Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-17 / 64. szám

4. OLDAL 2004. Március 17., Szerda Esélynövelő szeminárium Tab A sikeres Sapard-pályázatok írá­sát segítette elő az a felkészítő szeminárium, amit tegnap tar­tottak Tabon. Koppány völgyi polgármesterek, egyéni s társas vállalkozók, pályázók és pályá­zókat segítők vettek részt rajta. A felkészítést az FVM megbízá­sából a Kistérségi Fejlesztőszer­vezetek Országos Szövetsége szervezte. Csaknem negyvenen kapcso­lódtak be a Sapard felkészítő szemináriumába, ez a meghir­detett két új intézkedéshez kap­csolódott. Az előadók a Sapard- program általános bemutatásán túl hangsúlyozottan foglalkoz­tak az EU vidékfejlesztési politi­kájával és a támogatások végre­hajtási szabályaival. Nagy Lász­ló térségmenedzser elmondta: a falufejlesztés és -felújítás, illetve a sokrétű jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenysé­gek fejlesztése került a közép­pontba, erre írtak ki pályázatot. Falufelújítást segítő pályázatok benyújtására ösztönöz és egyéb, nem hagyományos mezőgazda- sági munkákra, például falusi turizmusra vagy gyógy- és fű­szernövények, illetve erdei ter­mékek feldolgozására.- A tabi szeminárium része az országban zajló felkészítés­nek - mondta Nagy László. - Polgármesterek, menedzserek jutottak hasznos ismeretekhez arról, miként nyújthatnak be pá­lyázatokat. KRUTEK JÓZSEF Veszélyes anyagok nagyító alatt A kémiai és vegyi anyagok raktározása komoly szakértelmet kíván fotó: láng Megyei körkép Veszélyes anyag egy fertőtle­nítő, súroló vagy vízkőoldó is, ami pedig bármelyik vegyes­bolt polcán föllelhető. Ha nem a háztartásban használják föl, be kell jelenteni, és kocká­zatelemzést kell végezni a fel- használásával kapcsolatban. Meg kell szüntetni vagy legalábbis a lehető legkisebbre kell csökken­teni a munkahelyeken minden olyan tényezőt, ami veszélyeztet­heti a dolgozók biztonságát, egész­ségét. A munkavédelmi és a kémi­ai biztonságról szóló törvény sze­rint a lehetséges veszélyeztető té­nyezőkről kötelező kockázatelem­zést is készíteni, s ebben kiemelt fi­gyelmet kapnak a veszélyes anya­gokkal kapcsolatos tényezők. Az ilyen anyagokat kötelező bejelen­teni, a felmérésnek pedig pontosan rögzíteni kell a lehetséges veszé­lyek felmérésén túl az ezeknek el­kerülésére tett intézkedéseket is. A kockázatelemzést mindenkinek el kell készítenie, és évenként felül kell vizsgálnia, aki nem magánsze­mélyként használ bármüyen vegy­szert. Ezt a munkahelyeknek is pó­tolni kellett 2002 végéig. Folyama­tosan jelezni kell a változásokat is a bejelentésköteles anyagokkal kapcsolatban. Somogybán 2001- ben 2837, 2002-ben 2843, tavaly 2242 bejelentés érkezett a tisztior­vosi szolgálat városi intézeteihez. Dr. Bálint György, a megyei tisz­tiorvosi szolgálat kémiai biztonsá­gi osztályának vezetője elmondta: bár minden ellenőrzéskor fokozott figyelmet kap a kémiai anyagokkal kapcsolatos teendők, dokumentá­ciók vizsgálata, tavaly külön ki­emelt feladat volt a veszélyes anya­gok kockázatelemzésének a felmé­rése. A múlt évben 1086 kémiai biztonsági vizsgálatot tartottak, s ennek szerves részét képezte a kockázatelemzések vizsgálata. Ta­pasztalataik szerint a somogyi munkáltatók nagy része eleget tett kötelezettségének. Általában mun­kavédelmi szakember segítségét kérték a kockázatelemzés elkészí­téséhez. A vizsgált hét vegyipari és 19 nagykereskedelmi egység zö­mében pontos, szakszerű doku­mentációt találtak a tisztiorvosi szolgálat munkatársai. A felmért 200 kisebb egység jelentős részé­nél viszont inkább a képernyős munkát vagy a kézi tehermozga­tást és egyéb munkabiztonsági szempontokat helyezték előtérbe, s kevesebb figyelmet szenteltek a kémiai biztonságnak. Bírságolásra kockázatelemzéssel kapcsolatos mulasztások miatt még nem került sor, bár súlyosabb hiányosságok esetén akár 2,5 millió forintig terje­dő büntetést is kiróhatnának a munkáltatókra. jakab edit Támasz a családi kasszának Kaposvár ’ Több tízezres, százezres köz­üzemi tartozás végképp felbo­ríthatja egy család költségve­tését. Főként, ha az amúgy sem áll biztos lábakon. Egy új adós­ságkezelési program révén el­kerülhetik a csődöt azok, akik maguk is igyekeznek egyenes­be hozni sorsukat. Július óta új támogatási program segíti azokat a családokat, akik már a közüzemi számlákat sem tudják fizetni. Az adósságkezelési programban - mint egy tegnapi kaposvári konferencián elhang­zott - az önkormányzatoknak, a szolgáltatóknak, a tanácsadónak és a tartozást felhalmozó fogyasz­tónak együtt kell működniük. Szabó János, a konferenciát szer­A szolgáltató is segít A szolgáltatóknak sem mind­egy, tudják-e rendezni tartozá­sukat a hátralékos fogyasztók. A tegnapi konferencián az E- ON Hungária Rt példáját mutat­ták be. A 14 megyében több mint 2,6 millió fogyasztót ellátó szolgáltató egyedülálló megol­dásokat dolgozott ki, annál is inkább, mert egyre inkább szembesülnek a fogyasztóik nehéz helyzetével. A társaság­hoz tartozó dél-dunántúli áram- szolgáltatónál például 2,2 milli­árd a 30 napon túli tartozás. vező regionális családsegítő köz­pont igazgatója elmondta: bár ez valóban hatékony segítség a ne­héz helyzetbe jutott családoknak, az önkormányzatok érdeklődése egyelőre csekély. A dél-dunántúli régióban mindössze hét városban vezették be ezt a rendszert, ebből négy somogyi: Kaposvár, Marcali, Nagyatád és Siófok élt az adós­ságkezelési program lehetőségé­vel. Az előzetes felmérés és a szükséges helyi rendeletek meg­alkotása után létre kell hozni azt a tanácsadó szolgálatot - általában a családsegítőn belül -, amely rendszeres kapcsolatot tart a programban részt vevőkkel. A tartozás összegének 25 szá­zalékát az adósnak kell vállalni, a fennmaradó háromnegyed rész 10 százalékát az önkormányzat, 90 százalékát az állam fizeti. Törvényi feltétel, hogy a prog­ramban részt vevőknek ezen­felül lakásfenntartási támogatás jár legalább egy évig, hogy ezzel is segítsék elkerülni újabb adós­ság felhalmozását. Összesen akár évi félmillió forint támoga­tást is kaphatnak a rászorultak. Szabó János hozzátette: Kapos­váron szinte valamennyi közüze­mi szolgáltatás szerepel a prog­ramban. A felmérések szerint vá­rosi szinten mintegy hatvanmilli­ós a kintlevőség, ez hatszáz ház­tartást érint. Közülük háromszá­zan felelnek meg az adósságke­zelési program törvényi feltétele­inek, 240 család már be is jelent­kezett. JAKAB EDIT Külföldön is szavazhatunk Hódít a Kelet Somogybán VÁSÁROL-E KÍNAI BOLTBAN? Kissné Jánosi Boglárka tanár: - Nem szoktam kí­nai boltban vásárolni, az alacsony árak egyáltalán nem hatnak meg. A minőséggel nem vagyok elégedett. Úgy gondolom, érdemes inkább többet szánni egy termékre, főleg a felnőttek ruházatára, hiszen azok fo­kozottabb igénybevetelnek vannak kitéve. Hosszú tá­von inkább a jobb minőségű termékek állják meg a helyüket. Ami olcsóbb, az kevésbé fog tovább tartani. Bartalovits Tamás tanuló: - Ritkán, de elégedett vagyok a kínai árukkal. Főleg ruhaféléket veszek. Szerintem minőségben nagyjából ugyanolyanok, mint a drágább holmik, csupán azokon divatos már­kanevek is olvashatók. Régebben főleg az alacsony árukkal vonzottak a kínai termékek, az utóbbi idő­ben azonban küllemre is kezdenek fölzárkózni a nagy márkák mellé. ak vannak a legtöbben, ránézésre mégis egyre többen vannak. Szilá­gyi Sándor szerint ennek az az oka, hogy az itt tartózkodó kínaiak több­sége kereskedelemmel foglalkozik, így jobban szem előtt vannak. A statisztikák szerint Somogybán harmincán élnek, a vásárokba in­kább Budapestről jönnek. A felmé­rések szerint tízezer kínai lakik Ma­gyarországon, és többségük 1989 és 1992 között érkezett. Ebben a három évben ugyanis vízum nélkül lehetett letelepedniük, és Közép- Európában hazánk a legkedveltebb célpont. Igaz, ma már inkább mun­kát vállalni jönnek, míg évekkel ez­előtt kifejezetten azért érkeztek, hogy kereskedelmi vállalkozásaikat megalapozhassák. Ahogy a legtöbb kínai, Shen Ya Zhou. is 1991-ben érkezett Magyar- országra, 1992 óta él Somogybán. Azóta családjával együtt le is tele­pedett. Kereskedelemmel foglalko­zik és éttermet üzemeltet. Jól érzi magát a megyében. A kínai tévét az interneten nézi, a magyar kínaiak­nak saját újságjuk van, amihez szintén hozzájut néha, és a főváros­ban olyan klubok is működnek, ahol rendszeres kapcsolatot tarthat kínai barátaival. Rasszista megnyil­vánulásokkal nem találkozott, sőt azt tapasztalja, a somogyiak szere­tik a kínaiakat. A megyében több mint harminc kínai üzlet működik, és három étte­rem is üzemel. Egyetlen városban sem korlátozzák a kínai üzletek számát. A legtöbb üyen bolt Bar­cson található. A Dráva menti vá­rosban a kereskedők próbáltak már hatni az önkormányzatra annak ér­dekében, hogy ezt a fajta konku­renciát kicsit visszaszorítsák, ám nem jártak sikerrel. Feltehetően ez is oka, hogy öt megkérdezett keres­kedőből egy sem vállalta a nevét, csak a véleményét, arra vonatkozó­an, hogy milyen hatással van az ol­csó kínai áru a többi üzlet forgalmá­ra. Röviden úgy lehetne összefog­lalni, hogy a helyzet siralmas. Akad olyan vállalkozó is, aki 1983 óta foglalkozik kereskedelemmel a vá­rosban, ám most azon gondolko- zik, bezárja az üzletét, fábos erika Magyarország ugyan 2004. május elsejétől teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, de az Európai Parlament (EP) tagjainak a meg­választására csak várhatóan júni­us 13-án, vasárnap kerül sor. Ek­kor azok szavazhatnak, akik sze­repelnek a választási névjegyzék­ben.- Ebbe a folyamatosan aktuali­zált nyilvántartásba azok is beke­rülnek, akik ugyan még nem töl­tötték be a 18. életévüket, de a vá­lasztás napján a magyar jogsza­bályok szerint már nagykorúak lesznek - mondta Vörös Tamás megyei főjegyző, a megyei terüle­ti választási iroda vezetője. Hoz­zátette: a korábbi országgyűlési és helyhatósági választásokhoz ké­pest újdonságnak számít, hogy azoknak az úniós választópolgá­roknak, akik hazánkban bejelen­tett lakóhellyel rendelkeznek, le­hetőségük van arra, hogy az euró­pai parlamenti képviselők válasz­tásán választójogukat Magyaror­szágon gyakorolják. Ha tehát ápri­lis 30-ig kérik a helyi választási iroda vezetőjétől, akkor fel kell őket venni a névjegyzékbe. Az uniós polgárnak ez a lehető­sége megilleti a külföldön élő ma­gyar választópolgárokat is. Így ha választójogukat az unió más tag­államában akarják gyakorolni, ak­kor nekik is külföldi lakóhelyü­kön kell kérni a névjegyzékbe va­ló felvételüket. Őket az úgyneve­zett választójogukat külföldön gyakorló választópolgárok nyü- vántartásában regisztrálják. A he­lyi választási iroda vezetője - a ket­tős vagy többes szavazás elkerülé­se érdekében - nem veszi fel a névjegyzékbe, illetőleg a névjegy­zék elkészítését követően törli on­nan azt, aki a választójogukat kül­földön gyakorló választópolgárok nyilvántartásában szerepel. Megtudtuk azt is: aki a válasz­tás napján olyan külföldi ország­ban tartózkodik, ahol a Magyar Köztársaság külképviselettel ren­delkezik, kérheti a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét. Ezt személyesen, meghatalmazott út­ján vagy ajánlott levélben lehet kérni az illetékes helyi választási iroda vezetőjétől, a jegyzőtől, mégpedig a szavazást megelőző 30. napig. A külképviseleti név­jegyzékbe felvett választópolgárt természetesen törlik az adott lakó­hely szerinti névjegyzékből. LENGYEL Somogybán A-Z-ig Barcs - a barcsi agrárfórumon Baranyai Sándor, a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivatal me­gyei kirendeltségének vezetője és Varga Gábor, a földművelésügyi hivatal megbízott vezetője az idei nemzeti agrártámogatást és az uniós forrásokat mutatta be. (hm) Bálványos - József-napi bált tar­tott a helyi Búzavirág nyugdíjas­klub, amelyen nem csak a bálványosiak vigadoztak, hanem a környékbeli településekről is ér­keztek táncos lábúak. A báli bevé­telt kirándulásokra költik a nyug­díjasok. (fi) Berzence - 386 ezer forinttal gyarapodott a berzencei Szeretet Szociális Otthon az intézmény és a Szeretet Temploma Alapítvány jótékonysági rendezvényének kö­szönhetően. A csaknem 50 cég és magánszemély által felajánlott, valamint a belépőkből befolyt összegből az otthon lakóinak élet- körülményein javítanak, (va) Bonnya - Második alkalommal szervezte meg a hét végén a bony- nyai önkormányzat a helyi szőlős­gazdák borversenyét. Erre 16-an 20 vörös- és 5 fehérbor-mintával ne­veztek. A vörösborok közül Kroth János otellója, a fehérekből Végit Lajos zöldszilvánija lett az első. A díjakat a képviselő-testület nevé­ben Várföldi Tibor adta át. (kj) Csákány - Átalakítják és egy kul­turális célokra használható nagy­teremmel bővítik a polgármesteri hivatal csákányi épületét. Erre azért van szükség, mert a régi is­kolaépület használhatatlanná vált. A mintegy nyolcmillió forin­tos beruházás költségeinek a felét a megyei területfejlesztési tanács­tól nyerték, (tz) CSOmbárd - Hagyományos vers- és prózamondó versenyt ren­deztek a kisrégió óvodásainak, is­kolásainak, valamint a felnőtt versmondóknak, amelyen több mint 50-en indultak. Az óvodás- általános iskolás kategória győz­tese a mezőcsokonyai Ruszin- kovics Péter és a csombárdi Présel Anikó, a felnőtt kategóriában a hetesi Szabó Tiborné. (hm) Edde - Két éve szüntette meg az eddei önkormányzat az iskolát a településen. A falu most pályáza­ton 1,5 millió forinthoz jutott, amiből átalakítják áz egykori tan- intézményt. Az iskolából apart­manokat építenek és turisztikai célokra hasznosítják majd. (hzs) Fonyód - Kiosztották a Fonyód Polgáraiért Díjat. Az elismerést idén a város Tűzoltó Zenekara kapta. A kitüntetést Takács Lász­ló, a zenekar legidősebb, 74 éves tagja vette át Miseta István polgár- mestertől. Az elismerő oklevél mellé Fonyód egyik jelképének, a Balatoni Szél-szobor kicsinyített, bronzba öntött mását adomá­nyozta az önkormányzat, (bb) Kaposvár - Felkészítő tanfolya­mot indított a Somogy Megyei Te­rületi Gyermekvédelmi Szakszol­gálat az örökbe fogadásra készülő szülőknek. A résztvevők a törvé­nyi háttérről és a gyermek-szülő kapcsolat során felmerülő gondok megoldásának lehetőségeiről hall­gatnak előadásokat. A tanfolyam elvégzése nélkül nem lehet örök- befogadási eljárást indítani. (Ij) Kaposvár - Nem késik az adó­visszatérítés a megyei adóhivatal­ban. Eddig csaknem 700 millió fo­rintot utalt át az adózóknak az APEH. A 30 napos törvényi határ­időt tartani tudják. A legtöbb érin­tett a sulinet-program, a lakáshitel, a biztosítások és a gyermekkedvez­mény után kap vissza pénzt, (fe) Kaposújlak a megyei munka­ügyi központtól két közhasznú munkás foglalkoztatására kapott támogatást az önkormányzat. Az egyik márciusban, a másik május­tól áll munkába. Feladatuk a köz­területek tisztán tartása és a virá- gosítás lesz. (hzs) KomlÓSd - Megemlékezik a falu lakossága az 50-es években kitele­pített komiósdi családokról: a re­formátus templom falán helyez­nek el emléktáblát. A kitelepíté­sek idején a községből 14 komiós­di családot - 76 embert - vittek el Hortobágyra, s elvették mindenü­ket. Ez akkor a lakosság egyne­gyede volt. (ni) Kutas - Az uniós előírásoknak megfelelően újítja fel ravatalozóját a kutasi önkormányzat. A mun­kákra a területfejlesztési tanácstól még 2001-ben nyertek támogatást. A 3,7 millió forintot azonban nem sikerült felhasználni, mert a beru­házás nem a tervek szerint ala­kult. A falu ezért határidő-módosí­tást kapott a testülettől, így június 30-ig még elkölthetik a pénzt, (fe) Nemesvid - Tizenöt fővel meg­alakult a nemesvidi nyugdíjas­klub. Vezetője Karancz Lászlóné lett. A klub tagjai minden hónap harmadik péntekjén tartanak ösz- szejövetelt, ahova a település minden nyugdíjasát várják. Ősz- töd a művelődési házban kapnak egy saját klubhelyiséget, (ve) Siófok - A Szolnoki Cukorgyár Rt beolvad a Mátravidéki Cukorgyá­rak Rt-be; az ezzel kapcsolatos tájékoztatást a siófoki önkor­mányzat mint tulajdonos elfogad­ta. A város azonban az új cégnek nem kíván a részvényese lenni, ezért 700 ezer forint kiadandó va­gyonhányadra igényt tartva jelez­te kilépését, (ca) MEGYEI KÖRKÉP kor körültekintő. Véletlenszerűen ellenőrzéseket is végez és ha visz- szaélést tapasztal, lautasítja a kül­földit az országból. Tavaly 76 em­berrel szemben jártak el így, leg­többjüket illegális munkavégzés miatt utasították ki. A külföldiek közül nem a kínai­(Folytatás az 1. oldalról) Ahhoz, hogy letelepedhessen egy külföldi Magyarországon, általában három év kell. Ez az idő csak akkor rövidebb, ha valaki családegyesíté­si céllal kér letelepedési engedélyt. A bevándorlási hivatal egyébként nem csak az engedélyek kiadása-

Next

/
Thumbnails
Contents