Somogyi Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-10 / 85. szám

6. OLDAL KÖLTÉSZET NAPJA 2004. Április 10., Szombat Nyertes versek egy vesztes szerelemről Nem képzeltem el. Csak azt tudtam róla, hogy a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumának pályázatán harmadik díjat nyert az elsőkötetes költők között. Az elismerés ötmillió forint­tal és azzal jár, hogy kiadják verseit. Egy portásfülkében talál­tam meg. Törékeny, madár alkatával szinte elveszett benne. Halkan és lassan beszélt és nagyon súlyos dolgokat mondott. Olyanokat, amelyek nem illenek egy törékeny, madáralkatú nőhöz. Életének története után alig jutottam szóhoz, aztán én is halkabban kezdtem beszélni és lassan. Elsőre az jutott eszembe, Tengerdi Tündének nem verseket, regényt kellene ír­ni. Az életéről. De majd csak egy kicsit később. Most a sikeres pályázat és a számára elképzelhetetlenül sok pénz ellenére is nagyon szomorú lenne a története. De talán éppen emiatt nem­sokára jobbra fordul majd és úgy is megér egy regényt...- Hogyan tudta meg, hogy har­madik lett a pályázaton?- Felhívtak telefonon és meg­mondták.- Mire gondolt?- Arra gondoltam, valaki csak viccel velem. Nem hittem el. Most sem hiszem.- Miért?- Kevés jó dolog történt velem eddig az életemben, ha ilyennel találkozom, inkább félni kezdek, mint örülni.- Félni?- Félni, hogy ha valóság is, ak­kor is elveszíthetem. Látom, hogy csodálkozik, de én már TENGERDI TÜNDE: csak ilyen furcsán vagyok össze­rakva. Sokszor gondoltam már rá, valószínűleg csak tévedésből születtem meg. Rossz helyre és rosszkor. Nem ilyen világban ké­ne élnem.- Milyen világot szeretne?- Igazságosabbat. Sokkal igaz­ságosabbat.- A mostaniban mi az igazság­talan?- Legelőször a családom. Meg­érdemeltem volna egy rendes anyát.- Nincs?- Nem kellettem neki. A nagy­szüleiül neveltek fel, de sajnos Ne csak álom legyél Olyat adtál, amit senki még, olyat adtam, amit talán senki még. Ajkaid hálát rebegtek felém, mikor hatalmába keritett a kéj. Azóta sem tudtam kijózanodni, tüzes tested illatát feledni. Félek, csak álmodom az egészet, és holnap hiába ölelnélek. Maradj velem amíg csak lehet, adjunk egymásnak szerelmet! Nem kerül sokba hidd el, talán csak az életünkbe. Ne sajnáld tőlem a csókot, ölelést, hisz oly rövid e Földi küldetés. Ki tudja, hogy a Mennyekben, egymásé lehetünk-e?! már nem élnek. Gondoltam rá, hogy felhívom az anyámat és el­mondom, hogy harmadik let­tem, de nem tettem meg. Úgy­sem jelentene neki semmit. Éle­tem első csalódását akkor okoz­ta nekem, amikor 14 évesen geo­lógusnak akartam tovább tanul­ni és nem engedte. Egy kis falu­ban nem volt az divat, hogy egy lány jól tanul és vinni akarja va­lamire. Ezért cipőkészítőnek ta­nultam és elhelyezkedtem a szi­getvári cipőgyárban. Megszeret­tem a munkámat, amikor kide­rült, hogy allergiás vagyok a ra­gasztóanyagra, amivel dolgo­zunk, elpusztította a vörösvér- sejtjeimet. 18 évesen ott kellett hagynom a gyárat. Férjhez men­tem. Tapasztalatlanul és naivan. Szültem három gyereket és so­káig azt gondoltam, hogy nem jár több egy embernek annál, amit én kaptam. Aztán két évvel ezelőtt dolgozni kezdtem. Megis­mertem egy férfit. Barátok let­tünk. Elkezdtem verseket írni an­nak a férfinak. Úgy éreztem, hogy újra elkezdődött az életem. A hozzá írt verseket adtam be a pályázatra.- Neki sem mondta el, hogy nyert velük?- Neki elmondtam volna, de egy hónappal azelőtt, hogy ezt megtudtam, meghalt. Azt mond­ta, szeret és a három gyerme­kemmel együtt is kellenék. Fél­tem, nem mertem igent monda­ni, két nap múlva pedig meghalt. Most az ő emlékére fogok min­dent elkövetni, hogy megjelen­hessen ez a kötet.- A családja mikor tudhatja meg, hogy megjelenhet ez a kö­tet?- Úgy gondoltam, húsvétkor elmondom nekik. A gyerekeim­nek és az új testvéremnek. 18 évesen láttam egyszer az apá­mat. Tavaly kerestetett a vörös- kereszttel, de előtte nap, mielőtt megtaláltak, meghalt. A temeté­sén ismertem meg a testvéremet, Csabát. Akkor odaadta az apám verseit. Nem tudta, hogy én is verseket írok. Érdekes ugye?- Nevezzük érdekesnek. Mint ahogy azt is, hogy Szász Endre két évvel ezelőtt készített néhány illusztrációt a versekhez. Ho­gyan?- Egy ismerősöm takarított Szász Endrééknél és megkért egyszer, hogy menjek el helyet­te, mert más dolga akadt. Én egy piros, kockás füzetbe írom a ver­seket, ami mindig nálam van. Eszembe jutott valami, amikor náluk voltam és elővettem, hogy leírjam. Elkérte és beleolvasott. Ott azonnal készített az egyik­hez egy rajzot, később pedig to­vábbi hármat. Most, hogy mesé­lem, rá kell jönnöm, hogy ez is milyen érdekes. Egyetlenegyszer találkoztunk egy véletlen miatt, és az első kötetemben benne lesznek egy ekkora művész raj­zai... Ahogy ezt kimondta, egy mo­soly láttam átfutni Tengerdi Tünde arcán, de gyorsan eltűnt. Mintha mosolyogni sem merne már, talán azért, mert arra taní­totta az élet, hogy a mosoly után sírás következik. Csendben, ki­csit szégyenkezve pakolok el, mert eszembe jut, hogy mégis elképzeltem. Nem ilyennek. Még akkor sem, amikor már lát­tam ott a fülkében, törékenyen. A fülkében rádió szól. Jézus Krisztus kereszthaláláról beszél egy hang. Jézus Krisztus feltá­madott - gondolom tovább. Azért is, hogy a sírás után moso- lyogni is tudjunk... fáboserika A POÉZIS ÜNNEPE SZIRMAY ENDRE: Üzenet József Attilának Külvárosaid bennünk füstölögnek virágot nyitnak a véres földnek most a Mama nekünk tereget ruhát eszméleted mibennünk költ csodát a szépség koldusa nálunk kéregét fiatal életek indultak el veled... ha kiáltasz, a föld most is dübörög a legszegényebbek bánata örök plakátarcúak csapata jön feléd hogy meghallgassa a kozmosz énekét csörömpölő szavad bensődben vezérelt forradalmaidat tovább vívjuk érted a nincsnek bennünk terem újra bokra világunk mégsem hullt szét darabokra emberség, magyarság csak-csak megadatott boldogabb éneked dalolja a valót a szép szó szerelme titkokat nyitott új életet terem: ami van, ami volt. SZIRMAY ENDRE Irodalomtörténész, nyugalma­zott főiskolai tanár. Kassán végezte a gimnázi­umot, majd Rudapesten szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Előbb Dombóváron, majd a kaposvári tanítókép­zőben tanított. Hét kötete után 2000-ben jelentek meg válogatott versel. KIRÁLY NELLY: Nézz távolba velem Nézz távolba velem! Ahol már nincsenek hegyek: Csak egy pont a végtelen. Hol, mint az élet: Ered a folyó. És a létezést öröknek véled. Gyerekkéz ivébe simulnak a dombok. Felhőből csíkot szakít a levegő. S a fák most bontják a tavaszi lombot. A legmagasabb pont: még nem az ég. Alatta áll a vár. Mi megmaradt belőle: Porladó kövek szürkesége. Nekem szebb a kék. Ragyog a Nap. Mint torkolatba a folyó: árad. Pára lebeg. Fátyolként takar tiszta színeket. S szavakat, miket nyugtalan percek idő előtt kitakarnának. KIRÁLY NELLY bíró. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, a Janus Pan­nonius Tudományegyetemen diplomázott. 1990-től a Somogy Megyei Bíróságon dolgo­zik. A Voluntas című lap pályázatán nyert egy versével, azóta számos folyóiratban s egy antológiában is megjelent. Egyetlen pontba fókuszált világ Vannak idők, amikor a költő dolga nem más, mint hogy „na­gyítóként” egy pontba gyűjtse a világ sugarait s verset formáljon belőlük - vallja Bertók László Kossuth-díjas költő. A Véséről indult, Pécsen élő költővel so­mogyi gyökereiről, az írástudók felelősségéről és a rímek politi­kai rendszerek fölötti győzelmé­ről beszélgettünk.- A Kossuth-díj a tizennegyedik dí­ja. Mit jelentenek egy költő életé­ben ezek az elismerések?- Nem a díjakért írja az ember a verset. Csak valamit a tehetségéhez mérten meg akar csinálni, s ha jól végezte a dolgát és szerencséje is van, díjat is kap. Ez nagyon jólesik. De úgy látszik, vele jár, hogy a díját­adás után többet kell nyilatkoznia. Ahelyett, hogy írna.- Vésén született, somogyiak a gyökerei, ám sokan Pécs költőjének tartják. Lehet a globalizálódó világ­ban egy földrajzi helyhez kötődni?- Ilyen szándékom sohasem volt, és a mesteremnek, Csorba Győzőnek sem, akit ugyancsak Pécs költőjének szoktak nevezni. Tény, hogy egy híján negyven éve élek Pécsett, s azóta lettem - leg­alábbis irodalmi körökben - orszá­gosan ismertté. Ahogyan nemrég egy másik interjúban is elmond­tam: a város arca ráégett az én ar­comra, s én ráégtem a város arcára. Bizonyára és tagadhatatlanul befo­lyásol, hogy ott élek, miképpen mindaz, amit a génjeimben örököl­tem. Vagy azok a részecskék, koz­mikus sugarak, amelyek az űrből záporoznak rám, vagy a rádió, ami a szomszédból áthallatszik. Mind­ebből aztán szerencsés esetben vers születik valahogy úgy, mintha nagyítóval összefókuszálnám a nap sugarait a papíron, s a papír meg­gyulladna. Ez pedig'bárhol is élek a világon, megtörténhet.- Azért az összefókuszáll hatások között ott vannak a somogyi gyer­mekévek is?- Huszonhárom éves koromig, leszámítva a csurgói diákéveket, Vésén éltem, utána meg hat évig Nagyatádon. Ha leírom azt, hogy fa vagy virág, az ősképe bizonyosan somogyi élmény. Életemben ki­mondhatatlanul fontos ez a kis falu, és persze elsősorban a család. Anyám nagyon erélyesen kormá­nyozta a mi kis közösségünket, s apám is sok szeretettel azt akarta, hogy a három fiú, a gyerekeik több­re vigyék. Nálunk otthon a Biblia, az énekeskönyv meg a kalendári­um volt a könyv. Én az első két iga­zi olvasnivalót Szőkedencsen kap­tam a tanítónőtől, a front elől ugyanis oda menekültünk 1944 ka­rácsonyán. Az első könyv, amit vet­tem csurgói másodikos gimnazista­ként, Petőfi összes verse volt.- Csurgó szellemisége akkor egész nemzedékeket ragadott ma­gával. Az irodalmi kör három tagját azonban később a börtönbejuttatta a verselés.- Amikor ott elsős lettem, 1950- től önképzőkört sem volt szabad alakítani az iskolában. Mi mégis összehoztunk egyet 1952-ben. Ha­tan voltunk benne, s Arany János­ról neveztük el. Érettségi után Nagy­atádon alakítottunk irodalmi kört két csurgói diáktársammal, Zsovár Józseffel és Horváth Imrével. Ne­gyediknek Weisz Jenő társult hoz­zánk, ő hamarosan a Somogyi Nép­laphoz került újságíró-gyakornok­nak. Nála találták meg a verseinket, amiket postán küldözgettünk egy­másnak. Őt tartóztatták le először, aztán meg minket, hármunkat. A kihallgatáson az első kérdés az volt, hogy hol vannak a fegyverek. De hát nem voltak. Csak néhány szóki­mondó, bátor versünk. Szegény anyám aztán azt mondta, hogy ha a versekért becsuknak, akkor ne ír­jak. De két és fél év múlva újra el­kezdtem.- Mennyire határozta meg irodal­mi munkásságát a börtönélmény?- Anélkül nem az az ember let­tem volna, aki vagyok. Öt hét az ÁVH pincéjében Kaposváron, nyolc hónap jogerős ítélet a megyei bíró­ságon. Tizenkilenc éves voltam, s úgy ért, mint a villámcsapás. Hi­szen akkor, 1955-ben már a zse­bemben volt az egyetemi felvételről szóló értesítés. S a letartóztatásom után onnan is töröltek. Bátortalanul kezdtem újra írni. Az első önálló verseskötetem 36 éves koromban jelent meg.- A kilencvenes évekig nagy fele­lősségtudattal írtak a sorok között a költők is. Ma mi lehet a költői láza­dás célja?- Volt, aki úgy írt, s volt, aki nem. Most is így van. A költészet olyan, mint mindig békeidőben. Olyan, mint egy kert, ahol a haszonnövé­nyektől, a káposztától, a paradi­csomtól a gyomokig, a csalánig vagy a tulipánig, rózsáig minden megterem, megél, ha hagyják. Én a pillanatot próbálom megírni, de a virágzó tavaszi kertbe is belelátom a lombhullást, az esetleges jégve­rést meg a téli fagyot. Látom, hogy a rózsa mögött a kerítésnél ott a csa­lán, amiben egyébként sok a vita­min. Szeretném a világot megérte­ni. Miközben forog, s a pillanatban benne van a múlt és a jövő, a szü­letés és a halál, s persze a jó meg a rossz is. Engem az effélék érdekel­nek, az esemény, a látvány, együtt azzal a mögöttük rejtőző másik, „valóságosabb” világgal, amiről keveset tudunk. írás közben a munkámra, a dolgomra figyelek, s nem gondolok arra, hogy valaki más is el fogja olvasni a versemet.- Pedig a valóságshow-k korá­ban a forma legtöbbször a tarta­lom felett áll. Hogyan lehet most „eladni” a verset?- Őszintén szólva nem tudom. De ha valaki megjelenik a tévé­ben, jobban viszik a kötetét. Sok Bertók László fotó: török anett irodalmi folyóirat van, s mindig megtelnek írással. Sokan írunk, s talán nemcsak a szerzők olvassák egymás írásait. Tisztában vagyok vele, hogy sosem leszek olyan „sztár”, mint a valóságshow-k sze­replői, de erre nem is törekszem. Sokszor érzem úgy, hogy a verse­im első sorát kapom valahonnan, s utána már csak meg kell írnom. Tehát nem egészen rajtam áll, hogy mit írok. De azt tapasztalom: akármerre megy a világ, mindig akadnak emberek, akik effélére, a csendre, az elmélyülésre, a dolgok megértésére vágynak. TAKÁCS ZOLTÁN BERTÓK LÁSZLÓ: Madárámyékot rajzol (D Bezárt ablakok. Vajon miért jobb kívül, ha belül vagyok? (2) Vigyem? Ne vigyem? Percről percre nehezebb, haviszem, ha nem. (3) A szemét is több, ha kiderül, hogy nagyobb tartályba gyűjtőd. (4) Zászlóként lobog inge a fán, pedig csak beleizzadott. (5) Kulcslyukhoz ajtót, ablakhoz házat, lássa, hogy eddig kukkolt. (6) Ha hiszel benne, azt hiszi, te is hazudsz, s elmegy a kedve. (7) A buborékban nincs semmi, ami nincsen, csak minden ott van. (8) Lasponyavirág, fehér bugyi villog a leveleken át. (9) Kusza vonalat, madárámyékot rajzol botomra a nap.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents