Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
BALATONI MAGAZIN BAJOMI TÜKÖR Hulladéklerakó két év múlva Kaposvár Csaknem 13 milliárd forintos beruházással valósulhatna meg a Kapós menti hulladékgazdálkodási program, amelynek keretében regionális hulladéklerakó épülhetne Kaposváron. Ha az Európai Unióban is rábólintanak, akár már két év múlva megkezdődhet a Kapós menti hulladéklerakó program megvalósítása - derült ki Szita Károly kaposvári polgármester sajtótájékoztatóján. A 12,8 milliárd forintos beruházás - melynek 90 százalékát az unió, míg a maradék önrészt a KVG Rt kisebbségi tulajdonosa, a német RWE cég állná - 233 dél-dunántúli és Duna- Tisza közi település mintegy 350 ezer ember kommunális hulladékának helyzetét oldaná meg hosszú távon.- Eddig 162 település jelezte, hogy csatlakozni kíván az unióhoz benyújtandó pályázathoz - tájékoztatott Szita Károly. - A többieknek április végéig van lehetőségük csatlakozni. Ezek után elkészülhet a megvalósíthatósági tanulmány, s ha minden jól megy, az ősszel már az uniós szakemberek foglalkozhatnak a pályázattal. (.Folytatás az 5. oldalon) Vendégmarasztaló földutak Magyaregres Esős időben elakadnak az autók a Kaposvártól tíz kilométerre fekvő település sáros földútjain. Bár a probléma megoldásához - három utcájában - összesen 1200 méter hosszú szilárd burkolatú út megépítésére lenne szükség, az ön- kormányzat ez idáig hiába kért segítséget a munkák elvégzéséhez. - Az utak rendbetételére tavaly is pályáztunk, de kérelmünket elutasították - mondta Bók László magyaregresi polgár- mester. - Most az ÜKIG kiírásán kértünk volna támogatást, de szerencsétlenségünkre a pályázat leadási határidejét őszre módosították. Az előkészületeken egy hónapja dolgoztunk már. A település első embere borúlátó, mert ha novemberben meg is ítélnék számukra a támogatást, a szerződések megkötése, s a tél miatt az idén már úgysem láthatnak munkához. Az építési engedély viszont már csak egy évig érvényes. A 800 méter hosszú Dózsa György utca aszfaltozása lenne a legfontosabb feladat. Bár a falu egyik legforgalmasabb útja részben kövezett, a burkolat mára szinte teljesen eltűnt a sárban. A burkolás költsége 16 millió forintot tenne ki. HORVÁTH ZSOLT Parlagon az ipari park Csurgó Egyelőre megtarthatja ipari park címét Csurgó, ám a terület jövője továbbra is bizonytalan - tudtuk meg Bihariné Asbóth Emőke polgármestertől. A város 2000-ben nyerte el az ipari park címet, majd létrejött az olasz többségi tulajdonú Csurgó Ipari Park Kft. A műszaki tervek elkészítésével megbíztak egy olasz céget, ám a szakemberek a magyar szabványokat és a konkrét helyi viszonyokat nem vették figyelembe, így az engedélyeztetés meghiúsult. Később egy magyar kft készített megvalósíthatósági tanulmányt.- Huszonhárom százalékban vagyunk tulajdonosok - mondta a polgármester. Segítséget ajánlottunk, a folyamatban lévő szennyvízberuházást úgy akartuk megvalósítani, hogy az ipari park is rácsatlakoztatható legyen, de az olaszok nem éltek a lehetőséggel. Ez érthető, hiszen nem tudják, ki lesz a befektető, bár a tulajdonos Martinelli már adott el területeket. A továbblépésnek semmi nyoma. Az önkormányzatot viszont az ipari cím pályázat kötelezi, ezért hosszabbítási lehetőséget kért és kapott a megvalósításra. A tízhektáros földterületet jelenleg a város tartja rendben. - Patthelyzetbe kerültünk - fogalmazott a polgármester. A terület parlagon van, munkahely sem teremtődött. A testületnek kell döntenie: visszaváltsuk-e a részünket pénzre. _______ VARGA ANDREA Őrlik a kaposvári molnárokat ®^GRDGRfllH Hai kivásárlási árai; Halmi búza: vmm* llihchlotliu: Oü-S'j jiS- :.»l 0UÍ0 MMtt W (Hi-sí .ViS-ííl.) ötó-somst ll) n:\riik bkittó (lavíw ahvki Mit lehet erről mondani? Kenyérkérdés... FOTÓ: LÁNG RÓBERT DÖRÖCSKE Zsáktelepülés falufelújítási díjjal 7. oldal Gyermek- paradicsom a Balaton 4. oldal Tíz rendőr őrzi a biztonságot 6. oldal Hírek FONYÓD-ORDACSEHI. Világ háborús lőszereket találtak az M7-es tervezett nyomvonalán a területet mentesítő szakemberek. Ordacsehinél és Fonyódnál három 75 milliméteres páncéltörő lőszert és öt 75 milliméteres ki nem lőtt hüvelyt gyűjtöttek be. A tűzszerészek a helyszínen robbantják fel a lövedékeket, (gm) SIÓFOK. Egy széplaki magán vitorláskikötő ellen tiltakoznak az utcában lakók. Csurgainé Horváth Márta a szószólójuk, aki azt mondja, ha elkészülne a létesítmény, 300 méter hosszan megszűnne a strandolási lehetőség. A kikötőépítéssel a siófoki önkormányzat sem ért egyet, (fi) MARCALI. Vita alakult ki a marcali többcélú kistérségi társulás elnökségi ülésén. Egy kormányrendelet-tervezet váltott ki vitát, amely korlátozná a pályázati lehetőségeket az oktatás területén. A vitából megoldás született: az érintettek először 6-7 mikrokör- zetet hoznak létre, (ve) KAPOSVÁR. A XIX. és a XX. század fordulójának bécsi építészetébe nyújt bepillantást a megyeháza galériájában tegnap megnyílt fotó- kiállítás. Walter Zedniceks fényképein a kor hetedik legnagyobb világvárosának példa nélküli művészeti-építészeti kibontakozása rajzolódik ki A tárlatot Barbara Lee- Störck, a Budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatója ajánlotta a látogatok figyelmébe, (hzs) ■ Megyei körkép Információink szerint megkezdődtek a leépítések az Agrograin Rt kaposvári malomüzemében, mivel a cég be kívánja zárni a somogyi megyeszékhelyen már a 19. század vége óta meglévő üzemet. Az rt fővárosi központjában nem kívántak nyilatkozni az ügyről, ám a dolgozók közül többen megerősítették a híreket. pest információink szerint június harmincadikától a budapesti központú vállalat megkezdi kaposvári gyáregységének leépítését, amelynek végén megszűnik a termelés a somogyi megyeszékhelyen. Ezzel több mint száz dolgozó kerülhet utcára.- A hírt sem megerősíteni, sem „Az Agrograin Rt hisz a becsületességben, feddhetetlenségben, kiválóságban, növekedésben, csapatmunkában, hosszú távú szemléletben, versenyszellemben” - olvasható a cég kaposvári üzemének előterében. Ehhez kéKét üzemben tovább forog a malomkerék A bogiári Sikér Kft-nél két molnár kaphat munkát, a Balaton-parti cég ugyanis éppen a napokban hirdetett állást.- Mivel három műszakban dolgozunk, így három molnárra van szükségünk, két üres állásunk van - mondta Horváth Csaba, a bogiári Sikér Kft ügyvezető igazgatója. - Sajnálom a kaposváriakat, de a malomipar évek óta válságban van. Szerencsére nálunk nem kell tartani leépítésektől, a mostani 32 dolgozónkra szükség van.- Nagyobb kapacitással is tudnánk dolgozni - állította Németh Gábor, a marcali Tekla Kft ügyvezetője -, hiszen jelenleg csak két műszakban őriünk. Nem tervezünk leépítést, a megyeszékhelyen utcára kerültekből viszont senkinek sem tudunk munkát ajánlani, ugyanis egyrészt teljes a létszám, másrészt Marcali messze van. megcáfolni nem kívánom - felelte megkeresésünkre Orbán Imre, az Agrograin vezérigazgatója, miután a kaposvári egység illetékesei közül senki sem kívánt - mert... - nyilatkozni. - Egyelőre még egyeztetünk az érdekeltekkel. A dolgozók - ugyan nevük elhallgatását kérve - beszédesebbnek bizonyultak. Mint tőlük megtudtuk, hivatalosan ugyan még senki sem jelentette be az elbocsátásokat és a gyárbezárást, ám már egy hete mindenki tudja az üzemben, hogy közeleg a vég.- Első lépésben ötvenöt ember kerül az utcára - mondta informátorunk -, aztán jönnek a többiek. A központi irodaházban már meg is kezdődtek a leépítések. A legnagyobb baj, hogy senki sem tudja, mikor kerül sorra, így nagy az idegeskedés, feszültek az emberek, sok a találgatás. - Hiába is tennénk bármit, úgyis bezárják az üzemet, ha akarják - mondta egyikük. - Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megakadályozzuk. Biztos, hogy már megvették a lakatot... VAS ANDRAS i®" www.somogyihirlap.hu . Biztató kilátások MKB Svájci Frank Lakáshitel x 4% y JL / VJ kamattal * 3 hónapos kamatperiódus esetén, ♦ kezelési költség: havi G.2'\> MKB fiók: Kaposvár. Széchenyi tér Tel.: (82) 52- 940 NfMM------------------------------------------------------------------------- ww w.somogyihirlap.hu -------------;----------------------------------------------------------Sof nbgyi Hírlap i ír 111 im ni 9770865"9 1 2022 0 4 0 9 2________________________________________________'__________________________________________________________________________________________________________ XV. Évfolyam, 92. Szám. Ára: 85 ft, Előfizetve: 57 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2004. Április 20., Kedd