Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-07 / 32. szám

2004. Február 7., Szombat HÉTVÉG E 11. OLDAL Tűzvonalban Minden érdekel, amit szülőváro­somról írnak vagy mondanak, de érdekel a szerző kiléte is. Puskás Béla úrnak a Somogyi Hírlapban és egyéb kiadványokban több cikke jelent meg, számos önálló kötetet is publikált, úgy tűnik, termékeny íróról van szó. A kötet 156. oldalán „közéleti szemé­lyek” között az ő képe is látható, azaz a szerző önmagát „közéleti személynek” minősíti, ez azt su­gallja, hogy fontos személyiség kötetét tartom a kezemben. Ér­deklődéssel kezdtem ezért az ol­vasásához. Meglepetés várt rám, mivel két fejezetben velem foglalkozik. Saj­nos több a gazság, mint az igaz­ság ezekben. Részletekkel nem kívánom a tisztelt olvasókat ter­helni, csak egyetlen paragrafust idézek, amely rávilágít, mire cél­zok. Puskás úr ezt írja a 82. olda­lon: „(Király Bélát) bántotta, hogy nem léptették elő a rend­szerváltozást követően. Ugyan­akkor Kéri Kálmán vezérezredes­sé történt előléptetése felháborí­totta. „Egy irodakukacot előlép­tettek” - mondta. Felajánlottam, hogy közbenjárok az előléptetése ügyében a honvédelmi minisz­ternél. Felháborodva jelentette ki: „ Egy gyilkostól nem fogadom el az előléptetést”. Ezzel a hajmeresztő állítással szemben az igazság az, hogy en­gem már 1990. augusztus 3-án kinevezett a Magyar Köztársaság Elnöke vezérezredessé. Ez volt az első és egyetlen nyugállomá­nyú vezérezredessé történő kine­vezés a politikai üldözött tisztek rendszerváltást követő rehabili­tálásának kezdetén. Mi a ferdítés Puskás úr szöve­gében? Az, hogy Kéri Kálmánt nem előttem, hanem hét hónap­pal később, 1991. március 18-án léptették elő vezérezredessé. Az­az, a szerző állítása, hogy fel vol­tam háborodva azért, mert Kérit előléptették, engem pedig nem, csak az ő fantáziálása, amely tör­ténészi igénnyel írott kiadvány­ban megengedhetetlen. A honvédelmi miniszterre, mint „gyilkosra” való - állítása szerinti - utalásom sem igaz. Egyrészt, mert nem vagyok a bosszú embere, másrészt pedig akkor már Für Lajos volt a honvé­delmi miniszter. Őrá, mint „gyil­kosra” való hivatkozás egyszerű­en képtelenség lett volna. A kötet többi állítását és Pus­kás úr más írásait olvasva érde­mes ezekre a tényekre emlékez­ni. Azt viszont csak ő tudhatja, hogy ki vagy mi késztette ilyen mérvű karaktergyilkosságra. Puskás Béla: Tűzvonalban II. Kaposvári történetek IV. könyv II. kötet. Magánkiadás. 2003. DR. KIRÁLY BÉLA „Erős várunk, a nyelv” (Kosztolányi) Nyakatekert Miért történik meg az, hogyha valamit egyszerűen, azonnal ért­hetően, világosan is ki lehet fe­jezni, el lehet mondani; vannak olyanok, akik ennek ellenére a nyakatekert, tehát bonyolult, komplikált, körülményes fordu­latot használják? Nap mint nap talál­kozunk a fentebb emlí­tett jelenséggel mind a mindennapi, társalgási stílusban, mind pedig a sajtó, de főleg néhány „sztár” tévériporter mondataiban, megnyi­latkozásaiban. Nézzünk csak egypár példát először a min­dennapok nyelvhasználatából! ’A szülőnek meg kell, hogy bün­tesse rendetlen fiát!’ 'Nekem még ma be kell, hogy menjek a hiva­talba.’ ’A tanárnak be kell, hogy írja az elégtelent, ha nem tudja a leckét a diák.’ 'Még néhány nap, s le kell, hogy tegyem a vizsgát.’ Azt hiszem, elég nyakatekert megnyilvánulások ezek. Elsősor­ban abból adódhatnak, hogy a megszólaló gondolkodás nélkül elkezd egy mondatot, s utána va­lahogy, ahogy esik, úgy huppan módjára tudja csak befejezni. Pedig ha előbb gondolkodik, s tudja nemcsak azt, hogyan kezdi, hanem azt is, hogyan végzi mon­dandóját; akkor talán ilyképpen is szólhatna: „A szülőnek meg kell büntetnie rendetlen fiát!” „Még ma be kell mennem a hiva­talba.” „A tanárnak be kell írnia az elégtelent, ha nem tudja a leckét a diák.” „Még néhány nap, s vizsgáznom kell.” Ha így is lehet, miért így közvetít a tévé sport- riportere: ’Mocsai Lajos­nak időt kell, hogy kér­jen.’ ’A játékvezetőnek be kell, hogy fújja a büntetőt.’ ’Zaccheroni munkájának be kell, hogy érjen!’ 'Garaminak hamaro­san cserét kell, hogy végrehajt­son!’ Most már mindenkinek illik tudnia a helyes megoldást: „Mocsai Lajosnak időt kell kér­nie!” „A játékvezetőnek be kell fújnia a büntetőt.” „Zaccheroni munkájának be kell érnie!” „Ga­raminak hamarosan cserélnie kell!” ’A cikk szerzőjének pedig be kell, hogy fejezze az írást!’ he­lyett javaslom így: „A cikk szer­zőjének be kell fejeznie az írást!” MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Somogyi báltörténelem 1867, a kiegyezés után Somogy megyében is nagy divat lett a bál, ez az egyszerre feszélyezett és fesztelen, de mindig szemé­lyes, mindig közvetlen emberi kapcsolatokra épülő szórakozá­si, ismerkedési, politizálási le­hetőség. Kiváltképpen nagy népszerűségnek örvendett Ka­posváron, ahol párbajozásra és kibékülésre, hírek továbbadá­sára és begyűjtésére egyaránt alkalmat adó, igazi társasági és társadalmi „esemény” volt. Megyebálok és családi murik A legnagyobb, legfényesebb ka­posvári bálokat nem kastélyban vagy főúri palotában rendezték (mert ilyen itt nem akadt), hanem a megyeháza nagytermében. Ez volt a városban a legalkalmasabb helyiség nagyszabású táncvigal­mak céljára, ráadásul a szomszé­dos főispáni és alispáni lakosztá­lyokat a városon kívül élő tulajdo­nosaik ilyenkor mindig átengedték étteremnek és ruhatárnak. A bálok előtti délutánokon - már az 1860- as évek végétől így volt ez - szinte ellepték Kaposvárt a négyes foga­tok. A somogyi birtokos családok csaknem valamennyien kötelessé­güknek érezték, hogy képviseltes­sék magukat, de nagy számban vettek részt a híres kaposvári me­gyeházi bálokon Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala várme­gyék tehetősebb fiataljai is. A fran­cia négyesek alkalmával nem volt ritkaság, hogy kétszáz táncoló pár foglalta el a nagyterem parkettjét. A nagy megyebálok szertartá­sosságát olykor humoros ötletek­kel oldotta a kaposvári rendezőség. 1875-ben például „a házasság rok- kantjainak” vigalmára is sort kerí­tettek a megyeházban: ekkor a ren­dezők egy-egy díszes selyempapu­csot viseltek jelvény gyanánt... (Bá­lokat egyébként soha nem tartot­tak előkészítetlenül. Mindig ott tüsténkedtek a rendezők, akiknek a hatósági engedély kiváltásán, a táncterem megszerzésén, a zené­szek félfogadásán kívül a táncok vezetése és a rend biztosítása is a feladataik közé tartozott. A kapos­vári megyebálokon még annak el­intézése is, hogy a résztvevők kö­zül „senki ülve ne maradjon”.) A nagyobb bálok népszerűségé­vel azonban jó eséllyel vették fel a versenyt Kaposváron az oldottabb légkörű, fesztelenebb családi mu­latságok. Ezeknek a muriknak minden évben a Katalin-bál volt a nyitányuk. Az egyik kaposvári ga­vallérral (egy ügyvéd-újságíróval) megesett, hogy a téli hónapokban 28 házi mulatságot kellett végig- táncolnia meg persze végigennie és -innia (sehol sem volt képes visszautasítani a szíves invitálást), minek következtében már a beteg­ágyból üdvözölhette a márciust. A Nyitótánc a Megyebálon. A régi korok szokásai ma is képesek jó hangulatot teremteni Korabeli rajz bálba készülő hölgyekről bálok többségét természetesen a megyeszékhelyen is a farsang alatt rendezték, tehát a vízkereszt nap­jától hamvazószerdáig tartó idő­szakban; a nagyböjtöt már általá­nosan respektálták. 1877-ben a vá­roskapitány Barcza Józsefet, Ka­posvár leghíresebb cigányzenészét is megbírságolta közrend elleni ki­hágás címén, amikor az nagycsü­törtökön sem pihentette a vonót. A nagyobb somogyi községek, járási székhelyek szintén szépszá­mú vigalomnak adtak otthont ak­koriban, gyakran jótékony céllal egybekötve, a bálozók adományai­ra számítva. A mulatságokra általá­ban jellemző jó kedélynek és fel­hőtlen optimizmusnak minden­esetre sajátos példáját szolgáltatta a nemesvidi izraelita hitközség elöljárósága, amely 1876. március 11-én egy halottaskocsi beszerzé­sének költségeire rendezett táncvi­galmat a helyi vendéglőben... 1880. január végén pedig a Len­gyeltóti Kaszinó hirdetett bált az is­kolák javára, amely leginkább azért lehet érdekes az utókor szá­mára, mert a „báli elnök” a később Kaposvárra költöző és polgármes­terként elévülhetetlen érdemeket szerző Németh István volt. Színes farsangok, találékony táncosok Érdekes színfoltját jelentették a táncvigalmaknak az álarcosbálok, amelyeket Kaposváron többnyire a farsang utolsó napjaira időzítettek. Mint közismert, az efféle mulatsá­gok legfőbb varázsa az inkognitó megőrzése mellett bátran és köl­csönösen folytatott bizalmasko­dásban rejlik. Azonban ez a varázs sokszor elveszett az akkoriban még kicsiny és családias Kaposvá­ron, hiszen a táncolók tartása, járá­sa hamarosan elárulta kilétüket. A bajon még az se nagyon segített, hogy az itt működő vándor színtár­sulat kölcsönadta a rendezőségnek a színészek jelmezeit, hiszen min­denki ismert mindenkit... A kaposvári kereskedők és ipa­rosok szintén megtették a magukét a báli szezonban. Az iparbálok, a tűzoltók vigalmai és a csizmadiák kedélyes mulatságai (amelyeket itt „lakozásoknak” neveztek) még a 20. században is tartottak, és soká­ig emlékezetesek maradtak. 1928 februárjában például Móra Ferenc író volt a kereskedők báljának meghívott irodalmi előadója Ka­posváron. Móra nem ekkor járt elő­ször a somogyi székváros kereske­dőinél, hiszen az 1920-as évek kö­zepén itt vásárolta meg unokájá­nak az első babacsörgőt... A bálok és a művészetek A magyar irodalom egyébként is meglehetősen szoros kapcsolatban állt a bálok divatjával. A bál szá­mos jeles műben játszik meghatá­rozó szerepet: elég, ha csupán Jó­kai vagy éppen Mikszáth regényei­re gondolunk (például egy Noszty nevű fiatalember esetére Tóth Ma­rival) . De Herczeg Ferenc is egy bá­li affér nyomán kezdte meg bevo­nulását a magyar irodalomba, ille­tőleg előbb még máshová. 1886 nyarán egy verseci vigalmon nézet- eltérése támadt két mulatozó kato­nával, s az összetűzés nyomán pár­bajra került sor a laktanyában. Siposs tiszthelyettes a majdani író­tól halálos hónaljvágást, a fiatal Herczeg pedig a bíróságtól fogház- büntetést kapott. A váci államfog­házban írta meg aztán Fenn és lenn címmel első regényét. Bizonyára az irodalom is hozzá­járult ahhoz, hogy a bálok egy ki­csit úgy élnek a köztudatban, mint a régi világ jelképei. Pedig a dualiz­mus kori somogyi bálozóktól mi sem állt távolabb, mint a maradi- ság. A kaposvári iparosok már 1884 januárjában felkérték az elektromossággal behatóan kísér­letező polgármestert, hogy villany­nyal világítsa meg táncvigalmukat. Azt a természettudományi elő­adást is bál követte, amelyet Spie­gel Jakab bogiári tanító tartott 1883 márciusában két új technikai be­rendezés: a telefon és a fonográf használatáról. És talán szintén ele-' ink gyakorlati érzékét bizonyítja, hogy a táncoktatást olykor más foglalkozások gyakorlásával is ösz- szekapcsolták. Az 1870-es években két ilyen „táncmester” is felajánlot­ta szolgálatait a kaposvári közön­ségnek. Egyikük, Reiner Éliás fény­képész volt, másikuk, Dobay Jenő pedig - talán a bálok során előfor­duló nézeteltérések következmé­nyeire gondolva - vívómester... Vidám testgyakorlás Ez a mozzanat már arra is utal, hogy a bálozás testgyakorlásnak, sportnak sem volt utolsó. 1875 ele­jén például két kiváló táncos 15 üveg pezsgőbe fogadott, hogy me­lyikük bírja tovább a csárdást a karádi bálon. Az 1880. évi farsangot viszont valódi „sportbállal” fejezték be a kaposváriak: a kiváló korcsolyázó hírében álló dr. Hódossy Lajos tör­vényszéki jegyző táncmulatságot rendezett a jégpályán. Az egykorú tudósítás szerint francia négyest táncoltak a síkos padlón, „minőre még rendezőség nem vikszeltetett ki egy parkettet sem”. Nemcsak táncos volt sok, hanem néző is, hi­szen mindenki eljött, aki hírét vet­te a rendkívüli eseménynek. Akik ott voltak, állították, hogy tényleg akadt elég látnivaló... Valószínűleg mindenki jól szórakozott, mert a korcsolyás mulatságot 1881 febru­árjában megismételték. Azt nem tudjuk, hogy ezután hányszor rendezték meg Kaposvá­ron a jeles (és jeges) produkciót, de néhány évtizedig még biztosan tartott a bálozás nagy korszaka. Az első vüágháborúval és Trianonnal azonban sok minden megválto­zott. Báloztak persze még ezután is, de mintha már hiányzott volna a lelkekből valami. Persze a 19. század végi Kapos­váron sem kolbászból fonták a ke­rítést, később mégis sokan gondol­tak nosztalgiával ezekre az időkre. Hiszen olyan vigalmakat tartottak, mint a kaposvári műkedvelő-társu­lat 1885. február 12-i bálja, amely­ről feljegyezték, hogy a táncterem bejáratát díszítő képet egy tehetsé­ges ifjú, bizonyos Rippl-Rónai Jó­zsef rajzolta... nagy zoltán Karinthy Ferenc 12 éve halott. Rohan az idő... Ha rá, a népsze­rű Cinire gondolunk, az örök bohém, az áradó humorú móka­mester jut csaknem mindig az eszünkbe. Pedig Karinthy Fe­renc jóval több volt ennél. Sú­lyos egyéniség, nemcsak fizikai­lag, hanem mint író, alkotó is... Berkes Erzsébet találó megfogal­mazása szerint „Karinthy Ferenc készen kapott egy nagyszerű, de épp ezért riadalmas örökséget.” És ennek az örökségnek bátor vállalá­sában, apja szellemi súlya alatt fel­építette saját életművét, melynek időtálló értékei ma is csillagként ra­gyognak. Nem hivalkodó, nem harsány ez az életmű, de egyszerű­ségében is sokatmondó. Az örökké nyitott, a mindenre figyelő Karin­Könyvespolc Karinthy Ferenc: Magyar történet thy Ferenc mágnesként vonzotta magához az élményeket, hogy azu­tán ezekkel az élményekkel ben­nünket, olvasókat is gazdagítson... Nyilvánvalóan ez is közreját­szott abban, hogy csaknem 30 év­vel ezelőtt egy mátraházi üdülőben Szabolcsi Miklós, a kiváló iroda­lomtörténész - ő is immár az égi mezőkön jár - arra biztatta Karin­thy Ferencet, írja meg a 20. századi baízaci magyar nagyregényt, „Ma­gyar történet” címmel. De hiszen már megírtam, ha nem is ezen a cí­men! - válaszolta az író. Viccesnek tűnhet az állítás - Ciniről van szó! - ám mégis véresen komoly. Ha egy­más mellé állítjuk Karinthy Ferenc gazdag prózai életművét, valóban előttünk áll egy nagy regény... Ma­gyar történet... Negyven év történe­te... 1940-től 1980-ig... A sokszor személyes, vallomá- sos hang, egyes szereplők újbóli és újbóli felbukkanása a novellákban és kisregényekben szintén segít ab­ban, hogy a „Magyar történet” szinte egységes vonulatként álljon előttünk... Az oly sok tragédiával terhes huszadik századi magyar történelem úgy ölel körül bennün­ket, akár a tenger... Akár az ár... A történet a „Régi Nyár”-ral in­dul, az 1940-es évek elején. Ebben a kiskocsmában gyűlnek össze a jó barátok, személyes ugratásokra, személyes beszélgetésekre. Közöt­tük volt Dénes, a tartalékos zászlós is. Azután hirtelen felgyorsulnak az események... Éjszaka riadóztatják Dénes századát is és megkezdődik a bácskai hadművelet, az újvidéki razzia... Félelmetes élességgel ele­venednek meg előttünk újra a „hi­deg napok”, a helyi civil kíméletlen harcot folytat­lakosság elleni kegyetlen nak egymással az élele­megtorlás... Dénes a le- mért, a fényért, a mele­tartóztatottak közül kivá- HpT. ■ gért... A mindennapok laszt egy hatal nőt, aki ^ J túléléséért... Karinthy Fe­egy elhagyott házban a renc jellegzetes típusok szeretője lesz. Ám a való- fen ,f|p. vl; sokaságát állítja elénk, ság túl kegyetlen ahhoz, utolérhetetlen plasztici­hogy az idill sokáig tart- hHIBKL M tással. A főhős ezúttal Be- son... Az események ha- regi József, a sármos tására összeroppant Dé- llttMílliAiiiiili;: aranyifjú, akinek ez a nes lelövi a nőt. Szörnyű kényszerű együttélés iga­tette élete végéig elkíséri... Tépelő- zi aranyidőt jelent. Élelmet, hódí- dését, vívódását Karinthy mesteri tást, szeretőket. És zsidó létére még lélekelemzéssel állítja elénk a kötet a nyilas razziát is sikerül túlélnie... „Harminchárom” című fejezeté- A kötet egy másik kisregénye, a ben. (Ennyi év telt el az újvidékivé- „Szégyen” a Rajk-per felpörgetett, rengzés óta a kötet lapjain.) vizionájis napjait boncolgatja. Az Az „Aranyidő” című kisregény egyik tudósító (talán maga az író!) már a nyilas uralom idején játszó- keserű kifakadása az eltelt több dik, Budapesten. A pincében kény- mint ötven év után is mellbe vágja szerűségből összezsúfolt emberek az olvasót: „Az a bajom, hogy ez egy szörnyű, szerencsétlen, elátko­zott ország, itt mindig a legjobbak kerülnek vágóhídra. A „Házszentelő” és folytatása, az „Udvari bolondok” már az 1970- es évek terméke. (E két, drámai sodrású kisregényből Fábri Zoltán 1983-ban „Gyertek el a névnapom­ra” címmel nagysikerű filmet ké­szített.) Péteri Luca újságíró, a tör­ténetek főhőse egy rejtélyes, gyil­kos lövés után nyomoz. Ám az ösz- szefonódott hatalmasságok meg­akadályozzák az ügy tisztázását... „Ő megengedhette magának időnként a lazább tempót is, mert zseni volt. Én nem tehetem...” Ka­rinthy Ferenc apjáról tett vallomása sokat elárul. A mindenre kiterjedő írói műgondot is, amelyből meg­születhetett a „Magyar történet” áradó gazdagsága... dr. sípos csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents