Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-15 / 88. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Április 15., csütörtök UH Tolvajbanda A kisvárdai rendőrkapitányság lopás miatt vett őrizetbe két dombrádi férfit, akik egy öttagú banda tagjaként betörtek egy szabolcsbákai házba. Az értékek után kutató betörőket megzavarták, de 120 ezer forint értékű ékszereket így is sikerült elvinniük. Két férfit még a helyszín közelében elfogtak, egy társuk szökésben van. Az ékszerek megkerültek, europress Gyújtogató vádja Lezárta a nyomozást a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki április 4-én egy fővárosi lakásban felgyújtott egy ágybetétet. A tűz öt személyt, köztük a gyanúsított édesapját is veszélyeztette. A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt tett a rendőrség vádemelési javaslatot. EUROPRESS Felborult autó Egy súlyos és egy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely szerda délben történt Gellénházánál. Egy személyautó megcsúszott egy jobbra ívelő kanyarban, majd a tetőlemezén csúszva egy teherautónak ÜtkÖZÖtt. EUROPRESS Menekülő csempészek Mintegy hárommillió forint értékű cigarettát csempésztek át ismeretlenek a magyar-ukrán határon húzódó Batár folyón szerdára virradó éjjel egy gumicsónakban. A csempészekre éjjel látó készülékükkel figyeltek fel a járőrök. Az öt csempész gyanút fogott, belevetették'magukat a Batár vízébe, majd ukrajnai területre úszva eltűntek a sötétben, europress Lelőtte kollégáját Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás egy 32 éves vagyonőr ellen Dunakeszin, mert a helyi kapitányságon működő vagyonvédelmi cég irodájában hasba lőtte kollégáját szerda délelőtt. A 25 éves sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Á hatóságok kizárták, hogy szándékosan lőtte le társát a gyanúsított. EUROPRESS Égő edények Tűz ütött ki a főváros VIII. kerületében, egy kínai árucikkekkel teli raktárban - mondta az Europressnek Molnár Péter. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője hozzátette: az anyagi kár több millió forintra tehető, több tucat edény is a lángok martaléka lett. A tűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják, europress Eltűnt, keresik A Kaposvári Rendőrkapitányság keresi Pápai Andrást, aki Kaposváron született 1992. szeptember 18- án. Anyja neve: Visnyei Margit. A fiú Kaposvár, Vöröstelek utca 21. szám alatti lakásukról ismeretlen helyre távozott. Pápai András asztmás szívritmuszavarban szenved, emiatt orvosi kezelés alatt áll. 140 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú, barna szemű. Eltűnésekor fekete baseballsapkát, kék mellényt, kék kapucnis pulóvert, kék farmernadrágot, iskolai hátitáskát és szürke sportcipőt viselt. A rendőrség kéri, aki a képen látható fiú eltűnésével kapcsolatban bármit tud, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon (Kaposvár, Szent Imre u. 14.), telefonon a 82/502- 700/2505-ös melléken vagy a 112-n ■ SZERENCSÉS KIMENETELŰ ÜTKÖZÉS. Ketten szenvedtek könnyebb sérüléseket abban a balesetben, amely szerda reggel történt a 4-es számú főút Ebes és Debrecen közötti szakaszán: két jármű fron- tálisan ütközött, feltehetően szabálytalan előzés miatt. _____________________________fotó, europress Hú sz év az apagyilkosnak Első fokon húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság az apja megölésével vádolt Nógrádi Ádámot. Az olajügyekben ismertté vált Nógrádi Zsolt testvérét a gyilkosság mellett tucatnyi vádpontban találták bűnösnek. Budapest Aljas indokból elkövetett emberölés, közokirat-hamisítás, lopás, robbanószerrel, lőfegyverrel és lőszerrel, közokirattal való visz- szaélés, hamis vád, hamis tanúzásra való felhívás, fogolyszökés és rongálás miatt ítélte el a bíróság első fokon Nógrádi Ádámot. Az olajtanúként ismertté vált Nógrádi Zsolt öccsét ugyanakkor felmentették a sikkasztás vádja alól. Nógrádi Ádám a Pest Megyei Bíróság ítélete szerint 1998 októberében hátulról lelőtte apját, majd a tetemet ismeretlen társával egy kiszáradt kútban elrejtette. Az ügyben évekig nyomoztak a hatóságok, ám a holttestre csak akkor találtak rá, amikor a gyanúsított írt két névtelen levelet a rendőrségnek és testvérének. Nógrádi Ádám az emberölés után elkezdte átépíteni apja otthonát, ám kiderült: hamis dokumentumok alapján kezdett a munkálatokhoz. A korábban többször büntetett fiatalember tettét a bírák szerint az motiválta, hogy anyagilag függött az apjától, és a gyanúsított életmódja miatt a feleknek megromlott a kapcsolata. A bíróság a gyilkossággal együtt több bűncselekmény miatt is felelősségre vonta Nógrádi Ádámot. A vádlott egy társával egy sírkövet is eltulajdonított egy temetőből, az zsákmányt gedig értékesítették. Nógrádi Ádám a fogolyszökést egy átszállítás alkalmával követte el, de néhány órával később egy építkezésen, állampolgárok segítségével elfogták. A fiatalabb Nógrádi kétszer próbálta meg zárkatársaival magára gyújtani celláját, ezzel több százezer forint kárt okozott. Az apagyilkosságot a vádlott az eljárás során egyszer sem ismerte el. Az utolsó szó jogán elmondott beszédében is azt hangsúlyozta: ártatlan ebben a vádpontban. A bíróság döntése ellen fellebbezett, és enyhítést kért. Fellebbezett az ítélet ellen az ügyészség képviselője is, aki életfogytig tartó szabadságvesztést kért Nógrádi Ádámra. NAGY ESZTER DÓRA Mesterlövészek a háztetőkön Naponta mintegy 500 magyar rendőr és tucatnyi izraeli személyvédelmi szakember vigyáz Móse Kacav izraeli államfőre magyarországi látogatása idején. A fokozott biztonsági intézkedések miatt eddig 138 szabálytalanul parkoló autót szállítottak el a fővárosban. Budapest- Arra kérjük az államfő látogatásának helyszínei közelében élőket, hogy ne tegyenek semmi fél- reérthetőt, ami a háztetőkön levő mesterlövészek figyelmét felkelthetné - fogalmazott Szabó Ferenc. A Köztársasági Őrezred parancsnoka hozzátette: ha valaki mégis kinyitná lakása ablakát, akkor a házak folyosóin szolgálatot teljesítő rendőrök bekopogtatnak az illetőhöz, és felszólítják arra, hogy csukja be. A dandártábornok úgy fogalmazott: „nem bízunk semmit a véletlenre”. Szigorúan ellenőrzik az államfő látogatásának helyszíneit, a tilalmi táblák ellenére szabálytalanul parkoló autósok gépjárműveit pedig elszállítják. Szabó kérdésünkre azt nem tudta megmondani, mennyibe kerül az államfő biztosítása, de azt elárulta, hogy Németországból béreltek egy páncélautót egy hétre, amelyért 2 millió forintot fizettek. Utoljára a pápa részesült hasonló védelemben, speciális járműre is akkor volt szükség legutóbb. A Köztársasági Őrezred öt védelmi fokozatot különböztet meg, az izraeli államfő 2-es fokozatú védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy a csatornarendszertől a légtérig mindent átvizsgálnak, ellenőriznek a szakemberek a védett személy biztonsága érdekében. A magyar minisztereknél, illetve védett személyeknél 3-5-ös fokozatú biztonsági intézkedéseket alkalmaznak. NAGY DÓRA Meglőttek egy nigériai diákot Lövöldözés történt kedden Budapesten, a Garibaldi utcában: egy hazánkban tanuló nigériai diákot támadtak meg ismeretlen tettesek. A külföldi fiatalembert kórházba szállították. Budapest Ismeretlenek többször rálőttek egy Magyarországon tanuló, de magyarul nem beszélő külföldi diákra kedden éjfél tájban Budapesten, az V. kerületi Garibaldi utcában. A 23 éves nigériai fiatalember, akit az egyik lövés eltalált, túl van az életveszélyen, de még nem hallgatható ki. A lövéseket a sérült lakása előtt adták le nagy kaliberű lőfegyverből, a találat hastájékon érte. A nyomozók a rendelkezésre álló erőkkel azonnal megkezdték a lövöldözés körülményeinek kivizsgálását, és minden eszközzel keresik az elkövetőt. un Néhány külföldiekkel kapcsolatos budapesti bűncselekmény 2000 óta 2001. MÁRCIUS 23.i A XI. kerületi Ábel Jenő utca egyik családi házának udvarán lelőttek egy szír férfit, és súlyosan megsebesítették magyar feleségét. A férfi pénzváltással foglalkozott. 2001. ÁPRILIS 8.i AIX. kerületben, a Ferenc körút egyik éttermében rálőttek egy 46 éves iraki állampolgárra. 2002. JANUÁR 3.1 Egy 29 éves egyiptomi állampolgárt lőttek le a főváros Vili. kerületében, a Práter utca 60. alatti ház egyik lépcsőfordulójában. Az áldozat korábban a Kőbányai úti piacon pénzváltással foglalkozott. 2004. FEBRUÁR IS.i A Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetemen egy 27 éves azeri tiszt meggyilkolta örmény évfolyam- és szobatársát. Mindkét katona a NATO békepartnerségi programjának keretében tartott tanfolyamon vett részt. Az örmény védelmi minisztérium szerint „a gyilkosság „az azeri hatóságok által az utóbbi időben folytatott harcias örményellenes kampány következménye volt'. 2004. FEBRUÁR 27.! Egy XVI. kerületi házban három csuklyát viselő férfi rontott egy. vietnami házaspárra, ékszereket és pénzt követeltek. GUMIDISZKONT Akciós gumiabroncsok 5-45% kedvezménnyel, raktárról Szerelés, centírozás, zöldkártya, műszaki vizsgára felkészítés. Ingyen olajcsere, olcsó akkumlótorok. Kaposvár, Dombóvári u. 1. (a rádiótorony mellett) Tel./fax: 82/416-734 Gyorsszerviz HORMANN oarázskanu akció! Kaposváron, a Tesco parkolóban, 10-20% engedménnyel! Kovácsoltvas-kerítések gyártása a legkedvezőbb áron Tolókapu autómatikák 91 000 Ft-tól, Szárnyasnyitók 105 000 Ft-tól Ipari kapuk, riasztórendszerek, videó megfigyelő rendszerek, videó audió kaputelefonok és sorompók, tolókapuautómatikák... Kaputechnika-K 2003 Kft 7400 Kaposvár, Kodály Zoltán u. 37. Tol.: 06-70/311-3835, 82/415-775 06-20/5669-854 ..Minden ami autó: Aniautó" HASZONGÉPJÁRMŰ ALKATRÉSZEK! WABCO légfékszerelvények + INFORMÁCIÓI Mán, Mercedes, IVECO Gyári és utángyártott alkatrészek TUNGSRAM járműizzók teljes választéka MAHLE szűréstechnika ANIAUTÓ BT. Kaposvár, Cseri u. 2. Tel.: 82/511-558, 06-30 385-1246 KAPl és XYILASZARO TEC11\IKA ________j; | n IH i'i H f M11 Be mutatóterem: Kaposvár, Dombóvári u. 1. H-P: 8-1 7-ig, Szó: 9-13-ig. Tel: 82-512-070 A Kethelyes Vidéké TakarekszoYetkeiet értesíti Tisztelt ügyfeleit, hogy 2004. április 15. napjától az 1 és 3 hónapra elhelyezett betétek kamatát változtatja. Bővebb tájékoztatás egységeinkben: Kéthely, Arany J. u. 2.: Marcali, Rákóczi u. 16.; Ssánison, Fő u. 173.; B.mária, Ady E, u. 8.; B.fenyves. Vörösmarty u. 1.; B.szentgyörgy, Berzsenyi u. 68.; Fonyód, Delta köz; Kaposvár, Fő u. 55.; Keszthely. Bem J. u. 33. L Dóm Tomist Kft Kaposvár, Irányi D. u. 9. • Tel.: 82/411-412 Kedvezményes repülős útjaink: | W Jordánia április 25-május 2. hotel**** reggelivel 49 999 Ft/fStől Tunézio április 29-május 4. hotel**** félpanzióval 29 900 Ft/főtől Korfu június 9-16 apartman ellátás nélkül 49 900 ft/főtől dOm tourist -pörök Riviéra május 12-19 hotel*** all intlusive 89 900 Ft/főtől swu=\s Panne. J Részletekről érdeklődjön irodánkban!, I ■ ■ ■ ■ rrTTTT ■ MIMIIM I TTTTTl Ilii ■ TTTTTT Ilii 1 órás képkidolgozás 10x15-ös méretben, 24 kockás film esetén 2499 Ft+ajándék film+ajándék album Tovább tart a kifuté áruk vására! W [<ap$00teft Fotó Kaposvár, Fő u. 24. • Tel.: 82/416-7511 Konyhák egyedi méretre készítése. Cgyedi gardróbszekrények és irodabútorok bevezető áron! ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-4G