Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-22 / Vasárnap Reggel, 8. szám
KÖZELRŐL [3 Fogyókúrás nemzedék Jókat és bőségesen enni s nem hízni, vagy éhezés nélkül lefogyni. Ez a túlsúllyal rendelkezők álma. Kipróbálják a különböző diétákat, szereket, szörpöket, porokat, majd megállapítják, hogy egyik sem ér semmit, mert a kilók maradtak. A fogyáshoz étrend és életmód változtatás is kell. Egy ismerősömnek - férfi az illető - nem okoz gondot két hónap -alatt akár húsz kilót lefogyni, s képes akár három hét alatt huszonötöt visszahizni. Az élete a lefogytam, meghíztam szakaszokból áll. A télikabátok szekrénybe kerülésével sokaknál üti fel fejét egy új betegség, a fogyókúra láz. Ilyenkor kerülnek elő a tuti receptek, amelyek megígérik, hogy a leadott kilók sohasem térnek vissza. Ám ha az adott recept nem használ- mint hajdanában a zenebohócnál - van másik. Hol a kalóriákat számolják, hol a szénhidrátot, vagy délelőtt csak gyümölcs, este egy kefir, kis párolt hús, zöldség, azután az éhségtől kopogó szemek és hiszti, ilyenkor támadja meg a fogyókúrázó a hűtőszekrényt, fal fel belőle mindent, s másnap kezdődik az egész elölről. Egyébként Atkinson a jelenleg legfelkapottabb fogyókúra recept gyártója, aki szerint a szénhidrátokat kell kiiktatni az étrendünkből. Ő 116 kiló volt, amikor egy baleset után meghalt. A sportból, állandóan fogyókúrázók között kelendőek a különböző étkezés kiegészítő szerek. Török Istvánné gyógynövényboltjában is több féle található.- A fogyni vágyóknak szinte mindegy, hogy melyik szer mennyibe kerül. Mindenkinek van biztos receptje... FOTÓ: TÖRÖK ANETT Van aki több tízezer forintot is hajlandó kifizetni azért, hogy az áhított súlyt elérje. A vevők döntő többsége nő, de manapság egyre több a férfi. A reklámok hatása leírhatatlan. A képernyőn percek alatt soványra és formásra fogyott nők látványa szinte megsokszorozza az új szer iránti keresletet. Pedig ezek nem csodaszerek. Ha valaki nem változtat az addigi életmódján, étrendjén, akkor nem sokat ér - mondta. Enni és karcsúnak maradni - nehéz. Miközben írom e sorokat, kolléganőim is jobbnál jobb fogyókúrás ötletekkel állnak elő. Mázsa Gyöngyvér dietetikus azt mondja: nem szabad gyorsan lefogyni, mert beindul a jojo-effektus: gyors fogyás, még gyorsabb hízás. A normális súlyveszteség a heti fél esetleg egy kiló. A fogyás általában két, három kiló után megáll, ilyenkor kell a kitartás. Mindenki ízlése és pénztárcája szerint válogathat a különböző étrend-kiegészítők között, de nem biztos, hogy ez a célravezető megoldás. Inkább a vegyes, zsírszegény, rostanyagban és vitaminokban gazdag élelmiszereket részesítsük előnyben. Akinek 25-30 kiló feleslege van, az jobban teszi, ha szakemberhez fordul. Akaraterővel ekkora túlsúlytól már nem lehet megszabadulni. Szarka Ágnes Alpinista mentők Nagyatádon Álljunk meg egy SZÓra! Vi cmrtrinl n n o rrnnac ki o_ föl nr\ ntnlzm c o -7 rcAz cnrón orrszro " ' * Ki gondolná, hogy a magas hegyeket és zegzugos barlangokat nélkülöző, igencsak szelíd somogyi lankákról mozgósítható a Dél- Dunántúl egyik legjobb alpinista katasztrófaelhárító csapata? A nagyatádi tűzoltóság speciálisan kiképzett szakembergárdája barlangból, kútból, de akár a legmagasabb hegy vagy épület tetejéről is kimentheti az áldozatot. A Rinya-mente Somogy egyik legkiterjedtebb síksága, mégis Nagyatádról várható a leggyorsabb szakavatott segítség, ha a Dél-Dunántúlon nagy magasságban vagy mélységben történne emberéletet veszélyeztető baleset.- Különleges kötéltechnikára van szükség az ilyen esetekben, amit megfelelően kell gyakorolni és alkalmazni. A pátancsnokság gyakorlópályáján minden helyzetre fel tudnak készülni a fiúk - mondta Szabó Vilmos nagyatádi tűzoltóparancsnok. A három dél-dunántúli megyében elsőként a nagyatádi tűzoltóság készült fel a magasból és a mélyből való speciális mentési feladatokra, s az évek során egyre több követőjük akadt. De melegített járműmotorral, két percen belül csak a tűzoltó segélycsapat képes késlekedés nélkül cselekedni és indulni, ha bárhol a régióban gyorsan kell a segítség. Eddig tizenkét atádi lánglovagöt képeztek ki a különleges feladatokra, akik továbbadva tudásukat oktatják társaikat.- Tíz tűzoltó nemzetközi be- vethetőségi bizonyítvánnyal is rendelkezik, s az országos adatbank alapján akár külföldön, rendkívüli veszélyhelyzetben és földrengéseknél is a helyszínre vezényelhetők - tette hozzá Szabó Vilmos. - Erre eddig nem került sor, de az alpintechnikával már kétszer is sikerült mély kútból élve kiemelni embert. A nagyobb viharok alkalmával gyökerestől kicsavarodott, vagy rossz helyen álló nagy fák eltávolítását is rendszeresen kötéltechnikát alkalmazva végzik a nagyatádi tűzoltók. S gyakran ezzel is emberéletet veszélyeztető helyzetet hárítanak el. Bíró Mária Beépített szekrény a Bélafától Grétsy László, a neves nyelvészprofesszor rajong a sportért, főként a sakkért. Meglepő módon nyíltan és szívesen beszél magánéletéről is.- Hol tölti legszívesebben a szabadidejét?- Kedvelem a testedzést, ifjú koromban at- letizáltam, de a szellemi sportokat is szeretem; sakkban első osztályú csapatban is játszottam. Évtizedek óta nem tudom elkezdeni a napot egy kiadós, tíz-tizenöt perces reggeli torna nélkül. Szeretem a túrázást is, a huszonhat tagú családdal pedig minden nyáron együtt töltünk egy hetet, hiszen csak ennyi időre tudom összetrombitálni a népes famíliát. Legszívesebben belföldi kirándulásokat szervezünk, tavaly Szarvason nyaraltunk.- Van-e nőideálja?- Nincs, én a nő tisztelője vagyok, legyen szőke, fekete, sovány vagy teltkarcsú. Bátran mondhatjuk, hogy nagyon szépek a magyar nők. Negyvenhat évig tartó házasságom feleségem tavalyi halálával ért véget.- Mi a kedvenc színe?- Kedvelem az élénk színeket, erről árulkodik a nyakkendőm is. Kedvencem a sárga és a kék. A filmekben is jobban szeretem az erősen színezetteket, s a színdarab is jobban Tornával kezdi minden napját FOTÓ: TÖRÖK ANETT tetszik, ha a díszletnek már a látványa is megfog.- Sportos alkat. Mi a kedvenc étele?- Bár nagyon egészséges, a főzelékeket mégsem szeretem. Legnagyobb ellenségem a finom főzelék, ami teljes mértékben rácáfol a nevére. Ám kedvelem a zöldséget és a gyümölcsöt, s nem fenyeget az elhízás veszélye.- Tart-e háziállatot?- Nagyon szeretem az állatokat, de úgy gondolom, a belvárosba nem valók.- Megtartotta-e mestere szokásait?- Nem vagyok olyan, mint kiváló mesterem, Lőrincze Lajos, aki egy füzetbe jegyezte fel a televízióban, újságban, könyvekben talált hibákat. Én nem ezért olvasok. Naponta vagy húsz-harminc levelet is kapok, melyben különböző elírásokra, helyesírási hibákra hívják fel a figyelmemet. Olykor vannak úgymond helyszíneléseim, amikor tudatosan, témák után kutatva járom az utcákat, vagy ellenőrzőm a levélírók észrevételeit. Napi két óra munkára szükségem van. Nem vagyok rabja a foglalkozásomnak, csak az anyanyelv szerelmese. Szakály Andrea A cég szakemberei az ügyféllel együtt tervezik meg a beépítendő szekrényt Egyre közkedveltebb a tükrös vagy tükör nélküli beépített szekrény. Tökéletesebbé teszi a térkihasználást, megoldja a tárolási problémákat. Méretre készíthető: faltól falig, padlótól a mennyezetig. A Stanley Infinity szelvény belsejét igény szerint lehet kialakítani. (Oldalfalak, válaszfalak, polcok akasztórudak, kihúzható polcok, kihúzható fogasok, fiókok, ruhaliftek, nyakkendő tartók, cipőtartók he lyezhetők el. A tolóajtó nem nyílik be a lakótérbe. A tükrös . ...■”»?»• változat pedig tágasabb és világo- BÉLAFA Faipari és Kereskedelmi Kft. sabb hatást kölcsö- Bemutatóterem: Marcali Petőfi u. 2. nöz a szobának.) Tel./Fax: 85/411-218 Költözéskor köny- E-mail: belafa@axelero.hu ftélAF* MPT nyű az összeállítást felhasználni, ki lehet egészíteni és az új területhez lehet igazítani. Könnyen szerelhető, átalakítható, bővíthető. Mivel ezek a szekrények egyedi méretre készülnek, tervezéskor érdemes szakember tanácsát kikérni. Ebben is segít Somogybán a Stanley kizárólagos forgalmazója, a marcali Bélafa Faipari és Kereskedelmi Kft. A cég szakemberei az ügyféllel együtt tervezik meg a beépítendő szekrényt, felkészülve arra, hogy a szo- ba egyéb berendezési tárgyaival összehangolják. Majd elkészítik, házhoz szállítják és be is építik a bútordarabokat, a JEGYZET Lassan a testtel! Bármennyire is nem tetszik: elhízott a magyar. Ott vagyunk a világ élvonalában a legsúlyosabb nemzetek között. Szokás szerint ahány statisztika, annyi eredmény, de csak az az eltérés, hogy éppen a harmadik vagy a negyedik helyre rangsorolnak bennünket. Nem csoda, hogy újságok százezreit adják el a leg- tutibb fogyókúrás receptekkel. Van, amikor elkél a segítség. Míg korábban a Hurka Gyurka című reklám volt a nyerő, most a fittnesz a menő. Közben egyre súlyosabbak leszünk! Csodák nincsenek. Aki sokkal többet eszik, mint amennyi energiát felhasznál, az bizony gyarapodik. A szakemberek szerint a rendszeres mozgás viszont segít. De lassan a testtel! Nemrégiben olvastam egy tanulmányt, amely arról szólt, milyen végzetes lehet a hirtelen fizikai terhelés az aktív mozgáshoz nem szokott emberek számára. Tehát szép dolog a sportosság, de nagy árat fizethetünk érte. Brit kutatók azt bizonyították: a fizikai aktivitás hirtelen, erőteljes fokozása akár szívrohamhoz is vezethet. Ez abból adódik, hogy a mozgást követően a megnövekedett pulzüsszám csak igen lassan áll visz- sza az eredeti értékre. Szó sincs arról, hogy a lusta ember tovább él, őt az elhízás, és következményei fenyegetik. Csak arról van szó, hogy a mozgás intenzitását lassan szabad növelni azért, hogy a saját szervezetünket, elsősorban a szívet hozzászoktassuk az újabb és újabb terheléshez. Gondoljunk csak arra: azt a fölösleges 20-25 kilót sem egyetlen nap alatt szedtük fel. Akárhogy csűrjük-csavarjuk a szót, csak kiderül: attól hízunk, amit megeszünk. És minél többet eszünk, annál több mozgásra van szükségünk. Vagy eszünk és hízunk. Reszkess Amerika! Lengyel János hírek Avartüzek a megyében Nádas- és avartüzekhez riasztották tegnap több esetben is a megye tűzoltóit. Csurgó külterületén néhány száz négyzetméteren égett az avar, az aljnövényzet és a területen szabálytalanul lerakott szemét és autógumi. A kaposvári egységek Zselickislakra vonultak, ahol a kétszáz négyzetméteren parázsló avartűz tovaterjedését fékezték meg. Farsangi bál - a teljes életért A Fogyatékos Fiatalok Teljes Élet-ért Alapítványa és a Gyöngyfa Napközi Otthon jótékonysági farsangi bálját tartották péntek este a kaposvári Együd Árpád Mű-velődési Házban. Kivételes megbecsülést érdemel, hogy 1996 óta, hét éve töretlen a Gyöngyfa támogatóinak adakozó szándéka, hangsúlyozta vendégeit köszöntve Ottó Erzsébet címzetes vezető főtanácsos, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A tavalyi adományokból kirándulni mehettek a fiatalok, jutott az otthon kényelmének javítására is. Idén ugyanilyen célokra fordítják a jótékonykodók pénzét. Megvalósulásra váró álmuk egy kisbusz beszerzése. A bált Ozsváth Ferenc tanácsnok, a népjóléti bizottság elnöke nyitotta meg, majd a Felleghajtó Együttes táncosai, a Gyöngyfa-otthon fiataljai (a képen) és Volford Ildikó szórakoztatta a megjelenteket. Vacsora után hajnalig tartott a bál a teljes életért. Kaposvár, Berzsenyi u. 2/c (a Hazával szemben) Téli vásár a Joker Díváiban Minden gyermek, női, férfi, téli áru 2Ö-30-dö% kedvezménnyel! Aki ezt a szelvényt felmutatja + 10% kedvezményt kap. Kaposvár. Berzsenyi u. 2/c. (Plazávai szemben) Tel.: Sm 15-881 Balaionlelle. Kossuíli u. 19. (Könyvtárral szemben) Ü J 2004. FEBRUÁR 22.