Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-07 / 5. szám
6. OLDAL SOMOGY I TÁJAK 2004. Január 7., Szerda Hírek VIRÁGBA BORUL A FALU. Az új év a felvirágzás jegyében telik majd Csornában. Bár a közterületek rendben tartására beadott pályázat elbírálására februárig még várni kell, az önkormányzat máris felmérte, mire költse a támogatást. A csaknem félmillió forintból virágot, facsemetét telepít majd a közterületre, mert fontos, hogy helybeli és vendég egyaránt szépnek lássa a falut. RENDEZIK AZ UTCAKÉPET. A területfejlesztési tanács 1,5 millió forintos támogatásából tavasszal kezdik meg a somogy- aszalói Kossuth utca zöldterületeinek rendezését. Tavaly a járdaépítéskor az önkormányzat több fát eltávolíttatott az út mentéről, s helyére sövényt telepítenek, virágot ültetnek. A falu képének javítására több fásítási pályázatot is beadtak, s a nyert támogatást önerővel kiegészítve újra fásítják a főút menti zöldsáv egyes szakaszait. FELKÉSZÜLTEK A TÉLRE. A büssüi önkormányzat mintegy hetvenezer forintot szán a téli hóeltakarításra és síkosságmentesítésre. Az intézmények környékét a közhasznú munkások tartják rendben, az önkormányzat útjait pedig - a tavalyihoz hasonlóan - egy betéti társaság. HETI SZEMÉTSZÁLLÍTÁS. Somogyjád képviselő-testületének a döntése értelmében január 1-jétől nem kéthetente, hanem hetente szállíttatják el a kommunális hulladékot. A költségeket az önkormányzat fizeti, évente erre mintegy hárommillió forintot költ. Az önkormányzat a környezetvédelmi program elkészítésére másfél millió forintot nyert. A tervet június 30-ig kell elkészíteni, s a kommunális hulladék elhelyezésén kívül szerepel benne egyebek között a település zöldterületeinek a bővítése is. PÉNZT KÖLTÖTTEK. Zimány képviselői az év végén elköltötték a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán nyert százezer forintot. Az ösz- szeget az önkormányzat ugyanennyivel megtoldotta, s a kultúr- ház hangtechnikai berendezéseit bővítették. A mikrofonok és ezeknek az állványa mellett a korábban nyert számítógépekhez most asztalt is vásároltak. KÁPOLNAFELÚJÍTÁS. Szén nában felújították az óvodát és a vele egybeépített kápolnát. A tavaly tavasszal elnyert vis major támogatás négy és fél millió forintjából sikerült kicserélni a tetőt, csatornáztak, és elvégezték az épület külső tatarozását is. PÉNZ A KERESZTEKRE. Cserénfa önkormányzata tavaly több sikeres pályázaton részt vett. Ezek közül az egyik legjelentősebb beruházás a harangláb és a közigazgatási területükön lévő kőkeresztek felújítása lesz. A 3,3 millió forintos támogatáshoz az önerő előteremtése okoz némi gondot. _________■ AZ OLD AL CIKKEIT ÍRTA: HORVÁTH ZSOLT, SZAKÁLY ANDREA ÉS SZARKA ÁGNES FOTÓ: KOVÁCS TIBOR _______ Ar anyhang és kitartás a siker záloga Decsi Anna és Felde Rebeka igazi csodagyerek. Énektanáruk már évekkel ezelőtt fölfedezte, hogy más a hangjuk, mint a kortársaiké. A két kislány azóta rendszeresen föllép a népdaléneklési versenyeken, s előadásukkal elbűvölték Somogyjád és a környező települések lakosait is.- Az ének mindkettőnknek természetes; nem is tudnánk megmondani, hogy mikor kezdtünk énekelni - mondta az ötödik osztályos Felde Rebeka. - Hétéves korunk óta ismerjük egymást, Anna és a mamám is Várdán lakik, ott találkoztunk először. A közös játékok révén összebarátkoztunk, s mikor Anna beiratkozott a jádi iskolába, osztálytársak lettünk. A zenét mindkettőjük családjában nagyon szeretik. Rebeka édesanyja és a nővére is énekelt, Anna anyukája korábban ének-zenét tanított, s az édesapja és a testvére is rendkívül muzikális. A két tehetséget Husi Gyula népzenész fedezte föl és vette szárnyai alá. Sikerük nyitja nem más, mint a rendszeres zenehallgatás és éneklés. A népdalok dallamát hallás után tanulják meg, csak a szöveget írják le; a repertoárjukban jelenleg mintegy félszáz dal van.- Együtt is fellépünk, meg külön is. Jól megértjük és kiegészítjük egymást, s nem irigykedünk az egyéni sikerek miatt - mondta Decsi Anna. - A szüléink és a tanárunk szerint jó, ha együtt énekelünk, mert az én hangom öblösebb, Rebekáé pedig csengőbb, és együtt nagyon szépen szól. Mindenféle népdalt szívesen előadunk, bár hozzám a szomorúbbak állnak közelebb, Rebeka pedig a lassúbb, hajlításokban gazdag szerelmes nótákat kedveli. Kivételes hangjuk - szüleik nagy örömére - szorgalommal és kitartással társul, ez meglátszik a tanulmányi eredményeiken is. Felnőve A két művészpalánta nemcsak a színpadon, hanem civilben is jól megérti egymást mindketten énekelni szeretnének A fellépésekre rendszerint a felvagy valamiképpen a zenével fog- készítő tanáruk kíséri el a lányokat lalkozni, s elképzelésüket a család- vagy pedig a szülők. Székesfehér- juk támogatja. váron tavaly részt vettek a Pesorvár Ferenc országos népdaléneklési versenyen, s előadásukat a zsűri kiemelt arany minősítéssel jutalmazta. A megmérettetés mezőnye nagyrészt idősebbekből állt, s a legtöbb versenyző úgy gondolta, hogy az utolsóként színpadra lépő kislányok már nem veszélyeztethetik elsőbbségüket. Tévedésükre az eredményhirdetéskor döbbentek rá...- A fellépésekben az a legizgalmasabb, hogy az értékelők és a vendégek között híres embereket is látni - mondta a két leány. - Székes- fehérváron ott volt Sebestyén Márta, akit nagyon szeretünk. A közeljövőben egy konferencián hamarosan találkozhatunk vele, ezt már nagyon várjuk. A falu és a környező települések rendezvényein, a kiállításmegnyitókon és konferenciákon is bemutatkozó lányokat a megye sok településén vendégül látták már. A közelgő tavasz is mozgalmasnak ígérkezik, hiszen már eddig is fölkérték őket számos fellépésre. ________■ Tú l drága az iskola fenntartása A települési önkormányzatoknál az iskola fenntartása - már ahol van - viszi el a költségvetés legnagyobb részét. Minél kevesebb gyereket íratnak be az első osztályba, annál inkább meggondolandó, hogy érdemes-e fenntartani az oktatási intézményt vagy inkább a gyerekek szállítását kell megoldani. Edde polgármestere, Megyeri János foggal-körömmel ragaszkodott az iskolához. Elmélete szerint addig lehet megtartani a fiatalokat a faluban, amíg van iskola. Tavaly azonban már csak egyetlen kisdiákot írattak be elsősnek a négyosztályos iskolába, így mégiscsak a bezárása mellett döntöttek. Hasonló gondokkal küzdöttek Somogyszilban is. Itt ugyan nem egyetlen új elsőst regisztráltak, de az iskola kihasználtsága olyan kicsi volt, hogy Sámoly Endre polgármester és a képviselő-testület fontolóra vette az intézmény bezárását. A szülők azonban másképp döntöttek: vállalva az összevonásokat, a megszorításokat, ragaszkodnak az iskolához. iskola bezárásának a gondolata. Itt előremenekülnek. A nagyközség a térségben vezető szerepet vállalt, s ennek elsősorban az iskola fejlesztése látja hasznát. Elveik szerint senki ne szenvedjen hátrányt azért, mert nem tud tanulni. A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt megteremtik a művelődés, a tanulás lehetőségét. Aki innen kikerül, az - kellő szorgalommal - szakmával, érettségivel és nyelvvizsgával kezdheti a Kadarkúton fel sem merült az nagybetűs életet. Munkába állt az új jegyző Mosdós Továbbra is önálló marad Mosdós. A kényszerű csatlakozás gondolata akkor merült fel, mikor tavaly februárban jegyző nélkül maradt a település. így hónapokig a nagyberki jegyző- ség segítségére szorultak. A falu azonban úgy érezte, egyedül is fenntarthatja magát. A megüresedett állásra kiírt pályázat végül is meghozta a várt eredményt. A tizenkét jelentkező közül végül Göndöcs Edinám esett a mosdósi képviselő-testület választása. Az új jegyző január 5-én kezdte meg a munkát az önkormányzatnál. Mint Gál József polgármestertől megtudtuk, a korábban Mernyén tevékenykedő jegyző nem ismeretlen a mos- dósiak számára, hiszen évekkel ezelőtt már dolgozott a településen. A polgármester gondoskodott arról is, hogy az új jegyző semmiben se szenvedjen hiányt: a korábbi pályázatokon nyert egyik számítógép a rendelkezésére áll. ■ Irodalomkedvelő kis csapat CSOMA Emlékezetes ez a karácsony a csornaiaknak: ünnepi műsorral lepte meg őket az egy éve alakult irodalmi kör. Széphalmi Pál, a kör vezetője tíz-tizenkét fiatalt toborzott, és a szorgalmas csapat részt vesz a falu minden ünnepségén. A versekből és prózai művekből álló összeállításaikat zenei aláfestéssel teszik még érdekesebbé. Ebben Szüts András alpolgármester is segít nekik: gitáron kíséri a fiatalokat. Az irodalmi kör tagjai minden héten pénteken és vasárnap összegyűlnek a könyvtárban, hogy közös kedvtelésüknek hódoljanak. Ha fellépésre készülnek, gyakoribbak a próbák. Most már a január 12-ére készülnek, akkor a Donnál elesett csornai katonákról emlékezik meg a falu lakossága. S bíznak benne, hogy egyre több lakos érdeklődését keltik föl az irodalom iránt, s ők is csatlakoznak a lelkes csapathoz. __________■ Fe lújították _______ ZSELICKISLAK Tö bb millió forintot költött beruházásra a zselickislaki önkormányzat. Pályázati támogatással és saját pénzeszközeinek ésszerű felhasználásával tavaly egyebek között felújíttatta az orvosi rendelőt, kijavították az utak hibáit, megtisztíttatta az árkokat, sőt bevezették az ivóvizet a sportpályára is. Bár vannak még meg nem valósult tervei, sikeres évet zárt. A lakosság is hozzájárult a község szépítéséhez: társadalmi munkában ültették el a facsemetéket, a bokrokat és virágokat. Az év legnagyobb vívmánya talán a teleház Idaíakitása volt. A számítógépek és egyéb informatikai rendszerek gazdája ifj. Her- ner Kálmán lett.- Három korszerű számítógépet sikerült beszerezni, összesen egymillió forintért az informatikai klubba. Nagy segítség, hogy a gyerekek egy évig ingyen igénybe vehetik az internetet is - mondta. - Mivel ez újdonságnak számít a kislakiaknak, az önkormányzat úgy döntött, hogy először csak „próbaidőre” lesz nyitva a teleház. Az időpontokat összehangoltuk az ugyancsak újonnan kialakított könyvtár nyitva tartásával, hogy mindkettő kínálatát igénybe vehessék a fiatalok. Mi szerdán és vasárnaa könyvtárt A könyvállomány bővítéséhez pénz kell ponként délelőtt tartunk nyitva. A régi könyvtárépület felújítása csaknem egymillió forintba került. De megérte, hiszen több mint húsz éve nélkülözték már a zselickislakiak a könyvtár nyújtotta szórakozást. Bár a kis szobában két-háromezer könyv is elférne, egyelőre csak néhány száz található a polcokon. Az önkormányzat közbenjárásának köszönhetően azonban hamarosan fiatalok és idősebbek is kedvükre válogathatnak színes könyvállományból. A könyvtár irányítását Bodrog Krisztián vállalta el, aki első éves a kaposvári tanképző könyvtár szakán. __________■