Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-26 / 72. szám
| 2004. Március 26., Péntek 5. OLDAL KAPÓ S V Á R Erőpróba a drog ellen Száz diák mérte össze gyorsaságát, ügyességét a Klebels- berg kollégiumban rendezett sportversenyen. A rendezvény a megyei rendőr-főkapitányság új drogmegelőző sorozatának az első állomása volt. Az egész megy'ét átfogó drogmegelőző rendezvénysorozatot indított útjára tegnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya. A kezdeményezés lényege, hogy az iskolán kívüli eszközöket állítja előtérbe, a drogokkal szemben változatot mutatva egy más életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére. Tegnap a kaposvári Klebelsberg kollégiumban, a rendezvénysorozat első állomásán egész délután a sporté volt a főszerep: a házigazdák s még négy kaposvári kollégium diákjai versengtek. Kiki összemérhette ügyességét, rátermettségét asztaliteniszben, sakkban, röplabdában, street- ballban, úszásban. A megmérettetést száz fiatal vállalta, s nekik félezer diáktársuk szurkolt a lelátón. Érdemes volt küzdeni a minél jobb helyezésért, hiszen értékes díjakért folyt a versengés. A megyei rendőr-főkapitányság például 50 ezer forint értékű díjat ajánlott föl, ezenkívül a kollégium szabadidős tevékenységéhez még 30 ezer forintot. A rendezvény részeként egész héten megtekinthető a kollégiumban a Drogtalanul - gondtalanul című kiállítás is, ahol az egyes kábítószerfajtákat és ezek káros hatását mutatják be a fotók. A témáról kötetlen beszélgetésen is kicserélhetik tapasztalataikat a diákok a jövő heti fórumon. Jakodáné Jendrek Zsuzsanna, az áldozatvédelmi iroda vezetője, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: a kezdeményezésre országosan 18 millió forintot különítettek el, Somogy 900 ezer forintból gazdálkodhat. Itt még hét helyszínen várják majd a fiatalokat a mostanihoz hasonló rendezvényekkel, antidrog-diszkóval, sportversenyekkel. A legközelebbi állomás Szentjakab lesz._________jakab Névadójuk emlékét idézték Az EU-s vetélkedőre kilenc kaposvári iskola küldte el csapatait fotó: török anett Több mint fél évszázada minden évben megrendezi névadójának hetét a Rákóczi iskola, 1953-ban vette föl ugyanis az intézmény II. Rákóczi Ferenc nevét.- Egyhetes a rendezvénysorozatunk, és mindig kiállítással kezdődik - mondta Kulcsáráé G. Ibolya igazgató. - Ezúttal a kiállítók között volt Tüttőné Takács Tímea üvegfestő, Nyersné Meláth Veronika porcelánbaba-gyűjtő, Illés Veronika csipkeverő és Varga Károly népi fafaragó. A rendezvényeken iskolánknak mind a 350 diákja részt vett. Az alsósok a kuruc kor jellemzőit tekintették át élő társasjátékokon, vetélkedőkön, a felsősök pedig kerékpárversenyen és a Rákóczi-vetélkedőn is összemérhették tudásukat. v A tegnapi városi EU-s vetélkedőre kilenc kaposvári iskola küldte el a csapatait. Itt a tagországok és az unió ismeretéről adtak számot a versenyzők, de föl kellett ismerniük az egyes országok jellegzetes táncait is. A rendezvénysorozat ma ünnepi megemlékezéssel, koszorúzással és a Rákóczi- kupa labdarúgótornával zárul. MÁRKUS KATA BUMERÁNG A SÉTÁLÓUTCÁBAN. Csütörtök reggel megállt az élet a Fő utcán, miután országjáró turnéja során Kaposvárra érkezett az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsora. A Boros Lajos és Bochkor Gábor vezette adásra rengetegen voltak kíváncsiak a helyszínen is, főként azok után, hogy kiderült, Bochkor éppen tegnap ünnepelte negyvenedik születésnapját, melyen egyebek között egy egzotikus úttal is meg- lepték: katonai páncélossal tehetett egy kört a városban. _______________________________________■ Óv odások francia délutánja Olyan óvodásokat láttak vendégül tegnap a gyakorlóiskolában, akik már az első osztály megkezdése előtt ismerkednek a francia nyelvvel. A város öt óvodájában a pedagógiai főiskolai kar hallgatói évek óta tanítanak francia nyelvű mondókákat, énekeket a gyerekeknek. így elsajátított ismereteiket mutatták be egymásnak és a kisiskolásoknak az óvodások a gyakorlóiskola francia délutánján.- A vendégül látott gyerekek közül jó néhány jön majd tanulni a gyakorlóba - mondta a szervező Némethné Hamar Anikó, a nyelvi munkaközösség vezetője. - Éppen ezért nekünk is előnyös, hogy a gyerekeknek az iskolába kerülve már nem teljesen ismeretien nyelv a francia. Az óvodában játékosan megtanult mondókák aztán az első osztályban már ismerősek lesz- nek a nyelvórákon. Márkus kata Adatbázisra épít a munkaügy Május elsejétől működik az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a dolgozó, a munkáltató és az üle- tékes hatóság naprakész adatokhoz jusson a munkavállaló foglalkoztatási helyzetéről. Szakemberek úgy vélik: a kiépülő adatbázis áttörést hozhat a feketemunka elleni harcban. A dolgozó hozzáférhet a saját adatához, megtudhatja például, hogy bejelentették-e a munkahelyén. Országosan 2,5 millió dolgozó és több mint 300 ezer cég, szervezet kérhet tájékoztatást. Az Országos Nyugdíjfolyósító és az Országos Egészségbiztosító Pénztár adataira épül ez a tájékoztatóbázis, és folyamatosan frissítik. A rendszer működéséért a munkaügyi nyilvántartó központ felel. Azért, hogy betöltse szerepét, jeleznie kell a munkaviszonnyal kapcsolatos összes változást. Ezt a munkáltató négyféleképpen teheti meg: személyesen, postán, telefonon vagy az interneten. Weisz Zoltán, a megyei munkaügyi központ igazgatóhelyettese tegnap elmondta: májustól rögzítik az új munka- viszony létesítését, illetve megszűnését. Kaposváron jelenleg 37 ez- ren dolgoznak. harsányi miklós Kevés a polgári szolgálatos Csökkent a polgári szolgálatra jelentkezők száma az utóbbi időben Kaposváron. Somogybán 29-en adták be kérelmüket, közülük csak ketten végzik szolgálatukat a megye- székhelyen. Polka Sándor, a közigazgatási hivatal főtanácsosa szerint ez azért következett be, mert a sorköteleseknek még mindig jobban megéri a hat hónapra csökkentett katonáskodás, mint a 11 hónapos polgári szolgálat. Alternatív katonai szolgálatra azok jelentkezhetnek, akik lelkiismereti okokra hivatkozva - ez vallási, erkölcsi vagy személyes indíttatású - nem vesznek fegyvert a kezükbe. Abban az esetben utasítják el a szolgálatra jelentkezők kérelmét, ha az illető erőszakos .cselekményt követett el vagy ha felmentését szociális, illetve egészségügyi okok miatt kéri.- Jelenleg 34 polgári szolgálatos dolgozik Kaposváron - mondta Szederkényi Tamásné, a hadkiegészítő parancsnokság igazgatási ügyintézője. - A szolgálatukat teljesítők 90 százaléka kaposvári, tíz százalékuk pedig a környező kis falvakból jött. A polgármesteri hivatal, a családsegítő szolgálat és a Csiky Gergely Színház mellett a legtöbben - kilencen - a megyei kórházban dolgoznak orvosként, illetve szakápolóként. Műiden esetben a végzettségétől függ, hogy hová kerül a polgári szolgálatos. - Az alternatív sorköteleseknek illetmény is jár, ez megegyezik a honvédeknek járó mindenkori juttatással. PFEIFFER Virágba öltözik a pályaudvar A kaposvári főpályaudvaron több mint harminc év elteltével ki akarják cserélni a vasúti sínt. A 6- os vágány mentén hamarosan csaknem fél kilométer hosszan dolgoznak majd a munkások. A megyeszékhelyen 11 vágányt fektettek le, ebből nyolc az úgynevezett vonatfogadó sínpár, három pedig a tároló. A kijelölt 6-os számúnak a felújítását előre láthatóan néhány héten belül elkezdik, s a több millió forintos költségű munka idején is zökkenőmentes lesz a vasúti közlekedés. Úgy tudjuk: a vasúti kavicságyazat és a sín cseréjével néhány hét alatt végeznek. S az ezt követő ellenőrzés után újra hasznosítható a terület. Az is tény, hogy tavasszal ismét kivirul a pályaudvar. A vasút ügyel a részletekre, és áprilisban újabb tisztasági akciót szervez. Ezrek járnak a pályaudvar környékén, de sokan megfeledkeznek a rendről: a sétányon eldobált csikkek, papír zsebkendők, üdítőspalackok szúrnak szemet. Hiába takarítanak napjában többször, a figyelmeztetésnek sincs sok foganatja. A tavaszi rendtevés után hagyományosan ismét zöldbe borul az állomás. Újra földíszítik kosaras virágokkal, dísznövé- nyekkel és tujákkal. harsányi miklós Fagytól óvják a szökőkutat A fagyveszély miatt a kaposvári szökőkutakat csak fokozatosan helyezik üzembe. Félő, hogy a vékony csőben megáll a víz és szétfagy a vezeték. Ez könnyen milliós kárt okozhat. Szökőkutat ezért csak ott helyeznek üzembe, ahol váratlan fagy esetén sem történhet súlyosabb baj. Egyelőre három helyen: a Honvéd utcában, a Bethlen téri körforgalomban és a Fő utcán van víz a tótban, de április közepéig az összesét elindítják. A városgondnokságon elmondták: évente 400-500 köbméter vizet használnak föl az ívó- és szökőkutaknál. A karbantartás és a működtetési költség évente eléri a másfél millió forintot. Megtudtuk: egy-két héten belül üzembe helyezik a Kossuth téri szökőkutat is. harsányi Hollywood multiplex PREMIER! MINDEN VEGZET NEHÉZ* 91219 (f) 14:00, 16:30, 19:00, 21:30; TUCATJÁVAL OL- ASf ^ CSÓBB 91217 (®)s ^ 14:30, ELADÓ* 91215 (f) 17:30,21:15; NAGYHAL* 91207 (f) 15:00,20:00; MACKÓTESTVÉR 91203 sz) 14:15, 16:15; ART TEREM MONTECARLO* 11367 (m) 18:15; MAGYAR VÁNDOR 11355 (m) 20:30; *122920* Kérdezzen: 316*165 Hívásaikat üzenetrögzítő fogad- | ja. Kérjük, hogy a kérdés előtt j mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Fonyód - A helyi alkotók hagyományos tavaszi tárlata április közepéig látható a művelődési ház Mini Galériájában. A város képzőművészei közül tizenhármán állították ki festményeiket, grafikáikat, illetve Mocsári Mária ismét nemezképekkel jelentkezett. A bemutatót ismét nagy örömmel fogadta a város művészetpártoló közönsége. (gm) Gyöngyöspuszta - A településen szervezték meg tegnap a kaposvári és a barcsi tűzoltóegységek helyismereti gyakorlatát. A tűzoltók megismerkedtek a szociális otthon területével, s egy előre eltervezett tűzoltási gyakorlatot végeztek el. (szá) Hács - Átadták Gyugy, Hács, Kisberény gázközműhálózatát, amely mintegy 800 fő kényelmét szolgálhatja a három településen. Ingatlanonként 150-170 ezer forintos hozzájárulást fizetnek a családok portánként. A közművet Herényi Károly országgyűlési képviselő és Kiss Károlyné, Hács polgármestere adta át. (ml) Hetes - Az idén is megrendezték a településen a hagyományos utcaversenyt. A feladatok közt szerepelt egyebek mellett kosárra dobás, célba dobás, tekegurítás és langallóevés. Bronzérmesek lettek a József Attila utca lakói, a második helyezést a Rákóczi utcabeliek érték el, az első helyezett pedig ezúttal az Ady Endre utca csapata lett. (mk) Kaposvár - Huszonkilencen indultak a Pedagógus Továbbképző és Szolgáltató Intézet országos német nyelvi versenyének megyei döntőjén. A 7. osztályosoknál a zamárdi Mohai Mónika, míg a 8.-asok között a siófoki Jánoska Bence volt a legjobb, (av) Kaposvár - A művészeti pályázat és a vetélkedők eredményhirdetésével zárult a Bartók iskolában a víz világnapja alkalmából rendezett környezetvédelmi hét. VíZi- tusa-vetélkedőt rendeztek s előadásokat hallgathattak a diákok az egészséges életmódról. A művészeti pályázatra 5 csoportos és 30 egyéni alkotás érkezett, amelyekből kiállítás nyílt, (mk) Kaposvár - Kilencen először, hatan másodszor vágtak neki tegnap a vadászvizsgának. Az eredmény a szakemberek szerint eléggé lesújtó, hiszen négy vadászjelöltnek nem sikerült a vizsgája. Ennek oka a tanfolyam előadásainak elmulasztása lehet, és az, hogy a vadászjelölt fiatalok nem gondolják eléggé, hogy a fegyvertartás és -forgatás veszélyes üzem. (szá) Marcali - A városrészi temetőknél mindenhol van gondnokrendészeti feladatokat ellátó személy. Ennek szükségessége a Széchenyi utcai központi temetőnél is felmerült. Ezért az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft-vel egy főállású gondnok alkalmazásáról, (ve) Mernye -15 fővel megalakult a Memyei Polgárőr Egyesület. Céljuk a településen lakók biztonság- érzetének javítása. Közreműködnek katasztrófavédelmi helyzetekben és biztosítják a helyi rendezvényeket. Az egyesület tagja lett 4 önkormányzati képviselő is. Az alakuló ülésen részt vett az igali rendőrőrs parancsnoka és a megyei polgárőrszövetség elnöke. MÍklÓSÍ-ZÍCS - Eredményes véradást szervezett a vöröskereszt Miklósi és zicsi szervezete. Felhívásukra 29-en jelentek meg és 13,1 liter életet mentő vért adtak a siófoki véradó állomás részére. Két új donort is beszerveztek, (kj) MosdÓS - Pályázatot adott be a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház a mostoha körülmények között működő laboratóriumának felújítására. Terveik szerint a 100 millió forint nagyságrendű rekonstrukcióval a kapacitást is a kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokkal bővítenék. Nemrégiben elkészült a kórház informatikai rendszerének. optikai gerinchálózata, (ud) Ordacsehi - Sikeres véradást szervezett a helyi vöröskereszt és a Kaposi Mór Megyei Kórház az általános iskolában. A véradásra 60-an jelentkeztek, végül 57-en adtak 25,5 liter vért. (ml) Siófok - Tavaly a Balatonból zsákmányolt halász és horgász halmennyiség meghaladta a 774 ezer kilogrammot. A szelektív halászattal a visszafogott busa meny- nyisége meghaladta a 177 ezer kilogrammot. Továbbra is meghatározó a ponty, amelyből 354 ezer kilogrammot helyeztek ki. A Balaton halállományát bővítette a több mint 251 ezer előnevelt csuka és az 1,2 millió darabot meghaladó telepített süllő mennyisége is. (vt) Siófok - A középiskolákban is szervez véradást a vöröskereszt körzeti csoportja. A Perczel Mór Gimnáziumban 26-an adtak ösz- szesen 12 liter vért. (kz) Somogyegres - A rendőrség kérésére vonultak a tabi tűzoltók a település temetőjébe, ahol a kutat kellett kiszívatni. Az akció többórai munkát vett igénybe, (szá) Tah - Másfél órás koncertet adott a városi művelődési központban Steve Taylor-Szabó magyar származású pánsípművész. Á műsort mintegy százan nézték meg. (kj) Zamárdi - A helyi önkormányzat a tervezett Endrédi úti járda kiépítését, a Vécsey utca építésének befejezését, illetve a kőhegyi világítás fejlesztését Saphard-pá- lyázat segítségével szeretné megvalósítani. Az ehhez szükséges önerőt a pályázat elnyerése esetén biztosítani tudja a település a költségvetésében, (kz) ________■