Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-01 / 77. szám

8. OLDAL 2004. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK III Nem csökken a tőkevonzó képesség Csehország után a második helyen a régióban Az egy főre jutó tőkeállomány néhány országban VG-CRAF1KA Forrás: MNB mmdnmhmmhmmnmmnmmihnmminmnmwim&i&mmnimmmmmnnnmnummnmmmmmnnnmnmnmmhmnmmnmmmhmhhmmmmmnmmmmnnnnminnn Budapest Tavaly az egyik legnagyobb külső egyensúlyhiányt mond­hatta magáénak Európában Magyarország az új módszer­rel kiszámított adatok szerint. A néhány hónapja enyhén javuló trend ugyanakkor továbbra is biztató. A friss adatokból az is kiderül, hogy évente mintegy kétmilliárd eurót fektetnek be külföldi tőketulajdonosok nyereségük visszaforgatásával Magyar- országra. A 30 milliárd euró feletti közvetlen tőkebefekte­tés-állomány mind egy főre, mind pedig a GDP-re vetítve a második legmagasabb érték Kelet-Közép-Európában. Tavaly a folyó fizetési mérleg a GDP arányában 8,7 százalékos hiánnyal zárt a hazai statisztika nemzetközi standardokhoz alakí­tásával készült adatok alapján. A korábbi gyakorlat szerint a válla­lati nyereséget csak abban az esetben számolták el folyó hiányt növelő tételként, ha azt a tulajdo­nosok valóban kivitték az ország­ból. Az új módszertan szerint vi­szont a minden külföldi tulajdo­nost megillető profit növeli a fo­lyó hiányt (mivel követelése keletkezett), és a visszaforgatott részt a folyó mérlegen kívül tőke- beáramlásként könyvelik el. (VG, 2004. március 30., 4. oldal.) Természetesen egy módszer­tani változás semmiféle változást nem okoz a gazdaság egyensúlyi állapotában, de az új számok job­ban tükrözik a folyamatokat, és nemzetközi összehasonlításra is jobban alkalmasak - mondta Sán­dor György, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Mivel a változásról már jó ideje tudott a piac, semmiféle reakciót nem vál­tott ki az a tény, hogy tavaly Euró­pában Észtország után hazánk­ban volt a legnagyobb a deficit mértéke. Az érzéketlenséget az is okozhatta, hogy a korábbi adatok szerint a magyar gazdaság külső egyensúlyi állapotában 2003 utol­só negyedévében fordulat állt be, és az utolsó negyedévben már ja­vuló folyamatokat jegyezhettünk tel. Pedig az újabb adatok a továb­bi kisebb módszertani változások (például a szolgáltatás-reexport nettósított elszámolása) követ­keztében jóval enyhébb trendfor­dulót jeleznek a korábbiakhoz képest. Ezek szerint a folyó fize­tési mérleg romlása inkább csak megállt, mintsem jelentős javulás következett volna be. Az összké­pet azonban így utólag ez a válto­zás sem módosítja jelentősen. A legérdekesebb új információ, amelyet kinyerhetünk a tőkejöve­delmek újfajta elszámolásából, a tőkebeáramlással függnek össze, melyről így pontosabb képet kap­hatunk. Az MNB számításai és becslései szerint az utóbbi öt év­ben évente a GDP 3 százalékának megfelelő összeget forgattak visz- sza a külföldi tőketulajdonosok a Magyarországon működő vállal­kozásaikba. (Tavaly például a külföldi tőke itteni tevékenysége után 2,4 milliárd euró friss tőke- befektetés keletkezett.) Ez jól mutatja, hogy a tőkeimportot korábban kezdő országokban a tőkebeáramlás forrásaként egyre nagyobb szerepet kap a már le­telepedett multinacionális cégek visszaforgatott profitja, és egyben cáfolja az utóbbi időben több he­lyen felmerült képet hazánk csök­kenő tőkevonzó képességéről. Az állományi adatok is meg­változtak: e szerint a korábban nyilvántartotthoz képest 38 szá­zalékkal nagyobb a külföldi működőtőke-állomány hazánk­ban, és meghaladja a 30 mil­liárd eurót. Ez a gazdaság mére­teihez viszonyítva kelet-közép- európai viszonylatban a máso­dik helyet jelenti Csehország után. ■ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár ^ ^ ^ ^ ^ 10992,29 250,0784 248,67 202,18 1,230-0,64% 0,4886 pont -105 Ft -2,80 H 1.30 eret FTSE-100 (London) _ 4390,40 pont (-0,51%) Xetra DAX (Frankfurt) _ 3856,70 pont __ (-0,45%) CA C-40 (Párizs) __ 3625.23 pont (0,14%) Arany (1 uncia) ___ 426,80 ÜSD (0,95%) Br ent(1 hordó) __ 33,43 -USD (0,62%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő______________minimum maximum új előző TA KARMÁNYKUKORICA 2004. május 25 400 44 350 35 800 35 800 2004. július 34100 45 000 36 350 36 470 2004. november 27 900 32 020 28 800 28800 2004. december 28000 32 000 29 000 29000 2005. március 31000 32 930 29 900 29 900 2005. május 31800 43 000 30500 30500 TAKARMÁNYBÚZA 2004. május 33 500 45 300 41580 41580 2004. augusztus 24 000 32 200 27 000 27 000 2004. szeptember 29 600 32430 27 700 27 700 2004. december 29100 30000 29000 29000 BÚZA 2004. május 33 500 52470 40800 40 000 2004. augusztus 27100 34100 27 900 27 900 2004. szeptember 27 700 35 500 28400 28500 2004. december 28 900 36 000 29000 29 000 Forrás: Budapesti Árutőzsde VERSENYBEN ÁZSIÁVAL A multinacionális cégek elsősorban a kreativitást, innovatív képességet és szakmai nyelvtudást igénylő szerviz­központjaikat telepítik át Magyar- országra - tudtuk meg Szelecki Zsolt­tól, a Hewitt Consulting Hungary ügy­vezető igazgatójától. India és Latin- Amerika után változatlanul a kelet- közép-európai térség a multik leg­fontosabb célterülete. Számhordozási regisztráció Budapest A Pannon GSM április 1-jé- től fogadja azon mobiltelefon­tulajdonosok jelentkezését, akik a telefonszám-hordozha- tóság 2004. május 1-jei beve­zetését követően korábbi hívó­számukat megtartva szeretné­nek a Pannon GSM ügyfelei lenni. Az előzetes regisztráció tör­ténhet a szolgáltató internetes oldalán, személyesen az or­szág bármely Pannon GSM- bemutatótermében, vagy akár SMS-ben is. A 20/355-9595 számra kül­dendő, normál díjas üzenet­nek tartalmaznia kell a szám­hordozást kezdeményező temészetes vagy jogi személy nevét és címét, jelenlegi (hordozni kívánt) mobiltele­fonszámát, illetve egy, az ügyfél elérésére alkalmas te­lefonszámot, valamint cégek esetében az adószámot és a te­lephely címét is. A Pannon GSM az interneten keresztül elvégzett és az SMS-ben küldött regisztrációt is kon­firmálja. Az előzetes jelentkezés nem előfeltétele a későbbi szám­hordozásnak, ugyanakkor ezen lehetőség május 1-jei in­dulása után az előzetesen re­gisztráltak csatlakozhatnak majd leghamarabb a Pannon GSM-hez. A cég biztosítja az egykapus számhordozási ügyintézés le­hetőségét leendő ügyfeleinek, a számhordozásért pedig nem számít fel díjat a hozzá érke­zőknek. A Pannon GSM ügy­félszolgálata készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére a Pannon GSM hálózatából a 173-as, azon kívülről a 06 20 9200-200-as számon. Gyarapodás és biztos jövő Lakásépítési kedvezmény még több családnak A kormány elöntése értelmében a lakás célú állami tá­mogatásokról szóló rendelet 2004. április 1-jétől a kö­vetkezőképpen módosul: • Tovább emelkedik a vissza nem térítendő lakásépí­tési kedvezmény összege. • Kitolódik a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsönként igénybe vevők korhatára. • A kölcsön igénybevevőinek hosszabb idő áll rendel­kezésükre a gyermekvállalásra. Tovább emelkedő lakásépítési kedvezmény A lakásépítési kedvezmény összege eddig is nagy segít­séget jelentett a gyermekes, vagy a későbbiekben gyer­mekvállalást tervező családoknak az új lakás építésé­re vagy vásárlására szánt saját erő előteremtésében. Ezért határozott úgy a kormány, hogy 2004. április 1-jétől - ígéretéhez híven - újra megemeli a vissza nem térítendő állami támogatás mértékét. A támogatás mértéke a korábbiakhoz képest az alábbiak szerint változik: Több idő a gyermekvállalásra A módosított rendelet értelmében 2004. április 1-jétő! az első vállalt gyermeknek elég négy, a második vállalt gyermeknek nyolc éven belül megszületnie ahhoz, hogy a kölcsönt ne kelljen visszafizetni. Könnyebbé válik tehát a karrierépítés cs a családalapítás összehangolása, több idő jut az otthonteremtésre. További juttatások a lakásépítési kedvezménnyel kapcsolatban Az alábbi lakásépítési kedvezménnyel kapcsolatos jutta­tások továbbra is érvényben maradnak: • Bármely építtetőt megillet a kedvezményes támoga­tási összeg fele olyan építési munkák esetében, ame­lyek eredményeként legalább ötven százalékban tulajdonában lévő lakása, az épület alapterületének növelése során legalább egy lakószobával bővül. • A két tő vagy több gyermeket eltartók tetőtér-beépítés esetén is igénybe vehetik a kedvezményes támogatási összeg 50%-át. 2002. 2003. 2004. ápr. 1-jétől egy gyermek 200000 Ft 500000 Ft 800000 Ft után két gyermek 1200000Ft 1600000Ft 2000000 Ft után három 2200000 Ft 2700000Ft 3200000Ft gyermek után "e9y , , 2400000 Ft 3 200000 Ft 4000000 Ft gyermek után További (ötödik, hatodik stb.) gyermek születése esetén a kedvezmény összege újabb 200-200 ezer forinttal nő. Kedvezmény még több családnak • A három vagy több gyermeket eltartók szintén jogo­sultak a kedvezmény összegének felére, amennyiben a 2001. augusztus 1-jén már tulajdonukban lévő lakóingatlant értékesítik, és helyette nagyobb hasz­nos alapterületű, legalább egy lakószobával több szobaszámú, legalább komfortos lakást vásárolnak. A lakásépítési kedvezmény emelésének fedezetet a 2004. évi költségvetési törvény biztosítja. Az intézkedéssel a kormány javítani kívánja a rászoruló családok la­káskörülményeit, valamint bővíti az átlagos és átlag alatti keresetű gycrmekvállaló fiatalok otthonte­remtési lehetőségeit. Mindenki lehetőséget kap arra, hogy rendezett, kényelmes, modern európai országhoz méltó körülmények között nevelje fel gyermekeit. A fiatal házaspárok egy vagy több születendő gyermek vállalása esetén a kedvezményt megelőlegező kölcsön formájában is igényelhetik. Az eddigiekben csak azok­nak járt a támogatás, akik még nem töltötték be a 35. életévüket. Ezzel szemben 2004. április 1-jétől a fiatal házasok korhatára 35-ről 40 évre tolódik ki, így a támo­gatás több család számára válik elérhetővé. Modern köztársaságot építünk Gazdaság ÉS TÁRSADALOM MILLIÁRDOKAT KÉRNEK A BOROSOK Többmilliárdos támogatást kér a borágazat, hogy a leendő ter­mékdíjszabályok feltételeit telje­síthessék. A KVM szerint a „jö­vőbarát termelés és fogyasztás” keret rendelkezésükre állhat, ám ennek teljes összege „csak” 1,5 milliárd forint. INDUL A VÁSÁRHELYI-TERV PÁLYÁZTATÁSA Április végén kezdődik meg az első tiszai vésztározók kivitele­zőinek kiválasztása, s ősszel a munkálatok is elindulhatnak. A tervek szerint a Vásárhelyi-terv­ről szóló törvénytervezetet még a tavaszi ülésszakban az Or­szággyűlés elé terjesztik. KÖTELEZŐ HELYETT ÖNKÉNTES TÁRSULÁS A kormány által tervezett kö­telező kistérségi társulások helyett az önkormányzatok to­vábbra is maguk dönthetnek majd arról, hogy együttmű­ködve vagy önállóan látják el különböző feladataikat. A kö­telező társulások létrehozásá­hoz szükség lett volna kéthar­mados törvények módosításá­ra az Országgyűlésben, de hét­főn este az ellenzéki képvise­lők elutasították az alkotmány és az önkormányzati törvény módosítását, s az SZDSZ is tartózkodott. Ezzel egyértel­művé vált, hogy a többcélú kistérségi társulásokról szóló, eredetileg beterjesztett tör­vénycsomag elvérzett. Szocia­lista és szabaddemokrata kép­viselők viszont közösen olyan módosító indítványt adtak be a törvényjavaslathoz, amely önkéntessé tenné az együtt­működést. VÁLLALATOK ÉS PIACOK MAGUKRA MARADTAK A VIDÉKI REPTEREK A debreceni repülőtér április 1- jétől megkapta az állandó határ- átkelőhely minősítést, s a folya­matos határnyitás költségeit az állam fedezi. A sármelléki Bala­ton Airport szintén kap állami támogatást, a vidéki repülőterek fejlesztése azonban lassú ütem­ben halad. A jövőben sem vár­ható azonban gyors előrelépés, mert uniós támogatásra nem számíthatnak a légikikötő tulaj­donosai. Az utóbbi hónapokban a legjelentősebb előrelépés Deb­recenben volt, ahol a város egy- milliárd forintot adott a műszaki feltételek javítására. BASF: MAGYARORSZÁGRA JÖNNEK A KÖNYVELŐK? A német BASF vegyipari kon­szern azt tervezi, hogy Német­országból Kelet-Közép-Euró- pába telepíti könyvelési részle­gét. Magyarországot is lehetsé­ges helyszínnek tartják, a dön­tést azonban várhatóan csak nyár végére hozza meg a cég­vezetés - tájékoztatott Rainer Húg, a konszern magyarorszá­gi leányvállalatának, a BASF Hungária Kft.-nek az ügyve­zető igazgatója. MEZCSERE AWESTEL TEAMNÉL Rangos európai élklubok és sportolók táborába kerülnek a Westel Mobil Távközlési Rt. má­jusi névváltása után a mobilcég által támogatott hazai sportérde­keltségek. Sugár András, a Wes­tel vezérigazgatója lapunknak adott interjújában elmondta: a márkaváltás tovább erősíti a nemzetközi sportkapcsolatokat. Az átállást a T-Mobile finan­szírozza. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP--—-­G A Z D A S Á G I TÜKÖR

Next

/
Thumbnails
Contents