Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-21 / 93. szám
í&s g| 2004. Április 21., Szerda KÉK TÜKÖR 13. OLDAL Jutalom a sikeres felderítésért Kaposvár Három és fél milliós falopási ügyet göngyölítettek fel a nagyatádi rendőrök. Az ügy tavaly júniusban kezdődött, összesen négy alkalommal ismétlődtek meg a lopások. A tettesek a Sefag Rt ötvöskónyi, kis- bajomi és lábodi erdőterületéről vittek el tölgy- és cseresznyerönköket, összesen mintegy 3,5 millió forintos kárt okozva ezzel. Az ügyben végül rendőrkézre került három kaposvári és egy ötvöskónyi férfi, akik alaposan gyanúsithatók a bűncselekmény elkövetésével. Tettüket be is ismerték. Hétfőn Németh Sándor, a Sefag Rt ellenőrzési osztályvezetője jutalmat adott át a nyomozást vezető Petróczy Zoltán rendőr zászlósnak, a bűnügyi osztály nyomozójának. Az ügy eredményes felderítéséért 100 ezer forint értékű tárgyjutalmat, számítástechnikai eszközöket vehetett át. JAKAB Börtön a kitartó rabsicnak Tapolca Akár éveket is rács mögött tölthet az a kitartó orvhalász, akit nemrégiben fogtak el a balatoni vízi rendészeti kapitányság rendőrei. A Balatonon évente milliós károkat okoznak az orvhalászok. A Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság is mintegy 25-30 ilyen ügyben nyomoz minden esztendőben. Az orvhalászok rendszerint ősztől tavaszig adnak mindennapi elfoglaltságot a rend őreinek, a nyári forgalomban valóban csak a legelszántabb rabsicok merészkednek ki. A rendőrök ugyan minden eszközt bevetnek, akár operatív módszerekkel is dolgoznak, s a figyelőszolgálat is folyamatosan pásztázza a környéket, az orvhalászok is mind trükkösebbek. Ráadásul vannak köztük kitartó rabsicok, akiket hiába kapnak rajta, hiába indítanak ellenük eljárást, újra kivetik a hálójukat. Talán elrettentő példa lesz számukra a mostani eset: a balatoni vízi rendészet rendőrei orvhalászaton kaptak egy férfit. A jómadár már visszatérő „ügyfelük” volt, hol hálóval dolgozott, hol „pottyantózott”. Már jó néhányszor tetten érték, de ez sem szegte kedvét. Legutóbb a bíróság egy év nyolc hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, ennek ellenére folytatta ténykedését. Most újból lebukott, s ezt a tapolcai bíróság már egy év két hónapi letöltendő szabadságvesztéssel ju- talmázta. Ha az ítélet jogerős lesz, az előzővel együtt akár éveket is rács mögött tölthet a kitartó rabsic. jakab edit Centrum kontra Centrum Kaposvár Pereskednek a Centrum Párt tagjai. A kusza ügy 2003 tavaszán kezdődött, és a vita a választmányi ülések döntései körül zajlik. A Centrum Pártot 2001 decemberében vették nyilvántartásba a Somogy Megyei Bíróságon. Az alapszabály szerint a legfőbb döntéshozó szerv a tagok összessége. 2003. április 26-án ezt módosították: a legfőbb döntéshozó szerv az alapítói választmány lett. 2003. november 29-én Kupa Mihály elnök összehívta a gyűlést, döntöttek a tagok megválasztásának rendjéről. Ennek lebonyolítására december 13-ra hívta össze a döntéshozó testületet. Időközben azonban a két alelnök aláírásával a korábbi alapítók is összehívtak egy választmányi ülést december 6-ra, ahol elnöknek Bartók Tivadart választották. Ezt elsőfokon be is jegyeztették a bíróságon. A párt jogi képviselői azonban keresetet nyújtottak be á bejegyzés szerint illetékes Somogy Megyei Bíróságra. A vitában tegnap született döntés: a bíróság a december 6-i gyűlés valamennyi határozatát törvénysértőnek minősítette, és megsemmisítette. Az indok: a gyűlést nem az arra jogosult hívta össze. Bartók Tivadar bejelentette: fellebbezni fog a döntés ellen. A két fél közt egy másik per is folyamatban van, a korábbi alapítók ugyanis a párt december 13-i taggyűlésének jogosságát vitatják, s kérik a határozatok megsemmisítését. Ebben az ügyben még nincs döntés, további bizonyítékokat kell benyújtaniuk a feleknek. Rendzavarok az Országházban Budapest Az Europress értesülései szerint ma érkeznek meg az iratok az ügyben eljáró bíróhoz, aki dönt a szükséges további intézkedésekről. A fiatalokat rendzavarás miatt akár elzárással is sújthatják, illetve pénzbüntetést is kiszabhatnak rájuk. A fiatalok narancssárga színű röpcédulákat vittek be az Ország- gyűlés üléstermébe, azokat szórták a képviselőkre, megzavarva ezzel a rendet. A Parlamentbe a szabályok szerint egy ollót sem lehet bevinni, de távozáskor az elvett tárgyakat visszakapják a tulajdonosaik. A Parlament őrzése nem szigorúbb plenáris ülések idején, mint más napokon. Egyszerre 8-10 kapu van nyitva, és átlagosan a Köztársasági Őrezred 20-30 tagja vigyáz a biztonságra. Legutóbb nyolc éve, 1996. október 9-én történt rendzavarás a Parlamentben. £kkor Homoki János kisgazda képviselő lánya okozott botrányt: bement az ülésterembe, elfoglalta az egyik képviselő helyét, és kérdéseket kívánt nem volt szavazógép, így a képvi- feltenni a parlamentnek. A nő selők felálltak, ha egy kérdésre frakcióalkalmazottként jutott be igennel szavaztak, és ülve marad- az Országházba. tak, ha nem értettek egyet azzal. Az újkori Parlament két legna- November 18-án este aztán a ház- gyobb botránya azonban sokkal elnök felállt, és meglobogtatott korábbra, a dualizmus korszaká- egy fehér zsebkendőt, mire a képhoz kötődik. Az egyik esetben viselők felugrottak a helyükről, (1904) az ellenzék szétverte az mert nem tudták, mi történt. Ek- üléstermet, a másik esetben kor a Házelnök kihirdette, hogy a (1912) lövés dördült el a házban. Ház többsége megszavazta a ház- Az események felelevenítésében szabály-módosítást, holott erre vo- Pesti Sándor, az Eötvös Loránd Tu- natkozó kérdés nem hangzott el. dományegyetem tanára volt segít- Ez volt a hírhedt zsebkendőszava- ségünkre. zás. Az új ülésszak következő üléMindkét eset az obstrukciós sén, december 13-án aztán a feldü- időszakhoz kötődik, amikor az el- hödött ellenzék szétverte az ülés- lenzék minden eszközzel arra tö- termet, és az összetört székek, aj- rekedett, hogy megakadályozza a tók darabjaival estek neki a terem kormány munkáját. 1904-ben Ti- rendjére vigyázó darabontoknak. sza István miniszterelnök elhatá- Többen megsebesültek, véreztek. rozta, hogy bármi áron véghez vi- Az uralkodó a botrány hatására szí a Házszabály módosítását, feloszlatta a Parlamentet és új vá- amellyel jelentősen korlátozta vol- lasztásokat írt ki, amit az addig el- na az ellenzéki képviselők jogait, lenzékben lévő függetlenségiek A módosítást azonban nem volt nyertek meg. egyszerű elfogadtatni, mivel az el- 1910-ben újra Tisza István egy- lenzék ellehetetlenítette a vokso- kori Szabadelvű Pártja nyerte meg lást. Akkoriban egyébként még a választásokat, és alakíthatott Országgyűlési mentelmi ügyek FELFÜGGESZTETT KÉPVISELŐI MENTELMI JOGOK ________(1990-2004)________ 19 90-1994 17 esetben 1994-1998 17 esetben 1998-2002 13 esetben 2002-2004 április 6 esetben kormányt. Az ellenzék- köztük leleményről, mégis megjelentek Károlyi Mihály - különböző hang- a csendőrök az ülésteremben. A szerekkel próbálta megakadályoz- botrány kirobbantója Györki Imre ni a munkát, és belefojtani a kor- szociáldemokrata képviselő volt, mányoldal politikusaiba a szót. aki felszólalásában az Eskütt-per- Akkoriban a Házszabály lehetősé- ben való hamis tanúzással vádolta get adott arra, hogy a rendbontó meg a kormányfőt. Eztán több képviselőket kivezessék a terem- órán keresztül tartó botrány rob- ből, és bizonyos időszakra kiült- bánt ki az ülésteremben, aminek sák őket az ülésről, sőt akár a Pár- végül a karhatalom vetett véget, lament épületéből is. Tisza sűrűn Összesen 15 parlamenti képviselőt élt is ezzel, és 1912-ben már szinte vittek el a rendőrök. Aznap este egyetlen ellenzéki képviselő sem rendőri készültséget rendeltek el ülhetett az ülésteremben. Ekkor az Országház körül, behívták a történt, hogy Kovács Gyula kisgaz- szabadságosokat, a gyárnegyedek- da képviselő beült a sajtópáholy- be megerősített járőregységeket ba, elkeseredésében pisztolyt rán- küldtek. A kormány attól tartott, tott, és rálőtt Tisza Istvánra. A lö- hogy az ellenzék parlamenti táma- vés nem találta el, a golyó a szék- dását utcai megmozdulások kövébe fúródott, ami még ma is látszik tik majd. Bethlen szigorú bünte- a bútordarabon. Kovács ezután tést hozott: a 15 rendbontó képvi- önmaga ellen fordította fegyverét, selőt hosszú időre eltiltotta a par- A politikus jó ideig élet-halál kö- lamenti munkától. A miniszterel- zött lebegett, s végül felépült sérü- nők szerint egyébként az ellenzé- léséből. kiek azért provokáltak botrányt, Bethlen István miniszterelnök- hogy megakadályozzák’a jogaikat ségének ideje alatt történt egy je- korlátozó házszabály-revízió napi- lentős fegyelmi ügy, és bár ebben rendre tűzését, az esetben nem volt szó bűncse- farkas melinda Parlamenti elkobzások Idén eddig nem indított eljárást a rendőrség azért, mert valaki közbiztonságra veszélyes eszközt próbált volna becsempészni a Parlamentbe, illetve a képviselői irodaházba. Tavaly hét esetben tettek feljelentést a hatóságok, amiért a belépésre jelentkező állampolgároknál ilyen eszközt találtak. Az ellenük indított eljárás még folyamatban van. Az állami tisztségviselők és a politikusok nélkül 761 ezer átvizsgálás történt a két intézményben, és összesen 2482 eszközt vettek el a Köztársasági Őrezred munkatársai - mondta az Europressnek Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: ezek között nuncsaku, gázspray és legálisan tartott önvédelmi eszközök is voltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) soron kívül megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak az iratokat annak a négy fiatalnak az ügyében, akik „Ki Irakból!” feliratú transzparenssel és röpcédulákkal zavarták meg az Országgyűlés hétfői ülését. A magukat Ahimsa csoportnak nevező egyetemisták ellen rendzavarás miatt tett feljelentést a rendőrség. Az eset kapcsán utánajártunk, milyen jelentős incidensek, erőszakos cselekmények, bűncselekmények történtek az Országházban, az újkori Parlament történetében. Ajánlati felhívás Böhönye, Ady Endre u. 28. házszámú (213 hrsz-ú) ingatlanon 6 db bérlakás építésére kiírt nyílt versenytárgyalásra Ajánlatkérő neve: Böhönye Község Önkormányzata Címe: 8719 Böhönye, Fő u. 26. Beszerzés tárgya: Böhönye, Ady Endre u. 28. sz. (213 hrsz.) alatti ingatlanon 6 db bérlakás építése Főbb mennyiségei: 6 lakásos épület, 541,39 m2 beépített alapterülettel Teljesítés helye: Böhönye, Ady Endre u. 28. Ajánlattevő a beszerzés egészére tehet csak ajánlatot. Teljesítés határideje: 2004. december 31. A dokumentációt rendelkezésre bocsátó szervezet neve és címe: Böhönye Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, Böhönye, Fő u. 26. tel.: 85-522-004 A dokumentáció megkérésének határideje: az ajánlati felhívás megjelenését követő naptól számított 8. nap, munkanapokon 8-12 óra között. Ha a határnap nem munkanap, az ezt követő első munkanap ugyanezen óráig. A dokumentáció megvásárlásának teltételei: 50 000 Ft+25% ÁFA vissza nem térítendő összegért a Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet Böhönyei Kirendeltsége 67000124-10005006 számú számlaszámra történő befizetés visszaigazolásával, vagy a Böhönye Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala pénztárában történő készpénz befizetéssel. Az eljáráson való részvétel feltétele a dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció ellenértéke csak eredménytelen f versenytárgyalás esetén a dokumentáció visszaszolgáltatását követően jár vissza. I Járőrbe botlott benzinkútrablók A kiszolgálót kérték, tankoljon, közben szembefújták Egy polgárőrt, egy volt hivatásos katonát és egy harmadik, munkanélküli férfit gyanúsítanak azzal, hogy kedd hajnalban kiraboltak egy városszéli benzinkutat. Szolnok Mintegy 110 ezer forintot zsákmányolt a két ceglédi és a tisza- inokai férfi, amikor kedden kora hajnalban megtámadták Szolnok szandaszőlősi városrészén található benzinkútnál dolgozó fiatalembert. A támadók közül ketten egy kannával érkeztek a töltőállomáshoz. Kérték a kutast, hogy azt töltse meg benzinnel. Eközben a rablók szembefújták könnygázzal. A férfitől aztán, hogy ne értesíthesse a rendőrséget, elvették a mobiltelefonját, majd az épületben magukhoz vették a bevételt és távoztak. A kirabolt, könnyező szemű benzinkutas csak annyit látott, hogy egy távolabb várakozó, világos színű személyautóval elhajtottak. A rendkívül gyors rendőri sikert az tette lehetővé - mondta Karakas László ezredes, rendőr- kapitány -, hogy a bántalmazott férfi állapota ellenére a lehető leghamarabb értesítette a Szolnoki Rendőrkapitányság ügyeletét. Szerencsére az épp mozgásban lévő járőrautó a rablók feltételezett útvonalához közel járt, így azok néhány percen belül valósággal a járőrök karjaiba futottak. A megállított Suzukiből kiszállók egyike ugyan megpróbált kereket oldani, ám az egyenruhások útját állták. A járműben megtalálták a támadáshoz használt spray-t és az elvett összeget is. A kesztyűtartóból előkerült egy flóbert pisztoly is. A három gyanúsítottból ketten beismerő vallomást tettek. Tisztázódott, alaposan kitervelt akcióról volt szó, amihez bérelt autót használtak. A ceglédiek egyike polgárőr igazolvánnyal rendelkezett, a tiszainokai férfiról pedig kiderült: hivatásos katona volt, aki néhány hónapja szerelt le a seregből. A vallomások szerint a rablást szorult anyagi helyzetük miatt követték el, tartozásaikat kívánták fedezni a bűncselekmény bevételéből. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. Az elfogásban részt vevő rendőröket megjutalmazza a rendőrkapitány. horváth győző KONICA MINOLTA Országos irodatechnikai magáncég digitális dokumentumkezelő rendszerek javítására SZERVIZTECHNIKUST keres SOMOGY MEGYE TERÜLETÉRE Informatikai végzettség előnyt jelent. Szakmai önéletrajzát 2004. április 30 lg Az alábbi címre várjuk: EURO-PROFIL SZERVIZ KFT. Csóti István