Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-06 / 56. szám
2004. Március 6., Szombat SPORT 13. OLDAL Sokat érő győzelem NABI Rákóczi FC - Dnnakanyar-Vác 2-1 (2-0) A kép hű kifejezője a kilencvenperces küzdelemnek fotó: kovács tibor ________Labdarúgó NB I, Arany Ászok Liga -17. forduló________ Cs ertői nem enged álmodozni Kaposvár Nagyszerűen kezdte az évet a NABI Kaposvári Rákóczi FC NB I B-s labdarúgócsapata. A tavaszi nyitányt jelentő 18. fordulóban viszonylag jó talajon, remek kezdés és biztos vezetés után egy kapott góltól sem roppant össze, sőt, olyan erényeket csillogtatott, amely biztató a folytatást illetően. Jól előkészített pályán már a 3. percben Oláh ment el sokat ígérőén, ám oldalról elhamarkodottan a kapus kezébe emelt. A18. percben az ő beadásáról a kapu torkában késtek le a belsők. A vendégek a 26. percben veszélyeztettek először, Bozori iramodott meg, de a hosszú sarok mellé lőtt. A Rákóczi többet birtokolta a labdát, de igyekezetét csak a félidő hajrájában koronázta siker. A 40. percben •szöglethez jutott a csapat. Andruskó ívelt jobbról a kapu elé, és az előrelopakodó Mező tíz méterről fejjel a jobb sarokba csúsztatta a labdát. 1-0. Négy perccel később következett a második hazai találat. Jovánczai és Oláh adogatással közelítette meg a váciak kapuját, a védők igyekezetük ellenére sem tudták őket szerelni, végül Oláh egy lépésről a hálóba lőtte a labdát. 2-0. Szünet után nagy lendülettel folytatta a hazai együttes, minden játékosa mozgásban volt, gyakran kísérte taps igyekezetüket. Előbb Tóth Balázs remek szólójának járt ki az elismerés, majd a 72. percben Helyén volt a szívük Fordulópontot hozott a mérkőzés 77. perce, amikor a váciak egy ártatlan akció végén szépítettek. Ezután minden erejüket latba vetették az egyenlítésért. A Rákóczi azonban nagyszerűen semlegesítette próbálkozásaikat, nem állt be védekezni, sőt ellenakcióiból akár újabb gólokat is szerezhetett volna. Farkas tizenöt méterről a jobb kapufát találta telibe. Öt perccel később jött a hideg zuhany. Egy veszélytelennek tűnő akció során Koszom remek keresztlabdát tálalt Rusvay elé, aki néhány lépés után tizenöt méterről a bal alsó sarokba bombázott. 2-1. A szépítés felvillanyozta a vendégeket, akik mindent egy lapra téve rohamozásba kezdtek, de a hazai védelem biztosan verte vissza próbálkozásaikat, Balajczának csupán egyetlen komolyabb védeniva- lója akadt. Összességében egy derekasan harcoló ellenfelet győzött le megérdemelten a hasonló erényeket csillogtató és biztató játékot produkáló Rákóczi. A szurkolók igazán elégedetten távozhattak a mérkőzés után. így játszottak. Kaposvár, Rákóczi stadion 1200 néző. Vezette: Makai (Sóthy, Szökrény) Rákóczi FC: Balajcza - Fiola, Balassa, Mező - Farkas, Bank, Máté, Tóth B., Andruskó - Oláh, Jovánczai. Edző: Prukner László. Dunakanyar-Vác: Kiss Sz. - Koszom, Mile, Ráki, Donka -Rusvay, Zachar, Hirt, Bozori, - Bari, Horváth M. Szakmai igazgató: Sándor István. Csere: Hírt helyett Szabó Z. (53. p.), Horváth M. helyett Sándor (54. p.), Jovánczai helyett Petronovics (62. p.), Tóth B. helyett Nagypál (75. p.j, Andruskó helyett Vizdár (92. p.) Sárga lap: Tóth B. (54. p.) Jók: Finta, Balassa, Mező, Bank, Máté, Oláh, illetve Kiss Sz., Koszora, Rusvay, Bozori. Szögletarány 2:0 (2:0) Pmkner László: A győzelmet azoknak ajánljuk, akik játékra alkalmassá tették a pályát. Egy szervezetten és jó erőkből álló Vác ellen megérdemeltük a győzelmet. Sándor István: A bajnokságban fontos a kezdet, a közép és a vég. Mi rosszul kezdtük, de dolgozunk tovább, mert a közép és a vég még hátravan. jutási RÓBERT Siófok A bajnoki tabella első helyéről várja a tavaszi rajtot a Balaton FC; a ma délután Békéscsabán kezdő siófokiak szakvezetője, Csertői Aurél azonban óvatos, vagy inkább realista: amondó, hogy előbb biztosítsa be együttese a felsőházi tagságot, ráérnek utána is álmodozni a minél előkelőbb helyezésről.- Tizenegy edzőmérkőzésből tízet megnyertek; eszerint nem sikerült rosszul a felkészülésük...- fordultunk Csertői Aurélhoz, a Balaton FC szakvezetőjéhez.- Először is zömmel nem élvonalbeli együttesekkel játszottunk, másodszor pedig a felkészülésünket csak erős túlzással lehetne ideálisnak minősíteni - így az őszi sikeredző. - A csapat erőnlétével várhatóan nem lesz gond, taktikai, technikai gyakorlásra azonban jóformán csak az edzőmeccsek voltak alkalmasak a kritikán aluli pályaviszonyok miatt. Porecsben is eléggé mély talajú játéktéren futballoztunk, de ott az ellenfelek erősek voltak, a nálunk A kezdőcsapat Csemyánszki - Radics, Hegedűs, Kuttor, László - Juhász, KoA Gunaras KC Dombóvár csapatát fogadja ma 18 órai kezdettel az Enter-Net Internet Férfi Kosárlabda Liga 22. fordulójában a Kaposvári KK együttese. A két csapat találkozója az aktuális helyezéstől függetlenül mindig rangadónak számít. Tavaly november óta is nagyot változott a világ. A Gunaras KC Dombóvár együttesét hárman is elhagyták azóta. A játékoskeret Emír Halimics (Mól Szolnok) és Fülöp Gábor (PVSK-Panthers) távozásával módosult. Helyükre Sallay Gábor (Soproni Aszok- SMAFC) és Adry Sola (ex-Marc- Körmend) érkezett. A csapat ráadásul vezetőedzőjét is elvesztette, mert Földi Sándor a női élvonalban szereplő DKSK invitálását elfogadva elhagyta a tolnaiakat. Az ő posztját egyelőre nem töltötték be, sőt a hírek arról szólnak, hogy elképzelhető: beugróként az megszokotthoz képest más stílusban játszottak. Azaz hasznos kirándulás volt, azt meg csak remélni tudom, hogy a kiüti repülőtéren tett látogatásainknak is volt értelme; a gyep ott alkalmasabb volt az edzésre, mint a gyalázatos állapotú széplaki edzőpályánkon, a stadiont meg ugye kímélni kellett. Meg kell jegyeznem: végtelenül elkeserítő, hogy élvonalbeli listavezetőként ilyen körülmények között vagyunk kénytelenek készülni. Nem szívesen keverem bele a politikát, de az utóbbi időben az égvilágon semmi sem történik ezen állapotok javítása érdekében (Siófok műfüves pálya építésére beadott pályázata sem járt sikerrel), s ez elsősorban a következő generációk elleni „merénylet,,, hiszen így nem lehet elvárni, hogy a gyerekek tömegével futballozzanak.- Ennek ellenére azért lehetnek optimisták a Balaton FC hívei?- Természetesen, hiszen nem az elmondottak foglajkoztatnak bennünket, hanem a minél jobb szereplés. Az például gyanítható, hogy idény végéig Báliad József marad a kispadon. • A két együttes vetélkedése évtizedekre nyúlik vissza. A két együttes tétmeccses találkozóin az utóbbi időben azonban rendre somogyi siker született. A legutóbbi dombóvári győzelemhez még az 1999/2000-es bajnokságig kell visszamennünk. A szép sorozatot most a tizedik diadallal koronázhatja meg a kaposvári együttes. Minden esély meg is van erre, még akkor is, ha a dombóváriak szerdán mindössze három ponttal (97-94) maradtak alul a Debreceni Vadkakasokkal szemben.- A helyszínen tekintettük meg ellenfelünk szerdai összecsapását - mondta tegnap Kmézics Zorán, a kaposváriak vezetőedzője. A dombóváriak alacsony szerkezetű, gyors csapatot állítottak ki, amivel meggyűlt a debreceniek baja is. Igen komolyan kell vennünk az előttünk álló találkozót, mert a tolnaiak minden felelősség és teher nélkül játszhatnak ellenünk. Dávid Fischer és Sallay Gábor séelső ellenfelünk, a Békéscsaba sem tudott sokkal jobb körülmények között készülni. Arra összpontosítunk, akárcsak ősszel, hogy szorgosan gyűjtögessük a pontokat. A célunk nem változott, s ez az első hat közé jutás. Akad persze, aki szerint ez már most is „tuti”, de azért legyünk óvatosak, hiszen a 7. helytől csak 11 pont választ el bennünket. Szeretnénk minél jobb pozíciót elfoglalni a rájátszás előtt, ám nehezebb lesz a tavasz az ősznél, mert azt már teljesítettük, emez meg még előttünk áll...- A játékoskeret sem erősödött... - Olyannyira nem, hogy most, a békéscsabai utazás előtt tizennégy mezőnyjátékos áll rendelkezésemre; az egyetlen új igazolás, Bazjev- szíti (akivel többen nem lettünk, hiszen Filipovics Tatabányára távozott) tartózkodási engedélye lejárt, annak megújítását intézi, három futballistám (Csordás, Zom- bori, Sallai) ugye műtéten esett át, Soós beteg, Mészáms és Győrök pedig sárga lapok miatt nem játszhat az első fordulóban. Tudomásul vesszük azt a helyzetet, hogy másokhoz hasonlóan a Balaton FC-t sem veti föl a pénz. Az elváráson azonban ez mit sem változtat; a tavaszi rajton egy várhatóan harcos Békéscsaba ellen az a dolgunk, hogy felvegyük a kesztyűt és mindenki a legjobb tudását nyújtva te- gye oda magát. ________fókái imre rüléssel bajlódtak, de az ő szereplésükkel is számolunk. A héten kicsit előre is tekintettünk, hiszen a Magyar Kupa fordulót is beleértve igen nehéz sorozat előtt állunk. A bajnoki alapszakaszban jó lenne egy huszáros hajrá, ehhez fizikailag és szellemileg egyaránt összeszedett teljesítmény kell. Jó hír, hogy Dzunics Braniszlav csütörtökön ismét bekapcsolódott a közös edzésmunkába. Igen óvatosan kell terhelnünk, mert szeretnénk megelőzni az esetleges újabb problémákat. A várható kezdőcsapatok: Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon Balázs, Szőke Balázs, Nate James (amerikai), Casey Sanders (amerikai) vagy Filipovics Gordon, Sztojan Ivkovics (szerb-montenegrói). Gunaras KC Dombóvár: Krasznai Tibor, Jerome LaGrange (amerikai), Adry Sola (horvát, kanadai), Bódi Ferenc, Sallay Gábor vagy Panta István vagy Dávid Fischer (amerikai). A találkozó játékvezetői: Forrni Sámuel, Tóth Kálmán. KUN ZOLTÁN Hírek RÖPLABDA. Nem délelőtt likőr, hanem három órával később játsszák holnap Nagybajomban a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tornatermében a Nagybajomi DRC-Győri Dózsa (előrehozott) NB Il-es női röplabdamérkőzést; a juniorok a nagyok után lépnek majd pályára, (fg) KÉZILABDA. A13-16. helyekért kiírt helyosztókkal zárul holnap Fonyódon a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban a hagyományos megyei női téli felkészülési kézi- labdatoma. A párosítás: BBSC- Lengyeltóti KK 8.30 órakor; Mesztegnyői KSE-Kadarkúti SZSE 9.15 órakor; BBSC-Mesztegnyői KSE 10.15 órakor; Lengyeltóti KK-Kadarkúti SZSE 11 órakor; Lengyeltóti KK-Mesztegnyői KSE 12 órakor; BBSC-Kadarkúti SZSE 12.50 órakor, (fg) ________■ Kos árlabda NB II Kaposvár Kaposvári Egyetem- Meló-Diák KK-Szombathelyi Főiskolai SE 100-74 (24-24,33-13,15-19, 28-18) Kaposvár, Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Ágfalvi (20/6), Antalics (18/6), Fehér (21/3), Szalai (6), Magyar (11/3). Csere: Karsai (7/3), Szilágyi (14/3), Szőke T. (- j, Szőke Sz. (3), Csonka (-). Edző: Horváth Krisztián. A mérkőzés elején rosszul védekezett a hazai gárda, így 10-2- re húzott el a szombathelyi csapat. Időkérés után rendezte a sorait a kaposvári együttes, amely Ágfalvi pontjaival megkezdte a felzárkózást. A negyed végén Magyar egyenlített, de a 8. percében Antalics megsérült; egy vétlen kö- nyökölés miatt felrepedt a szeme alatti bőr. A második negyedben 6 perc alatt eldöntötte a meccset a Meló-Diák, amely egy 19-4-es rohammal állva hagyta ellenfelét. Jól működött a hazai védelem, míg támadásban Magyar, Karsai és a visszatérő Antalics köszönt be a hárompontos távolságból. A második félidőben hamar 30 pont közelébe kúszott a különbség, a vendégek azonban faragtak a hátrányukon. A hazaiaknál a faultok miatt ekkor már nem játszott Ágfalvi és Antalics, de helyetteseik jól oldották meg feladatukat. Az utolsó negyedben a két Szőke kimagaslót nyújtott védekezésben, míg Fehér és Szilágyi hiba nélkül támadott. A Kaposvári Egyetem megérdemelten nyerte az alapszakasz utolsó hazai mérkőzését, és az első helyről várhatja a csoport rangadóját, melyet a másik somogyi csapattal Marcaliban játszik jövő kedden. Jók: Ágfalvi, Anta- lics, Fehér, Szilágyi. _________m A Balaton FC további mérkőzései az alapszakaszban; március 14. (vasárnap): Balaton- MTK, 14 óm (RTL Klub); március 21. (vasárnap): Újpest-Balaton, 11.30 óm (RTL Klub); március 27. (szombat): Balalon-Sopmn, 18 óra; április 3. (szombat): ZTE-Balalon, 18 óm; április 7. (szerda): Balaton-Pécs, 18 óra vács, Virág, Usvat - Vörös, Sitku. EnterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga - 22. forduló A tizedik diadalért hajtanak Kaposvár Újabb bokszgálát szerveznek Kaposvár Előre dörzsölhetik a tenyerüket a kaposvári és a somogyi bokszbarátok; a tervek szerint ugyanis április végén újabb nagyszabású ökölvívógálát rendeznek a megyeszékhelyen a Táncsicsban. Bár Sánta Ernő már egy ideje Nagykanizsán él, képtelen elszakadni Kaposvártól és Somogytól. Eddig már három nagyszabású ökölvívógálát hozott tető alá, s most van alakulóban a negyedik; az időpont ápriüs utolsó péntekje, a helyszín pedig - akárcsak a legutóbbi, két évvel ezelőtti nagy sikert aratott látványos megmozdulásé - a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka lenne.- Olyan gálát szeretnénk ösz- szehozni a Táncsicsban, ahol a somogyi bunyósok lennének a főszereplők - mondta Sánta Ernő, aki Tóth Attilával együtt már javában szervezi az április végén esedékes rendezvényt. - így az érdeklődők láthatják majd a három kaposvári egyesület - a házigazda Sparing Box Club, aztán az Árvái Rudolf fémjelezte Nehézatlétikai SE, és Dunajetz Ferenc csapatának tehetséges növendékeit - , valamint a Lévai Tibor által felkészített jutái Ring Box Club reménységeit, de lesznek dombóvári, nagykanizsai és szekszárdi résztvevők is. A többórás esti programot profimérkőzéssel szeretnénk zárni; Zabó Gyula ellenfele külföldről érkezik majd. Természetesen a megfelelő körítésről sem feledkezünk meg; akik a ringbe lépnek, azok valóban hadd érezzék magukat ri- valdafényben. fenyő Parasport Somogyiak a speciális olimpián Megyei körkép Somogy már biztosan nem marad ötkarikás résztvevő nélkül, ugyanis Tapolczai Viktória és Fülöp Balázs biztosan ott lesz a speciális olimpián. Ennek tükrében tekintettük át a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit a megyében. Somogy megyében jelenleg nyolc speciális iskola van és tizenkét olyan intézmény működik, ahol tagozaton foglalkoznak a fogyatékkal élőkkel. Ezek a tanodák rendszerint részt vesznek a diákolimpiái küzdelmeken is.- 2000-ben indult el a fogyatékosok diákolimpiája akkor még három (atlétika, kispályás labdarúgás, asztalitenisz) sportággal - mondta Skoda László fogyatékosügyi referens. - Ez később a kosárlabdával és az ügyességi sorversennyel bővült ki. Az elmúlt héten megalakult és már a bíróságon is bejegyezték a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetségét. A jövőben ez a szervezet fogja össze a 2200 diák és 3200 felnőtt fogyatékos sportját, az általános iskolásoktól egészen az otthonokban élőkig. Sportolóink az elmúlt évben négy országos döntőben voltak érdekeltek, s összetettben mind a négy szakágban a legjobb hat között végzett a megye csapata. Tavaly összesen több mint negyven viadalt rendeztek a szövetség égisze alatt. Nemcsak hazai, hanem világversenyeken is bizonyítottak a somogyiak. A világbajnokságokon atlétikában öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek, míg úszásban öt első és két harmadik hellyel büszkélkedhetnek. Külön öröm számunkra, hogy a speciális olimpián is lesz somogyi résztvevő, hiszen Tapolczai Viktória és Fülöp Balázs is kvalifikálta magát.- A feltételrendszer jónak mondható a mi intézményünkben, de természetesen akadnak hiányosságok is - tette hozzá Pilbauer István, a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola és Módszertani Központ testnevelő tanára. - A fogyatékkal élőket is a Nemzeti Alaptanterv és a kerettanterv szerint kell oktatni, csak kicsit lejjebb kell rakni a mércét. Sokkal türelmesebbnek kell lennie a pedagógusnak a tanulókkal szemben: a tanítás „szájbarágósabb” és többet kell gyakoroltatni a tanonco- kat. A testnevelési órákon figyeljük, hogy ki miben tud kiemelkedően teljesíteni. Aki valamelyik sportágban jó eredményeket ér el, azt' szakkörökbe irányítjuk, ahol tovább tud fejlődni. Nagyon fontos tényező, hogy a gyermeknek mihez van kedve. Ha örömet okoz neki a mozgás és a sportolás, akkor szívesen jár el edzésre is. A Bárcziban erőemelő- (edző: Schilt Gábor), úszó- (edző: Kovácsáé Solymossy Mária), atlétika- (edző: Pilbauer István) és judo- (edző: Pilbauer István) tréningek vannak. Ezenkívül csatlakoztunk a Góliát McDonald's-hoz, így a nebulóink focizhatnak is. A sportolóink számára biztosítani tudjuk a versenyeztetést is; nemcsak megyei, hanem országos viadalokra, sőt külföldi erőpróbákra is eljutottunk már. (Folytatjuk) MOLNÁR GÁBOR