Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-01 / Vasárnap Reggel, 5. szám

2004. FEBRUÁR 1. GAZDASAG Outletes megoldás Márkás termékek, akár 30-70 százalékos árengedménnyel. Ugye jól hangzik? Nos, ezt kínálja majd az az outletcenter is, amely idén Biatorbágyon nyílik. Az Amerikában kitalált, s már Nyugat-Európában is elterjedt outiét üzletforma lényege, hogy a márkás, ám már kifutóban lévő ruházati modelleket, cipőket a gyártók, illetve a iicenctulajdonosok ahelyett, hogy raktároznák, inkább olcsón kiárusítják. ■ Kifacsart szójátékkal élve az outiét nem más, mint egy jó ötlet. A márkás ruházati termékek gyártói, illetve a nagy kereskedelmi láncok régóta küzdenek azzal, hogy az egyes modellek hamar el­avulnak. A már nem egészen friss fazonú ruházati cikkek raktározása óriási költséggel jár - ezért találták ki az USA- ban a factory outletcentere- ket, vagyis az olyan bevásár­lóközpontokat, ahol a vissza­maradt árukészletet a gyár­tók koncentráltan, márkán­ként értékesíthetik, jelentő­sen olcsóbb áron. Az áren­gedmény legalább 30 száza­lék, de az is előfordul, hogy egy-egyjó minőségű, márkás termék a harmadába kerül. Persze kérdés, hogy miként hat majd a biatorbágyi Buda­pest Ouüet Center a hiper­marketek és plázák forgal­mára. Balatoniné Kiss Ju­ditnak, a Magyarországi Be­vásárlóközpontok Szövetsé­ge főtitkárának erről ez a véleménye:- Egy outletcenterben ki­zárólag előző szezonokból visszamaradt, „kifutó” ter­mékeket lehet kapni. A di­vatra érzékeny vevőket ez nem vonzza. A megközelít­hetőség is a plázák mellett szól, hiszen a tervezett bia­torbágyi outletcenter a váro­son kívül lesz. Néhány, ruhá­zattal foglalkozó kereskedő­nek talán módosítania kell az árain, de nem hinném, hogy a plázák forgalmán ér­ződne az outiét megjelenése. Hasonló a véleménye Tiltó Róbertnek, a Budapest Outiét Center üzleteinek bér­beadásával foglalkozó GVA Hungary Kft. igazgatójának. Mint mondta, a biatorbágyi üzletközpont elsősorban a hétvégi piacokon árusító ke­reskedőknek jelent majd erős konkurenciát.- Szerződés köti ki, hogy az outletcenterben nem le- hét olyan terméket kínálni, amely a márkaboltokban mmmmm mmmmmrnmmmmmmmm H Outiét üzletek a '90-es I evek elejétől már nálunk ! is vannak, ám olyan üz- | letközpontért, ahol az eh féle boltok koncentráltan 1 | lelhetők fel, Ausztriáig kell autózni. A hegyes- I halmi határtól 15 kilomé- I | térré, Parndorfban 1998 1 | júliusa óta működik egy | outletcenter. amely egy 1 western kisvárosra ha­sonlít. Nem ritka a cse- I hül, szlovákul magyarul beszélő eladó, mivel a vá­sárlók nagy részét ezek j a nációk teszik ki. A törzsközönség negyede | magyar, még Budapest- I ről is járnak oda. Hasonló i outletcenter nemsokára Bécs közelében is nyílik. még forgalomban van - mondta. - Emiatt az ismert márkák forgalmazói nem is tartanak az első hazai outletcenter megjelenésétől. Sokkal inkább félhetnek a ke­leti áruk forgalmazói. Az out­iét üzletekben ugyanis már­kás terméket lehet kapni lé­nyegesen olcsóbban. Ez a le­hetőség pedig azok figyelmét is felkeltheti, akik eddig nem is gondoltak rá, hogy márkás holmikat vegyenek. Sokan dönthetnek úgy: inkább ad­nak a hétvégi piacok árainál 2-3 ezer forinttal többet vala­miért, ha tudják, hogy ez garantálja a minőséget. í K A biatorbágyi Budapest Outiét Center az egyetlen ilyen | típusú bevásárlóközpont lesz Magyarországon, több nem I is épül. Egyszerűen nincs rá szükség, mivel egy-egy out­letcenter egész országrészeket lát el. A szakemberek sze­rint ott éri meg ilyet építeni, ahol 90 percnyi távolságból ; egymillió emberre számíthatnak. A majdani Budapest Outiét Center a számítások szerint szinte az egész orszá­got lefedi. Az üzletek csaknem felét már kibérelték, s bár az itt megjelenő márkák közül soknak a neve még nem publikus, a kivételek között olyan kaliberű cégek vannak, mint a Tóm Tailor, a Mustang, a Budmil vagy a Camel. Szélerőművek az Alföldön? | Az idei év egyik jelentős, kereken félmilliárd forint értékű beruházásaként szélerőműpark épül Törökszentmiklós határában - jelentette be a település polgármestere, hozzátéve: az Eurowind Kft. tervének megvalósításához a he­lyi önkormányzat hozzájárult. Bakk Zoltán el­mondta: a három, 100 méter magas széltornyot a 46-os út mellett, egy 70 hektáros mezőgazda- sági területen építik fel. A szélerőműpark telje­sítményét 4,5 megawattra, élettartamát 35 évre tervezik. A város számára szükséges energia egyharmadát termelik meg, ám ezt Török­szentmiklós közvetlenül nem tudja megvásárol­ni, csak a területi áramszolgáltató hálózatán keresztül. A beruházó számításai szerint a széltornyok által termelt áram eladásából évente 220 millió forintos bevételre tehetnek szert, megvalósulás esetén az alternatív energiaforrást kínáló, kör­nyezetbarát szélerőműpark üzemeltetője csak­nem ötmillió forint iparűzési adót fizet majd Törökszentmiklósnak. Uniós szinten a munkanélküliség A 2002-es munkaerő-piaci adatok szerint a magyar- országi foglalkoztatottság 56,2 százalékos volt (ez az arány azóta már elérte az 57 százalékot). Az Európai Unió átlagos foglalkoztatott­sági szintjét egyébként is az északi, skandináv államok „húzzák fel”, a déli országok inkább hazánkhoz hasonló eredményeket produkálnak - kivéve Portugáliát. Az EU átlagához Franciaország, illetve Németország áll a legközelebb. Igazán ma­gas szintű foglalkoztatottsá­got és alacsony munkanél­küliséget csak Hollandia ért el, de a szomszédos Auszt­riában is kedvező a helyzet. HÍREK Több jut a beruházások csábítására | B Az idén beruházásösztönzési célú pályázatokra összesen 12,2 milliárd forintot vehetnek igénybe a vállalkozók, amelyből 3,8 milliárd forint hazai, 8,3 milliárd pedig társfinanszírozásban hazai és európai uniós forrás - jelentette be Erdösi Péter, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főigaz­gatója. Mint mondta, idén február közepétől le­het majd pályázni. Próbaüzem a bioélelmiszer-gyárban ■ Megkezdődött a próbaüzem a petneházi új bioélel- miszer-gyár hűtőházában. Bárány László, a családi vállalkozásként működő nyírkércsi Baromfi COOP tulajdonos igazgatója elmondta: a gyár 890 millió forintból épített üzemrészei márciustól teljes kapa­citással működnek, a jelenlegi 80 helyett akkor már 120 dolgozóval. A gyárban antibiotikumok és tápok nélkül tenyésztett magyar baromfit, tanyasi tyúkot, gyöngytyúkot, bronzpulykát dolgoznak fel. Gazdaság: visszanyerhető a bizalom HA gazdaságpolitika hitelességének visszaszerzésé­hez következetesen végig kell vinni a megkezdett fordulatot - jelentette tó Vértes András, a GKI Gazda­ságkutató Rt. elnöke. Mint mondta, a magyar gazda­ság helyzete jobb, mint nemzetközi és hazai megíté­lése. A GKI arra számít, hogy a kormányzat elköte­lezett az idei új, reális, a GDP 4,6 százalékát kitevő államháztartási hiány mellett. Arra is reális esély van, hogy 2005-ben az infláció 4 százalékos legyen. Ráfizetnek a tejtermelők ü Szakmaközi megállapodáson alapuló árcentrumot kell kialakítani a tej árának meghatározására - jelen­tette tó Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára. Szerinte ugyanis tarthatatlan, hogy a termelőktől a feldolgozóüzemek átlagosan literen­ként 62 forintért veszik meg a tejet, míg az előállítás önköltsége 80 forint körül mozog. Ugyanakkor a szaktárca továbbra sem akar irányárat hirdetni. Új csődtörvény 2006-ban? ü Még a 2006-os országgyűlési képviselő-választás előtt a parlament elé kívánják terjeszteni az új fi­zetésképtelenségi törvény tervezetét - jelentette be Keller László közpénzügyi államtitkár, hozzá­téve: az új törvény akár 2006. január elsejével hatályossá válhat. Elhangzott: olyan feltételeket szeretnének teremteni, hogy az átmeneti gondok­kal küszködő gazdálkodó szervezetek a törvényi keretek között biztosított továbbélést válasszák. Ingyenpapucs szerelmes férjeknek ü Buda legnagyobb, lábbeliket árusító áruháza nyílik holnap a Flórián Üzletközpontban. A mintegy 600 négyzetméter alapterületű Valentina cipőáruház 100 millió forintos árukészlettel, 10 ezer pár lábbelivel, és több mint 800 modellel nyit. Kínálatában a lábbe­liken kívül megtalálható lesz mindaz - zokni, cipő­ápoló szer, kiegészítők -, ami a lábnak jó. A tulajdo­nosok azt ígérik, hogy a nyitáskor és minden hónap­ban egyszer óriási meglepetéssel várják a vásárló­kat. Valentin napon, február 14-én például azok, akik egy esztendőn belül házasodtak össze, egy pár női cipő mellé ingyen férfipapucsot kapnak. Nagy cég több utalványt ad Egyre több cég számol az étkezési utalványok adómentes hatá­rának évenkénti emelkedésével. Egy esztendeje még több vál­lalat azért adott kisebb értékű juttatásokat a dolgozóinak, mert az éves költségvetésüket még a régi adómentes értékkel számolták. Most kevesebb céget ért váratlanul a parlament novemberi döntése, amely „melegétkezés'' esetén 4000-ről 6000 forintra, „hidegétkezés’’ esetén pedig 2000-ről 3500 forintra növelte az utalványok adómentességének határát. ■ A cégek 94 százaléka nyújt legalább egy béren kívüli jut­tatást munkatársainak - álla­pította meg nemrégiben az a felmérés, amelyet a Dimenzió Csoport megbízásából a Fact Intézet végzett ötszáz, többsé­gében 250-nél több dolgozót foglalkoztató magyarországi vállalat körében. A vizsgálat szerint a közmű szektor alkal­maz a legszívesebben béren kívüli juttatásokat, legkevésbé pedig a kiskereskedelemben, illetve a textiliparban jellemző ez. Azt is megállapították, hogy a részben vagy teljesen állami tulajdonban lévő válla­latokra nagyobb mértékben jellemző a béren kívüli jutta­tási formák alkalmazása, mint a magántulajdonban lévő cé­gekre. Különösen nagy elté­rést tapasztaltak e két cégcso­port között az üdülés, illetve az időskori előtakarékosság támogatása terén. Az alkalma­zotti létszám már kevésbé be­folyásolja egy cég juttatási po­litikáját, ám általánosságban elmondható, hogy a több dol­gozót foglalkoztató cégek több juttatást nyújtanak.- Az idén már előrelátób­bak voltak a cégek, mint ta­valy, amikor néhányan még nem számoltak az adómentes­ség határának emelésével, s az előre megtervezett költség- vetés miatt év elején még ki­sebb értékű utalványt adtak - jelentette tó Glattfelder Mó­nika, az utalványkibocsátó Accor Services Magyarország Kft. marketing- és üzletfej­lesztési igazgatója. Mint mondta, egyre több cég isme­ri fel az adómentesen adható juttatás pénzügyi előnyeit.- Ha csak egy dolgozóra vetítve számolunk, tizenkét­szer 6000 forint adómentesen jobb, mintha ezt az összeget fizetésemelésként adná a vál­lalat, a bérköltségre rakódó összes közteherrel együtt. Két évvel ezelőtt az hideg- étel-utalványok adták az étke­zési utalványok forgalmának 90 százalékát - ma már az ará­nyok lassan kiegyenlítődni látszanak, éppen a növekvő adómentesség nyújtotta ked­vezmény miatt. Bár az adó­mentes értékhatár emelésével a magyar szint egyre közelebb |8ieaaiaiW«ffisaii|»iirclfctriiini]iirli[iHTOl«oom[íitiiiHWlMoooiiiMi]i«a Az Accor étkezési utalvá­nyait országszerte 12 ezer helyen fogadják el. Ezek között vannak nagy áruház- I láncok és kis üzletek egy­aránt. A „hidegutalványo­kért” a törvény szerint csak élelmiszert lehet venni - bár ezt a nagyobb áruhá­zak sok esetben nem tudják ellenőrizni. Egyébként havi 3500 forin­tot ma már különösebb erőfeszítés nélkül el lehet költeni élelmiszerre. kerül az uniós átlaghoz, ez még nem a plafon - mondta Koszmovszky-Pellet Laurent, a társaság ügyvezető igazgató­ja. Franciaországban egy dol­gozó például naponta egy me­nü árát kapja. Ha nálunk ezt napi 600 forinttal számoljuk, akkor kiderül, hogy a meleg- étel-utalványok ideális adó­mentes határa 12 000 forint lenne.

Next

/
Thumbnails
Contents