz illik, feszült hangulatú, nem túl színvonalas csata volt, amelyikből bármelyik fél győztesen jöhetett volna ki. Csertői Aurél, a Balaton FC mestere jól összegzett, amikor azt mondta: az első 20 percben kellett volna eldönteniük a három pont sorsát, fordulás után a Debrecen jobban játszott, ekkor gyakran hibáztak a siófokiak, de a pályán lévők közül mások is... Fónai Imre KOSÁRLABDA NB i/A Csatát nyert a Debrecen Nagy csatában vesztette el az első elődöntős üt- j kőzetét az EnterNet-lnternet Férfi Kosárlabda Ligában a Debrecenben pályára lépő Kaposvári Kosárlabda Klub együttese. Debreceni Vadkakasok- Kaposvári Kosárlabda Klub 86-81 (23-18, 24-29, 19-21,20-13) Nem a legjobb előjelekkel 1 látogatott Debrecenbe a KaI ' posvári Kosárlabda Klub együttese, amely az alapszakasz során mindkét alkalommal kikapott hajdúsági riválisától. Varga Roland | még a Falco KC-Szombat- hely elleni harmadik mérkő- | zésen szendevett térdsérü- | lést és Dzunics Braniszlav | sem volt teljes értékű. Az első negyed a házi- 1 gazdák szája íze szerint alakult, hiszen tíz perc eltelté- | vei Greenék vezettek 23-18 1 arányban. Talán az egyetlen, ám annál nagyobb negatívum Lee sérülése volt. A kaposvári James és a debreceni hátvéd egy szabad labdára ugorva ütközött, ekkor történt a baj. A hajdúságiak légiósa csak később tudott I visszatérni. A vendégek rá- | kapcsoltak a folytatásban, és James, valamint a csere- | ként érkező Sanders vezér- | létével eredtek az ellenfél | nyomába. A faultproblémákkal küzdő Szőke helyére jött Dénes, ám még a félidő vége előtt ő is a kiponto- | zódás szélére került. A házalj iáknál Bukva hozta szokásos, erős palánk alatti játé- | kát, többször megoldhatat- | lan feladat elé állítva a so- | mogyi centereket. A nagyszünet után is re- | mekül küzdött a kaposvári | gárda. A harmadik tíz percet már kétpontos előnnyel | (68-66) zárták Simonék. Természetesen nem adták | s fel a debreceniek sem, miért is tették volna. A negyedik | negyedre visszatért Lee, aki nem sok időt tölthetett a pályán. Történt, hogy Ivkovics és Lee akaszkodott össze, a | dulakodókat pedig kiállították. Három perccel a vége j előtt már 81-77 volt a Vadkakasok javára. Az óriási izgalmakat hozó végjátékban 82-81-ra zárkóztak a vendégek, ám a legvégén jobban összpontosító hazaiak megnyerték az első csatát. A három győzelemig tar- | tó párharc állása 1-0 a Debreceni Vadkakasok javára. J Az elődöntő második összecsapását szerdán, 18 órai kezdettel játsszák Kaposváron. így játszottak Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 1400 néző. Vezette: Bo.dnár, Földházi. Debreceni Vadkakasok: Fodor M. (6), Lee (2), Green (18/3), Sitku (17/3), Bukva (19). Csere: Ádám (2), Tóth G. (6/6), Gémes (6), Lakatos (10). Vezetőedző: 1 Ráthonyi Tamás. Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon (23/3), Szőke (8/3), James (20/12), Filipovics (5), Ivkovics (3). Csere: Dénes (4), Trepák (2), Sanders (14), Varga R. (2). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-12, 10. perc: 23-18, 15. perc: 34-32, 20. | perc: 47-47, 30. perc: 66-68, 35. perc: 78-76, 37. perc: 81-77. Kiállítva: Lee illetve Iv- kovics (33. percben). Jók: Green, Bukva, Sitku, illetve Simon, Sanders, James. A másik elődöntő első mérkőzésén: AlbacompAtomerőmű SE 73-60 (21-17, 27-8, 13-24, 12-11). Az állás 1-0 az Albacomp javára. Kun Zoltán songás! Astra mánia! Astra Viva 1,2 2.549.000.- Ft Astra Viva 1,4 2.729.000.- Ft-tól, amihez még 50.000.- Ft értékben extratartozékot is választhat. Dízel autók akár 1 millió Ft kedvezménnyel Dízel modellek most 11D.000.-Ft - 550.000.-Ft kedvezménnyel kaphatók! Sőt, a kedvezmény más, egyéb Opel kedvezményekkel is összevonhatóak. Egyedi finanszírozási lehetőségek! Használt autó beszámítás, emelt áron! Sió Autóház Kft. 8600 Siófok Vak Bottyán u. 28. Tel.: 84/313-188; 510-487 Fax: 84/319-188 opelsio@axelero.hu , t r7WWjAzAxel Springer Somogyi Hír lap yjjli E Magyarország Kft lapja. ""“Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2004-ben 1 hónapra 425 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 Immáron negyedik alkalommal rendezi meg ma a Nagyatádi Triatlon és Szabadidő Sportegyesület és Kaszó községe a Kaszó duatlon 2004 elnevezésű gyermek, serdülő sprint duatlon országos bajnokságot. A megmérettetés korosztályonként változó távokon zajlik: míg a legkisebbek 1 km futás, 4 km kerékpározás, majd végül 0,5 km futás teljesítése után futhatnak keresztül a célkapun, addig a legnagyobbakra 5 km futás, 20 km kerékpározás és 2,5 km futás vár. A fiatalabbak 9.30 órától kezdik meg a versengést, az idősebbek pedig 13.52 órakor rajtolnak, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig 13 és 18 órakor lesz.- Jelenleg négyszázharmincan neveztek a viadalra, de szerintem az erőpróba napján még több mint kétszázan fognak jelentkezni, így ismét csúcsot döntünk - mondta Herr Éva, a kihívás egyik szervezője. - A délutáni futamokon minden bizonnyal jól fogják érezni magukat a kilátogatók, hiszen a hazai élmezőny képviselői is rajthoz állnak. Többek között Lehmann Tibor, Pocsai Balázs és a tavaly toronymagasan diadalmaskodó Arany Gitta is részt vesz a versenyen, sőt az olimpikonoknak is kiváló edzéslehetőséget biztosít ez a viadal. Az idei évben több kísérő rendezvényt is szerveztek: 15 órakor Demjén Ferenc lép színpadra, az estét pedig a Szuperbuli zárja. Molnár SZABADIDŐSPORT. Az uniós csatlakozási ünnepség keretén belül rendezték meg Kaposváron a Majális Európa futást. A kihíváson kettő- százhetvenegy induló hat kategóriában mérte össze tudását; a vállalkozó kedvűeknek 2 kilométert kellett teljesíteniük. fotó: kovács Balatonlelle SE-Barcs SC 0-2 (0-2) B.lelle, 200 néző. V.: Horváth (Kovács, Ács). Balatonlelle SE: Gyenes - Kiss (Graszl K), Kenéz, Deme (Kolovics), Tulák, Takács, Himics, Lovas (Graszl N.), Silla, Sili- mon, Kovács A. Edző: Bőzsöny János. Barcs SC: Kovácsevics - Koleszár, Matus, Kolesánszky, Pancsó, Dávid, Fónai, Kutyán- csányin (Pókos), Gyaraki (Bakó), Horváth, Goják (Miskovics). Edző: id. Dárdai Pál. A mérkőzésen a hazaiak irányították a játékot, ennek ellenére a jól védekező és kiválóan kontrázó barcsiak megérdemelten győztek. Gólszerzők: Horváth, Goják. Jók: Kenéz, Tulák, Kovács A., illetve Kovácsevics, Matus, Fónai, Horváth. Bőzsöny János: - Hiába uraltuk a játékot, a barcsiak a remek kontráikkal eldöntötték a mérkőzést. Idősebb Dárdai Pál: - Rászolgáltunk a három bajnoki pontra. Kenéz István Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság: Kaposújlak-B.szentgyörgy 1-5 (0-1) Kaposújlak, 100 néző. V.: Kovács J. Kaposújlak: Horváth Gy. - Kászonyi, Troli, Gimesi, Fazekas Zs., Király E., Nagy G., Kocsis, Pammer (Bihari), Szilágyi, Horváth Z. Edző: Szabó Ferenc. Balatonszentgyörgy SE: Kovács F. - Balogh G. (Jáger), Keveházi, Besenczki, Bartók, ifj. Páli (Giber), Galántai, Király A., Gulyás, Simon, Páli (Keserű). Edző: Páli Attila. A hazai csapat rendkívül rossz napot fogott ki; a vendégek rászolgáltak a győzelemre. Gólszerzők: Király E. (11-esből), illetve Páli, ifj. Páli, Keveházi, Gulyás, Galántai. Jók: a hazai csapatban nem akadt kiemelkedő teljesítmény, illetve ifj. Páli, Balogh G., Keveházi, Galántai. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposújlak- B.szentgyörgy SE 0-3 Szekeres József > I 2. U ■