Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-02 / 78. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Április 2., Péntek Gyógyszerhiány Megyei körkép A gyógyszerár-csökkenés első napján is hiány van még jó pár készítményből a somogyi patikákban, de az életmentő medicinákból - így inzulinból is - van elég. Az utóbbi két hétben a betegek - remélvén, hogy később kevesebbet kell fizetniük - csak a legfontosabb gyógyszereiket váltották ki, ezért mintegy 20-30 százalékkal csökkent a somogyi patikák forgalma. A gyógyszerészek veszteségeik csökkentése miatt dobozonként rendelték a legszükségesebb medicinákat. Mint azt Major Jenő, a kaposvári Korona Gyógyszertár vezetője megjósolta: pórul jártak azok a betegek, akik két hétig rakosgatták a receptjüket, mert az árcsökkenés első napján hiába rohamozták meg a patikákat, legtöbbjükbe még nem érkezett meg a szükséges medicina. Volt olyan nagykereskedő, akitől még szerdán sem lehetett az új áron megrendelni a gyógyszereket, ezért minden az áremelés első napjára halasztódott. Árvái Lóky Zsófia, a kaposmérői patika vezetője valamennyi betegét ismeri, ezért - mint mondta - a régi áron is igyekezett számukra biztosítani a rendszeresen szedett gyógyszereiket. A napokban többen a gyógyszertárban válogatták a receptjeiket és csak a legszükségesebbeket váltották ki. Emiatt az árcsökkenés első napján lélegzetvételnyi ideje sem volt a patikusnak. Néhányan mégis üres kézzel távoztak. A készletek felhalmozódása miatt a gyógyszerészek patikánként több millió forint veszteséggel számolnak. Árvái Lóky Zsófia hiányolja- a korrekt tájékoztatást is, mert még mindig nem jelent meg a részletes új ár- szabályozás. VÁRNAI ÁGNES Erdőtakarítás A lépjünk tísztán Európába környezettakarító mozgalomhoz csatlakozott a Somogyért Egyesület is. Deák István, az egyesület titkára elmondta: az egyesületnek is fontos a környezet védelme, s a szemétszedés ugyanúgy lényeges, mint a parlagfű-mentesítés.- A Somogyért Egyesület évek óta szervezi és koordinálja a par- lagfűszedési akciót, s most szívesen csatlakoztunk a vadászkamara felhívásához. 87 tagszervezetünkhöz eljuttattuk a felhívást, kérve a tagokat, hogy tevékenyen is vegyenek részt április 3- án, szombaton a szemétgyűjtésben - mondta Deák István. Hozzátette: Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke levélben valamennyi település vezetőjét kérte, hogy tájékoztassák a lakosságot, s a szemét elszállításának megszervezésével járuljanak hozzá a kömyezettakarítási nap sikeréhez.__________szarka Bemházásélénkítő EU-projekt i A banknak is fontos érdeke, hogy sikeresek legyenek a somogyi intézmények és vállalkozások fotós láng Róbert Kaposvár Minél több nyertes, elégedett pályázót szeretnénk magunk körül látni, ezért a pénzintézet külön EU-szolgáltatási centrumot állított fel - mondta Fábri Béláné, a CIB kaposvári fiókigazgatója a tegnapi ügyféltalálkozón. A tanácskozáson bejelentették: az EU-források terhére vállalt nemzeti kötelezettségvállalás 2004 és 2006 között mintegy 5100 millió euró. Az EU-belépéssel megnyílnak a piacok, a kis- és középvállalkozások soha nem látott lehetőséghez jutnak, ám szinte minden vállalatvezetőben ott bujkál a kisördög. Huszonkilenc nappal a csatlakozás előtt komoly kérdés: mi lesz a fejlesztési, beruházásösztönző projektek sorsa? S milyen technikává jutnak hitelhez a vállalkozások, a cégek? Részben erre kereste a választ a pénzintézet több vezető munkatársa és a csaknem száz somogyi vendég. Amúgy Fábri Béláné kaposvári fiókigazgatója és munkatársai megnyugtató hírekről szóltak: a kis- és középvállalkozások szinte minden téren számíthatnak segítségükre.- A CIB, amely a Banca Intesa bankja, a tavalyi adatok szerint a negyedik legnagyobb magyar pénzintézet, mérlegfőösszege elérte az 1000 milliárd forintot - így a fiókigazgató. Ügyfél- és betétállománya lendületesen gyarapodik, az éves növekedés elérte a 30 százalékot. Aláhúzta: a hat éve működő kaposvári fiók is hatékonyan próbál segíteni a helyi vállalkozóknak, cégeknek. Jelentős számú ügyfélnek nyújt hitelt, vezeti a számláját. A fennálló jó viszonyt később is fenntartják, s mint a cégvezető hangsúlyozta: a nemrég bevezetett szolgáltatás újabb együttműködésre teremt lehetőséget. A találkozón beszámoltak az EU-pályázatokról és a speciális hitelekről, és a pénzkímélő kártyás fizetési lehetőségekről is. harsányi Vásárnyitó az unió jegyében Vásár- és termékdíjasok Vásárdíjak: Schneider Autóház Kft Pécs, Hargita megye, Karg Autó Kft Kaposvár, Nyíl-Zár Kft Siófok, Sky Aqua Kft Pécs, Bélafa Kft Marcali, Xilocom Bt Kaposvár, Allinad Elektra Therapeutic Kft Budapest, Somogy ' Megyei Rendör-főkapitányság bűnmegelőzési osztály Kaposvár Termékdíjak: Brass Mán Rézműves Bt Kóka: kovácsoltvas korlátok, Baumix Kft Kaposvár: DIMEX PVC-profiiból gyártott nyílászárók, Lehoczky & Büki Hűtő- és Klímatechnika Kft Segesd: DOMO luxus fürdőszobakabin és zuhanypanelek, Ablak-Épszer Kft Kaposvár: műanyag nyílászárók, 5 kamrás termékcsalád, Vilko Bt Kaposvár: fagyálló pirogránitból készült kaspók, kutak, kerti díszek, Somogy Ablak Kft Nagybajom: Somogy-ablak műanyag nyílászárók, Rosenberger Kft Sásd: KARÁT extra száraztésztacsalád, Tájmel Aluminium-Kerités Gyártó Bt Fonyód: alumínium kerítés- rendszerek, Solar Electronic Kft Kaposvár klimatizálás napenergia segítségével, SibanaCenter Bt Csátalja: Hargita ásványvíz. 43, tavaly 60 milliárdos beruházás valósult meg a megyében. A jövedelmek szempontjából ugyan nem áll előkelő helyen a megye, de így is 17 százalékponttal nőtt az egy somogyira eső bér. Az európai uniós alapokból a következő három évben 190 milliárddal több támogatáshoz juthat a régió. Juhász Tibor, Kaposvár alpolgármestere is megerősítette: az üzleti élet színtere a vásár, a bemutatkozás igénye szinte a rendszerváltás másnapján megjelent. A város határozott szándéka megépíteni azt a vásár- és konferencia-központot, amely jobb feltételeket teremt az üzleti kapcsolatok élénkítésére. Kaposvár vezetésének, a megyeszékhely régiós társközpont szerepéből adódóan, fontos érdeke fűződik a város és a térség fejlesztéséhez. A vásár díjait Gyenesei István ! és Juhász Tibor adta át a cégeknek. A megye különdíját az OTP Bank Rt kapta, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara díját Ojtó Lajos alelnök adta át a Kométa Kft-nek. gáldonyi Versenyre készül a vidék Kaposvár A vidéken élőket elsősorban az foglalkoztatja: hogyan tudnak alkalmazkodni az uniós szabályozórendszerhez, milyen támogatásokra számíthatnak versenyképességük javításához? A válaszokat mintegy 150 gazdálkodó hallgatta a tegnapi kaposvári agrárfórumon.- A versenyképességhez kapcsolódó fontos kérdés, hogy mi lesz a felszabaduló munkaerővel - mondta a házigazda Pásztohy András, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke. Hozzátette: az Agrár- Vidékfejlesztési Operatív Program és a Nemzeti Vidék- fejlesztési Terv együtt 2006-ig mintegy 400 milliárd forintot biztosít a megoldást kínáló programokra. Közös felelősségünk a versenyképességet, a jövedelmezőséget és a vidékfejlesztést egyaránt szolgálják a rendelkezésre álló források. Magda Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke elmondta: a mezőgazdaság helyzete csak jobb lehet, mint eddig volt. A múltban a szocialista ideológiával terhelt környezetben a magyar mezőgazdaság azért volt versenyképes a világban, mert két dologra épült: a tudásra és a hatékonyságra. A magyar agrárium akkor lesz újra versenyképes, ha a tudásalapú értékrendszer és a hatékonyság lesz az értékmérő. - Hazai tennivalóink meghatározásánál figyelembe kell venni az EU reformjával kapcsolatos agrárpolitikai célkitűzéseket is - hangsúlyozta az elnök. - Fontos, hogy a gazdálkodók termelése feleljen meg a fogyasztói elvárásoknak, és ehhez megfelelő jövedelem társuljon. A mezőgazdasági termelés sokféleségének ösztönzésére kell törekedni. A régiók közti egyenlőtlenségek csökkentése is kiemelt feladat. Nyújtó Ferenc, az FVM helyettes államtitkára közölte: az intézményfejlesztés és az In- tegrát Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer kiépítése jó ütemben halad. A napokban jelenik meg az az FVM-rendelet, amely lehetőséget ad a földhasznosítással és az állattartással kapcsolatos támogatási jogcímek - ezen belül a szántó-, a gyep-, a szőlő- és a gyümölcsterületek művelői számára a hektáronkénti 8 ezer forint - igénybevételére. ______varga tIhea Aj ánlás az EP-választásra Kaposvár Június 13-án Somogybán a jelenlegi adatok szerint 445 szavazókörben 268 164 választó- polgár adhatja le szavazatát az Európa Parlamenti választáson. A megyei közigazgatási hivatalban elkészültek a választói névjegyzékek, értesítő- és ajánlószelvények. Június 13-án újra kinyitják a szavazóhelyiségeket,* hogy megválasszuk az Európai Parlament 24 magyar képviselőjét. Listás szavazással döntünk a képviselői helyekről, de listát csak azok a pártok állíthatnak, amelyek legalább húszezer választópolgár ajánlásáVálasztási menetrend Április 13-16.: az értesítő- és ajánlószelvények eljuttatása a választásra jogosultakhoz. Április 14.: közszemlére teszik a névjegyzéket. Április 21.: A névjegyzékben szereplő vagy kimaradt személyekkel kapcsolatos kifogásokat eddig kell eljuttatni a helyi választási iroda vezetőjéhez, a jegyzőhöz. Június 11-én 24 óráig tart a kampány. Június 12.: kampánycsend. Június 13.: a szavazás napja. val rendelkeznek. A már jól ismert ajánlószelvényeket és az értesítőt április 13-16. között kapják meg a szavazásra jogosultak.- Listát ajánlani csak kitöltött ajánlószelvénnyel lehet - mondta Vörös Tamás, a megyei területi választási iroda vezetője. Hozzátette: mindenki csak egy listát ajánlhat, s az ajánlást visszavonni nem lehet. Aki több listát ajánl, vagy egy listára több ajánlást ad le, annak valamennyi ajánlása érvénytelen. Ajánlószelvényt a pártok aktivistái bárhol gyűjthetnek, de a polgárokat nem zaklathatják. Az ajánlásért cserébe nem lehet előnyöket ígérni, de előnyt elfogadni is tilos. A pártok által állított listán legfeljebb háromszor annyi jelölt neve szerepelhet, mint a megszerezhető mandátumok száma. Ez hazánkban 72. A jelöltek sorrendjét a listát állító pártok határozzák meg. A listát és az azon szereplő jelölteket legkésőbb a szavazást megelőző 30. napon az ajánlószelvények leadásával kell bejelenteni az Országos Választási Bizottságnál. Nincs akadálya annak, hogy a listán olyan jelölt is szerepeljen, aki az EU más tagországának állampolgára, de Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkezik. A hazánkban nyilvántartásba vett külföldi állampolgár az EU más tagállamában már nem szere- pelhet a jelöltlistán, lengyel jános Somogybán A-Z-iq Balatonföldvár - Területi elsősegélynyújtó versenyt rendeztek a Bajor Gizi Közösségi Házban 3 általános iskola 6 csapatának 30 diákja részvételével. A legjobbak a földvári iskolások voltak. Harmadik a zamárdi, a siófoki Beszédes iskolát megelőzve, (kz) Balatonmáriafürdö - Gyermek rajzok elemzéséről tartott előadást Molnár V. József tanár az önkormányzat tanácstermében. A gyermekrajzok üzenete című előadásban az apróságok rajzfejlődését követte nyomon. Bemutatta azt a folyamatot, ahogyan a kisgyermek saját lényét, gondolatvilágát veti papírra, (bb) BÖhÖnye - Egy üdítőitalt szállító teherautó tegnap felborult, a balesetben egy személy könnyű sérülést szenvedett. A jármű elzárta a fél útpályát, a helyszínre a marcali tűzoltókat riasztották, (hm) Buzsák - Egy buzsáki családi házból készpénzt és ékszereket loptak el. A tulajdonos kára közel egymillió forint, (ca) Csurgó - A homokkomáromi Nyolc Boldogság Katolikus Közösség tagjai tartottak tegnap lelki napokat a református gimnázium és általános iskola dísztermében. Utána keresztúti ájtatosság volt a Jézus Szíve Templomban, (va) Csurgó - Űjabb 8 család építhet lakást a Habitat fór Humanity támogatásával. Összesen 14-en jelentkeztek, a nyertesekről a szervezet csurgói igazgatótanácsa döntött. Az építkezés - amely a Habitat csurgói történetében már a 4. lesz - április 23-án ünnepélyes alapkőletétellel indul, (va) Fonyód - Elindult az egyetemisták és főiskolások országos turisztikai találkozójának honlapja. Az országos rendezvényt július 21- 25. között rendezik meg a városban. Az érdeklődők a www.efott 2004.hu címen találnak friss híreket az eseményről. A szervezők közzéteszik a fesztivál gazdag programkínálatát, érdekességeket a fellépőkről, (bb) HctOS - Biztonságtechnikai fejlesztésre százezer forintot kapott a község általános iskolája a közoktatási közalapítványtól. A pénzből árnyékolt ablakokat vásároltak, ugyanis a nyári forróságban szinte elviselhetetlen volt a hőség az intézmény falai között, (sza) Iharos - Fiatalok lobbiznak azért, hogy a gyermek- és ifjúsági önkormányzatokat jogi személyként vegyék nyilvántartásba, mert egy országos civil szervezet tagszervezeteként tevékenykednek. Az országos szervezet újjászervezésére is készülnek. Ebben tevékeny szerepet vállal a csurgói kistérség ifjúsági referense, Iharos alpolgármestere, Horváth Győző, (va) Iharosberény - Kigyulladt s csaknem egy hektáron égett tegnap a száraz avar. A csurgói tűzoltók, valamint az inkei és iharosberényi önkéntesek akadályozták meg a lángok továbbterjedését, (hm) Kapoly - Eredményes véradást szervezett a vöröskereszt Kapo- lyon a Magyar Honvédség Harcanyag Ellátó raktárának dolgozói részére. A felhívásra 27 donortól 12,2 liter, életet mentő vért vettek le a siófoki véradó állomás dolgozói a kórház részére, (kj) Kaposfő - Előzetes felmérések szerint huszonöt-harminc roma is jelentkezne a helyi cigány kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére, mely szerint azok is elvégezhetnék az általános iskolát, akiknek nem volt rá lehetőségük. A képzés ideje alatt az önkormányzat anyagilag támogatja majd a felnőtt diákokat, (sza) Kaposszerdahely - Megállapodott a polgármester és a Kögáz Rt vezetője. A település Kisszenna lakótelepére az idén bevezetik a földgázt. A 75 telek tulajdonosa közül aki csatlakozik a rendszerhez, a tervek szerint október elsején gyújthatja meg a gázt. (szá) Kaposvár - Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke tegnap a megyeházán fogadta Ludwig Ra- dert, Steiermark tartomány brüsz- szeli EU-ügyek hivatalának irodavezetőjét. Megbeszélésükön közös uniós projektekről'esett szó. Az idegenforgalmi, ipari és mező- gazdasági szakterületek fejlesztését, az együttműködés lehetőségeit vázolták fel. (hm) Kaposvár A megyei közigazgatási hivatal koordinálásával a megyében és a régióban működő 12 megyei és regionális államigazgatási szerv kommunikációs szakemberei találkoztak tegnap. Interneten erősítik együttműködésüket és az önkormányzatok számára is e-mailben küldik meg a legfontosabb információkat, (gm) Kaposvár - Bolondos, vidám írásokból olvastak fel a gyakorlóiskolában. A diákok 30 szóból készítettek írásokat, műfaji kötöttség nélkül. Akik nem tudtak verset vagy esszét írni, azok ismert íróktól, költőktől is előadhattak egy művet, (mk) LakÓCSa - Négy településről mintegy 70 gyermek vett részt a József Attila-szavalóversenyen. Majdnem harmincán kaptak jutalmat. Kiemelkedően szerepelt Balogh Máté, aki a megyei Kazinczy szépkiejtési-olvasási verseny elsődíjasa, (ga) posvári tavaszi vásár ünnepélyes megnyitóján, hogy ilyen kis területen ennyi kiállító mutatkozik be. Ez Dómján Tamás vásárigazgató érdeme is. Mindenesetre ez is jelzi, hogy milyen fontos a találkozás lehetősége a gazdasági élet szereplői számára. Bár a vásár közvetlen hatása nehezen mérhető, e nélkül nincs fejlődés - mondta. Somogy gazdasági növekedését jelzi, hogy míg 2002-ben Kaposvár Somogy GDP-termelő képessége 15,5 százalékkal nőtt, és 40 százalékkal több beruházás valósult meg tavaly, mint korábban. A vásár mérleget ad a térség fejlettségéről. Kisebb fajta Guiness rekordnak nevezte Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a 14. ka-