Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-13 / 62. szám

2004. Március 13., Szombat H I R D E T E S 15. OLDAL TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Telefon: 06-30/2565-444, 06-30/6367-003, 06-30/ 2565-400 GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. BAKA JÓZSEF 71 éves korában elhunyt. Temetése március 18-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család „ Véget ért a szenvedésed, Szívedben nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Fájdalommal tudatjuk, hogy LUKOVICS JÓZSEFNÉ Fehér Anna csurgói lakos életének 68. évében türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegség­ben elhunyt. Temetése március 16-án, 13 órakor lesz a Nagyváthy utcai temetőben. Gyászolják: szerető férje, gyermekei, menye, unokái és szerettei „Nem az a fájdalom, Amelytől könnyes a szem, Hanem amelyet szívünkben hordozunk Némán, csendesen." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OTT JÓZSEF március 11-én 78 éves korában meghalt. Örökre elbúcsúzunk Tőle március 19-én, 12.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik együtt éreznek velünk. Szerettei T Fájdalommal tudatja a család, hogy ZABRAK SÁNDOR oki. olajmérnök március 6-án elhunyt. Búcsúztató is­tentisztelet a Budavári Evangélikus Templomban (Budapest, I. kér. Bé­csi kapu tér) március 18-án, 12 óra­kor lesz. Gyászolják: mindazok, akik szerették és tisztelték t „Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENCNÉ Lutor Erzsébet nagyszakácsi lakos elhunyt. Drága halottunktól március 16-án 13 óra­kor búcsúzunk a nagyszakácsi te­metőben. Gyermekei GYASZJELENTES Fájdalommal tudatjuk, hogy DIBUSZ JENONE volt balatonföldvári lakos 93 éves korában hosszú szenvedés után át­adta lelkét teremtőjének. Temetése március 17-én, szerdán 13 órakor lesz a balatonföldvári régi temető­ben. Gyászoló családja t „Nem haltam meg, csak eltemettek. Az hal meg, akit elfelednek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY GYULA kutasi lakos 84 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni temetése március 18-án, 15 órakora szentmi­sét követően lesz a kutasi temető­ben. „ , Gyászoló csalad GYASZJELENTES Tudatjuk mindazokkal, akik szeret­ték, tisztelték, hogy BALOGH LAJOSNÉ Kriszti néni volt Kaposvár, Fő utcai lakos elhunyt. Kívánsága szerint Dombóváron elte­mettük. Gyermekei, húga és a rokonság „Az élet megszűnt, lelkem elszállt, De gondolatotokban élek tovább." Fájó szívvel emlékezünk ŐSZ ISTVÁN marcali lakos halálának 1. évfordu­lóján. Szerettei „Elvitteda derűt, a fényt, a meleget, -It. Egy sugarat hagytál csak, emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. FARKAS JÁNOS Somogyaszaló, antalmajori lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése március 19-én, 13.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy -4. T KORMOS FERENCNÉ volt göllei, majd kaposhomoki lakos életének 80. évében elhunyt. Hamva9ztás utáni búcsúztatása március 16-án, 13.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Gyászoló férje és leánya A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadé semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KADARKÚT határában 800 n-öl zártkert gyü­mölcsfákkal, szőlővel eladó. Tel.: 30/288- 9296. *122937* a KAPOSVÁR központjában 58 nm-es egye­di gázos lakás eladó. Irányár 8,9 M Ft. 30/4915-905. •123270* MARCALIBAN Kazinczy út 2. szám ház eladó. Ár: 7 M Ft. 20/3213-949. Balatonlelle központjában, belső udvari fürdő- és pezsgőmedencével, 1 -2-3 szobás összkomfortos társasházi öröklakások nagyon kedvező feltételekkel már 9 500 E Ft-tól eladók! Ezt ne hagyja ki! Államilag támogatott, kedvező kamatozású hitel, szoc. pof, Áfa visszatérítés igénybe vehető! Tel.: 06-30-3377-421 BATÉBAN felújított parasztház nagy telekkel eladó. Irányár: 5,8 M Ft. 82/376-075. •123450* KAPOSVÁR Plazaval szemben 2,5 szobás III. em-i gázos téglalakás eladó 20/9962-545 •123542* Balatonlellén 50 méterre a strandtól, csendes parkban, rendkívül igényes appartmanházban amerikai nappalis stúdió áprilisig kedvezménnyel, 8 200 E Ft-ért eladó. Tel.: 06-30-397-7281 LENGYELTÓTI központjában 3 szintes iker ház fele eladó. Telefon: 06-85/351-989. *123692* KISGÁTON összközműves 820 m2-es építési telek csendes helyen eladó, lár: 12,9 M Ft.30/2 56-52 57. Balatonlellén a mólósétányon, a vitorlakikötőnél, exkluzív környezetben szaunával felszerelt appartmanházban 32 mz-es amerikai nappalis nyaraló áprilisig kedvezménnyel eladó. Tel.: 06-30-397-7281 KAPOSVÁR, Bajcsy u-ban postával szemben tégla-gázos, 3. em-i, 40 m!-es, felújított, össz­komfortos garzonlakás eladó, lár: 8,8 M Ft. 30/256-5257. ’ Balatonlellén, a 7-es főút mellett úszómedencével, pezsgőfürdővel felszerelt udvarházban üzlethelyiségek április végéig kedvezményes áron kiadók, vagy eladók. Szépségápolási, wellness és fitness célra 40%-os kedvezmény. Tel.: 06-30-3377-421 KAPOSVÁRON kiváló állapotú, 155 m!-es csa­ládi ház nagy telekkel, sürgősen eladó. Irány­ár: 24 M Ft. Tel.. 20/423-1033. •123773* KAPOSVÁR Rákóczi tér 1. sz. 2. em.-i, 128 m2- es, galériás (80+48 m2) 3 és 1/2 szobás la­kás eladó. Ár: 18,5 M Ft. Tel.: 17 óra után 82/316-823, 30/617-5054. •123783* » TASZÁRON 66 m!-es 2,5 szobás, tégla­gázos, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 6,5 M Ft. 20/325-9709. •123848* KAPOSVÁR, Németh I. fasor 55. sz. alatt, 390 m2-es telekkel, felújítandó 3 szintes társasház eladó. Szintenként 88 m2-es 3 ingatlan 11,7 M Ft/db (egyben is). Telefon: 30/9320-845. •123862* BÁLVÁNYOSON építési telek Petőfi u. 6. sz. alatt (víz,gáz, villany) eladó. Bármely megol­dás érdekel. 84/365-230. •123873* PANORÁMÁS, 674 m!-es telek Kaposváron, a Géza utcában eladó. 30/216-218-3. *123933* KAPOSVÁR és 25 km-es körzetében családi la­kóházat, lakást keresek. Fodor 30/406-8012. •123942* BABÓCSÁN 60 m2-es családi ház 550 n-öl tel­ken ólakkal eladó, lár: 1,8 M Ft. Fodor 06- 30/406-8012. •123942* ALSÓÖRSÖN 88 m!-es nyaraló 110 n-öl telek­kel kemping közelében eladó, lár: 17 M Ft. Fodor 06-30/406-8012. • 123942* BALATONALMÁDIN 247 n-öl telek parkosítva gyümölcsfákkal eladó, lár.: 8,8 M Ft. Fodor 06-30/406-8012. LENGYELTÓTIBAN családi ház eladó. 30/ 2356-060, 30/4869-812. •123966* SEGESDEN a Széchenyi u.-ban, szinteltolásos ház, megélhetést nyújtó vállalkozással eladó. 82/723-355. •123989* NAGYATÁDON a Dózsa Gy. u. 66-ban családi ház eladó. 30/857-8803. •123990* 6 M x 16 m-es Érdért tip. bontott faház eladó. Tel.: 30/9453-530 *124005* KAPOSVÁRON I. em-i 57 m2-es 2,5 szobás laí kás, garázzsal eladó. 20/967-5519. •124039* SZENNÁBAN 93 m2-es 4 szobás, gázos cs.házj garázs, melléképület eladó 20/967-5519. •124039* ZSELICKISLAK Öreghegyen szőlőterület eladó, (présház, pince, szoba) 20/441-2816. •124094* CSOKONYVISONTA fürdőn telek eladó. 92/316-710 *124096* KAPOSVÁRTÓL 20 km-re 4 szobás, régi típusú parasztház, 600 n-öl területtel, közmüvei el­adó. 82/705-954. 8 HATÉKONY segítséget nyújtunk in­gatlana eladásához: Magyar Ingatlan Centrum. 30/504-0416, 30/237­2919. •124102* KAPOSVÁRON a József A. u.-ban, 1. em.-i, 2 szobás, 61 m2-es, cirkó-gázos, felújított lakás eladó. Ár: 12,5 M Ft. 20/321-2047. *124103* KAPOSVÁRON 1,5 szobás 40 m3-es földszinti igényes lakás eladó 82/414-948 30/427-6121 FONYÓDON azonnal beköltözhető új la­kás, 2 hálószobával, nagy nappalival, 24 m2-es terasszal eladó. Szoc.pol., kedvezmépnyes hitel. Ár 11,7 M Ft+áfa. Tel.: 06-20/9514-179. *124119* SEGESDEN 3 szobás családi ház eladó! Tel.: 82/733-111. *124131* KAPOSVÁRON Kisgáton 280 nm-esexkluzív ház igényesnek eladó Ár: 46,5 M Ft 70/389- 7794 *124145* KAPOSVÁRON 3 éves 2 szoba nappalis tetőté­ri 78 nm-es lakás eladó. 30/520-2656. *124156* KAPOSVÁR, Kisgáton 1100 nm-es összközműves telek eladó. Ár: 10,5 M Ft. 70/389-7794. *124157* JÁRMŰ 0 EVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. •118423* AUTÓÜVEG SZAKÜZLET Kaposváron a VW szalon mellett. 82/526-060 *123121* CHRYSLER Neon 2.0 LE ‘95-ös, 135 ekm-rel, 2005. áprilisig érvényes műszakival eladó. Irányár: 895 E Ft. 30/348-0206. •123257* BENZIN - 8 FT Árkedvezmény a Kaposvár-toponári benzinkú­ton! Gázolajra is! MÓL, Agip motorolajok ak­ciósán! •123416* OPEL Astra Classic 2000 augusztusi, 1.6 kom­bi, gázüzemű, vonóhoroggal, 10 tárolós Sony CD-vel, pezsgőmetál színű, szélesített gumikkal eladó. Irányár: 1.699.000 Ft. 30/9398-207. •123959* DAEWOO Tico 5,5 éves eladó. 30/3320-062. *124037* 8 ÚJSZERŰ állapotú Lada Nivák 15 E km- rel eladók. Érd 30/9464-428. ÁLLÁST KÍNÁL BALATONMÁRIAI étterem komoly felkészültsé­gű konyhafőnököt keres. Tengerdi Kft. 8647 Balatonmáriafürdő. Jelentkezés önéletrajzzal. •123961* A HONOR Kft. balatonszemesi irodájába 20- 30 év közötti titkárnőt keres 8 órás munka­időben. Jelentkezni lehet: 70-314-3390. *123387* OSZTOPAN és környéke VT. hivatásos vadászt keres. Tel.: 06-30-9377-367,20-9841-404. *123373* VÍZ, gáz szaküzletbe eladót keresünk Lengyel­tóti térségéből. 30/9368-728. •123459* MARCALI West eladó-pénztárost és raktárosi munkatársat keres. Telefon: 82-414-215. •123799* KAPOSVÁRI belvárosi kávézó szakképzett, fia­tal pultos hölgyet keres. 06-20/525-5184. •123850* KAPOSVÁRI Egyetem Állatudományi Kar Kémi­ai Intézete 2004. június 1-től felvesz 1 fő ok­leveles vegyészt vagy vegyészmérnököt tan­széki mérnök munkakörbe. Jelentkezni lehet Dr. Csapó Jánosnál a Kémiai Intézet igazgató­jánál. Tel.: 82/314-155/286 mellék. •123855* VILLANYSZERELŐT részmunkaidőre Kaposvár­ra felveszünk. 82/506-115. •123878* MINIMUM 5 éves gyakorlattal rendelkező be­jegyzett mérlegképes könyvelőt keresek köny­velőirodába. Fényképes Önéletrajzokat fizeté­si igény megjelölésével a kaposvári kiadóba várom. •123917* AVON munkatársaat keres. 20/320-6769. *123954* CUKORBETEGEK fogyás keresettel 20/468- 7506 •123955* ORSZÁGOS hálózattal rendelkező valutaváltó cég valutapénztárost keres kaposvári, egész évben nyitva tartó pénztárába. Azonnali belé­péssel! Feltétel: valutapénztárosi végzettség, alapfokú nyelvvizsga, gyakorlat. 72/412-726. •123976* AVON munkatársakat keresek! 30/426-0624. •123984* TORONYDARU gépkezelőket keresünk Bp-i munkahelyre. Átképzésben segítünk. Szállás, utazás ingyenes. Tel.: 06-70-311-8526. •123991* FONYÓDON az I.C.C. Kft. azonnali belépéssel felvesz jó beszédkészséggel rendelkező tele­fonmarketingest, gyakorlott könyvelőt, szak­képzett gyakorlattal rendelkező titkárnőt. 85/360-870,20/961-1111. •124053* KERTÉSZET keres éves állásra fizikai munkára alkalmazottat. 30/957-8123. •124061* BALATONBOGLÁRI vendéglőbe szakképzett női szakácsot felveszünk éves állásra. 30/957- 8123. •124062* KÖNYVELÉSI, munkaügyi, számítógépes isme­retekkel rendelkező munkatársat felveszünk Kaposvár és környékéről. Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal 124107 számra a kiadóba. •124107* GYAKORLATTAL rendelkező műszakvezető pé­ket felveszek nappali munkára. 30/335- 8069. •124109* GYAKORLATTAL rendelkező cukrászt felveszek kaposvári munkahelyre. 30/335-8069. •124116* A KAFFKA Kft. felvételre keres férfi raktári dol­gozót. Feltétel: érettségi, számítógép ismeret. Érdeklődni lehet személyesen fényképes ön­életrajzzal az Iparos út 3. szám alatti telephe­lyen. *124118* VILLANYSZERELŐ szakképzettségű bolti el­adót alkalmaznánk Lengyeltótiban. 30/9368- 728. •124191* ________OKTATÁS________ FE LNŐTTKÉPZÉS: Gyermekfelügyelő-dajka OKJ-s szakképzés indul Kaposváron és Siófo­kon. Euroszolg. Budapest. 06/1/311-0876, 30/940-5389, 30/523-7075. •122419* LITE: ANGOL TANFOLYAMOK! Újrakezdő angol nyelvtanfolyam III. 26-án, kö­zéphaladó III. 30-án, vizsgaelökészítő III. 22. Még jelentkezhetsz! Ingyenes tudásszint­felmérés. Falvai és Társa Kft LITE Nyelviskola OKÉV: 03-0022-02 Kaposvár, Zárda u. 21., 82/415-920. MIOK József Nádor SZAKKÉPZŐ Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel.: 72/410-596 Nappali TANDÍJMENTES képzéseink ÉRETTSÉGIVEL Idegenforgalmi technikus (2 év alatt 2 szakma: technikus, idegenvezető) KÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL: Virágkötő-berendező szakm|i (virágkötészet, kirakatrendezés, térdíszítés) Gyakorlóhelyet biztosítunk! SOMADRIN-Sóbarlang-légutak gyógycentruma. Kaposvár Bajcsy 88. Ny: 17-20.82/314-627 *119133* GÉPKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar) 82/429- 693, 30/901-8305. *122605* Kaposváron telephely iparterületen eladó, hitelátvállalással is. 4000 m2, ebből épület 720 m2. Ár: 38 MFt • Tel.: 30/650-8120 LÉPCSÖHÁZ takarítást Kaposváron vállalunk. 20/336-6716. •122839* VÉGKIÁRUSÍTÁS! 10-70% engedmény mindenre március 31-ig! Férfi és női felsők 2000 Ft-tól, férfi és női nad­rágok 3000 Ft-tól. Time Out és Red Line már­kabolt, Kaposvár, Plaza. *123142* HACCP GARANCIÁVAL! HACCP rendszerek tervezése megbízhatóan, garanciával 30/911-8896 •123210* H.A.C.C.P. rozsdamentes saválló munkák végzése. 20/9255-352. TELE TAXI FELVÉTELI előkészítő földrajzból a Földrajzi In­tézet oktatóival, április 5-9. Érdeklődni a 72/503-600/4622 vagy 4118-as mellék •123800* _________KIADÓ_________ BE JÁRATOTT divatáru üzlet bérleti joga átadó Kaposvár belvárosában. 06-20/945-9121. •123776* KAPOSVÁRON a Fő-ban irodák kiadók. 70/287-7274. *124090* SZOLGÁLTATÁS PARKETTÁZÁS csiszolás lakkozás. 82/420-028 •119012* ADÓSOK tanácsadója. Tel.: 30/284-2043. •123516* Megbízható - pontos! KÚTFÚRÁS, tervezés, kivitelezés, javítás. 30/225-7299. *123489* HYPOXITRAINER narancsbőr és zsírpárnák ellen. Szauna és pezsgőfürdő. Wellness Oázis Kaposvár, Achim A. u. 12-16. az udvarban 30-236-8215. *123891* PARKETTÁZÁS, javítás, csiszolás, lakkozás PVC és szőnyegpadlózás. 70/233-5834. *123905* AKKUMULÁTOR eladás. Nap és szélenergia áramellátási rend­szerek. Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 57. Tel.: 82/422-639. *123938* REDŐNY erkélyredőnyözés, reluxa, szalagfüggöny, he­vederzár, szúnyoghálók, árnyikák, vásznas ro- letták, harmonikaajtó. Minőség, garancia a gyártótól. Most 20-80% kiárusítás. Ingyenes árajánlat, sok referenciával 10 napos határ­idővel. Tel.: 82/413-556. •123865* TISZTÍTÁS, MOSÁS! Felsőruházat, bőrárú, szőnyeg, toll, gyapjúta­karók szakszerű tisztítása, mosása Kaposvá­ron a legolcsóbb áron. Szolgáltatóház Tisztító szalon. 82/320-245. •123988* CELLADAM szűrés lesz március 19-én az agrár egyetemen 9.30-13-ig. 72/504-008. *124008* AKCIÓ 40-75% REDŐNY! Egyéb redőnyös munkák, kamatmentes hitel! 82/410-546. *124033* PALATETŐ-FELÚJÍTÁS zsindelytekercs ragasztás, több színben, lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. *124041* KAPUTÁWEZÉRLÉS Sorompók, garázsajtók, vagyonvédelem. Vi- deo-M Kft. 30/9522-019. *124100* ÁSOTT kutak tisztítását vállalom! Tel.: 06-30- 8547-419. •124133* TEHERGÉPJÁRMŰVEK vontatmányok javítása, szervizelése, műszaki vizsgára felkészítése, vizs- gázatása. Kaposvár, Cseri u. 16.30/235-7171. ________VEGYES_________ a TŰZIFA Marcaliban és környékén hely­színre szállítva megrendelhető. 30/243-8920. •118953* BÚTORVÁSÁR HITELRE IS! Kaposvár, Helyőrségi Klub, Németh I. fasor 7. 20-40% engedménnyel! Szekrénysorok 55000 Ft-tól nagy választékban. 4 elemes konyha 37500 Ft-tól, sarok étkező garnitúra 29500 Ft-tól, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! Nyitva: H-P. 9-18, Szó.: 9-13. *119337* ÉRSZŰKÜLETES? Van segítség: Sonoterápiával. Cukorbetegek­nek is ajánlott! 82/414-389 *119850* HIPNÓZIS orvosi pszihoterápia. Lelki betegségek, de­presszió, kényszer, fóbia, viselkedés, szexuá­lis, beilleszkedési és alvászavarok kezelése. Előző életregresszió. Kaposvár, Hunyadi u. 4. 06-30/9-361-627. *120282* TÉGLA raklapon új B30-as 85 Ft/db, Balatonfűzfőn eladó. 30/4737-185. *122761* SZEGEDI HÍRES JÓSNŐ újra Kaposváron, március 8-14-ig. Tel.: 06- 20/315-1023, 8-19 óráig. •123227* TŰZIFA aprítva, ingyen kiszállítva. 70/312- 2460. *123460* MEGEMLEKEZES KARDOS ISTVÁN volt öreglaki lakos halálának 10. év­fordulójára. Leánya, fiai, unokái MEGEMLEKEZES a Fájó szívvel emlékezünk BODÓJENŐNÉ Kis Irén halálának 3. évfordulóján. Szerettei

Next

/
Thumbnails
Contents