Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-21 / 93. szám
10. OLDAL AUTÓ 2004. Április 21., Szerda lltlllH T E C H N I K A Új adótábla, új autós viták Továbbra is megosztja az autós társadalmat az új regisztrációs adótábla, amely jóval enyhébb, mint a ma érvényben lévő. A márkakereskedők szerint - mivel újra lehet euro2-es környezetvédelmi besorolású autót behozni - Európa szemétdombja leszünk. A használtautó-kereskedők azonban nem várják üzletük fellendülését. „A törvény ismét lehetőséget ad az akár 15 éves autók behozatalára, ráadásul olcsóbban, mint eddig. Úgy gondolom, ezt a Zengőre-loká- tomál milliószor nagyobb környezeti ártalmat okozó törvényt nem egyeztették sem a környezetvédőkkel, sem a közlekedésbiztonságiakkal. De a törvényt megszavazó képviselők sem számoltak a következményekkel.” Ez idézet abból a levélből, amit több somogyi autómárkakereskedő is aláírt és eljuttatott a megye országgyűlési képviselőinek. Karg Ferenc, a levél megfogalmazója szerint, a törvényalkotók nagy része azt hitte, ha megemelik a használt autók regisztrációs díját, jó munkát végeznek, mert gyakorlatilag nem lesz értelme öreg autókat behozni, de nem számoltak a bevételkieséssel.- A csatlakozás után a magán- személyként behozott használt autók után nem kell áfát fizetni, természetesen vámot sem. Egy egymilliót érő autó regisztrációs adója pedig kevesebb lesz, mint az eddig fizetett áfa. Az eredmény az lesz, hogy ismét turkálhatunk Európa autós szemétdombjain, mert az importőrökből „magánszemélyek” lesznek. A 11,5 éves magyar autóátlagéletkor pedig tovább emelkedik. Vissza kellene állítani az EU- normának is megfelelő törvényt, miszerint csak EU3-as környezetvédelmi besorolású autókat lehet regisztráltatni Magyarországon. András János, a Budai Autóház cégvezetője szerint sem tesz jót senkinek az új regisztrációs adótábla. Mint mondta: aki Nyugaton akar használt autót venni, azoknak általában csak a 10 év felettiekre van pénze, ezek pedig 2-3-szor annyit futottak, mint a magyar átlag. így nem csak öregszik, de műszakilag is romlik a magyar autópark és a tulajdonosok is rosszul járnak. Nem beszélve a kereskedőkről, akik a beszámított autókat csak ár alatt tudják eladni. Boldizsár László 15 éve foglalkozik használt autók bizományos értékesítésével. Kifejtette: szerinte nem lesz ennyire rossz a helyzet, mert ha valaki jobban utánaszámol, kiderül, nem is éri meg külföldön autót venni.- Ha a vételárat, a regisztrációs adót, az útiköltséget és többi járulékos költséget összeadjuk, akkor kiderül: .nincs akkora árkülönbség, hogy egy bizonytalan eredetű, sokat futott autót érdemes legyen megvenni. Egy 10 éves dízel Opel Astra 2 ezer euró Németországban, a regisztrációs díja 585 ezer forint. Nálunk egy ilyet már 800 ezerért lehet venni, magyar forgalomba helyezéssel, leinformálható múlttal. Szabó Albert országgyűlési képviselő (MSZP) volt a törvénymódosítás egyik előterjesztője. Lapunk kérdésére elmondta: szerinte a májusban életbe lépő tábla a lehető legjobb, ráadásul nem csak négypárti konszenzussal, de az autósok érdekvédelmi szervezetei által jóváhagyva került a parlament elé.- Az Európai Unióban nem lehet az importot, főként a magánimportot megtiltani - mondta. - Csak a regisztrációs díjjal lehet befolyásolni, márpedig az új adótáblában szereplő tételek az euro2-es autóra 50 százalékkal magasabbak, mint a jobb környezetvédelmi besorolású kocsiké. Ez elegendő visszatartó erő. Egyébként, mivel a magánimportban eddig számla alapján került kiszabásra a vám- és a fogyasztási adó, a hamis számlák miatt jóval kevesebb pénzt fizettek az autósok a költségvetésbe, mint ameny- nyi most a regisztrációs díj lesz. Úgy tűnik, mindenkinek meg kell barátkoznia a legutóbb elfogadott díjtáblával. Azt pedig, hogy a piac végül hogyan reagál, majd az élet dönti el... varga ottó Autó-Lorgo Pécs, Vadász u. 83. Tel. (72) 236-220]! 20/9228^424,20/9767-767 j Citroen C5 Break 2.0 HDi SX '03,08., cigit kiima, elektromos űlésáliítás, szintszabályozás tolatóradar, keréknyomás ellenőrzés, esőérzékelős ablaktörlő, fedélzeti computer,CD tár, 3.500 Km: részletre is! 7.325.000 FT helyett 5.999.000 Ft Citroen Xsara Picasso 2.0 HDi Excl '03.07., Még 14 hónapig garanciális1 FULL EXTRA!, 21.500 Km. részletre is1 4.190E Ft Renault Clio II Extrémé 1.4-16V '03.06.. ABS. szervokormány, 2 légzsák, gyári ráchó. el. ablak-tiikőr; könnyűfémfelni, ulésállitás, 1ö E Km, részletre is' 2.490E Ft Citroen Xsara 1.6-16V Max '01.10., ABS. Aut klíma 4 légzsák, gyári CD téii- nyári gumi, akiiéin; sérülésmentes 59 E Km szervizkónyv, 1 túl.részletre is! 2.350E Ft VW Polo Classic 1.4-16V Comfortline '01.05. , szervé, 2 légzsák,centrál, riasztó, el. ablak, vonóhorog, megkímélt, 32 E Km. királykék, szervizkönyv, részletre is! 2.060E Ft Citroen Berlingo 1.9 D SX ’OQ.OŐ., 1 oldalajtó, 1 túl. szervizkónyv, sérülésmentes, ezustmetál, 110 E Km részletre is! 2.055E Ft Renault Megane Scenic; 1.6 '98, szervó el ablak-tükör, gyári rádió, friss műszaki, j 101 EKm, kp-zár, részletre is1 1.620E Ft VW Golf 1.4i Trend '9(7.10., szervó, légzsák,centrál. spoiler, piros el ablak, k fém felni, 89 Ekm, részi is 1.510E Ft Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 20/9739-411. 30/398-5001 i Citroen Xsara 1.4 HDi X Break 03.11., AB8. klíma, 2 légzsák,központi zár, elektromos ablak CD rádió. 3000 Km bemelató autó, hitelre is! 3.620E Ft Berlingo 1.4i Multispace (szgk.) ’99„ egy tolóajtó, szervókormány, el. ablak, kp. zár, rádiósmagnó, metálfeny, vonóhorog, 43 E Km, szervizkónyv, nagyon jó állapotban, hitelre is! 0630/398-5001 1.980E Ft Honda Civic Kombi 1.41 '98.07, klíma, szervókormány, el. ablak, kp. zár. CD-s rádió, |ó állapotban, ezüstmetál, hitelre is! 1.750E Ft Citroen Berlingo 1.4i SX '97.06, szervokormány, el ablak, kp. zár. nasztó, szervizkónyv. ezüstmetál. rádiósmagnó hitelre is! 1.490E Ft Ford Escort 1.6Í-16V '99,1 túl, szervizkónyv, szervókormány metálfeny, ködlámpa, tőrésmentes. szép állapéban, hiteire is! 1.380E Ft Citroen Berlingo 1.4i X (szgk.) '97.07, vonóherog, műszaki 2005.07 -ig, légzsák, rádiósmagnó, hitelre ;s! 1.32QEFt Suzuki Swiftl.Oi GLX '00.05, központi zár, el ablak-lükör. vonóhorog. 5a., plüss kárpit, fordulatszámmérő, 1. túl., ezüstmetál, hitelre is! 1.090E Ft Opel Astra Caravan Club 1.4i (82 LE) ’95, szervokormány, légzsák, ABS, központi zár, ködlámpa, gyári magnó, ülésmagasság állítás' 1.050EFt Ford Sierra; 1.8 TD GL Combi '92.05, ko. zár, nacf.letö, szk, plüss k. 580E Ft SUZUKI-VARGA $ LÁNYCSÓK 1992-2004 9 suzuki HASZNÁLT WAGON R + és SWIFT RÉSZLETVÁSÁRLÁSI AKCIÓ: THM = 1,31-6,47%! Például: _________ ___________________________________ tí pus eladási ár kezdSOsszeg ‘72 havi ISrleszlés THM* Wagon R+ 11 730 000 Ft j 346 000 Ft 23 124 Ft 6,47% I 1.3 GLX/ABS 433 000 Ft 20 990 Ft 5,28% adriakék-metál 865 000 Ft 13 495 Ft 3,97% 2001. _________| t 211 000 Ft 7 499 Ft 1,31% | r Swift 1.3 GLX 1 490 000 Ft I 298 000 Ft 19 916 Ft 6,47% 56 000 Km 373 000 Ft 18 078 Ft 5,28% sárga 745 000 Ft 11 623 Ft 3,97% [_ 2001. _ 1 043 000 Ft _6 458 R_ 1,31%J Swift 1.3 GL 1 280 000 Ft 256 000 Ft 17143 Ft 6,47%] 47 000 km 320 000 Ft 15 451 Ft 5,28% fehér 640 000 Ft 9 981 Ft 3,97% 2000. ___]_ 896 000 Ft 5J91 Ft 1,31%j Sw ift 1.0 GL 1 420 000 Ft 284 000 Ft 18 980 Ft 6.47% 13 000 km 355 000 Ft 17 229 Ft 5,28% ezüstmetál 710 000 Ft 11 077 Ft 3,97% ______2001. 994 000 Ft 6155 Ft 1,31% ‘ CHF alapú kölcsön j'M , ^ ~ Jelenleg 27 db <áj3KB^ autóból válogathat! Vagy továbbra is: bármilyen öreg autót 120 000 Ft-ért beszámítunk használt Suzukiba. Cím: 7759 lánycsók, az 57.sz.nt mellett Tel.: 69/364-494; 364-723 Fax: 69/364-291 e-mail: suzuki-varga@axelero.hu wvnv.suznkivarga.hu Nyitva: H-P 8.00-17.00 Szombaton: 8.00-12.00 Vasárnap: zárva LÁNYCSÓKNÁL BALRA - CSERÉLHETI JOBBRA! I ifi I 7o|oÍ A|||fth97 Kft 7631 PéC8’ É32akmegyer"dűiő 2. | Lfllfll HUlUllllfc Ilik Tel.: 72/548-109, 70/314-3740 f WE LTAUTO-A J ÁN LATO K HASZNÁLTAUTÓK ÚJ VILÁGA***** Skoda Felicia 1.3 LX 2001.07. 1349 E Ft Skoda Felicia LXI 1999. 07. 1299 E Ft Skoda Felicia LX________________1998. 12.___________________1249 E Ft Ha sználtautók: Audi A6 2,5 TD1 túli extra 2000. 5699 E Ft Daewoo Matiz 2001. 1229 E Ft Fiat Seicento Sporting 1.1 1999. 1199 E Ft Mercedes ML 320 full extra 1999. 6499 E Ft Skoda Felicia Combi 1.3 1996. 999 E Ft Skoda Felicia LXi 1998. 1149 E Ft Suzuki Swift GLX 1998. 1079 E Ft Suzuki Swift Sedan GLX 2001. 1499 E Ft www.zalaiaulo.hu Mozgáskorlátozott utalványt beszámítunk! Pécs, Pécsváradi út 23. ^IL Tel.:72/538-333,06/30 9375-376 “Daewoo Nubira GLX 2.0 kombi 1998. klíma, ABS, szervo, légzsák 1 590 000 Ft~ Daewoo Nubira 1.6 16V 1998. klíma, ABS, szervo, légzsákok 1 390 000 Ft Fiat Marea kombi 2.0 16V 1997. kiima, ABS, szervo 1 430 000 Ft Fiat Ducato lakóautó 1989. 6 személyes 3 490 000 Ft Ford Mondeo kombi 1,8TD 1997. klíma, szervo, légzsák, ABS 1 750 000 Ft Ford Mondeo aut. 1997. klíma, légzsákok, ABS, PTS 1 649 000 Ft Ford Escort kombi 1.8TD 1998. klíma, szervo, közp. zár 1 750 000 Ft Ford Escort 1.8 16V 1998. klíma, szervo, légzsákok 1 550 000 Ft Ford Focus 1.6 16V 2000. klíma, szervo, rádiómagnó, légzsákok 2 250 000 Ft Ford Transit busz 2.5D 1999. klíma, szervo, 9 személyes 3 700 000 Ft Mazda Premaci 2.016V GT 2003. aut. váltó, klíma légzsákok, ABS, 4 890 000 Ft Mercedes A160 Avangarde 1.616V 1998. aut. váltó, légzsákok 2 850 000 Ft Mercedes C 180 Esprit 1994. elektr. szervo abl.+túk. napf.tetS 1 950 000 Ft Mercedes C 220 CDI Classic 1998. klíma, légzsákok, telefon, ABS, rádió 4 190 000 Ft Mercedes E220 CDI Avantgárd 2002. aut.váltó, szolártető, PTS, stb... 11 490 000 Ft Mercedes E kompressor 2001. mo.-i túl. ezüst, klíma 5 750 000 Ft Mercedes E220 CDI bézsmetál 2001. klíma, mo.-i légzsákok, ABS 6 790 000 Ft Mercedes CLK 230 komp. 2000. bőr, klíma, légzsákok, szervo 6 850 000 Ft Mercedes S 400 CDI 2003. full extra 24 900 000 Ft Mercedes ML 400 CDI 2004. full extra 21 900 000 Ft Mitsubishi L200 GLS 2.5 TD 2000. klíma, ABS, légzsákok 3 990 000 Ft Nissan Primera 1.6 16V Caravan 1999. klíma, ABS, szervo, légzsákok 1 980 000 Ft Opel Astra F Caravan 1.4 16V 1997. szervo, légzsák, közp. zár 1 470 000 Ft Opel Astra G Caravan 1.616V 2003. klíma, szervo, légzsákok 3 190 000 Ft Opel Astra G Caravan 1.8 16V 2000. aut. váltó, klíma, légzsákok 2 390 000 Ft Opel Vectra A 2.0 I 1989. közp.zár, riasztó, elektr.abl. 690 000 Ft Opel Vectra GLP 1.6 16V 2000. digft klíma, ABS, elektr. abl.+tük. 2 640 000 Ft Toyota Yaris Vérző 1.3 WTI 2001. klíma, szervo, légzsákok 2 490 000 Ft Suzuki Vitara 1.6 2000. szervo, mo.-i elektr.abl.+tükör 2 550 000 Ft VW Bora 1.6 16V 2002. mo.-i tulaj, klíma, ABS, légzsákok, 3 490 000 Ft VW Golf 1.4 1992. központi zár, gyári rádió magnó 850 000 Ft VW Transporter Multivan 2002. klíma, légzsákok, ülésfűtés, r.magnó 6 650 000 Ft e-mail cím: abelauto@dravanet.nu www.abelautohaz.hu pw__' Lafliftnwnniwmífiinlf BilnBunlnl kl«MnÁnuu lí-iia Ui4nlü«iri szemeiy- 6$ n3$zonyBp]3r ítiiiv8K 3ö3svbibIj uiZuHidiiyos 6I16KBS11BS) i izi n y) niiBiugyiniezes Suzuki Swift 1.6 2000. 2 Izs., sze., kpz., könnyűt. 1550 000 Ft Nissan Navara 2000. ki., Izs,, ABS, ÁFA visszaig. 4 362 500 Ft Nissan Terrans II. TD 2.7 '93 ki., ria., kp.zár 2 350 000 Ft Opel Astra '92 yonóhoreg benzin-gáz 790 SOS Ft Mitsubishi L2O0 CL 2001. sznr., indításg., ÁFA visszaig. 4 000 000 Ft Mitsubishi L200 Gt '99 ki.,'metál, sz. ÁFA visszaig. 3 000 000 Ft Mitsubishi L200 Gl '96 keménytető, szem ÁFA visszaig. 1912 500 Ft Mitsubishi L200 Gl '94 kemenytetó. kp.z., ÁFA visszaig. 1987 500 Ft Mitsubishi Space Star 1.3 2002. dupla izs., kL, szervo 2 *0 000 Ft ’S1 [fi iji'-f:'! [ Suzuki ignis 1.3 GLX 2003.05. 2 150 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GIX 2003.03. 2 090 OOO Ft** Skoda Felicia 1.3 GLXi '96 84. 930 000 Ft* Suzuki Wagon R+1.3 GLX 2000.09. 1800 000 Ft* * Suzuki Sedan 1.3 GLX *97 06. 1100 000 Ft* * Suzuki Swift 1.3 GLX 2001.03. 1320 000 Ft** Suzuki Swift 1.3 GC fitt'9810. 1220 000 Ft** Suzuki Swift 1.3 GC16V 2002,10. 1520 000 Ft** Daewoo Tico '96 09. 740 000 Ft* Renault 191.9D '89 12. 590 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLS'88 06. 280 SÍK) Ft Lada Samara 2108 '8811. 240 000 Ft Renault 19 Chamade 1.7 '9106. 690 000 Ft Főni Orioa 1.8D '90 06. 570 000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GIX 16V 2002,04. 1760 000 Ft** Suzuki Swift 1.3 GLX A/C18V 2003.03. 1940 000 Ft* * Suzuki Swift 1.0 GL 2801.12. 1 320 OOO Ft** Suzuki Wagon R* 1.3 GIX A/C 2002.05. 1990 000 Ft* * Suzuki Wagon R+1.0 GL 2002.05. 1450 000 Ft* * Suzuki Sedan 1.3 GC 2002.07. 1620 000 Ft** Suzuki Wagon R+1.3 GS Sport 2002.10. 2 250 000 Ft** Suzuki Wagon R+1.3 GIX A/C 2002.07. 2 040 000 Ft** Suzuki Sedan 1.3 GL 2002.02. 1450 000 Ft** Skoda Formán 1.3 '95 03. 520 800 Ft •Hitelre is! *'Kedvező hitelek használt Suzukíkra 10% kezdő befizetéstől kezes és jövedelem igazolás nélkül! Skoda Octavia Elegance 1.612001. 2 790 000 Ft Peugeot 406 1.81 '99 2 090 ODOR Ford Mondeo 2.5 V6 fun 98 1 750 OOO R Opel Vectra 1.8 16V '98 1 760 000 Ft Toyota Corolla 1.4 '98 1 620 000 Ft Fiat Brava 1.6 SX '99 1650 000 Ft Suzuki Swift Sedan GLX 2001. 1350 000 Ft Ford Escort 1.6 CLX '98 1 200 OOO Ft Ford Ka 1.31 '97 1 090 OOO R Suzuki Swift 1.3 GLX 2000. 1090 000 R Suzuki Carry 1.3 2002. 1 487 500 R Daewoo Racer GSI l.Si '95 750 000 Ft Részletfizetés, autóbeszámítás! Volkswagen tesztautó akció Volkswagen Beette 1.6 ABS, kL, ASR, Izs. 6 200 OOO Ft helyett 4 890 OOO Ft Volkswagen Bora 1.6 Comfortline ABS, kp.zár. 4 659 OOO Ft helyett 4150 OOO Ft Volkswagen Touran 1.6 FSI Trendline ABS, kp.z. 6 100 000 Ft helyett S 500 000 Ft Volkswagen Passat kombi 1.9 PD TDI Trendline ABS 8 566 000 Ft helyett 6 990 000 Ft Volkswagen Polo 1.4 B 75 kpx. Izs., sze. 3 029 000 Ft helyett 2 590 000 Ft Volkswagen Sharan 1.9 PD TD! ABS, ki., 6 Izs. 10 315 000 Ft helyett 8 990 000 Ft I DAEWOO CENTRUM KFT. I eladásra kínál használt gépkocsikai: R- Daewoo Leganza 2,0 bőr, ki. 98.11. 1 990 000 Fi |- Daewoo Kolos 1,4 03.04. -2 190 000 Fii- Daewoo Nubira III. 1,6 04.01. 3 250 000 Ft- Daewoo Nexio GL 96.11. 950 000 Ft ■ -Daewoo Matiz 99.01. 1 350 000 Ft*- Nissan Almero 1,4 GX 99.01. 1 550 000 Ft |- Opel Astra 1,4 94.12. 850 000 Fim- Citroen Xantia 1,8i 95.08. 990 000 Ft® -Citroen C15TGK 00.06. 1 050 000 Ft 1 - Daewoo Lublin 3,5 tgk 98.05.600 000 Ft,* jj 10%-tól hitelre is! I 10 évnél fiatalabb személy- 1 gépkocsik készpénzes vétele. Pécs, Komlói út 111. ■ Tel,: 238-467, 238-079, 239-3601 Peugeot 3071.4 Presence ki., ABS, stb. 2002. 2 450 000 Ft Mercedes A160 ABS '98 2 590 000 Ft Volvo S70 2.0 T klíma, ABS, stb. '97 2 550 000 Ft Citroen Xsara 1.4 SX kL, ABS, stb. 2002. 2 350 000 Ft Ford Focus Ghia Sedan 1.816V ABS, 45000 km '99 2 090 000 Ft Opel Astra G 1.216V16000 km 2002. 2 099 000 Ft Peugeot 2061.4 Presence 2001. 1850 000 Ft Fiat Brava 1.9 TD ki., ABS'99 1 700 000 Ft Renault Twingo 1.216V Cinetic 53000 km 2001. 1550 008 Ft Nissan Almera 1.6 SiX, kL, ABS '96 1 520 900 Ft Opel Corsa 1.216V Swing '99 1 450 000 Ft VW Golf III. 1.4i Trend '98 1 420 000 Ft Peugeot 306 1.4i XN Sedan '97 1 350 000 Ft VW Golf III. 1.61 benzin-gáz '97 1 350 000 Ft Fiat Punto 60 SX '94 890 000 Ft Renault 19 Chamade 1.4 RL '96 890 000 Ft Renault Ciio 1.2 Bee Bop'95 750 000 Ft Daewoo Tico SX '97 650 000 Ft Opel Combo 1.44 ÁFA visszaig. '95 650 000 Ft Tromf eredetiség vizsgálattal rendelkeznek. Hitel ügyintézése a helyszínei)!! Vásároljon használt autót még az Uniós csatlakozás előtt a Renaultnál Most minden használt autó árából 99 999 Ft árengedmény! Az akció április 1-jétől május 3-ig tart! Renault Scenic 1.616V 2002.07. ABs, aut.kl.. 3 330 000 Ft VW Polo Classic 1.416V 2001.04. ki. 2160 000 Ft Skoda fabia 1.416V 2003.03. ABS, ASR 2 599 000 Ft Renault Laguua II. 1.9 D 2001.08. ABS, autkl. 3 850 000 Ft Renault 19 Chamade 1.4 '94 03. 790 000 Ft Renault M. Classic 1.416V 2002.11. ABS, ki. 2 650 000 Ft Renault Megane 1.6 RT '98 09. Id. 1599 000 Ft Renault Megane 1.416V 2001.03. ABS 2 129 000 Ft Renault Clio 1.2 RN 2000.06. 1699 000 Ft Renault Thalia 1.4 2802.09. 1940 000 Ft Suzuki Wagon R+ 1.3 2002.11. 2 250 800 Ft Renault Scenic 1.616V RXT 2000.08. ABS, autkl. 2 750 000 Ft Audi A41.616V 2001.01. ABS, autkl. 3 570 000 Ft Renault Megane 1.6 RT'99 04. 1650 080 Ft Opel Astra 1.6 2000.08. benzin-gáz 1599 000 Ft Ford Fiesta 1.3'99 10. 1350 000 Ft Megtekinthetők a szalonunkban! Hitellehetőség már 10% befizetéstől! Seat Árosa 1.4 Stella 2003. 2 390 000 Ft Seat Cordoba 1.4 Stella 2002. 1990 OOO Ft Seat Cordoba Vario 1.4 klímás '99. 1620 000 Ft Seat León Sport 1.9 TDI 2002. 3 790 000 Ft Seat Ibiza 1.0 2002. 1 710 000 Ft Seat Ibiza 1.4 Sport'99 1278 000 Ft Seat Toledo 1.9 PDTDI 2001. 4 900 000 Ft Seattoledo GT ABS, ki. '92 925 000 Ft VW Polo Classic 75 10000 km 2001. 2 090 000 Ft Fiat Bravó 1.2 SX 2000, 1560 000 Ft Renault Thalia 2001. 1670 000 Ft Renault Ciio 1.2 '99. 1510 000 Ft Suzuki Swift 1.316V 2002. 1420 000 Ft Skoda Felicia '97 1 030 OOO Ft Mercedes Sprinter'97 2 000 000 Ft Nissan Maxima 3.0 VS '98 3100 000 Ft Opel Astra Caravan G 1.6 Club 2000. 1990 000 Ft Opel Astra 1.6 Sedan '92 880 0IN! Ft A gépkocsik hitelre is megvásárolhatók! Hitel ügyintézés eredetiség vizsgálattal kezelési költség néltül! Bizományos értékesítésre gk.-t keresünk! Eredetiség vizsgálat!