Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-02 / 1. szám
W IBI 2004. Január 2., Péntek KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Parkolóház a belvárosban A remények szerint egy-másfél év alatt fölépülhet egy korszerű és minden igényt kielégítő parkolóház a belváros szívében, a Teleki-tömbben. A pályázat kiírásáról a legutóbbi közgyűlésen szavaztak a képviselők. Ismeretes: a belváros átépítése miatt még zűrzavarosabbá vált a parkolási helyzet a belvárosban. A város gazdái azt a célt fogalmazták meg, hogy valóban csak azok az autósok parkoljanak a legbelső utcákon, a főtér környékén, akiknek ez elengedhetetlenül fontos, s akiknek csak rövidebb elintéznivalójuk van. Ezt szolgálja az is, hogy a belváros valamennyi utcáját fizetőpar- kolóssá tették ettől az évtől, Ugyanakkor azoknak, akik mindenképpen a belvárosi parkolási lehetőségeket szeretnék igénybe venni, a város mindenképpen próbál megfelelő lehetőséget biztosítani. A Telekitömbben épülő parkolóházban 250 autót lehet majd elhelyezni. A beruházásra több érdeklődő is van, a pályázatokat január 20-ig kell benyújtani. Várható, hogy a kaposváriak legkésőbb 2005 nyarán birtokba vehetik az új létesítményt___________ ___■ Dr ágább lesz az új év Januártól a megyeszékhelyen is növekednek a közüzemi és szolgáltatási díjak, valamint a helyi adók. A víz- és csatornadíjak ösz- szességében mintegy öt százalékkal emelkednek, ebből a lakosságnak kell a nagyobb terhet viselni, a, rá érvényes díjak ugyanis 8,1 százalékkal lesznek magasabbak az idén. A távhőszolgáltatás 3,46 százalékkal kerül többe. A tömegközlekedés díjait is jelentősen megemelik: egy buszjegy 110, a buszvezetőnél 155 forintba kerül. A kéményseprési díjak öt, a temetkezés díjai hét százalékkal lesznek drágábbak. A parkolásért hat százalékkal kell többet fizetni. A helyi adók közül az építményadót 258- ról 285-re emelték, kommunális adóként az eddigi 2140 forint helyett 3900 forintot kell fizetnünk évente. ■ Szárnyai alatt fél Európa Pilótatársat keres az uniós körútra FOTÓ, KOVÁCS TIBOR Szabados Zoltán minden évben beírja nevét a repülés történelemkönyvébe. Tavaly határainkon túl körberepülte Magyarországot, előtte pedig Bulgáriában járt. A több rekordot is tartó sárkányrepülő a nyáron az unióhoz csatlakozó országok meglátogatására készül a levegőben.- Az olimpiai láng útjához hasonlóan, amit a sportolók visznek a játékokra a részt vevő országokon át, járnám végig ezt az uniós túrát - mondta Szabados Zoltán.- Először Máltára repülünk, s onnan Albánián, Görögországon, Törökországon át Ciprusig. Aztán vissza hazánkba, majd Szlovákia, Cseh- és Lengyelország következik; északra Litvániáig utazunk. Végül az országok írásos üdvözletét elvisszük Brüsz- szelbe. Ez lenne az eddigi leghosszabb utam, összesen hétezer kilométer, s várhatóan két és fél, három hét alatt tenném meg.- A mediterrán vidékektől a Balti-tengerig milyen repülési viszonyokra számít?- Több időjárási fronton kell áthaladnunk fél Európa fölött. A gépet fölszereljük vakrepülésre alkalmas műszerekkel, így a zárt felhőréteg sem okoz akadályt. Műholdas navigációs eszközök és földi antennák is segítenek majd a tájékozódásban. A hegyek miatt néha 3000 méter fölé kell emelkedni, s ott már hideg van, de a gép kabinja fűtött, fázni nem fogunk.- Ezek szerint nem sárkánnyal vág neki...- Egy 270 kilogrammos, most kifejlesztett, ultrakönnyű gépet választottam. Viszonylag nagy sebességű, keveset fogyaszt, és akár ezer kilométert is megtesz leszállás nélkül.- Ki lesz a társa?- Még nem tudom. Olyan profi repülőt keresek, aki felelősséggel vállalja az utazás nehézségeit, ért az út szervezéséhez és a gép vezetéséhez is. Sok feladatunk lesz: be kell szerezni az engedélyeket, angolul kell folyamatosan rádiózni s figyelni az időjárást, emellett videó-felvételt is készítünk az útról. A repülőterek adataiból és forgalmából kell fölkészülni. A légi irányítás rádiócsatornáról rádiócsatornára ad tovább egymásnak. A fővárosok nemzetközi légikikötőiben szállunk le, s ha véletlenül hibáznánk, a légi utasforgalmat is veszélyeztetnénk, ezt szem előtt kell tartani.- Mennyibe kerül ez az út?- Tetemes összegbe. Az utazáshoz a pénz egy részét azoktól a szponzoraimtól kapom, akiknek a korábbi útjaim is köszönhetem. Ezenkívül uniós pályázatokat is benyújtok, és kérem a sportminisztérium segítségét is.- Honnan a kalandvágya?- Szinte minden évben jártam valamerre: sárkánnyal a sivatagban, magassági rekordot is megdöntöttem, átrepültem a La Manche-csatornát. Csaknem húsz éve, hogy megfertőzött a repülés Szenvedélye. CSOKONAI Gábor Apák a szülőszobában A biztonságos kórházi körülmények között is lehet otthonos és családközpontú a szülés fotó: láng Az első gondolat mindig az: vajon egészséges-e, s olyan-e, • amilyennek kilenc hónap alatt elképzeltük. Az apák többsége csak akkor nyugszik meg, ha végre a kezébe veheti. Igazi nyugalom azonban nincs az első gyermek születése után sem, mert jön a féltés, az aggódás, csak az okai változnak. S az évről évre csökkenő születésszám ellenére a kaposvári kórházban egyre többen vállalkoznak apás szülésre.- Apás szülésre Kaposváron a szülészeti-nőgyógyászati osztály rekonstrukciója, 1992 óta van lehetőség Kaposváron, s az utóbbi 11 évben megtízszereződött az igény, hogy az apa is jelen legyen a kicsi születésekor - mondta Prievara Ferenc osztályvezető főorvos. - A szülések csaknem 60 százalékánál jelen van az egyik családtag, leggyakrabban az apa, de néha a nagymama próbálja megkönnyíteni a kismama dolgát. A vajúdás és a szülőfájások fájdalomként megélése is könnyebb- a szakemberek szerint -, ha a legnehezebb percekben nincs egyedül a kismama. A tapasztalatok azt mutatják: a szülő nők is türelmesebbek ilyenkor, és szülésnél az apa jelenléte a család összetartozását is erősíti.- A családközpontú szülés nagyot fejlődött az utóbbi évtizedben, a terhesség alatti felkészítés és az újszülött édesanyjával való elhelyezése - a rooming in ellátás - ugyancsak az egyre otthonosabb körülmények teremtését célozza - mondta a főorvos. - Nem az otthon szülést kellene szorgalmazni, sokkal inkább a szülészeti osztályok minél kényelmesebb, otthonosabb fölszerelését célszerű segíteni. Fontos ugyanis, hogy ha baj van, a lehető leggyorsabban megkapják a segítséget. SZÜLETÉSEK KAPOSVÁRON 2000 2001 2002 2003- Az együtt szülés csodálatos dolog, főként ha a férj a vajúdás idején a kismamával foglalkozik. Próbálja könnyebbé tenni a legnehezebb perceket, s a segíteni akarás vezérli tetteit - vette át a szót Kiss Jánosné egészségügyi szakoktató, aki 38 éve dolgozik szülésznőként a kaposvári kórházban. - E csaknem négy évtized alatt az volt a legmeghatóbb, amikor az édesapa nem felejtette el megköszönni feleségének, hogy szült neki egy gyermeket. Olyan is volt, hogy a vállamon sírta ki magát az apa - mondta -, s akadt, aki rosszul lett, sőt olyan is, akinek a házasságára kedvezőtlenül hatott az együtt szülés élménye. Ez azonban a legritkábban fordul elő.- Minden családközpontúságra törekvés ellenére évente van egy-két olyan eset is, mikor az anya már a szülés előtt lemond a gyermekéről, s ezt a kicsit aztán örökbe adják - mondta Prievara Ferenc. - A szülészet elé nyolc éve kihelyezett inkubátorba eddig egyszer tettek újszülöttet. S ha a következő nyolc évben ismét csak egy kisbaba kerül oda, esetleg egy sem, akkor is megéri. márkuskata VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A felújított Kovács Sebestyén Gyula utcában a billegő aknafedlapokat mikor cserélik le vagy mikor javítják ki? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A bejelentést köszönjük. A helyszínen a kivitelezővel közösen megvizsgáljuk a fedlapokat, a hibák javítására felkérjük a kivitelezőt, s ő az időjá- rástól függően intézkedni fog. ■ Hírek HIVATALIREND-VÁLTOZÁS. Ma szünetel az ügyfélfogadás Kaposváron a polgármesteri hivatalban és az okmányirodában, január 10-én, szombaton 8 és 12 óra között azonban mindkét hivatalban várják az ügyfeleket, (mk) NÉVADÓ. Szeptembertől új épületbe költözött az egykori Baross Gábor kollégium. Mivel az intézmény ezt a nevet az utcáról kapta, ezért most a nevelőtestület, a szülők és a diákok is kezdeményezték a névváltozást. Az elnevezésről kikérték az érintettek, a városlakók véleményét is, és csaknem 200 javaslat érkezett a polgármesteri hivatalba. Ennek alapján az új intézmény neve Klebelsberg Középiskolai Kollégium lett. VÉKONY JÉG. Bár éjszakánként fagypont alá süllyed a hőmérséklet, napközben meglehetősen enyhe volt az idő az utóbbi napokban, így még várniuk kell a téli sportok szerelmeseinek. A Desedának csak a széle fagyott be, és ott is nagyon vékony, szinte csak hártyaszerű a jég, vagyis ve- szélyes rámenni. _________ ■ Hol lywood multiplex HÓHATÁR-A FÉLELEM FELPÖRGET* 83376 (f) 11:00, 13:00, 15:00, 17:00, 19:00, 21:00; BOLONDOS DALLAMOK 91182 (sz) 10:30,12:30, 14:30, 16:30, 18:30, 20:30; MAGASFESZÜLTSÉG* 80647 (0 17:15, 19:15, 21:15; NÉMÓ NYOMÁBAN 91176 (sz) 10:00, 12:00, 14:00, 16:00; MATRIX- FORRADALMAK** 91174 (sz) 11:15, 20:15; ART TEREM: A CSENDES AMERIKAI* 91119 (f) 18:00 *110726* Kérdezzen! Már nemcsak vonalas telefonszámon, hanem sms-számon, illetve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kaposvár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas telefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. A vonalas telefonon érkezett kérdéseket továbbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: vtimea@mailbox.hu