Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
16. OLDAL K R Ó N I K A 2004. Március 30., Kedd SZERDÁIG DERŰS TAVASZ Ifjú mesterek országos sikere Marcali Nemcsak iskol "it, hanem egész Somogy megyét képviselte a marcali Szakképző Iskola három diákja, akik a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén vettek részt Budapesten. A bőrdíszműves- és nőiruha-készítő szakmában induló tanulók nagyszerű sikereket értek el. A döntőbe jutott 26 résztvevő közül 9. helyezést ért el Vámos Ágnes nőiruha-készítő. Felkészítő tanárai Szabó Lajosné elméleti és Ferencz Jenőné gyakorlati oktatók. A bőrdíszművesek versePsnöeioMu nyében Nagy Melinda harmadik, míg Harasztia Gábor ötödik helyezést ért el. Felkészülésüket Sándor Károlyné elméleti és Bern Sándomé gyakorlati oktató segítette. Mindhárom tanuló 70 százalékosnál jobban teljesítette a verseny feladatait, ami azt jelenti, hogy mentesülnek a szakmunkásvizsga alól. A diákok nemcsak iskolájukat és városukat, hanem egész Somogy megyét képviselték a versenyen, hisz rajtuk kívül ezekben a szakmákban más somogyi iskolákból senki nem jutott az országos döntőbe. kerner KRISZTINA NÉZZE MEG AZ EMBER... EZT LÁTTÁK A LEGTÖBBEN Á vasárnap esti 10 legnézettebb tévéműsor (millió néző) Napló tv2 19.01-20.00 2,09 Tények tv2 18.30-18.50 1,89 Irigy Hónaljmirigy-show tv2 20.06-20.57 1,83 A csendőr és a csendőriányok RTL Klub 18.58-20.51 1,73 Tisztítótűz RTL Klub 21.02-22.37 1,73 Walker, a texasi kopó tv2 16.28-17.22 1,69 Jag - becsületbeli ügyek tv2 17.30-18.21 1,54 Híradó RTL Klub 18.30-18.51 1,42 Szuperbuli mtv 19.57-21.35 1,37 Air America tv2 15.27-16.20 1,35 GB Hungary Képeslapokon is él a város A város elmúlt 15 évének legfontosabb pillanatait rajzok, fényképek elevenítik fel a kiállításon fotó; varga györgy Csurgó Néhány hétig még látható lesz a csurgói Csokonai Közösségi Házban az a kiállítás, amely a város elmúlt 15 évének fontosabb történéseit mutatja be a munkáltatók, intézmények és szervezetek szemszögéből. Közönség elé tárják azokat a fotókat is, amelyek ismert személyek csurgói látogatása alkalmával készültek. Az emeleten egy városépítészeti tárlat tekinthető meg, amely a A rajzpályázat díjazottjai: Óvodások: 1. Pécsi Eszter 2. Füzes Alexandra 3. Lóki Dávid Felsősök: 1. Kovács Vivien és Lakner Eleonóra 2. Steindl Ákos és Horváth Aliz 3. Tavaszi Virág Katinka és Viola Péter Felnőttek: I.Gáncsos Ildikó 2. Paizs Valéria Különdíj: Otrovánácz Krisztofer. nagyobb beruházásokat, építkezéseket, felújításokat mutatja be fényképeken, a kezdetektől az átadásig. Összeállítása Ferencz Józsefet, a polgármesteri hivatal műszakiiroda-vezetőhelyettesét dicséri. Emellett képeslappályázatot írtak ki a várossá válás jubileumára a szervezők, s a legjobban sikerűiteket díjazták. A képeslapokból - amelyeken megjelennek Csurgó szép épületei, többek között a Meller-kas- tély, a református gimnázium - ugyancsak tárlat nyílt. VARGA ANDREA Falukrónikák Somogyból Megyei körkép A II. világháború befejezésének 60. évfordulója alkalmából ismét meghirdetik a somogyi falukrónika-író pályázatot. A legjobb pályamunkákat a Hősök Könyve kötetben adják közre. Immár harmadik alkalommal fordul Somogy megye közgyűlése és a megyei honismereti egyesület, a levéltár, valamint több támogató megyei kulturális intézmény Somogy településeihez, hogy a második világháború áldozatainak tiszteletére és emlékére folytassák településük krónikájának írását, s tekintettel a tragikus évfordulóra, szenteljenek kiemelt figyelmet a vüágháborús áldozatok (a harcban elesett katonák, civil áldozatok, a holocaust és a malenkij robot áldozatainak) mind teljesebb körű felkutatására. Gálné Jáger Márta a megyei honismereti egyesület elnökeként elmondta: azt szeretnék, ha az 1996-ban megkezdett kutatómunkát folytatnák, ületve ha csatlakoznának a mozgalomhoz azok a települések is, melyek korábban nem fordítottak kellő figyelmet múltuk hagyatékának feldolgozására. Példaként említette Miklósit, ahol már el is készült a Zichy Krónika, és So- mogyjádot, ahol most születik a település krónikája. Azt várják, hogy összegyűjtik és rendszerezik a háború települést érintő dokumentumait, helyi, levéltári és könyvtári kutatások, visszaemlékezések, interjúk, fényképek segítségével dolgozzák fel valamennyi áldozat adatait. Rögzítik azt is, hogy az elmúlt években emléktábla vagy emlékmű állításával, megemlékezésekkel, illetve nyelvi hagyományokkal miként őrizték meg az áldozataik emlékét. A pályázatokra, melyeknek fődíja 60 ezer forint, 2004. április 30- áig lehet benevezni. További információt a Somogy Megyei Levéltárban Gálné Jáger Mártától és az SMK-ban Károly Irmától kérhetnek az érdeklődők, várnai ágnes A Postabank-Leaslng Hitellevél kedvező gépjármű finanszírozást tesz lehetővé autómárkától függetlenül. 1 millió Ft hitel esetén a havi törlesztőrészlet akár 16 508 Ft*. A Postabank-leasing Hitellevél már az autótípus kiválasztása előtt kiváltható. Részletekért forduljon képviseleteinkhez! Kaposvár, Fő utca 30. 82/526-644 kaposvar@pbleasing.hu O PostaBankleasing Tarka sorok Ülésrend Nóri a nagyanyjánál vendégeskedik, akinek éppen születésnapja van. A mama, miközben az ünnepi ebédhez terít, megkérdi a kislányt:- Ki mellett szeretnél ülni, Nórika?- A sütemények mellett. Nyelv- Miért lóg ki a török nyelve?- Mert a török nyelv nagyon nehéz. Fekvés Kolozsvárott szállodai szobát akar bérelni az atyafi.- Mennyibe kerül itt egy szoba? - kérdi a portán.- Az a fekvéstől függ - hangzik a válasz.- Ha nem nagyon drága - feleli a székely én legszívesebben a jobb oldalamon fekszem. Ikertestvér- Megüresedett egy állás. Szóljon az ikertestvérének, hogy jelentkezzen! - utasítja a főnök az egyik beosztottját.- Az ikertestvéremnek?! - kérdi elképedve a dolgozó.- Igen, annak, akit tegnap a focimeccsen láttam, miközben maga a nagybátyja temetésén volt. Védekezés- Rájöttem, miért négyszögletű a házatok.- Miért?- Hogy ne tudjanak benneteket körberöhögni. Hűtlen A feleség így szól a férjéhez vacsora közben:- Lajos, te megcsalsz engem! Azt biztosan tudom, hogy kivel, abban nem vagyok biztos, hogy mikor és hányszor, azt pedig egyáltalán nem tudom, hogy mivel! Kollektív utálat Két parasztember beszélget.- Komám, én ki nem állhatom a Pörge Lajost - mondja az egyik.- Hát, én se - feleli a másik.- Miért, te mennyivel tartozol neki? Diadalok Az első házasság az érzelem diadala az értelem felett. A második házasság a remény diadala a tapasztalat felett. A harmadik házasság az ostobaság diadala mindenek felett. Matek- Ki az abszolút matematikus?- Aki úgy hívja a csirkéket, hogy 3,14, 3,14... Gyakorlatias báty Ikreket szül az ifiasszony. Apjuk bevezeti a szobába a kiskamasz Mártont, és büszkén megmutatja neki az újszülötteket. Marci alaposan szemügyre veszi a kétjaicit, és azt mondja:- Édesapám, ezt a kis kanyit tartsuk meg! Két fül- Áron, miért van az, hogy te nem akarsz meghallani semmit? - korholja az édesanya a fiát.- Akármit is mondok neked, az egyik füleden be, a másikon meg tüstént ki.- De, édesanyám! - mentegetőzik a gyerek. - Hát tehetek én arról, hogy két fülem van? ■ Csiky Gergely Színház 14.30 HÓFEHÉRKE J-bérlet, 19.00 VÁNYA BÁCSI Erkel bérlet *118819* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/310-861. Hirdetésfelvétel: Siófok, Szabadság tér 6, Tel.: 84/310-838. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomd# Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE.. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1450 Ft, negyed évre 4350 Ft, fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvéhypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Készítette. - íÍímíIaI/ /4űf*0t ál "Pmcoc OtQTOK ^3*0 /r~^ "Fonyód *Tab _ ‘ 7*C 1<1‘C 14*C Csurgó- 7;C **•«* 'Nagyatád 7 °C Barcs ~ Ma reggel ködfoltok és kb. Ótok várható. Napközben szép, na- AtC pos idő lesz. Gyors melegedés, délutánra már 15 fok körüli hőmérséklet várható. Sem erős szél, sem csapadék nem való- Hójelentés színű. Szerdán délnyugaton ismét eléri az országot egy kiterjedt fel- 100 cm hőmező. A meleg fokozódik. Rogla I80cm Csütörtöktől szombatig újabb esőre, borús időre, egyre erő- Karpacz 100 cm sebb északkeleti szélre van kilátás. Dachstein 90 cm Vasárnapra jelentős lehűlés, hózáporok előjelei mutatkoznak. Cortina 120 cm Orvosmeteorológia: péntekig melegfronti hatás. Bormio 200 cm Közlekedés-meteorológia: a közlekedést jelentősen hátráltató, Ceriovica 80 cm nehezítő időjárási jelenség nem várható. 'Ͱ9ei _ , cm PassoTonale 180 cm A prognózis sikerességének valószínűsége: .ÁTLAGOS" Chamonix 190 cm További folyamatos, helyfüggő információk a Westel Wap-on. Martin 45 cm 8. fedélzeten, másodosztályon, kényelmetlen kabinban a tengerentúlra? Nem hangzik túl jól. Induljon inkább első osztályon Európába a SEAT-tal! Látogasson el a SEAT Európai napokra, ahol már nemcsak csökkentett európai árak, de egészen elképesztő kedvezmények várják - minden egyes SEAT modell esetében. Várjuk az Európai Nyílt hétvégén is április 3-án és 4-én! Egy döntés, ami nem kérdéses... Várjuk önt. útban Európa felé! llitiln'Ú^illllllilWtYifc«.il,ilT&W |SEf=JT SEAT- A versengés a vérünkben van. H seat.hu Zsillé Kft. 'Se®*7400 Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/510-510 Fax: 82/410-013 » _ E-mail: seat@zsilieauto.hu ■ www.zsilteauto.hu rCsstrot