Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-06 / 31. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Február 6., Péntek ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Közúti baleset Halálos közlekedési baleset történt kora reggel az M3-as autópályán, Mezőkövesd környékén. Egy Hajdú-Bihar megyei 25 éves fiatalember a reggeli sötétben és ködben személygépkocsijával beleszaladt az előtte szabályosan haladó teherautóba. A fiatalember a helyszínen életét vesztette, europress Öngyilkos Halálra gázolt a vonat egy 53 éves sárvári férfit, a helyi vasútállomás melletti átjáróban még szerda este. A vizsgálat szerint az áldozat feltehetőleg öngyilkossági szándékkal lépett a vonat elé. EUROPRESS Gyanús viselkedés Viselkedésével hívta fel magára a figyelmet az a három férfi, akiket a rendőrök az éjszakai órákban fogtak el Szegeden. Amikor a három férfit igazoltatni akarták, menekülni kezdtek. Később elfogták őket és kiderült, egy közeli szórakozóhelyre törtek be, és onnan 50 ezer forintot loptak el. europress Elfogott pedofil Elfogta a rendőrség azt a 23 éves szegedi férfit, aki még tavaly nyáron Szeged egyik utcáján lefogott egy tízesztendős fiút, majd fogdosta. A szülők akkor nem tettek feljelentést, azonban miután a férfi január végén ismét próbálkozott, bejelentették a rendőrségen. A rendőrök rövid időn belül elfogták a fajtalankodót. europress Szoborgyalázás Meggyalázták a pesthidegkúti Sarlós Boldogasszony-templommal szemben álló Piéta- szobrot, és kidöntöttek egy ottani keresztet csütörtökre virradóra. A szobrot kék filctollal obszcén módon összefirkálták: a Szűzanyának szakállt és bajuszt pingáltak, körmét kifestették, Jézusnak pedig fallikus jelet rajzoltak, mti Verekedtek Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy kisvárdai férfi ellen. A városi rendőrkapitányság adatai szerint 3-án éjfél körül Kis- várda egyik utcáján két hajléktalan férfi között alakult ki szóváltás, egyikük többször ököllel megütötte a másikat, majd meg is rugdosta a földön fekvő személyt. A 40 éves sértettnek eltört az orrcsontja, és agyrázkódást szenvedett, europress Sör és energiaital Szerda reggelre ismeretien tettes tört be egy nyíregyházi kocsmába. Az elkövető megivott egy sört és három energiaitalt, megrongálta a játékautomatákat, és néhány ezer forinttal távozott. A 150000 Ft rongálási kárt okozó betörő után a városi rendőrkapitányság nyomoz, europress Elütötte a villamos Gyalogost gázolt a 47-es jelzésű villamos a fővárosban, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren; a megállóba behajtó jármű elé lépő idős nő meghalt, mti Megfújt mobilok Négyszáz mobiltelefont lopott el egy 22 éves férfi egy zalaegerszegi multinacionális cég rakományából. A telefonokat - amelyek összértéke 40 millió forint - Győrben megpróbálta eladni, de lebukott. A rendőrség őrizetbe vette a rakományt szállító kamionsofőrt is, aki feltételezhetően közreműködött a bűncselekményben, europress Megzavart fatolvajok Húsz akácfát akart ellopni egy 17 és egy 35 éves férfi a Nyíregyháza külterületén található fasorból, europress ■ A tűzhalált választotta Egy bokros helyet választott tűzhalálának színhelyéül FOTÓ: EUROPRESS Megölette volna hitelezőit Kaposvár-Pécs Az ítélőtábla helyben hagyta annak a kaposvári vállalkozónak az ítéletét, aki - miután több mint harmincmillió forintos adósságot halmozott fel - felbérelt emberekkel meg akarta öletni hitelezőjét, és annak családját. A vállalkozóra 5 és fél év börtön vár. A kaposvári vállalkozó - panziója felépítéséhez - 1993-tól kezdődően két év alatt több mint harmincmillió forint adósságot halmozott fel. A férfi nem tudta teljesíteni a kölcsönszerződésben kikötött törlesztést, ezért hitelezője végrehajtást kezdeményezett ellene. Később a férfi és a hitelező megállapodott abban, ha legkésőbb 2002. augusztus 31-ig nem adja meg a pénzt, akkor nevére íratja a panziót, így leállt a végrehajtás. A vállalkozónak ezután sikerült egy ugyancsak nagyobb összegű hitelt felvennie, de a pénzből mégsem törlesztette korábbi adósságát. Ehelyett megbízott két férfit, hogy ötmillió forint ellenében öljék meg hitelezőjét, illetve annak élettársát és gyermekét, és hozzák el az adósságot bizonyító papírokat is a házukból. A bérgyilkosnak felkért férfiak azonban úgy döntöttek, inkább feladják a vállalkozót. A gyilkosságért járó előleg átadásakor magnófelvételt készítettek, és azt átadták az ügyészségnek. A Somogy Megyei Bíróság egyebek mellett emberölés előkészületében találta bűnösnek a férfit, és 5 év hat hónapra ítélte. Az ügyész és a védő egyaránt fellebbezett, azonban a Pécsi ítélőtábla tegnap helybenhagyta a korábbi döntést, így az jogerőre emelkedett. MÁTÉ BALÁZS Pszichiátriai kezelés alatt állt az a középkorú nő, aki felgyújtotta magát és meghalt a fővárosban, a Vili. kerületi Köztársaság téren csütörtök reggel. Budapest Száz százalék, hogy öngyilkosság történt, a rendőrség kizártnak tartja az esetleges politikai indítékot - közölte a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) szóvivője. Kozák László elmondta, hogy a 47 éves budapesti lakost egy hozzátartozója azonosította. Tőle tudják, hogy az áldozat magánjellegű problémák miatt már többször megkísérelt öngyilkosságot. Az MTI egy magát megnevezni nem kívánó rendőrtől úgy értesült, hogy a nő pszichiátriai kezelés alatt állt. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket. Egy szemtanú látta, hogy a nő bemegy egy bokorba, ott magára önt valamilyen anyagot, meggyújtja, s ezután az egész ruházata lángra lobban - mondta a szóvivő. Az önégetés az Erkel Színháztól mintegy 30 méternyi távolságra, egy bokros területen történt. Bartha László százados, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: egy éppen a közelben tartózkodó rendőr poroltóval fojtotta el a lángokat. Az önégetést követően bombariadó miatt átkutatták az MSZP-székházat, de nem találtak semmit. ■ Önégetésekről 1990 óta 1990. MÁJUS 11. - A záhonyi közúti határátkelőhelyen egy vilniusi férfi alkohollal leöntötte és felgyújtotta magát. 1990. MÁJUS 27. - Felgyújtotta magát egy 31 éves román állampolgár Budapesten, az amerikai nagykövetség előtt. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. 1992. MÁRCIUS 31. - Budapesten a Kossuth téren, a Parlament előtt öngyilkossági szándékkal felgyújtotta magát egy pátyi taxis. Életét nem tudták megmenteni. 1992. ÁPRILIS 4. - Lakásának udvarán felgyújtotta magát egy halmajugrai nő. Belehalt égési sérüléseibe. 1992. SZEPTEMBER 4. - A Csongrád megyei Szentes-§zentlászló területén egy férfi feltehetően öngyilkossági szándékkal felgyújtotta magát. 1992. DECEMBER 26. - Hajdúnánáson egy asszony - öngyilkossági szándékból - szalmára feküdt, és felgyújtotta magát. Súlyos égési sérüléseibe belehalt. 1994. NOVEMBER 16. - Gyöngyösön egy 71 esztendős özvegyasszony magára nyitotta két PB-palack csapját, majd meggyújtotta a ruháját. Az idős nő meghalt. 1996. MÁRCIUS 7. - Pátyon egy 37 éves férfi műanyag kannából benzinnel lelocsolta ruházatát. 1996. NOVEMBER 8. - Lakkbenzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát egy román férfi az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége előtt. A kabátja égett el. 1998. FEBRUÁR 20. - Budapesten egy 42 éves férfi XXII. kerületi házának udvarán felgyújtotta magát. Életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők. 1998. MÁRCIUS 31. - A derecskéi rendőrőrsön felgyújtotta magát egy helybeli férfi, akit bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt állították elő. 1998. MÁJUS 13. - Felgyújtotta magát Hódmezővásárhelyen egy férfi. Harmad-negyedfokú sérülésekkel szállították a kórházba. 1998. SZEPTEMBER 29. - Benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát egy 60 éves férfi a Csongrád megyei Deszken. A tüzet eltartója hamar eloltotta. 1998. NOVEMBER 1. - Súlyos, de nem életveszélyes égési sérüléseket szenvedett az a 45 éves hajléktalan férfi, aki felgyújtotta magát Budapesten. 1999. JANUÁR 26. - Kiskunhalas belvárosában felgyújtotta magát egy 40 éves férfi. 1999. JÚLIUS 30. - Komló egyik parkolójában a 45 éves Cs. Sándor helyi lakos benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. A helyszínen belehalt égési sérüléseibe. 2000. MÁRCIUS 9. - Ózdon egy 85 éves özvegyasz- szony férje sírjánál hígítóval lelocsolta, majd felgyújtotta magát. A helyszínen meghalt. 2000. AUGUSZTUS 8. - Felgyújtotta magát egy férfi Budapesten. Égő nadrágját a Budapesti Rendőr-fökapitány- ság (BRFK) Teve utcai épületének őrei oltották el. 2001. JÚNIUS 8. - Szombathelyen felgyújtotta magát egy középkorú férfi otthona, egy lakóház udvarán. 2001. JÚLIUS 15. - Budapesten, a Váci út 90-es számú ház előtt benzinnel lelocsolta magát egy 38 éves férfi, majd lángra lobbantotta saját testét. 2001. OKTÓBER 6. - Benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát Kiskunfélegyházán egy helybéli férfi. 2002. JANUÁR 29. - Felgyújtotta magát egy mozgássérült férfi és egy nő a Nógrád megyei Diósjenőn. 2002. JÚNIUS 1. - Újfehértón gázolajjal lelocsolta magát, majd ruháját meggyújtotta egy berettyóújfalui férfi. Súlyos égési sérüléseibe belehalt. 2003. MÁRCIUS 10. - Belehalt égési sérüléseibe egy férfi, aki Gödöllőn egy játszótéren gyújtotta fel magát. 2003. JÚLIUS 6. - Felgyújtotta magát egy nő Budapes- ten. a Vili. kerület egyik béitíázában m>ílWtol Végzetes oxigén Dombóvár Belehalt sérüléseibe az a férfi, akinek kezében munkavégzés közben robbant fel egy oxigénpalack a tűzoltó készülékeket gyártó dombóvári üzemben. A munkavédelmi felügyelőség elsődleges adatai szerint a munkát szabálytalanul végezték. Oxigénfejtés közben felrobbant egy oxigénpalack szerda délután egy tűzoltó készülékeket gyártó dombóvári üzemben. A 60 éves kurdi férfi, aki a feltöltő palackot kezelte, elvesztette kézfejét, és súlyos fejsérüléseket szenvedett. Előbb a dombóvári városi, majd a pécsi Honvéd Kórházba szállították. A gondos orvosi kezelés ellenére a férfi csütörtökre virradó éjjel, műtét közben elhunyt. Török Tibortól, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Tolna Megyei Felügyelőségének igazgatójától megtudtuk, hogy az eddigi adatok alapján szabálytalanul végezték a munkát. A 15 bar nyomásra méretezett tűzoltó készülék tartályát egy 150 bar nyomású oxigénpalackról akarták feltölteni. A nyomáscsökkentő készülék felszerelésének elmulasztása miatt a kiegyenlítődés után túlnyomás lépett fel, ezért robbanhatott fel az oxigénpalack. EUROPRESS Késeit a zárkájában Állampuszta Kétévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fegyencet, aki késsel szúrta hasba zárkatársát az állampusztai börtönben. Az ügyész belenyugodott a döntésbe, a vádlott és védője azonban fellebbezett. Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében marasztalta el a tavaly szabadult férfit a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét kihirdető dr. Fodor Endre. Mellékbüntetésként három évre eltiltotta a közügyektől. A bűn- cselekmény - mint korábban megírtuk - még tavaly márciusban történt az állampusztai börtönben. Lámpaoltást követően, este 8 óra után tévét néztek az elítéltek az egyik kilencágyas zárkában. Ekkor gondolta azt a felső ágyon helyet foglaló férfi, hogy jobban látná a képernyőt az alsó ágyról. Közölte is a gondolatot a nála gyengébbnek vélt, 30 éves alsó ágyas társával, amit azonban a távozásra felszólított nem támogatott. Ebből azután szóváltás lett, majd bokszolni kezdtek a cella közepén: a tét az ágy volt. A kihívott a börtönben rendszeresített, evéshez használt, 7 centiméter pengehosszúságú - korábban illegálisan kifent késével - váratlanul hasba szúrta a támadót. A véletlenen múlt - szól a megyei bíróság indoklása -, hogy a szúrásnak nem lett halálos kimenetele. A csömöri férfi egyébként eredetileg 4 év 6 hónapi börtönbüntetését töltötte Állampusztán. A büntetését nem sokkal a késelést követően kitöltötte, ezért a mostani büntetőlejárásban már szabadlábon védekezett. NOSZLOPY Összeverte az orvost Horrorisztikus akció színhelye volt szerdán a bajai kórház. A műtétre váró, dühöngő beteg előbb megverte betegtársát és egy orvost, majd miután beadtak neki egy injekciót, elvesztette az eszméletét. Az orvost orrcsonttörés miatt műtötték meg. Baja Erőszak egy kisfiú ellen Komló Rájár a rúd a bajai kórházra. Miközben az év elején több száz milliós hiányra derült fény, az ápolónők pedig arra panaszkodnak, hogy havonta 5-10 ezer forinttal kevesebbet visznek haza mint korábban, s a főigazgató ellen vizsgálat folyik, hogy felelős-e az eladósodásért, szerdán döbbenetes események történtek a traumatológiai osztály negyedik emeletén. Egy beteget a pszichiátriai osztályról hoztak át a baleseti sebészetre kisebb műtétre, mert előzőleg öngyilkossági kísérletet tett, hasba szúrta magát. Azt nem lehet tudni, mi volt dühkitörésének oka, amelynek során vétlen betegtársát is úgy fülön vágta, hogy a fül-orr-gégészet szakorvosának be kellett avatkoznia. De ez csak az előzmény volt. A kapitányságot délelőtt 9 órakor értesítette a kórház egyik alkalmazottja, hogy szükség van a segítségükre. A traumatológiai osztály arab származású, 35 éves orvosát ugyanis úgy elverte egy beteg, hogy eltört az orra. Ám mire a helyszínre érkeztek a rendőrök, már a verekedőt kellett újraéleszteni. Miután lefogták, orvosi utasításra nyugtató injekciót adott be izomba az egyik ápoló, tudtuk meg a rendőrségen. Ezt követően ahelyett, hogy megnyugodtak volna a kedélyek, tragédia történt. Mintegy 10 perc elteltével ugyanis rohamot kapott a beteg. Leállt a szívműködése és a légzése. Szerencsére a köré sereglő orvosok gyors beavatkozásának, azaz az újraélesztésnek köszönhetően jó 30 ] perc múlva magához tért. Állapotát stabilizálták, de azóta is az intenzív osztályon fekszik. Szabó Ferenc alezredes, a bajai kapitányság bűnügyi osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kórházban történt bűncselekmény kapcsán két eljárást indított a rendőrség. Egyrészt súlyos testi sértés miatt a 45 éves, erős fizikumú bajai férfi ellen, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott közfeladatot ellátó személynek. Ugyanakkor azt is vizsgálni kell, történt-e orvosi mulasztás a városi kórház traumatológiai osztályán. GÉCZY ZSOLT-KIRÁLY LÁSZLÓ A gyanú szerint egy középkorú komlói férfi a múlt hét végén saját garázsába csalta a szomszéd gyermekkorú kisfiát, és nemi vágyainak kielégítésére kényszerítette. Az édesanya feljelentése után a férfit, aki tagadja a bűncselekmény elkövetését, őrizetbe vették.- Egy kétségbeesett anyuka tett feljelentést egyik szomszédja ellen még a hét elején, kedden - közölte a Komlói Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője, Hömyék Tibor őrnagy.- Az 55 éves szomszéd férfi saját garázsába hívta az asszony 8 éves kisfiát, ahol - a feljelentésben foglaltak szerint - az elkövető a gyermek nemi szervét fogdosta, majd a kisfiú „közreműködésével” önkielégítést végzett. A gyermeket részletesen meghallgattuk, ezt követően a férfit rövid időn belül szemérem elleni bűn- cselekmény alapos gyanújával őrizetbe vettük. A gyanúsított a rendőrségen tagadta a bűncselekmény elkövetését. Hörnyék Tibor elmondta, a férfi védekezésének ellenőrzése folyamatban van. A házkutatás, a helyszíni szemle során több bűnjel került elő, amelyeket a szakértők jelenleg is vizsgálnak. Nem kétséges, hogy szükség lesz a gyermek orvos szakértői vizsgálatára is, ugyanis mérlegelni kell, hogy az általa elmondottak élet- szerűek-e. Azt is meg kell nézni, a kisfiú milyen lelki károsodásokat szenvedett el, ha a bűncselekmény valóban megtörtént. A rendőrség indítványozta a büntetlen előéletű gyanúsított előzetes letartóztatását. DEÁK GÁBOR