Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-06 / 56. szám

8. OLDAL G A Z D A S A G I T Ü KÖR 2004. MÁRCIUS 6., SZOMBAT U H Hírek Bérlakásépítés A belügyminisztériumi meg­szorításoknak több mint a felét a lakáskereteken „verik le”. A 10,1 milliárdos takarékossági kötelezettségből 5,3 milliárdot erről a területről vonnak el. Elemzők szerint gyakorlatilag leáll az államilag támogatott bérlakásépítés, a panelprogra­mét egyharmadára csökken­tették. EUROPRESS Tejüzem Szlovákiában A magyar Industria Budapest 328 millió korona (8 millió euró) költséggel tejüzemet épít a dél-szlovákiai Rozs­nyón. Az üzem kezdetben mintegy száz főt foglalkoztat­na, a teljes kapacitása napi 75 ezer liter lesz. Az EU-támo- gatásra is számító beruházás révén a tej mellett túrót, sajto­kat és joghurtot is gyártaná­nak. Szlovákiában alacsonyab­bak a termelési költségek és a táj környezeti állapota is jobb, ami fontos a biotermé­kek előállításánál, europress Borturisztika Tízmillió forint ráfordítással borházzá bővítik a zalaszent- gróti szőlővidék és egyben Za­la megye legnagyobb ilyen profilú vállalkozása, a Veress- pincészet csáfordhegyi pincé­jét. A beruházáshoz a tulajdo­nosok négymillió forint támo­gatást nyertek el a Nyugat-du­nántúli Regionális Idegenfor­galmi Bizottság pályázatán. A meglévő pincéhez ötven vendég fogadására alkalmas borozót, két társasági teraszt építenek, továbbá kialakítanak egy parkolót, europress' Részvények Várhatóan csak 200 darab alatti mértékben, halasztott fizetéssel történő Mol-részvény igénylése­ket vesz figyelembe az ÁPV Rt. A pontos eredményt március 10-re ígérik. Az el nem fogadott jegyzésekért visszajáró összege­ket jóváírják a számlákon, azok felett március 12-től ren­delkezhetnek a számlatulajdo­nosok. EUROPRESS Eurózóna Szlovénia, Litvánia és Észtor­szág azonnal be akar lépni az ERM II-be a csatlakozás után. Bár uniós vezetők óvják a csat­lakozókat az egységes valuta el­sietett átvételétől, a leginkább euróérettnek számító kis orszá­gok nem hajlandók várni. A lit­ván pénzügyminiszter a napok­ban bejelentette: kormánya el­határozta, hogy - a tízek közül elsőként - kérelmezi az eurózó­na előszobájának számító árfo­lyamrendszerhez történő csatla­kozást. EUROPRESS Mobilóriás India mobiltelefon-ipara ma már havonta kétmillió készü­léket ad el, s ha így folytató­dik, Kínának szó szerint fut­nia kell a külföldiek pénze után. Az elemzők szerint a globális távközlési piac kö­vetkező nagy befektetési le­hetőségét India kínálja, hi­szen vezetékes telefonból csak három jut száz emberre a több, mint egymilliárdos or­szágban, miközben a globális átlag tizenöt, europress Kövérek fizetése Az elhízottság a jövedelemre is kihat - legalábbis a magas képzettségű nők esetében. Finn kutatók szerint ugyanis a test­súlyfelesleg az anyagi helyzetet befolyásoló tényező lehet. Az egyetemet végzett, szakmai szempontból igényes állások­ban dolgozó nők közül az elhí­zottak átlagosan harminc szá­zalékkal alacsonyabb fizetést kapnak, mint hasonló képzett­ségű normális testsúlyú, vagy sovány társaik. ..•ropk­Az FVM beszámolt a gazdáknak Nemrég még demonstráltak, ma már tárgyalnak FOTÓ: LÖFFLER PÉTER A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium és a korábban demonstráló gaz­dák képviselői pénteken áttekintették a meg­állapodásba foglalt intézkedéseket: a gazdák megbízottai tudomásul vették, hogy a kor­mányzat időarányosan eleget tett a vállalá­soknak. Budapest Németh Imre miniszter megbízásából Benedek Fü- löp, közigazgatási államtitkár számolt be a gazdák képviselőinek arról, hogy mit tett a kormány a múlt héten aláírt megállapodás teljesítése érdekében. Az államtitkár az MTI-nek elmondta: a gazdák megbízottai több észrevételt és pontosító megjegy­zést is tettek. Főként azt húzták alá, hogy a barom­fi- és sertéságazatban az alacsony felvásárlási ár emelkedését az országba beáramló olcsó importáru veszélyezteti. A gazdálkodók elsősorban a Brazíliából érkező csirkére, illetve a Cseh- és Lengyelországból szár­mazó sertéshúsra hívták fel a figyelmet. Szerintük ugyanis ez veszélyezteti a megállapodásban kitű­zött célok teljesítését. Benedek Fülöp jelezte: a gazdasági, a pénzügyi, a földművelésügyi és a külügyi tárca közösen mű­ködtet egy piacvédelmi bizottságot, amely a jövő hét hétfőn tekintí át a teendőket. Az államtitkár hangoztatta, hogy mindenekelőtt az importfigyelésre, ha szükséges, a védővám beve­zetésére és ha ez sem vezetne eredményre, piaci korlátozások bevezetésére van lehetősége Magyar- országnak. A sorrendiség is fontos - tette hozzá az agrártárca vezető tisztségviselője. Benedek Fülöp utalt arra, hogy a tanácskozáson részt vevő érdekképviseletek a tárcaközi egyezte­tésre szétküldött rendeletek tervezetéből is kapnak, módjuk van azokhoz szakmai és technikai észrevé­teleket tenni. A közigazgatási államtitkár úgy fogalmazott: „to­vábbi általános áttekintésre ez ügyben nem kell sort keríteni”. Projektvadászat a régiókban Az európai uniós és hazai támo­gatásokra vonatkozó pályázatok kiírásával hihetetlenül megnőtt a jelentősége annak, hogy minél előbb és minél konkrétabb segít­séget kapjanak a pályázni szán­dékozók. Bállá Károly, a közép-dunántú­li szolgálat vezetője: „Szó sincs róla, hogy mi ingyen írnánk, vagy hogy egyáltalán megírnánk a pá­lyázatokat.” Közép-Dunántúl po­tenciális pályázói három helyen - Székesfehérvárott, Tatabányán és Veszprémben - vehetik igény­be ingyenes tájékoztató szolgálta­tásainkat. Tanácsos ugyanakkor széles ívben elkerülni „a pályá­zatíró hiénákat”, figyelmeztet, s különösen az önkormányzatokat óvja attól, hogy „túlfizessék” az erre szakosodott vállalkozásokat. Amikor befogadták a pályázatot a beadás helyén, akkor helyes kifi­zetni a megírás díját, 50-150 ezer forintot, majd nyerés után - ha a szerződésben szerepel - a 0,5-1 százalékos sikerdíjat. A dél-alföldi régióban a regio­nális operatív program (rop) pá­lyázatai a legnépszerűbbek, eh­hez illeszkedik a projektötletek legnagyobb része - tájékoztat Vaj­da Gizella, a Dél-alföldi Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség Kht. projektmenedzsere. A pályázókat naprakész adatbázis kialakításá­val és többlépcsős tájékoztatással segítik. Először általános tájékoz­tató rendezvényeket tartottak az NFT-ről és operatív programjairól. Ezeket követte egy projektgyűjtő kérdőív kiküldése február közepé­től, ennek segítségével eddig több mint 100 projektötletet gyűjtöttek össze. Most tartanak a harmadik fázisnál: márciustól április elejéig - 3-5 kistérség összevonásával - projektfejlesztő workshopokat szerveznek a kitartóknak, akik va­lóban elszántak a pályázatkészí­tésre. Ezután következik az ügy­nökség szakmai segítségnyújtása, amelynek eredményeként mint­egy 70, már részleteiben is ki­munkált projektet készítenek. Vé­gül ezek közül várhatóan 15-öt kész pályázattá formálnak a Re­gionális Fejlesztési Holding közre­működésével. (VILÁGGAZDASÁG) Hollóháza divatba jön A napokban ért véget Frankfurtban az Ambiente nevű szak­mai vásár, amelyet világszerte a porcelán- és üveges szakma legnagyobb seregszemléjeként tartanak számon. Frankfurt Az ideit minden eddiginél na­gyobb területen rendezték meg: a kiállítók mintegy 190 ezer négy­zetméter területen mutatták be termékeiket. A rangsort a vendég­látó Németország vezette, 1545 résztvevővel. Magyarországról ti­zenkét kiállító vett részt, köztük a Hollóházi Porcelán Rt. A cég rendszeresen részt vesz az Ambientén, ahol „mindenki ott van, aki számít”. A hollóházi por­celángyár neve még a német tele­vízió híradójában is felbukkant, eszerint valamiért jelentősnek tartották. A porcelánszakmáról tudni kell, hogy komoly válság sújtotta az elmúlt években; több neves gyártó végleg megszűnt, csupán Németországban mintegy húsz­ezer embert tettek ki a gyárakból az utcára. Az iparág azonban most mintha kezdene magára ta­lálni, ami természetesen csak ko­moly átrendeződéssel és tőke­koncentrációval lehetséges. Kü­lön piacként beszélhetünk az an­gol csontporcelánokról, és a kon­tinensen, így hazánkban is nép­szerű keményporcelánról. Hauptricht István innovációs igazgató szerint figyelemre méltó az az átalakulás, ami a porcelán étkészletek az ehhez kapcsolódó étkezési szokásoknál megfigyel­hető. Míg a magyar, spanyol vagy olasz piacok még őrzik hagyomá­nyaikat, a német és francia pia­con egyre kevésbé jellemzők a 6, vagy 12 személyes készletek, és a megszokott formák. A prakükus, sok mindenre használható, ki­sebb eszközökre helyeződik a hangsúly, egyre több mindent gyártanak „szingliknek” (a né­met háztartásoknak már harminc százaléka ilyen), sok az egymás­hoz illeszthető, modern formájú darab. A divatok előbb-utóbb el­jutnak hozzánk is, de hiba volna rögtön átvenni mindent. A ma­gyar piac ebben az értelemben egyelőre a mediterránhoz tarto­zik. Az is megfigyelhető volt, hogy a fehér porcelán világszerte egyre népszerűbb, a különböző formai és stílusjegyek pedig egy­re kevésbé köthetők egy-egy nemzethez. Majdnem minden gyártónál megjelentek a kínai, ja­pán, thai vagy más, távol-keleti formák és motívumok. Mivel a gyár termékeiknek csaknem húsz százalékát külföldön érté­kesítik, mindenképpen figyelni­ük kell a hollóháziaknak az ilyen változásokra. ■ ____________Devizaárfolyamok _____________________ Cs eh korona • 7,72 Euró 255,48 Japán jen (100) 188,336 Lengyel zloty 52,93 Svájci frank 161,83 Szlovák korona 6,27 Angol font 380,82 Változó kiskereskedelem Folytatódott a kiskereskedelmi üzlethálózat szerkezeti bővülése: tavaly 24,6 ezer új üzletet nyitot­tak meg, és 22,8 ezret zártak be, így az év során 1,8 ezerrel nőtt a működő üzletek száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2003-ban folytatódott az új, nagy alapterületű kiskereske­delmi létesítmények térnyerése: 2003-ban 8 új hipermarket, 4 barkácsáruház, 3 műszaki áru­ház, valamint a KIKA legnagyobb bútoráruháza nyitotta meg ka­puit. A korábbi évekhez képest megtorpant a bevásárlóközpon­tok terjeszkedése. Az üzletháló­zat területi koncentrálódása 2003-ban tovább folytatódott: az éves üzletszám bővülés 80 száza­lékban a közép-magyarországi régióra, főleg Budapestre kon­centrálódott. Csökkent az üzle­tek száma Dél-Dunántúl mindhá­rom megyéjében, Vas és Jász- Nagykun-Szolnok megyében. ■ ■ Lakáskultúra IKTHUKTiV NEMZETKÖZI KIAUiUS HHHfl V1! fl M VI Jár! már főbb száz laháshan néhány óra alatt? 2004. 03. 12-14. ■ Egy valóban rangos lakberendezési kiállítás, ahol számtalan új ötlettel gazdagodhat. ■ Mintha több száz lakás titka tárulkozna fel Ön előtt. ■ Nagy, piacvezető cégek és kis speciális kínálatú gyártók, forgalmazóka lakáskultúra minden területéről. ■ Egyedülálló ajánlatok, akciók, árkedvezmények kizárólag a kiállítás idején. ■ Ingyenes szaktanács- adás. ■ Bepillanthat sztárvendégeink otthonainak kulisszatitkaiba, Belépőjegyével értékes ajándékokat nyerhet. ■ Sőt, a Volánbusszal érkező látogaték, a helyszínen érvényesített belépőjegy felmutatásával, térítésmentesen utazhatnak haza. TSR' Ez a kupon a Ticketpro irodáiban 200 Ft kedvezményt biztosít a kiállításra szóló jegyek vásárlása esetén. Egy jegyhez egy kupon használható fel. www.expocee.com/lakaskultura Szervezők: BjhW axel Springer** Támogatók: IjoHETPfKs rnrm magyar hírlap tfcfcutpro.hu -A I I i 1 a 1 unó,hu PESTI 4-11

Next

/
Thumbnails
Contents