Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-15 / Vasárnap Reggel, 7. szám

Eszterhas kiátkozta a magyarokat Hollywood Joe Eszterhastól, a magyar származású világhírű forgatókönyvírótól retteg. Eszter­has ugyanis Hollywood Animál (Hollywoodi állat) címen önélet­rajzot írt, és néhány részletből úgy tűnik, senkit sem kímél, sem magát, sem a filmeseket. És szü­lőhazáját, Magyarországot sem kedveli, legalábbis a clevelandi Piain Dealerben legutóbb lesújtó véleményt mondott rólunk. ■ Joe Eszterhas első gyermek­éveit egy ausztriai menekülttábor­ban töltötte, s szüleivel 1950-ben jutottak ki az Egyesült Államokba. Clevelandban nőtt fel, ahol sok magyar élt, de Joe túl gőgősnek tartotta környezetét. Pedig ott lett újságíró a Piain Dealernél, miután végzett az Ohio Állami Egyete­men. A Rolling Stone című lapnál riporter, majd vezető szerkesztő lett, ám négy év után azt is kinőtte, hiszen Hollywoodba ment, hogy forgatókönyvíróként is befusson. A Flashdance, majd az Elemi ösz­tön az egyik, ha nem a legjobban fizetett filmírójává tette. Ám mi­közben mindenféle pletyka járt ró­la is, ő nem sokat beszélt. Amikor kiderült, hogy gégerákja van, megrettent és nemcsak magát, Hollywoodot is támadta, hogy fele­^véres^a kezem Jankovics Marcell: Az édesapja azért menekült ugyanúgy, mint el Magyarországról, mert a Turul Szövetségnek Hollywoodé a rák vop a vezére, tehát az ő részéről ez egy pszi­a sajátomat meg chológiai helyzet, amitől szabadulni akar próbáljam lemos­állítja, hogy a színésznő azért fe­küdt le vele, hogy megkapja a film főszerepét. („Rossz szerető. A tes­te egyébként is olyan formátlan, mint a hájas tészta.”) Elmesél egy esetet, amikor a Paramount Stúdió vezetője azért fizetett 4 millió dol­lárt, hogy ne tálaljon ki a férjéről. A szakértők utánanéztek, hogy ki­méi kibeszéli az álomváros titkait. Igaz, magáról is kiállít egy szélhá­mos bizonyítványt. Természete­sen, ahogy az Amerikai Rapszó­diában, Sharon Stone itt is meg­kapja a magáét, többek között azt ni.") Azonnal felhagyott régi életé­vel, nem gyújtott rá többet, abba­hagyta az ivást és templomba jár. Viszont a 2000-ben megjelent Amerikai rapszódia című könyvé­ben csúnyán kibeszélte Hollywoo­dot. Ám az könnyű darab a mosta­ni könyvéhez, a Hollywoodi Állat­hoz képest, amelyben névvel, cím­Eszterhas, Joe (Joseph) Született: Csákánydoroszló, 1944. november 23. Diploma: Ohlói Állami Egyetem Pályafutása: a clevelandi Piain Dealer riportere, a San Francisco-i Rolling Sotnes ve­zető szerkesztője (1971-75), szabadúszó filmes forgató­könyvíró (1975-) Főbb forgatókönyvek: Ököl (1978), Flashdance (1983), Music Box (1990), Elemi ösz­tön (1991), Silver (1993), Showgirls (1995), Hazudni Amerikában (1997), Ereden­dő bűn (1997), Egy éjszaka (1997) Család: Második feleségével (Baka Noémi) él 1994 óta lene forgatókönyvet adott el 2-4 millió dollárért, amelyekből sose készült film. Az amerikai sajtó sze­rint Eszterhas a betegsége miatt „minden mindegy” játékot űz, de ez azzal jár, hogy ő is kap majd po­fonokat. A nagy Eszteí- has-mozikban nem esik sző a magyarokról, el­lenben az 1989- ben készült Music Boxban, amit Costa Gavras rende­zett, egy volt magyar csendőrről szól, akit háborús bűnökkel vádol­nak. A Jessica Lángé által játszott chicagói ügyvédnő védi a saját ap­ját, de amikor kiderül, hogy jogo­san vádolják a zsidó tanúk, szem­befordul saját apjával. Az Eszter­has családban is valami hasonló játszódott le, hiszen a fiú saját be­vallása szerint nagyon sokáig nem tudta megbocsátani apjának, hogy fiatalkorában antiszemita könyvet írt. Ám ez, s az a zárt magyar kö­zösség, ahol Clevelandban felnőtt, még mindig nem szolgál magyará­zattal arra, amit a minap mondott egykori lapjának, a The Piain Dealernek. „A magyarok erősza­kosak, az öngyilkosságig szenve­délyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antisze­miták és rasszisták. Ha meglátsz egy magyart az^ utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta.” Visszavonhataüan és megfellebbezhetetlen ítélet. Ha csavarok rajta egyet, azt mondhat­nám, most már le se tagadhatná Eszterhas, ő is magyar, mégha ed­dig nem is nagyon vállalta. D. L. Rejtvényvirág A virágok kö­zepén találja a beírandó szavak össze­kevert betűit. Mindig a nyíl­tól induljon el, az óramutató járásával egyezően! Melyik szó olvasható a középső virágban? B0R0NGÓS, VISZONYLAG ENYHE NAPOK sr •»»“ EWS^ é ssjjpa, <*. y* A .^ Fonyód ',aD %■ , *«**• 2*0 mHBBWÜti!' bubumHSI .. -x*** . 1°C mtm Kaposvár - . * Csurgó-^ ^ 3,0 NJKatád 4* n A 1*® jf , ■ 0C Barcs , jf* Vasárnap reggelre már csak 0 °C köré süllyed a hőmérséklet. ■ **■ Élénk, időnként erős északnyugati szél túj. Kisebb hófúvásokat is okozhat! Délre leessidesedik a szél. Zömmel borongó; idő lesz, hószállingőzásokkal. Kora délutánra +3 “C körüli hőmér- Hójelentés séklet várható. Donovafy 70 cm Héttőtől csütörtökig általában felhős, gyengén hideg, mérsékel- Maribor 80 cm ten szeles, foltokban ködös idő lesz, Időnként jelentéktelen triss Krahule 45 cm hóval. Chopok 50 cm Pénteken, szombaton várhatóan ismét egész napos fagy alakul Scmmering 50 cm ki. Megerősödik az északi szél, Bad Gastan flűcm Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás. Tarvislo 1 £2crn Közlekedés-meteorológia: gyenge hidegtronti hatás, erősödik Cedovíca 90 cm az aluszékonyság! Lassulnak a reflexek! Bormio 225 cm Az előrejelzés meghatározottsága P8SS0 TOOaiS 200 cm (sikerességének valószínűségé): „átlagos” Chamoníx 160 cm Az EWS további folyamatos, helyfüggő információi a Westel WAP-on. RiSOUl 290 cm EL0Z0 SZABUNK HELYES MEGFEJTÉSE Tulajdonképpen miért is hívtalak fel a lakásomra, Lujza? NYERTESEK Kőhalminé Mándi Anna (Budapest) 1 DB KÉTSZEMÉLYRE SZÓLÓ „DUNAPARTI WELLNESS PARTY" ELNEVEZÉSŰ SZOLGÁLTATÁST NYERT 69800 FT ÉRTÉKBEN, AMELYET A RÁCKEVEI KÉK DUNA WELLNESS HOTEL AJÁNLOTT FEL. Szenczi Katalin (Budapest) és Iván Lászlóné (Miskolc) Tvr-hét előfizetést nyert. Heti rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a kővetkező címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es,63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti rejtvényünk helyes megfe jtésének beküldői közül egy olvasónk két személyre szóló „Dunaparti Wellness Party” elnevezésű szolgáltatást nyer 69 800 Ft értékben, amelyet a ráckevei Kék Duna Wellness Hotel ajánlott fel. Két olvasónk Tvr-hét-e!őfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! NAPKELTE ££ 2004. február 16-án, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 között ismétlés az m2-n stúdióbeszélgetésekkel, szol­gáltatásokkal, hazai és külföl­di jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- Tisztújítás után a Fiatal Balol­dal... A Cím “nap” story vendége Újhelyi István elnök.- Mi lesz az elbocsájtott köztisztvi­selők sorsa? A stúdióban Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.- indul a közháló-program... A té­máról Kovács Kálmán informati­kai és hírközlési miniszter.- Kereszttűzben Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnóke.- Hogyan érintik a megszorítások az egészségügyet? Vendégünk Mikola István, volt egészségügyi miniszter.- Ki az elnök, kié a székház? A stú­dióban Kovács István József, aki az FKgP legitim elnökének tartja magát. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Betlen János Telefonszámunk az adás Idején: 251-0519

Next

/
Thumbnails
Contents