Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-18 / 65. szám
14. OLDAL N Y U G D ÍJ A S 0 K 2004. Március 18., Csütörtök Hírek ÜDÜLÉSI CSEKK. Mégsem Pé- csen, hanem igénylőlapon kérhetnek üdülési csekket a nyugdíjasok, kapta az értesítést a múlt héten a megyei szövetség. A kérelmi nyomtatványokat rögtön továbbították a kistérségi vezetőkhöz, az érdekeltek tőlük kérhetik. Minél előbb érdemes ezeket elküldeni, a Nemzeti Üdülési Szolgálat április 30-ig fogadja el. Az 53 ezer forintnál alacsonnyabb ellátmánnyal rendelkezők kérhetik, önrészt előre fizetni nem kell. KITÜNTETÉS. Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a honvédelmi miniszter a Honvédelemért II. fokozata kitüntetést adományozta Csetényi János nyugállományú alezredesnek, az atádi bajtársi egyesület tagjának. KOKÁRDÁK ÚTJÁN. A Somogy sárdi nyugdíjasok március 15-e tiszteletére idén is megrendezték a „Kokárdák útján” című történelmi játékot és vetélkedőt. Somogy- jádi és kaposvári társaikkal a nevezetes nap hat helyszínét járták végig gondolatban, sok-sok akadály legyőzésével jutottak a Nemzeti Színházba, ahol az események csúcspontján elhangzott a Nemzeti dal, a Kossuth-nóta. A lelkesedés szinte a 48-as márciusihoz volt hasonlatos. A vándorkupát a somogyjádi 4. csapat nyerte. KOSZORÚZÁS. A Jutái Nyugdíjas Egyesület tagjai nemzeti ünnepünkön megkoszorúzták falujuk nagy szülötte, Nagy István jegyző-tanító, az 1848-as szabadság- harc hősi halottjának síremlékét a jutái temetőben. NŐNAP. A múlt heti havazás ellenére legalább ötven hölgy megjelent a lengyeltóti nyugdíjasok nőnapi ünnepségén. A szórakoztatásról az óvodások és a művészeti iskola hangszeres szólistái gondoskodtak, a köszönet virágai mellé Sípos Ferenc, az egyesület elnökhelyettese fűzött szívből jövő méltató szavakat. TALÁLKOZÓ. Baráti találkozóval ünnepelték március 15-ét a kaposfüredi nyugdíjasok. Vendégségbe hívták a várdai és a kaposszentjakabi közművelődési egyesület tagjait, ott voltak a megyei szövetség vezetőig is. Az ünnepi műsort vacsora és jó hangulatú mulatság követte. DALOSKÖNYV. Szerdahelyi kertek alatt címmel daloskönyv jelent meg a helyi hagyományőrző nyugdíjasok népdalkörének repertorjából. A mintegy harminc helyi gyűjtésű dal kottáját és szövegét tartalmazó füzet Pintér József és Pintémé Drenda Ibolya szakértő szerkesztői munkáját dicséri. OLDALSZERKESZTÖ: KATONA CSONGOR A falu értékei Táska Közgyűlést tartottak a múlt héten a táskái nyugdíjasok. Czobor János, az egyesület elnöke foglalta Össze a tavalyi eseményeket, megköszönve az önkormányzat nagylelkű támogatását. A képviselő-testület 200 ezer forinttal segítette programjaikat.- Jó helyre került a pénz. A táskái asszonykórus bárhol szerepel, sikereket arat, falunk jó hírét viszik országszerte. Valódi értékek őrzői, büszkék lehetünk rájuk, a Szűcs Gábomé és Gazdag Gyuláné vezette együttes támogatását ezután is kötelességünknek tartjuk - szögezte le Gadányi István, polgármester. Ugyanígy folytatásra és támogatásra érdemes a horvátországi Rasinja nyugdíjasaival kialakított közel egy évtizedes barátság. Idén is megszervezik a kölcsönös találkozókat. ■ Találkozánk a mi Sándorunkkal Somogy megye 2004-ben a nyugdíjasok szavalóversenyén ők tolmácsolták legszebben Petőfi költeményeit „Anyám, az álmok nem hazudnak, takarjon bár a szemfödél, dicső neve költő fiadnak, anyám, soká, örökkön él.” A kaposvári Petőfi Emlékkönyvtárban - a nyugdíjasok múlt heti versmondó versenyén - beigazolódott a poéta Jövendölés című költeményében leírt jóslata. A tágas olvasóterem most kicsinek bizonyult, a könyvespolcok közé ékelt széksorokat a versenyzők, Petőfi költészetének barátai zsúfolásig megtöltötték. A város nevében Stickel Péter kulturális igazgató köszöntötte a megjelenteket, Ottó Erzsébet vezető szakfőtanácsos a szavalók versszerete- tét, az idősek versengő kedvét méltatta. A nevezők száma minden korábbit meghaladott, huszonkilencen léptek pódiumra. Kötelező költeményként a Szeptember végén címűt kellett elmondani. Nem huszonkilencszer hallottuk ezt, hanem huszonkilenc különböző felfogásban, értelmezésben, előadásmódban, más-más hangsúllyal volt alkalmunk megcsodálni a világirodalom talán legszebb szerelmes versét, a halk, simogató lírától a mar- dosó féltékenység számon kérő tobzódásáig terjedő gazdag interpretálásban. A kötelező vers bemutatása utáni rövid szünetben is köztünk volt Petőfi, a Kis lak áll a nagy Duna mentében, a Befordultam a konyhába és más megzenésített versek dallamát KeA díjazottak A zsűri Wida Dánielnét jutalmazta az első díjjal, a második helyezett Kiss Jánosné, a harmadik Kántás Antalné lett. Különdíjat érdemelt Dicenty Ernőné, Rozslay Géza, Bozsa Sándorné és a legidősebb résztvevő, a 92 éves Zenisek Antalné teljesítménye. A Somogyi Hírlap két különdijjal fejezte ki megbecsülését a nyugdíjas versmondók iránt, Bertalan Jenőné és Németh Jánosné részesült az elismerésben. FOTÓ: TÖRÖK ANETT rekes Kálmán játszotta tárogatón. Petőfi művészetének páratlan sokszínűségét tükrözte a szabadon választható versek bemutatója. A hazafias, a tájleíró és a szerelmes versektől az Arany Lacinak című meséig, Az apostol részletétől a kevéssé ismert Három fiúig, a népköltészeti motívumokat hordozó Anyám tyúkjától a Szeget szeggel mulatságos történetéig tartalmilag össze nem hasonlítható, egymással nem mérhető műveket hallhattunk. Az előadás keltette pillanat élménye, emléke alapján kellett a bírálóknak dönteni a helyezésekről, ismerte be ösz- szegző értékelésében Rozsos Gábor tanár-költő, a zsűri elnöke és elismerését fejezte ki minden résztvevőnek. A versenyzők mindegyike emléklapot és a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság jóvoltából könyvajándékot kapott. Wárner Zita könyvtárvezető és munkatársai nagy munkát végeztek a verseny gondos megszervezésében, lebonyolításában, a nyugdíjas versmondók mellett nekik köszönhető, hogy ezen a délutánon tatálkozánk a mi Sándorunkkal. ■ Hat falu kórustalálkozója Gadány Csaknem száz dalos és legalább ugyanennyi néző vett részt a gadányi kórustalálkozón. A község már másodszor fogadja a környékbeli települések kórusait. A helyi önkormányzat és a Gadányért-Somogyért Egyesület közösen szervezte meg a hat település - a mesztegnyői, a nemesdé- di, a nemesvidi, a somogyvári, a tapsonyi és természetesen a helybeli - kórus találkozóját. Ősz János polgármester házigazdaként a résztvevőket sétára vitte a községben, hogy Gadány szépségeivel, értékeivel megismerkedjenek, mert mindig vannak újak a találkozón. Ezzel a rendezvénnyel - azonkívül, hogy egy kellemes, jó hangulatú délutánt töltenek együtt - lehetőséget kívánnak biztosítani a kórusoknak a bemutatkozásra. Megismerik egymás népdalait, barátságok, kapcsolatok születnek, így például a települések falunapjain kölcsönösen fellépésekről állapodnak meg, vendégszereplésre hívják egymást. A vegyes karok és a csak asszonyokból álló kórusok most népdalokat adtak elő. Közülük voltak jól ismertek, de olyanok is, ami saját gyűjtés, csak az adott településen énekelnek. A találkozó nem verseny. A nézők szavazatai alapján közönségdíjat azonban kiosztanak. Idén a Tapsonyi Asz- szonykórus kapta a serleget. Fábos Istvánná, a kórus egyik tagja elmondta: tavaly már szerepeltek a gadányi falunapon, de szívesen jöttek most is, pedig nem tudhatták előre, hogy közönségdíjasok lesznek. A tavaszt, a hölgyeket köszöntötték Kastélyosdombó Vidáman köszöntötték a tavaszt és a hölgyeket a kastélyosdombói nyugdíjasok. Az idén első alkalommal rendezett bálon hajnalig táncoltak valamennyien Nagy Viktor muzsikájára. Azt mondták: mindenki eljött, aki élt és mozogni tudott. Vendégeket is hívtak a szervezők: Drávatamásiból és Bolhóról is érkeztek Dombóra a hasonló korúak. A tamási nyugdíjasok nem jöttek üres kézzel: jó hangulatú műsorukban a cigány folklórból idéztek, egy lakodalmas jelenetet játszottak el nagy sikerrel Három éve alakult Nagy M. Lászlóné vezetésével a kastélyosdombói idősek klubja, s jelenleg huszonkét tagja van. Azok a nyugdíjasok a tagjai, akik szeretik a közösséget és vállalkozó kedvnek sincsenek híjával. Ez utóbbi főleg a kirándulásaikhoz kell, hiszen a kis Kosárnyi gyöngyvirággal köszöntötték a kastélyosdombói hölgyeket Általános iskolások számára hirdetett rajz-, vers- és novellapályázatot a megyei közgyűlés elnöke Szépkorú- ak gyermekszemmel címmel. Az idősek megismerését, megbecsülését szolgálja a verseny, noha a résztvevők kisdiákok.- Nagyatádon tartottuk tavaly az idősek hónapjának záróeseményét. A helyi iskolások rendkívül magas színvonalú előadással tisztelték meg a résztvevőket, emellett rajzkiállításon mutatták be a legidősebbek és a legfiatalabbak mai kapcsolatát. Ez adta a pályázat ötletét, amelyet most a megye minden általános iskolás diákja számára meghirdetünk és kibővítjük a vers- és novellaírókra is - ismertet meg a részletekkel Stikel János vezető főtanácsos, a megyei önkormányzati hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős referense. - Őszintén reméljük, hogy felébresztjük a gyermekek figyelmét a nagyszülők iránt és kíváncsisággal várjuk, hogyan vélekednek róluk, milyen közös élményeik vannak, egyáltalán a szép- korúak hol állnak étékrendjükben. Egységes támogatást kapott a pályázat ötlete, a bizottságok és a közgyűlés is ellenvetés nélkül jóváhagyta az erre szánt félmülió forintos költségvetési keretet. Rajz és festmény műfajában három korcsoport - 1-2. osztályosok, 3-5. osztályosok és 6-8. osztályosok - számára hirdettek versenyt. A vers- és novellaírók között a 3-5. és a 6-8. osztályosok munkáit értkelik külön korcsoportként. (A verset A/4-es papírra kézzel vagy géppel írva, a novellát ugyanígy, minimum egy, legfeljebb három oldal terjedelemben várják.) Egy pályázó csak egy munkáját küldheti be. A legjobb munkák jutalmazása is méltó a pályázat témájához.- Korcsoportonként és műfajonként az első három helyezett oklevélben és tárgyjutalomban részesül - részletezte Stikel János. - Az idősek hónapja megnyitó eseményén, október 2-án a kaposvári sportcsarnokban kerül sor a díjak átadására, amelyre meghívjuk a nyertes munkákat készítő diákok iskoláinak igazgatóit, tanárait és szüleiket is. Az első helyezett versek és novellák szerzői művüket előadhatják a rangos rendezvényen. Ezt megelőzően, szeptember 20-ától a Megyeháza Galériában kiállítást rendezünk a legjobb harminc rajzból, festményből és a legjobb tizenöt vers kéziratából. A kiállításra kerülő anyagot és a legjobb tizenöt novellát nyomtatásban is megjelentetjük, a kiadvánnyal a benne szereplő gyerekeket, iskolájukat, településük önkormányzatát és a megye nyugdíjasklubjait ajándékozzuk meg. Ha támogatók is segítik terveinket, talán naptárt készíttetünk a legjobb tizenkét rajzból és versből. (A legsikeresebb munkáknak októberi nyugdíjasoldalainkon is helyet biztosítunk.) A versenyfelhívást már megkapta a megye minden általános iskolája. A munkák beküldésének határideje 2004. április 15-e, a következő címre: Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal, Stikel János, a társadalmi kapcsolatok referense, 7400 Kaposvár, Csokonai utca 3. Fontos: a nevezés csak az iskoláknak megküldött, kitöltött pályázati űrlappal együtt érvényes. Az érdeklődő kérdéseket a (82) 508-117-es vagy a (30) 9010- 592-es telefonon Stikel János fogadja. ______________ ____■ Eg y felmérés tapasztalatai VIGMOND ERIKA Az MSZOSZ Nyugdíjas Választmánya tavaly szeptemberben kérdőíveket juttatott el a szakszervezeti nyugdíjascsoportokhoz, klubokhoz, egyesületekhez. A tagság létszámát, összetételét, életkorát, a tagfelvétel, tagtoborzás módszerét, ágazati szakszervezetekkel, önkormányzatokkal, volt munkahelyükkel, más nyugdíjasszervezetekkel kialakított kapcsolatát, a működési feltételeket, a támogatók körét érintő úgynevezett mozgalmi kérdések mellett kíváncsiak voltak az életminőséget érintő véleményekre is. így egyebek között arra, milyen helyi lehetőségei vannak a nyugdíjasoknak tapasztalataik hasznosítására, van-e módjuk a helyi szociális ellátórendszer szolgáltatásainak igénybevételére, milyennek ítélik az egészség- ügyi ellátást, a jogsegélyszolgálatot. Kérdéseket tettek fel az üdülési, szabadidős, kulturális lehetőségekre vonatkozóan is. Az országos választmány képviselői - Bokomé Demeter Piroska és Martos Istvánná - a tapasztalatokat összegzendő kedden találkoztak a somogyi ágazati szakszervezeti nyugdíjasklubok vezetőivel. A végső következtetés valamennyi megye helyzetének felmérése után vonható le, de az már most látható, hogy vannak olyan jellegű panaszok, amelyekhez pénz sem kellene, csak nagyobb figyelem, körültekintés - tudtuk meg a megbeszélést követő sajtótájékoztatón. Az MSZOSZ célja, hogy nyugdíjazás után senki se veszítse el megszokott közösségét, támaszt, biztonságot találjon a szakszervezeti nyugdíjascsoportokban. A kormányintézkedést igénylő felvetésekre pedig Czerván Mártonná választmányi elnök az Idősügyi Tanácsban tesz megoldási javaslatokat. A somogyi helyzetről elismeréssel nyilatkoztak. Az MSZOSZ megyei képviselete, személyesen Svajda József elnök dicséretes igyekezettel, megkülönböztetett figyelemmel kíséri a nyugdíjasok sorsát. Az anyagi támogatás mellett programok szervezésével, jogtanácsadással, a segítő cégek, önkormányzatok, társszervezetek vezetőnek elismerésével törekszik a szakszervezeti nyugdíjasok idős kori méltóságának, biztonságának megteremtésére. ■ csapat már többfelé járt az országban. Jártak már a somogyvámosi Krisna-völgyben, Budapesten és Badacsonyban... Idén Ópusztaszerre készülnek. Utazásaikat az ön- kormányzat támogatja, nagy László Nagybajom-Kaposfő és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet: a/ Nagybajom központjában lévő Patak vendéglő, b/ Kiskorpád, Hősök terén lévő élelmiszerbolt - italbolt, cl Jákó, Vasútállomás mellett lévő italbolt, d/ Kiskorpád, 61. sz. főút mellett lévő volt tüzép telep bérleti üzemeltetésére. A pályázat feltételeiről érdeklődni személyesen az ÁFÉSZ központjában (Nagybajom, Fő u. 45. Telefon: 82/357-119, 82/556-009) lehet. A pályázatok beadásának határideje: 2004. március 25. Szépkorúak gyermekszemmel