Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-13 / 62. szám
2004. Március 13., Szombat LEL L E I T ÜKÖR 11. OLDAL Roncsvadászok a Balatonban Bruckner János 2000. január óta tagja és elnöke a Top Gun búvárklubnak. Baráti társaságból alakult az egyesület, s jelenleg 18 tagja van, ők az ország különböző részein élnek. Ez a szerelem még 1970-ben kezdődött, mikor repülni kezdett, mondta Bruckner János, a megszállott búvárkutató. Akkor ismerkedett meg egy hivatásos búvárral, s hamarosan egy uszodában találta magát. Fogadásból ugyanis a magaslati viszonyok élményeinek megismerése után a mélység izgalmas világába is belevetette magát. Tudatosan kutatnak második világháborús relikviák után. A klub elnöke elmondta, hogy több Bombázók a tóban Az első repülőgéproncsot 1972-ben találták meg Alsóörsön. Az orosz csatarepülőgépet folyamatosan figyelték, majd 2001-ben, amikor a körülmények is megfelelőnek bizonyultak, kiemelték. 1993- ban Balatonkenesén találtak rá egy orosz könnyűbombázóra. mint 70 gép hollétéről van tudomásuk. A Balaton környéke különösen gazdag ilyen leletekben, mivel a II. világháborúban, 1944/45- ben ezen a vidéken több hónapig heves csaták dúltak. Nemrég újabb II. j világháborús roncsra j bukkantak Sümeg környékén egy erdős, mocsaras részen. A ritkaságnak számító, háromágyús Messer-schmitt 109-es gépet a tervezett márciusi időpontban nem tudják kiemelni. Egyrészt az időjárási viszonyok miatt, másrészt késnek az engedélyeztetések is. Miután kutatásaikat az állam nem támogatja, így maguknak kell a költségeket biztosítani. A ki- | emelt gépeket viszont a jelenlegi törvények szerint az állam szállíttatja el, és állami gyűjteménybe kerülnek. Ezért Bruckner János a klub tagjaival együtt múzeumot szeretne alapítani. így a Balatonból kiemelt relikviák a tó közelében maradnának, s az ide látogató turisták is láthatnák őket. Egyelőre nem árulja el, melyik településen állítanák föl a múzeumot. Azt elmondta: pályázati pénzből sze- retnék fizetni a költségeit. _____■ Fi lmklub a művelődési házban Annak ellenére, hogy a városban a társasági és kulturális élet igen pezsgő, hiányzott a filmkultúra iránt érdeklődők igényeinek kielégítése. Gombos Emil úgy mondta: az ötlet régi, a kezdeményezés új. Régóta szeretett volna filmklubot működtetni, mondta a művelődési ház és könyvtár igazgatója, de az igény és a feltételek mára váltak időszerűvé. A filmszínházak és a televízió a világ felmérhetetlen gazdagságú filmművészetének csak igen kis részét kínálják a filmrajongóknak. így merült föl a lellei filmklub alapításának ötlete; ez nem a Próbafilmek A Filmklub következő találkozója március 19-én, pénteken este 8 órakor lesz. Szőke András magyar filmszatíráját, a Roncsfilmet vetítik. Az előző vetítés - svéd abszurd vígjáték - után ez ismét izgalmas vitatémát ad a filmbarát közönségnek. művészfilmek vetítésére helyezi a hangsúlyt. Gombos Emil elmondta, hogy olyan filmekkel szeretnének jelentkezni, amelyek értéket képviselnek. Elsősorban független, alternatív típusú fümeket vetítenek. Eredetileg a filmklubot a téli időszakra tervezték, csak próba jelleggel indították el a tavaszi fesztivál rendezvénysorozatában. így már most megismerkedhet a kezdeményezéssel a filmrajongók tábora. A vetítéshez ideális körülményeket nyújt a művelődési ház: projectorral | vetítenek vászonra. A filmeket DVD-ről, illetve VHS-ről játsszák. A kim bot a próbaidőszakban ingyenesen lehet látogatni, a későbbiekben bérletet adnak ki jelképes összegért. A vetítések előtt Gombos Emil tart | rövid ismertetőt a filmről, így a rendezőről, a főszereplőkről, illetve a kritikákról vagy a filmválasztás tényeiről. A film megtekintése után pedig beszélgetés következik, s ennek nem titkolt célja a többféle nézőpont, egyéni vélemény megismerése, befogadása és a vitakultúra kialakítása, amely a ' közösség összetartását is növeli. ■ Népi hímzések ajándékba Támogatják a lakásfenntartást A hímzőszakkörben Kruppai Gézáné, Kovács Andrásné és Nagy Gáborné a Lelle táncegyüttes új ruháit varrják A helyi szociális rendelet legújabb módosítása szerint az ön- kormányzat lakásfenntartási támogatást nyújt a rászoruló lelleieknek, akik a város köz- igazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. A lakásfenntartási támogatást egy évre állapítják meg, és a támogatást évente két vagy több részletben utalják. A kérelmet évente kell megújítani, és a lakásfenntartási támogatás egy hónapra jutó összege 2500 és 10 000 forint között mozog. Többek között azok kérvényezhetik a támogatást, akik egyedül élnek vagy 67 százalékban csökkent munkaképességűek. A lakáshasznosításból jövedelemmel nem rendelkeznek, és a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát, illetve a lakás- fenntartás havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 35 százalékánál is több. ■ Nagyon sok szakmai elisme- a subrikolást és az azsúrozást. réssel büszkélkedhetnek a - Nem bóvlit, hanem eredeti „Lölle” hagyományőrzők. A hímzéseket és fafaragásokat ké- jelenleg negyvenhárom tagot szítíink - mondta Dolbert Ferenc, számláló egyesület hímzés- az egyesület elnöke. - Nagyon selj fafaragással és csipkeve- sok ruhát, kiegészítőt, szobrot és réssel foglalkozik. Híven őr- egyéb használati tárgyat alkot- zik a magyar és a somogyi tünk már, s ezeknek nagy részét népi mintákat. A várost és a az országos zsűri elfogadta. Lelle táncegyüttest minden A hagyományőrző egyesület évben meglepik az általuk fafaragóinak a somogyi pásztorfa- készített ajándékokkal. ragás a fő témája. Ezt különböző használati tárgyakra alkalmaz- A hagyományőrzésnek Lellén zák: fokosra, sétapálcára, botra, már több mint három évtizedes a mángorlóra és díszdobozokra. A múltja. 1990 óta azonban a szak- faragók háromévente az idősb körök keretében is - szakmai fel- Kapoli Antal emlékére kiírt orszá- ügyelet mellett - dolgozhatnak a gos fafaragó-pályázatra adhatják múltat ápoló lelleiek. A hímzők be alkotásaikat. A leilei szakkör alkotásaiban ezen a télen a ma- ezzel egyidőben fafaragó tábort is tyó stílus, a tardi főkötőminta és rendez a művelődési házban. A a komádi hímzések jelentek táborban az országos zsűri tet- meg, illetve az alföldi tájegysé- szését elnyert munkák készítői gek jellemző motívumai. Hosszú vesznek részt. A három éve ren- folyamat azonban amíg a hagyó- dezett táborban faragták meg pél- mányőrzők eljutnak egy ma is is- dául azokat az üdvözlőtáblákat, mert minta elkészítéséig, hiszen amik ma a város két végén látha- meg kell tanulniuk a technikáit: tók. Ez évi terveik között szerepel Hímzések tárlata Dolbert Ferenc két éve nyerte el a népi iparművész címet. A hagyományőrző egyesület vezetője népviseletekhez készít hímzett kiegészítőket. Ismer számos pásztormotívumot, s ezeket alkalmazza is munkáiban. Sok díjnyertes alkotásából egy válogatást májusban önálló kiállításon is megtekinthetnek az érdeklődők a művelődési házban. a szentcsalád elkészítése a betlehemhez, valamint egy 56-os emlékoszlop, ez utóbbit majd a városháza előtt állítanák fel.- Faragáskor a legnagyobb feladatot az jelenti, hogy kitalálja az alkotó, melyik használati tárgyra alkalmazza azt a pásztormotívumot, ami meg is állja a helyét - hangsúlyozta Dolbert Ferenc. - A szakmai zsűri igen szigorú. Ha úgy látja, hogy egy minta nem illik egy fokosra vagy díszdobozra, azonnal lesöpri az asztalról. A hímzőszakkörösök télen a néptáncegyüttes ruháit hímezik, s általában a tavaszi szakkörzáró esten adják át a Lelle táncegyüttesnek. A fafaragók ajándékait a város kapja. Az idén népi mintás tükörkereteket és pásztormotívumokkal díszített üvegfestéseket készítettek, ezeket általában egy- egy neves vendég kapja Lelléről a polgármester ajándékaként.- Szakkörünk tagjai közül négyen már elnyerték a népi iparművész címet - mondta az egyesület vezetője -, ők folyamatosan zsűriztetik a munkáikat. A jövőben a százrózsás matyóhímzés lesz a témánk, s a fafaragók is beadnak munkákat az id. Kapoli Antal pályázatra. A Lölle Hagyományőrző Egyesület szakkörzáró műsoros estjét március 20-án, szombaton 18 órai kezdettel tartják a művelődési házban. Közreműködik a Lelle néptáncegyüttes. ____________■ Pro gramajánló Március 13-án 15 órakor „Régi tavaszok - új barátságok címmel területi bemutatószínpad a művelődési házban, március 18-án 18 órakor M. Tóth Éva grafikus- művész kiállításának megnyitója a művelődési házban, március 20-án 18 órakor A „Lölle” Hagyományőrző Egyesület szakkörzáró műsoros estje a művelődési házban, közreműködik a „Lelle” Néptáncegyüttes, március 25-én 9 órakor Somogy Megyei Sakk Diákolimpia, megyei egyéni döntő a művelődési házban, március 27-én 10 órakor IV. Déldunántúli Regionális Amatőr Bábfesztivál - országos elődöntő a művelődési házban, március 30-án 18 órakor Irodalmi Kávéház a könyvtárban: Jer, nézd a Balatont...” - A Balaton magyar költők verseiben és magyar festők képein c. kötetet bemutatja Zentai Gabriella főszerkesztő, április 1-jén 17.30 órakor Polgári esték - ismeretterjesztő előadás- sorozat a művelődési házban. Az előadás témája: A Hunyadiak - Előadó: Miseta Zoltán, április 3- án 18 órakor Férfinapi mulatságok - a „Kék Balaton” Nyugdíjas Egyesület rendezvénye a művelődési házban. ■ AZ OLDAL CIKKEIT ÍRTA GÁDOR JANKA ÉS PFEIFFER ROLAND FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ Peugeot RIVIÉRA NYÍLTHÉTVÉGE: Március 20-21. Bemutatkozik a 307 CC- Játszón és nyerjen!- Akár egy Peugeot 206 Riviérát!- Vagy számtalan más ajándékot! Programok- Autóverseny gyerekeknek! - AVON termékbemutató- Arcfestö! - Tavaszi ingyenes átvizsgálás- Karikaturista - Technikai tanácsadás Szombati napon Önkéntes véradást tartunk ezért várunk minden kedves VÉRADÓT! PEUGEOT^mAt^ I I BALATON BOGLÁR Klapka u. 17. Tel.:85/550-930 I SIÓFOK Főu.24. Tel.:84/519-550 |__| Siófok, Szabadság tér 6. Marcali, Hírlap-Lottózó, Hungária-ház Balaton boglár, Semsey nyelviskola Silver Üzletház, Dózsa György u. 13. Hirdessen hatékonyan! A Somogyi Hírlapban! Az Önhöz legközelebbi hirdetés felvevő helyeink I .... " ' ' ....... Suz uki A mi autónk ÁLOMBÓL VALÓSÁG! Hazai gyártású GLX-GS felszereltségű Suzukik 2,004%-os kamattal pl: hitel 1.500.000 Ft/60hó“26.282Ft J Új és használt Suzuki akár 0% önerővel! Ne döntsön nélkülünk 3 Az*Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. E-mail: info@suzukiborongics.hu /(9001!-. I Telefon/fax: 85/352-070 HL Tauaszi akció a fonyódi Téda Áruházban! Kész szőnyegek 80x130 2 470 Ft-tól 118x160 2 900 Ft-tól Padló szőnyegek 3,4, 5 m széles 400 Ft/m2-töl PVC padlók 2,3,4 m széles 1 040 Ft/m2-töl Konyhabútor garnitúrák (6 db-os 2,25 m széles) rozsdamentes mosogatóval 74 300 Ft-tól Konyhabútorok több színben és egyedi méretben is rendelhetők! Étkezőasztalok, székek, tálalószekrények! Ülőgarnitúrák 3-1-1 105 400 Ft/garnitúrától! Ülőgarnitúrák szövetmintákból is rendelhetők! Heverök (rugós) 18 000 Ft-tól Fenyőágyak 21 000 Ft-tól Kisbútorok nagy szín és méret választékban. Legújabb ajánlatunk: gáztűzehelyek 33 900 Ft-tól hűtőszekrények 45 990 Ft-tól automata mosógépek 53 600 Ft-tól Tavaszi ajánlat: fűnyírógépek 13 690 Ft-tól kerékpárok (MTB) 15 990 Ft-tól növényvédőszerek, permetezők 3 999 Ft-tól Aranyhíd Budapest Bank áruhitellel vásárolhat, j#"helyszíni ügyintézéssel! Várjuk kedves vásárlóinkat! { ___(mPIJF Nyitva: hétfő'Péntek 7 M-16.30;-M. szombat 7.30-12.30-ig Téba Áruház, 8640 Fonyód, Szigetvári u. 2. Tel.: 85/360-628