Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-21 / 44. szám
2004. Február 21., Szombat HÉTVÉGE 13. OLDAL Akit a mozdony füstje megcsapott Manapság nem divat egy munkahelyen ledolgozni egy életet. A kaposvári Bencze József a ritka kivételek egyike: negyvenévi szolgálat után ment nyugdíjba. A Magyar Államvasutak mozdonyvezetője mindent tud a vasútról; dolgozott gőzösön, dieselen és villanymozdonyon is. Átélt számtalan veszélyt és tragédiát, az utolsó vonatútja előtt mégsem ezek, hanem a gyerekkori gőzösök füstje jutott eszébe.- Már egész kisgyermekkorom óta mozdonyvezető szerettem volna lenni - vallotta Bencze József a kezdetekről. - Kiálltam a vasúti sín mellé és bámultam az akkor még tömegével futkosó gőzösöket. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy a lányom most a kék eget hasító repülőgépeket csodálja. Aztán a kaposvári középiskola után azonnal jelentkeztem a MÁV-hoz, ahol előbb a műhelyben dolgoztam, majd fűtő lettem egy gőzösön. Egy klasszikus 376- oson kezdtem tanoncként, így volt időm megtanulni a karbantartás és a szénrendezés minden csínját-bínját. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy egy gőzmozdony vezetése milyen szellemi és fizikai igénybevételt jelent. Arról nem is beszélve, hogy amikor 17 évesen elszegődtem a vasúthoz, még havi 300 feletti óraszámot kellett dolgozni. Bencze József 19 évesen tapasztalhatta meg, hogy milyen a mozdony legelején ülni, hiszen ekkor lett masiniszta. A kezdeti időkben fővonalakon még nem járhatott, ám a tanulási időszakban alaposan megismerhette a 342-es és a 424-es modelleket.- Nagy élmény volt, amikor vékony, vézna fiatalemberként hajthattam a monstrum 424-eseket, s ez sok mindenért kárpótolt, Volt miért, hiszen a családot szinte hetekig nem láttam. Mégis úgy hiszem, hogy megérte, mert akkor még rang volt vasutasnak, mozdonyvezetőnek lenni. A dízelmozdony-vezetői tanfolyam elvégzése után aztán átültem az M40-es, az M41-es és az M62-es típusokra. Ezzel a munkánk valamivel könnyebb és tisztább lett, ám a világ változásával veszélyesebb is. Vasúti berkekben az járja, hogy akinek nem volt köze egyetlen tragédiához sem, az nem is igazi mozdonyvezető. Bencze József hosszú pályája során szerencsésen elkerülte az igazán nagy katasztrófákat, ám két alkalommal így sem tudott időben megállni a szerelvénnyel.- 1973-ban történt, hogy Keszthely és Fenékpuszta között egy nő feküdt a sínekre öngyilkossági szándékkal, s nem volt esély a vonat megállítására. A másik eset két éve esett meg Batén, amikor egy diszkóból hazatérő fiatal a síneken aludta ki magát. A sötét dzseki miatt szinte észrevétlen volt az éjszakában, és ilyenkor hiába a gyorsfék, elkerülhetetlen a szerencsétlenség. Nem szívesen idézem föl ezeket az eseteket, mert ilyenkor megemelkedik a gyomor. Mégis azt vallom, hogy tovább kell dolgozni, mert csak úgy felejt az ember. Ilyenkor egyébként lehetőség lenne két hét táppénzre, de ezzel egyik alkalommal sem éltem. A nyugdíjba készülő mozdonyvezető egyébként sem sokat volt beteg, és ma is az egészsége a legfontosabb. Úgy véli, BENCZE JÓZSEF 1950. március 31-én született Inkán. Az 503. számú ipari szakmunkásképzőben végzett, majd 1967 augusztusában helyezkedett el a Magyar Államvasutaknál. Kedvenc mozdonya a púpos M4(ks. Nős, egy lánya van. Szabadidejében szívesen kertészkedik. hogy a rendszertelen élet után végre azt is kipróbálhatja, hogy milyen a síneken kívüli világ.- Most úgy érzem, hogy elfáradtam, mert közel negyven év még utazásból is sok. Hálát adok az Istennek, hogy megérhettem ezt az időt, mert bizony a közelmúltban nem egy velem egyidős és fiatalabb kollégám távozott az élők sorából. Örülök azért is, mert a mai vasút már nem az a vasút, ahová én annak idején dolgozni mentem. Sajnos, korunk világa sem tartja megbecsülendő dolognak, hogy valakinek élete folyamán egyetlen munkahelye volt csak, ahol negyven évet lehúzott. Most úgy gondolom, hogy átadom a helyem a fiataloknak. Reform készül a vasúton is, ami létszámcsökkentéssel jár, és én is egy vagyok a létszámból. __________ TAKÁCS ZOLTÁN „Er ős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) A szövegösszefüggés Milyen gyakori nyelvünkben, hogy első ránézésre nem tudjuk biztosan megmondani, hogy milyen szófajú szóval van dolgunk, vagy egy bizonyos szó milyen mondatrész szerepét tölti be a szövegben! Különösen nehéz vagy lehetetlen egy-egy önállóan álló szónak megállapítanunk a szófaját vagy a mondatban betöltött szerepét. Ki tudja például, hogy mi a szófaja vagy milyen mondatrész az ég, fog, nyúl, sír szó? Ezek azonos alakú szavak, amelyeknek alakja azonos, de a jelentésüknek semmi köze egymáshoz. Szófajukat és hogy milyen mondatrészek, csak akkor tudjuk kideríteni, ha szövegben szerepelnek; csak a szövegösszefüggés fedheti föl e titkot: "Ég a tűz." (ige, állítmány). "Géza kék az ég." (főnév, alany). "Miért nyúl a nyúl?" A tréfás kérdésben ige (állítmány) és főnév (alany) követi egymást. "A néni a sír mellett sír." (főnév és - a névutóval együtt - határozó, valamint ige és állítmány). Ugyancsak a szövegösszefüggés segíthet sok-sok kettős szófajú szavunk elemzésében. "A munkás a gyárban dolgozik." (főnév és alany). "Ünnepek után jönnek a munkás hétköznapok." (mellékFehér Ablak Kft. műanyag és alumínium nyílászárók értékesítésére j bemutató teremmel : rendelkező partnereket : keres az alábbi : településeken: | Siófok, Balatonboglár, Marcali, : Nagyatád, Fonyód, Balatonlelle ; Érdeklődni lehet: | 06-30-9393-498 számon. | név és jelző). A folyamatos melléknévi igenév a mondatban felléphet főnév szerepében is; és ha megvizsgáljuk, milyen mondatrész lesz a mondatban, még érdekesebb képet kapunk: "A filmet néző hölgy még fiatal." (jelző). "A sok néző csak csodálta a bűvész mutatványait." (alany).* "A sokat dolgozó férfi elfáradt." (jelző). "A dolgozó keveset keres." (alany). “Az író fiú a padban ül." (jelző). "A fiatal író új regényén dolgozik." (alany). A befejezett melléknévi igenév és a múlt idejű ige alakja nagyon sokszor azonos. Ekkor ismét a szöveghez kell fordulnunk, hiszen most már tudjuk, csak a szöveg- összefüggés segíthet: "Apánk sokat fáradt érettünk." (állítmány). "A fáradt embernek pihennie kell.11 (jelző). "Feleletében mindent kevert." (állítmány). "Reggel jó volt az a fél kevert!" (alany). "A tegnap hallott dal, amit a barátom is hallott, nagyon tetszik!" (jelző és állítmány). Próbálja meg valaki mindezt megértetni egy magyarul tanulni akaró külföldivel! Például így: "Ha a ma elmúlt, akkor az már a tegnap, vagyis a múlt!" MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ MEClllVÓ! Az „Együtt az egészséges lakosságért!” Közalapítvány szeretettel meghívja 2004. február 25-én, szerdán 18 órai kezdettel a Művészeti Galériában, Fonyód (Szent István u. 82.) „A MEREVEDÉSI ZAVAR A KEZELHETŐ BETEGSÉG” és „A CUKORBETEGSÉG A NÉMA GYILKOS” címmel tartandó tájékoztatóira. Belépés díjtalan! Haramiák végnapjai: 115 éve tűnt le a betyárvilág Somogybán A 20. század közeledtével, az automobil feltalálásának és a radioaktivitás felfedezésének korában végérvényesen a sárguló újságlapokra, a levéltári iratok közé és nem utolsósorban az irodalomba vonult visz- sza a somogyi betyárvilág. Legenda és valóság Ami ezután következett, az már a legendák korszaka volt; kiszínezett, a valósággal egyre kevesebb kapcsolatot tartó históriák sora. A 20. század húszas-harmincas éveiben a helyi sajtóban egyszer-egy- szer még megszólalt a régi idők valamelyik túlélője, s tőle „megtudhatták” a nyájas olvasók, hogy melyek voltak Séta Pista utqlsó szavai a bitófa alatt. Az igazság ezzel szemben az, hogy a kiegyezés óta egyetlen betyárvezért sem akasztottak fel Somogybán... Juhász Andrást 1868-ban Zala megyei parasztok (valószínűleg saját orgazdái) verték agyon, Séta Pista önkezével vetett véget életének, a harcias nevű Oroszlán Pali, az utolsó somogyi zsivány pedig börtönbe került. A legendák azzal sem törődtek, hogy a betyárok nem voltak igazságosztók, még kevésbé szabadságharcosok. Valójában szerencsétlen sorsú, a társadalom peremén élő emberek voltak, akik rablásra adták a fejüket, s csak azért támadták meg a tehetősebbeket, mert tőlük többet lehetett elvenni. Viszont kétségtelen az is, hogy az alakjukat körüllengő romantika nem kizárólag a regényírók műve, a betyárkultusz lángját nem csupán városi fűzfapoéták és szenzációhaj hász^ újságírók igyekeztek felszítani. Ők inkább csak felhasználták - és jórészt eltorzították - mindazt, ami a népköltészetben megjelent. Mert a falusi nép egy része - mint azt korabeli közigazgatási tisztviselők felháborodottan panaszolták - tényleg rokon- szenwel kísérte a betyárok működését, mindenesetre nem segítette az elvárt buzgalommal az őket üldöző hatóságot. Az egyszerű emberek szerettek volna mást látni a betyárokban, nem haramiákat. Indokolatlan volt ez a rokon- szenv, de a közhangulatnak éppúgy megvan a saját logikája, mint a tényeknek. A tények az 1880-as évek elején mindenesetre azt látszottak alátámasztani, hogy szép csendesen, szinte észrevétlenül véget ért a „romantikus” betyárvilág Somogybán. Hiszen több vasútvonal is átszelte már a megyét, s mindenfelé felállították a csendőrőrsöket. Eltűntek a régi idők pandúrjai, s velük a betyárok is - a legtöbben azt hitték, örökre. A cáfolatot a börtönből megszökött Oroszlán Pali szolgáltatta, aki 1887 augusztusában négy emberével Berzencén, majd hat társával Gyékényesen rabolt ki egy kereskedőt. Az utolsó zsivány A haramiát korábban húsz évre ítélték gyilkosság miatt, s fogsága alatt nyilván nem tájékozódott behatóan a megváltozott közállapotokról. Az amúgy értelmes, gyors felfogású ember ezért vállalkozhatott arra, hogy a somogyi betyárvilág utolsó - immár idejemúlt - figurája legyen. Az augusztusi rablások után a csendőrség erélyes nyomozásba kezdett. Elfogtak több orgazdát, sőt azt a susztert is, aki a betyároknak csizmát varrt (!), végül a miháldi szőlőkben meglepték magukat a haramiákat. A meglepetés azonban nem lehetett teljes, mert rövid lövöldözés után Oroszlánéknak sikerült egérutat nyerniük. A banda „kemény magjából” egyedül Márton Vendel került kézre: őt a nagykanizsai rendőrség tartóztatta le, amikor bement a városba, hogy fegyvereket és töltényt vásároljon. A rendőrség átadta a rablót a csendőröknek, akik foglyukat jól megkötözve kísérték Csurgó felé. A betyár azonban kihasználta, hogy a pihenőt tartó kakastollasokat az árokparton elnyomta az álom, s egy társa segítségével kereket oldott. „Tehát nemhogy kézre kerültek volna a rablók, de aki már el volt fogva, az is megszökött. Jó volna színdarabnak, ha annyira komoly nem volna” - háborgott a kaposvári hetilap tudósítója 1887. szeptember 20-án. A betyárok üldözése heteken át nem hozott számottevő sikert, s közben „félelem és izgatottság” uralkodott el Somogybán. Az októberi megyegyűlés táviratilag kérte a kormányt, hogy rendeljék el a statáriumot és erősítsék meg a csendőrőrsöket, amire hamarosan sor is került. A Belügyminisztérium pedig jutalom kitűzésével próbálta elősegíteni a rablógyilkosok, rablók és orgazdák elfogását. A csendőrség végül komoly tűzharc után Veszprém megyében számolta fel Oroszlán Pali betyárbandáját, s ami újdonságnak számított: a vezért élve kerítették kézre. Élve fogták el Márton Vendelt is, a banda utolsó tagját. Egy októberi hajnalon az inkei kocsmába behatoló Olasz Albert iharos- berényi csendőr őrsvezető és Sáfrány, Károly közcsendőr ágyban fekve találta a haramiát, aki nem tanúsított ellenállást. Erősen megvasalva kísérték be Kaposvárra. Veszprémből ide szállították Oroszlánt, a rablóvezért is - mégpedig betyárhoz igazán nem illő módon, vagyis: vonaton! Oroszlán Pál egyébként a legkevésbé sem volt „betyáros” jelenség: az intelligens arcú, 38 éves rabló illedelmesen, sőt iskolázott ember módjára viselkedett a fogságban. A börtönben is mindig tanult, művelte magát, sőt hegedült, állítólag még karmester is volt... Márton Vendel azonban nem vesztegette az időt efféle haszon- talanságokra, hanem 1888 végén cellatársaival együtt szökést kísérelt meg a börtönből. A rablók kibontották a falat, lejutottak a pincébe, de amikor a hátsó udvarra nyíló ablakot kezdték feszegetni, felfedezték őket. A második szökés tehát nem sikerült a betyárnak... Búcsúzik a betyárvilág 115 esztendővel ezelőtt, 1889. február 18-án kezdődött meg Oroszlán Pál, az utolsó somogyi betyár és társai bűnperének tárgyalása Kaposváron. A rendkívüli érdeklődés azt jelezte, hogy a közönség is érzi: most véglegesen lezárult egy korszak, amelyet azóta is somogyi betyárvilágnak neveznek... „A végtárgyalás helyiségét a társadalom legkülönbözőbb elemeiből álló hallgatóság a szorongásig megtöltötte, sőt még a folyosón is számos kíváncsi és érdeklődő leste a terembe juthatásra alkalmas pillanatot” - tudósított a helyi újság. A bűnügy méreteit jól érzékelteti, hogy 77 vádlottja volt, s tanúként is 84 polgárt idéztek meg... Oroszlán Pál a bíróságon is jó benyomást keltett: folyékonyan beszélt, s beismerésével, találó megjegyzéseivel, értelmes feleleteivel - azt mondják - „sok bámu- lót szerzett magának”. Gyilkosságot mindazonáltal nem volt hajlandó magára vállalni. A kaposvári királyi törvényszék meglepő módon csak a szökésével megszakított korábbi büntetésének a letöltésére ítélte, a királyi kúria viszont másként határozott, és újabb 15 évi fegyházat szabott ki rá. További sorsáról nem tudunk; a legvalószínűbb az, hogy meghalt a börtönben. Az utolsó somogyi zsivány elítélésével ugyan vége szakadt a vérbeli somogyi betyárkalandoknak, de nem a betyárromantikának. A bűnözés sem szűnt meg, csak átalakult. Ahogy Gönczi Ferenc, utalt rá, 1944-ben megjelent A somogyi betyárvilág c. könyvében: gatyás betyárok helyét napjainkban a nad- rágos gazemberek foglalták el... NAGY ZOLTÁN A betyárvilág ábrázolásának nagy hagyományai vannak a népművészetben
