Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-12 / 61. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Március 12., Péntek ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6*TÓL ESTE 6-ig Lábát törte Eltört egy utas lába egy dunaújvárosi autóbuszon, amikor a sofőr hirtelen fékezett. A sofőr későn vette észre, hogy gyalogos áll az úton, ezért taposott a fékre, ekkor esett el az egyik utas - egy negyvenhat éves dunaújvárosi asszony - akinek a bokája fölött tört el a lába. Az előzetes orvosi vélemény szerint a sérülés súlyos, europress Kórházból loptak Klinikai tolvajt fogtak el a rendőrök szerdán Szegeden. A nő a gyanú szerint az elmúlt napokban a klinika öltözőiben az ott dolgozók pénzét és iratait vette magához. Később előkerült a bűntárs is, egy 27 éves szegedi férfi - aki előállításakor az ellopott személyi igazolványokat át is adta a rendőröknek. A páros ellen büntetőeljárás indult, europress Öngyilkos lett Idős férfi holttestére bukkantak csütörtök reggel Szentes közelében. A férfi valószínűleg öngyilkos lett. A férfira a felesége talált rá egy mezőgazdasági csatornában. A rendőrség szerint a 76 éves áldozat önkezével vetett véget az életének. A haláleset körülményeit állam- igazgatási eljárás keretében vizsgálják a rendőrök, europress Elütötte Gyalogos fiút ütöttek el szerdán délután a zalai Várvölgyön. A gázoló sofőr az elsődleges információk szerint túl gyorsan hajtott és későn észlelte a balról, egy autóbusz mögül az úttestre lépő, majd előtte keresztben átszaladó 15 éves várvölgyi fiút. A kamaszt fékezés ellenére elütötte az autó jobb elejével. A balesetben a fiú súlyos sérülést szenvedett, europress Trükkös kereset Két férfit fogott el a rendőrség, akik több mint egymillió forinthoz jutottak úgy, hogy bankautomatákat „szereltek meg” több városban, így a szerkezet az ügyfeleknek nem adta ki a kért összeget, az alkalmi szerelők viszont később könnyedén hozzájutottak a bankókhoz. A gyanú szerint a két férfi tavaly március elejétől idén február végéig az ország több városában összesen 39 esetben jelent meg az egyik bank pénzkiadó automatáinál, europress Kirabolták Kiraboltak egy 14 éves fiút Debrecenben. Egy ismeretlen az utcán szólította le a fiút, megkérdezte, mennyi az idő. A gyerek elővette a mobiltelefonját, hogy válaszolhasson a kérdésre. Az. ismeretlen ekkor elkérte a telefont, és amikor a fiú nem adta, torkon ragadta és szorongatni kezdte. Ekkor a gyerek átadta a mobilt. A rendőrség már nyomoz az elkövető után. europress ÉLETET MENTHETNEK VELE. Lamperth Mónika belügyminiszter 632 millió forint értékű tűzoltási és műszaki mentési felszerelést, valamint két gépjárművet adott át hivatásos és önkormányzati tűzoltóságoknak csütörtökön Budapesten. A debreceni és a győri önkormányzati tűzoltóság egy-egy tűzoltódarut, a szolnoki egy hordozható irányítási központot, a győri, a miskolci, a pécsi és a zalaegerszegi tűzoltóság műszaki mentési eszközök szállítására alkalmas konténert kapott. _________fotó: europress/kerék ágnes Há zasságot ígért, milliókat kért Csalás miatt állt a kaposvári bíróság előtt az a pécsi férfi, akit azzal vádolnak: mintegy ötmillió forintot csalt ki egy kaposvári asszonytól házassági ígérettel. Kaposvár A vád szerint a jogász végzettségű pécsi férfi és a kaposvári nő házassági hirdetés útján ismerkedett meg. A nő hamarosan egymillió forintot adott kölcsön a férfinak, akiben megbízott. A férfi meg is kérte a kezét, és további 2,85 millió forintot kapott ingatlan-befektetésre. Az asszony nem gyanakodott akkor sem, amikor „vőlegénye” újabb 400 ezer forintos kéréssel állt elő. Mivel nem volt pénze, a nagynénjétől kért kölcsön. Néhány hónappal később a férfi újabb anyagi segítséget kért, mondván, ha nem szerez pénzt, az eddigi összeg is elveszik. Az asszony autóját egy olcsóbbra cserélték, s az 1,1 millió forintos különbözet megint a férfinál kötött ki. Az asszony - mint mondta - hiába próbálta hónapokig sürgetni a férfit, hogy adja meg tartozását. Végül a rendőrséghez fordult. A bíróságon a férfi eddig nem jelent meg, most viszont azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, komolyan hitt közös jövőjük- ben. Azt vallotta: egymillió forintot kölcsön kapott az asszonytól, mert anyagi gondjai voltak, a 2,85 milliót a közös jövőjükhöz szükséges ingatlan-befektetésekhez kapta. Ezeket elismeri, a többi tartozást nem. Amúgy hétvégenként ő is értékes ajándékokkal jelent meg az asszonynál. Az ügy nyáron folytatódik. _______jakab Fe lmentették a börtönőröket Nem követtek el vétséget a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézet börtönőrei a tavaly novemberben történt zárkatűz ügyében. A Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa a kötelességszegéssel vádolt három bv-tisztet felmentette az ellenük felhozott vádak alól. Kaposvár - Zalaegerszeg Tavaly november 27-én kora délután egy fogvatartottat kísértek át a rendőrségi fogdáról a zalaegerszegi börtönbe. Mint a tárgyaláson elhangzott: a férfi a szabályszerűen elvégzett befogadási eljárás alatt nyugodtan viselkedett, átvizsgálták, megmotozták, átesett az egészségügyi vizsgálaton is. Egészen addig nem volt gond, míg meg nem tudta, hogy az utasítás szerint a 6-os zárkát jelölték ki számára, amelyben egyedül lett volna. Nem volt hajlandó bemenni, azzal fenyegetőzött, hogy összetöri a berendezést, magában is kárt tesz. Aztán megkapaszkodott a korlátban, s ellenállt, amikor be akarták vinni a zárkába. Ezért a biztonsági tiszt elrendelte, hogy ön- és közveszélyes magatartása miatt biztonsági elkülönítő zárkában helyezzék el. Oda is hat börtönőr próbálta bevinni, úgy kellett lebirkózni. Bent hanyatt fektették, megbilincselték és átvizsgálták a ruházatát. A négyes biztonsági zárka ajtaján 16 óra 30 perckor kattant a- zár, nem sokkal később az őrök már csak a sűrű, fojtó füstöt érzékelték. Megpróbálták kimenekíteni a fogvatartottat poroltóval, gázmaszkkal, de az ajtó közelébe sem jutottak. A bent levő fiatalember életét már nem lehetett megmenteni: megfulladt a mérgező füsttől, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. A tűzoltók és a helyszínre érkező rendőrök azt állapították meg, hogy a tüzet maga a fogva tartott okozta, amikor öngyújtóval felgyújtotta a zárka borítását. A Kaposvári Katonai Ügyészség a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézet három bv-őrét szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségével vádolta, mondván: nem vizsgálták át alaposan a fogvatartóit ruházatát, ennek „köszönhető”, hogy be tudta csempészni az öngyújtót. A Somogy Megyei Bíróság katonai tanácsa azonban úgy látta: az őrök nem követtek el hibát, nem szegték meg a szabályokat, így a személyi motozásra vonatkozó rendelkezéseket sem, csak a kötelezettségüket teljesítették. Ezért a három férfit felmentették az ellenük felhozott vád alól. Az ítélet nem jogerős. JAKAB EDIT Továbbra is titoksértő Három pontban gyanúsítják Molnár Csabát Nincs fordulat a K&H-ügy volt nyomozója, Molnár Csaba ügyében. A Fővárosi Főügyészség osztályvezetője cáfolta azt a lapértesülést, amely ártatlannak nevezte Molnár Csabát az ellene felhozott államtitoksértésben. Túri András az Europressnek azt mondta: az alezredes ügyét várhatóan heteken belül lezárják. Két sérült Ketten sérültek meg csütörtök délelőtt, amikor Baktalóránt- háza határában árokba borult egy személygépkocsi. A város határában egy jobb kanyarban eddig tisztázatlan okból a gépkocsi vezetője túlkormányozta az autót. A jármű lesodródott a padkára, majd árokba borult. A mentők két személyt vittek kórházba, europress Peches nap Az érkerti rendőrőrs szerdán este tiltott kéjelgés miatt vett őrizetbe egy 20 éves apagyi nőt, aki a víztoronynál kínálgat- ta magát az arra haladó autósoknak. A rendőrök először figyelmeztették, bírságot róttak ki rá, a nő azonban nem tágított, mert mint mondta, aznap még nem volt ügyfele, europress Budapest Molnár Csabát még tavaly decemberben a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése nyomán gyanúsították meg hivatali visszaéléssel, vesztegetéssel és államtitoksértéssel. A hatóságok szerint az alezredes kisebb ajándékokat, fa tolltartót és képtartót, süteményt és egy bizsu karkötőt fogadott el szír pénzváltóktól, akiknek titkos információkat adott át. Információink szerint Molnár azt is közölte velük, hogy pénzmosásgyanús ügyleteik miatt bejelentette őket az a pénzintézet, amellyel szerződésben álltak. Az ügyészség álláspontja szerint Molnár olyan információkat szivárogtatott ki a szíreknek, amelyek államtitkot képeznek. Az egyik napilap azonban úgy értesült: azokat a dokumentumokat, amelyekből az alezredes adatokat mondott a pénzváltóknak, nem titkosították. Az iratokat szabályosan valóban nem minősítették titkosnak, mivel azokról nem Molnár Csaba, hanem akkori helyettese intézkedett. A szabályok szerint azonban ez nem szabályos intézkedés, tehát nem minősül államtitoknak az irat. Túri András, a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője azonban azt mondta: Molnár Csaba olyan információkat is adott a szíreknek, amelyek titkos dokumentumokban szerepelnek, vagyis ő maga titkosította azokat. Az Europress úgy tudja: Molnár Csabát tegnap délelőtt beidézték a Fővárosi Főügyészségre és ott közölték vele, hogy továbbra is három pontban gyanúsítják. Az ügyet várhatóan egy hónapon belül lezárják, ügyészségi források szerint mindhárom pontban vádemelési javaslattal. NAGY ESZTER DÓRA Cigarettatolvajok a büfében Tab valamennyi cigarettát ellopták, az anyagi kár meghaladja a 300 ezer Ellopták tegnap hajnalban Tabon forintot, a Csalogány büféből az összes ci- - Az elkövetők célirányosan a garettát. A kár több mint 300 ezer cigarettára „utaztak” - mondta az forint. A riasztóval ellá- őrnagy. - Máshol nem tott büfébe az utóbbi öt PPKT 1 kutattak, a pénztárgépet évben ez volt a negye- | bjT| >_ ' I sem próbálták feltörni, ildik betörés. <+? -fám fotve a nagy értékű itaBetörtek szerda virra- fokhoz sem nyúltak, dóra Tabon a Csalogány WJSBm Az ügy érdekessége, büfébe. Az akció nyoma- > bogy a riasztó is megszólt hajnali négy órakor egy Iáit, ám senki sem vette munkába járó személy észre. A büfébe az utóbvett észre. Horányi János tyivr bi öt évben négyszer törrendőr őrnagytól, a siófo- tekbe, egyszer sikerteleki kapitányság nyomozó nül. A rendőrség megtaralosztályának vezetőjétől megtud- tóttá a helyszíni szemlét, hozzá- tuk: a bejárati ajtó három sarok- kezdett az adatok gyűjtéséhez, il- pántját feszítették be, majd le- letve betöréses lopás gyanúja miemelték azt, és úgy jutottak az is- att ismeretlen tettesek ellen indí- meretlenek a büfébe. Az ott tartott tott eljárást. _______krutek József Tí z év, jogerősen Szeged Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi ítélőtábla csütörtökön egy helybéli férfit, aki 2002-ben késsel agyonszurkálta volt élettársát. A tettes hétszer szúrta meg az asszonyt. Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi ítélőtábla csütörtökön egy helybéli férfit, aki 2002-ben késsel agyonszurkálta volt ------él ettársát. A tényállás szerint a vádlott nem tudott belenyugodni abba, hogy az asszony elhagyta, megpróbálta visszahívni, de nem járt sikerrel. Szeptember elsején éjszaka - kisebb ménnyiségű alkohol elfogyasztása után - elhatározta, felkeresi az üdülőt, ahol az asz- szony lakik új párjával, és kiszúrja a férfi autójának gumiját. Két gumit kiszúrt, amikor az asszony megjelent a ház udvarán. Kiabálni kezdett, mire a vádlott késsel hétszer megszúrta a hasán és a mellkasán - állapította meg a bíróság. A súlyosan sérült asz-szonyt élettársa bevitte a házba, ahová Zsótér László is szeretett volna bemenni. Az ajtót betörte, s az asszony állapotát látva hasba szúrta magát. A nő a kórházba szállítás után meghalt, a vádlott öngyükossági kísérletével súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott magának._______________mti Ha lál kihallgatáskor Budapest Megbilincselése után dühöngött, a fejét a falba verte, majd kihallgatásakor rosszul lett és a mentőben meghalt egy betörési kísérlet miatt előállított férfi szerdán éjjel a fővárosban. A szakértő szerint halálát egy korábbi betegsége okozta. A férfit szerda este igazoltatták a rendőrök, amikor egy lakás bejárati ajtaját próbálta meg kifeszíteni. A férfi a rendőri felszólítás ellenére kiabálni kezdett és fenyegette a járőrt. Ezután el akart menekülni, ezért a rendőr megbilincselte. A bilincseléskor a férfi felületi hámsérüléseket szenvedett. A rendőrök megállítottak egy arra haladó mentőautót, és a mentősöket megkérték, lássák el a sérültet. A férfi ekkor sem működött együtt, fejét az útpadkába verte, rugdosott. Az orvos nem tudta megvizsgálni, és azt javasolta, állítsák elő és hívjanak hozzá másik mentőt. A kapitányságon a rendőrök mentőt hívtak. Később a férfit rendőri felügyelet mellett orvoshoz vitték, itt ismét dühöngeni kezdett, fejét a falba verte. A vizsgálatok után az őrizetest visszaszállították a kapitányságra, ahol megkezdték a kihallgatását. A férfi a kapitányságon néhány óra múlva rosszul lett, ismét mentőt hívtak hozzá. A mentőben próbálták stabilizálni az állapotát, de már nem tudták megmenteni. A holttest azonnali igazságügyi orvos szakértői boncolását rendelték el, amely során megállapították, hogy a férfi természetes úton, már korábban is fennálló betegsége miatt halt meg. EUROPRESS Megsérültek a gyerekek Tűzoltók segítettek a mentésben Budapest Egy Suzuki és egy Honda ütközött Budapesten, a Vidám Vásár utcában. A csütörtök reggeli balesetben a Suzukiban utazó két leánygyermek sérült meg, egyikük könnyebben, másikuk súlyosan. A mentők kórházba szállították mindkét kislányt, akiket az autót vezető édesanyjuk kísért el. FOTÓ: FŐVÁROSI TÜZ0LTÓ4>ARANCSN0KSÁG