Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-20 / 92. szám

H 2004. Április 20., Kedd A L M A N A C H 1 8 5 7. OLDAL Somogydöröcske a Koppány-pa- taktól délre települt. Korábban svábok lakták, ma lakosainak a többsége magyar anyanyelvű. A német hagyományokat őrző zsákfaluban szinte érintetlenül megmaradtak a múlt század eleji épületek. Ezekkel 1998-ban nyerte el az Európai Falufel­újítási Díjat a község. Van itt hagyományos stílusjegyeket őr­ző s korszerű regionális képző­tábor és düledező vályogház is. Somogydöröcskét a csendjéért, nyugalmáért és a szép környe­zetéért kedvelik a városlakók. SOMOGYDÖRÖCSKE Döröcskei Hírmondó Nyert pénz aszfaltburkolatra A község útjainak tervezésére nyert 890 ezer forintot az önkor­mányzat a KITA-tól. Azért fontos a tervek elkészíttetése, mert ez ad alapot a további pályázatok­ra. Az önkormányzat különféle pályázatokon nyerhető pénzből szeretné a Keleti meg a Nyugati utcában megépíttetni az utat. Zsáktelepülés falufelújítási díjjal Két teherautó foglalta el az utat a polgármesteri hivatal előtt. A szemközti élelmiszerboltba hoztak italt és füszértárut. Délelőtt mint­egy húszán fordultak meg a bolt­ban. Többnyire tejet, kenyeret vet­tek, de volt, aki fagyasztott csirkét, fölvágottat és banánt is vásárolt. Makai Tamásné postás épp visz- szatért csaknem kétórás körútjáról. A hol szemerkélő, hol szakadó eső­ben is kivitte a küldeményeket: új­ságot, levelet, képeslapot meg a pénzt is. Az önkormányzat által fenntartott postán 8-10 óra között intézheti ügyeit a lakosság, utána a postás kézbesíti a küldeményeket. Ottjártunkkor többen a biztosítási díjat, a gázszámlát fizették be... Gondterhelt arccal fogadott Sípos Valéria polgármester. Az önhikis pályázat benyújtásához szükséges űrlapok kitöltése, az adatok rögzí­tése adott neki munkát. A pályáza­tot tegnap nyújtották be, remélve, hogy eredményes lesz. Hiányzó forintok Az utóbbi három évben a somogy- döröcskei önkormányzat nem in­dulhatott önhikis pályázaton.- Évente 6-8 millió forinttól esett el emiatt a község, nehezen tudtuk kigazdálkodni - mondta Sípos Va­léria. - Ha eredményes lesz a pá­lyázatunk, az idén könnyebben dolgozhatunk. Eddig ingatlanérté­kesítésből származó bevételünket voltunk kénytelenek a működésre fordítani, azaz feléltük a vagyo­nunk egy részét. Az idén már fel­újításra is tudunk költeni, bár a 45 milliós költségvetésben 19,1 millió a forráshiány. Ez annak is követ­kezménye, hogy az idősek napközi otthonának a fenntartásához éven­te ötmillió forintot kénytelen hoz­zátenni az önkormányzat. Ennyi kell az idősek ellátásához, és több embernek munkát adunk. Sípos Valéria elmondta: mintegy 12 millió forint támogatásra nyúj­tották be az önhikis pályázatot, a hiányzó hétmilliót azonban szigo­rú takarékossággal ki kell gazdál­kodniuk. Hitelt nem vesznek föl. Úgy tervezik, az idén befejezik a művelődési ház tavaly kezdett fel­újítását, a nyáron kimeszelik az idősek otthonát, és szeretnének környezetbe illő utcanévtáblákat csináltatni. Mindezzel még szebbé s vonzóbbá kívánják tenni a kis te­lepülést, amely előbb-utóbb üdülő­faluvá válhat. Távol a családfő Meghosszabbították a húsvéti szü­netet a törökkoppányi napközi otthonos óvodában, mert az önkor­mányzat bevezettette a vezetékes földgázt. így édesanyjával otthon volt a hétéves Lesniczky Krisztián is. Apja a hét közepén utazott visz- sza Németországba. Szobafestő­mázoló, s fél éve ott dolgozik. Még másfél évre szól a szerződése.- Az első nap nagyon rossz nél­küle - mondta Lesniczky Józsefné -, a srác nevelése teljesen rám ma­rad. Az a szerencsénk, hogy édes- anyámék sokat segítenek. Nyár óta ketten vagyunk itthon Krisztián­nal, de vállaltuk a család jövőjéért. Külföldön a férjem lényegesen töb­bet keres, mint ha itthon dolgozna. Már autót is vett a keresetéből. Most arra gyűjtünk, hogy a lakás­ban kiépíttessük a gázfűtést. Elmondta azt is: nagyon szere­tik Somogydöröcskét, mert csen­des és nyugodt település. A család­juk jó barátságban van Peresztegi Ferencékkel és Pongrácz Jáno- sékkal, sokat segítenek nekik a szőlő megművelésében és szüret­kor is. A szabadidőt - ha erre mód­juk van - együtt tölti a három csa­lád. Együtt járnak a pincékhez is...- Havonta egy hetet tölt itthon a férjem - mondta Lesniczky József­né. - Legközelebb május közepén jön haza. Most ment el, de már na­gyon várjuk. Nélküle a háztartási munkán kívül rám vár a fűnyírás, a kert rendezése és művelése is. A munkanélküli Három hete munkanélküli a 49 éves Huszár József. Közhasznú munkás­ként dolgozott az önkormányzat­nál, de március végén lejárt a szer­ződése. A szüleivel és tíz testvérével együtt jött a faluba, hét éve azonban elköltözött hazulról, s azóta élettár­sával együtt önállósította magát.- Éppen a tévét néztem; esős idő­ben nincs mit csinálni - magyaráz­kodott. - Munkanélküli lettem. Sze­rettem az önkormányzatnál dolgoz­ni, s tettem, amit kellett: kaszáltam, fát hasogattam, télen havat dobál­tam. Nincs szakmám, így örültem, hogy alkalmaztak. El kell tartani el­ső osztályos kisgyerekünket is. Re­mélem, minél előbb ismét lehetősé­get kap az önkormányzat a foglal­koztatásomra és újra dolgozhatom. Huszár József most alkalmi mun­kát vállal, mert a faluban sok az idős lakos, aki ásáshoz s egyébhez segít­séget keres. Állástalan ugyan, de nem szeret otthon ülni tétlenül. Lesniczky Józsefné a kis Krisztiánnal Huszár József: Remélem, újra dolgozhatok Berta Katalin: Vállaltam ezt a feladatot is Óvónőből gondozó Berta Katalin 1996 januárjától ta­valy október közepéig dolgozott vezető óvónőként a napközi ottho­nos óvodában. Annak idején a zicsi óvodából került a döröcskei gyer­mekintézménybe. Szívesen s nagy türelemmel foglalkozott a kicsi­nyekkel, hiszen ezt választotta hi­vatásának. Mikor megtudta, hogy anyagi nehézségek miatt az önkor­mányzat bezárja az óvodát, nehéz napokat élt át. Szakmájában nem tud elhelyezkedni. A falu vezetői az idősek otthonában ajánlottak neki szociális gondozói munkát.- Ez teljesen más feladat, mint a kicsikkel foglalkozás. Ennek elle­nére örülök, hogy van munkám - mondta. - Elvállaltam. Életünk so­rán nemegyszer kerülünk kény­szerhelyzetbe, és a megélhetésün­kért több mindent mérlegelni kell. Ilyenkor félre kell tenni az érzelme­ket. Tudom: a munkám ellátásá­hoz tanfolyamot kell végeznem, ez valószínűleg szeptemberben kez­dődik. Vállalom. Más az idősek gondozása, a velük való törődés, mint az óvodásokkal volt. Mun­kám során azonban ugyanolyan türelmesnek kell lennem a 60-70 évesekkel is, mint a kicsinyekkel. Házi tészta a menő Levestésztát szárított Kurucz Mik­lósáé nyugdíjas dajka, mikor beko­pogtunk hozzá. - A gyerekeimnek szántam; én látom el őket leves- és száraztésztával is. A házi készíté­sűnél ugyanis nincs finomabb - ál­lította. - És bőven ad munkát ne­kem a szőlő meg a kert megmun­kálása, a baromfik nevelése is. Kurucz Miklósné 1959. június 1- jén, az óvoda nyitásakor lett dajka, s a gyermekintézményben dolgo­zott 37 évet és 72 napot. 1995. janu­árjától nyugdíjas. Azt mondta: na­gyon szerette a kisgyerekeket, ezért maradt végig egy „cégnél”. Bár a dajka tennivalóin túl ő fűtötte az épületet, takarított, soha nem fordult meg a fejében, hogy mun­kahelyet változtasson. Évtizedekig öltöztette, dajkálta a kicsiket, és ját­szott velük.- Mindegyiket egyformán ked­veltem és gondoztam, de voltak ra- gaszkodóbbak - emlékezett. - Ilyen volt Miklósiból Molnár Beá­ta, a szorosadi Bállá Andrea vagy a döröcskei Peresztegi Kitti és Zsa­nett. Boldog vagyok, amikor az egykori óvodások megismernek s rámköszönnek az utcán. ■ Dankó Pistával a klubban Jávor Pállal a főszerepben a Dankó Pista filmet vetítette le az idősek napközi otthonában Göm­bös Pál kaposvári nyugdíjas. Elő­adást is tartott az 1930-as és 40- es évek színészeiről. Az ősszel újabb magyar színész életéről rendeznek vetítéses előadást. Petúniát ültetnek a főutcára Virágosítja a falú utcáit a faluszé­pítő egyesület együttműködve az Önkormányzattal. Májusban 250-300 tő petúniát és egyéb virágot ültetnek ki. Virágosításra mintegy 80 ezer forintot szán­nak, de bíznak a siófoki Zöldfok Rt támogatásában is. A virágok ápolásáról az önkormányzat és a lakosok gondoskodnak. a Recept Döröcskéről Csokis kuglóf A csokis kuglófhoz Zsigó Dezső- né receptje szerint 20 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál sütőrum, 1 dl tej, 30 dkg liszt, 2 tábla csokoládé, 1 csomag sütőpor, 4 tojás sárgája és egy egész tojás kell. A vajat (margarint), a négy tojás sárgáját és az egész tojást összekever­jük, hozzáadjuk a porcukrot, a rumot, a tejet, és jól összedol­gozzuk. Ezután a lisztet, a sütő­port és az egyik tábla apró dara­bokra tört csokoládét is hozzá­keverjük. A tésztát jól összedol­gozzuk, és a kuglófsütőbe tesz- szük, majd előmelegített sütő­ben 30 percig sütjük. A másik tábla csokoládét a tűzhelyen ke­vés vízben felolvasztjuk, csipet­nyi vajat hozzáadva összekever- jük, s a kisült kuglófra öntjük. ■ A CIKKEKET KRIFTEK JÓZSEF ÍRTA FOTÓK, GÁTI KORNÉL AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Úton Európába Közművek és ivóvízrendszer kiépítésén egyaránt dolgoznak Tolná­ban és Somogybán a kft dolgozói; ott a csatornázás ad munkát Határidőkre figyelnek Ügyvezetőként Pongrácz János hídépítő mérnök irá­nyítja a Sió 2000 Kft munkáját. A társaság tulajdono­sai és dolgozói a Délviép Kft siófoki építésvezetőségé­ből váltak ki. Tavasztól őszig 28-30 embert foglalkoz­tatnak, télen csak tizenkettőt. - A kft megalakulása óta mintegy 50 millió forintot költött gépekre - mond­ta az ügyvezető. - Három kotrógépünk, IFA teherau­tóink és személyszállító kisjárműveink is vannak. Az idén vettünk egy új kotrógépet 16 millió forintért. El­sősorban Somogybán és Tolnában dolgozunk köz­mű- és mélyépítésen, szennyvízcsatorna-hálózatot és ivóvízrendszert építünk ki, de készítettünk már szárí­tót is mezőgazdasági vállalkozóknak. Most Sárbogár- don építünk szennyvízcsatornát, Szekszárdon pedig a szennyvíztelepen egy komposztálómedencét. Pongrácz János hangsúlyozta: 2000-től folyamato­san nő a bevételük, tavaly 170 millió forint bevétellel zártak. Gondot a hitel nagysága okoz. Figyelnek arra, hogy kiváló munkát végezzenek s tartsák a határidő­ket. Csak így van reményük újabb munkákra, a tal­pon maradásra. - Az uniós csatlakozás változásairól keveset tudunk - mondta. - Ennek ellenére remény­kedünk az újabb megrendelésekben. Mivel kis cég vagyunk, kevés a tőkénk és a referenciánk, ezért so- kat kell dolgoznunk, hogy a piacon maradjunk. ■ SOMOGYDÖRÖCSKE KINCSE Több mint nyolcvan éve emelték ezt a jellegzetes, tornácos paraszt- házat is. Tisztaszobája két ablakkal néz az utcára, s előtte a kiskert Tornácos régi házak Egységes az utcakép a fésűs beépítésű portákkal. A legtöbb ház kétablakos, vakolatdíszes homlokzatú, az udvari részén faoszlopos tornáccal. Valamennyi házat az északi telekhatárra építettek, mindegyik előtt virágos kiskert van az utcafronton. A gazdasági épületeket a lakóépület végén emelték, egybeépítve a házzal. A legtöbb háznak az alaprajza azonos; általában két szoba veszi közre a konyhát. Csaknem másfél évtizede - az építészeti értékek megőrzése vé­gett - a Pollack Mihály főiskola hallgatói a kaposvári tervező-kisszövetkezet építészeinek irányításával föl­mérték a falu régi házait. Somogydöröcske pedig egyedülálló módon őrzi építészeti hagyományait. A kilencvenes évek elején több család felújíttatta a régi parasztházat, Reidl Józsefék is a Keleti utcában.- A nagyszoba az utcafronton van, mögötte pedig a konyha és a spájz - mondta Reidl József. - A háznak ebben a részében laktak az idős szülők. Az udvari ré­szen újabb két szoba van, illetve a konyha meg az éléskamra. Ide is a tornácról nyíló ajtón lehet bemen­ni. A ház végén találhatók a melléképületek: a kamra, a füstölő, a műhely. Ezután a baromfi-, a sertés- és a birkaól, majd az istálló következik. Ez a ház 1923-ban épült, s mindent megőriztünk az eredeti formájában, így megvan a faoszlopos tornác és a veranda is. ■

Next

/
Thumbnails
Contents