Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-17 / 14. szám

12. OLDAL SPORT 2004. Január 17., Szombat Teremlabdarúgás Megyei körkép Nem panaszkodhatnak a kispá­lyás teremlabdarúgás hívei, hi­szen ezen a hétvégén hét(!) tor­nát is rendeznek Somogybán, a paletta pedig igencsak széles; a 11 évesektől kezdve egészen az öregfiúkig mindenki pódiumra - pontosabban parkettre - lép. Szombaton a marcali városi sportcsarnokban és Somogy- váron a Szent László Általános Iskola tornatermében is a serdü­lők lesznek a főszereplők - előb­bi városban hat, utóbbi helyszí­nen pedig hét alakulat csatázik majd egymással Barcson a Dráva Völgye Középiskola sport- csarnokában pedig az V-VI. kor- csoportos megyei diákolimpiái döntőt bonyolítják le. A Dráva- parti kisvárosban ugyanakkor egy másik mérkőzéssorozatra is várják az érdeklődőket; a Deák Ferenc Általános Iskola torna- csarnokában rendezik meg im­már 19. alkalommal az Ezüst Ősz Kupa öregfiú (35 éven felü­liek) kispályás teremlabdarúgó- tornát. Somogysárdon az általá­nos iskola tornatermében a kis­pályára „szakosodott” alakula­tok - szám szerint nyolc együt­tes - lesznek érdekeltek, Fo­nyódra pedig nyolc csapatot (közte három élvonalbeli gár­dát) és ennek megfelelően telt házat várnak. Vasárnapra is marad egy tor­na; a nagyatádi városi sportcsar­nokban nyolc, 11 évesekből álló góliátos csapat csatázik majd egymással. _____________fenyő Él en a Bambi SOMOGYVÁRl BAJNOKSÁG A hetedik forduló eredményei: Bambi-Valentin Team 6-5; Baráti Barátok-Somogyvári Beások 7-0; Szuper Csapat-FC Botláb 4-1; Turbó Diesel-Szemérem Ajax 4-4; Bodrog-Vityai Medosz 2-1. A bajnokság állása: 1. Bambi 7 6 0 1 36 20 18 2. B. Barátok 7 6 0 1 40 27 18 3. Valentin Team 7 5 0 2 44 23 15 4. Bodrog' 7 4 1 2 28 18 13 5. Sz. Ajax 7 3 2 2 21 20 11 6. Turbó Diesel 7 3 1 3 30 28 10 7. Szuper Csapat 7 3 1 3 28 27 10 8. S. Beások 7 1 1 5 20 36 4 9. Vityai Medosz 7 1 0 6 23 32 3 10. FC Botláb 7 0 0 7 10 49 0 így folytatják SZERDA A nyolcadik forduló párosítása: Baráti Barátok-Szuper Csapat 17.30 órakor; Valenün Team-Bod- rog 18 órakor; Somogyvári Beások-FC Botláb 18.30 órakor; Turbó Diesel-Bambi 19 órakor; Vityai Medosz-Szemérem Ajax 19.30 órakor. A mérkőzéseket Somogyváron a Szent László Ál­talános Iskola tornatermében játsszák. _______ fenyő A somogyi sportolók közül Kuttor Csaba a legesélyesebb az olimpiai részvételre Olimpiai felkészülés Kaposvár ges résztvevőknek kettőzött erő- Debrecen színeiben szereplő vei kell készülniük az athéni sportolónak, akkor szétlövés Kuttor Csaba (Buda-Cash Te- megmérettetésre. döntené el, ki indulhat az ötkari­am Kaposvár) triatlonver- - Mennyit készül a versenyek- kás játékokon, senyző az olimpiai ranglistán re? - Kik lehetnek az ellenfelei a jelenleg a harminchatodik he- - Vasárnap kivételével minden- szétlövésen? lyen áll, ami azt jelenti, ha nap tréningezünk: hetente öt - Megmondom őszintén, sen- minden így marad, akkor kvó- úszó- (20 km) és hat futóedzésem kitől sem tartok. Ha mégis meg tát szerez az athéni olimpiá- ' (80-100 km) van - mondta Kuttor kellene neveznem valaki (ke) t, ra, de nem saját magának, ha- Csaba, a Buda-Cash Team Kapós- akkor az egykori klubtársamat, nem Magyarországnak. vár triatlonistája. A felkészülése- Ágoston Szabolcsot és Lipták Ta­met Károlyi Kázmér irányítja, sze- mást említeném. Kuttor Csaba egyike azon három rencsére eddig zökkenőmentesen - Mire volt elég a városi közgyű­sportolónak, áld az elmúlt évben tudtunk dolgozni, mert elkerül- léstől kapott pénz? is támogatást kapott az olimpiai tek a sérülések és a betegségek is. - Nagyon hálás vagyok Kapós- felkészülésre. 2001-ben még ki- - Milyen erőpróbákon vesz várnak, hogy támogatja az olim- lencen részesültek anyagi jutta- részt az olimpia előtt? piai felkészülésemet. A pénzt tásban, akkor több mint 1 millió - Az olimpiáig az összes nagy nem én kaptam, hanem az egye- forintot osztottak szét köztük; magyar versenyen el szeretnék sületem; ezt az összeget beépítet- 2002-ben azonban már csak öten indulni. Április közepén Valenci- ték a klub költségvetésébe és ez kaptak pénzt. 2003-ban Borhi ában lesz az Európa-bajnokság, fedezte az edzőtáborozásomat és Zsombornak (kajak-kenu, Kapós- ami kvalifikációs verseny is egy- a versenyeztetésemet, vári Délviép-Vízügyi SC ) és ben. Ezután mexikói Világ Kupa - A felkészülési időszakban ho­Kuttor Csabának (triatlon, Buda- viadalra utazok, majd májusban gyan tudja összeegyeztetni a spor- Cash Team Kaposvár) fejenként a világbajnokságon veszek részt, tolást a tanulással? 1 millió 800 ezer, míg Budai Ani- ami kétszeres szorzójú. - A Testnevelési Egyetemre já­rónak (cselgáncs, Kaposvári Ne- - Mennyi eséllyel pályázik a ki- rok, a szakedzőit végzem és ép- hézatlétikai SE-Budapesti Hon- jutásra? pen a közelmúltban sikerült az véd) 450 ezer forintot ítélt oda - Jelenleg a harminchatodik utolsó vizsgámat is letennem. Kaposvár város közgyűlése. A helyen állok az olimpiai ranglis- Nem panaszkodhatok, hiszen az 2004-es felkészülés támogatása tán, ami azt jelenti, ha egyik via- iskola minden segítséget megad, még nem tisztázott, hiszen a vá- dalon sem indulnék el, akkor is amire szükségem van, csak néha ros közgyűlése csak februári ülé- megszerezném a kvótát. Mivel sok kérelmet kell megírnom, sén dönt az idei költségvetésről, eddig csak egy kvalifikációt jelen- Ennek tükrében válik ismertté a tő helyezésünk van, így nem saját sportalap végleges összege, magamnak, hanem a Magyar- amely alapvetően meghatározza országnak harcolnám ki az indu- az athéni olimpiára való kijutásra lási jogot. Ha Lipták Tamás, aki még esélyesnek tartott sportolók az 53. helyen van, bekerül az első további támogatását. Az ötkari- ötvenbe, akkor én, mint legjobb kás játékok kezdési időpontja ro- magyar, biztosan ott leszek hamosan közeledik, így a lehetsé- Athénban. Ha ez nem sikerülne a Védettséget Kuttomak- Ha nem séryl meg, vagy nem következik be Csabánál egy hatal­mas formahanyatlás, akkor ő fogja képviselni hazánkat az athéni olimpián - Így Nemes Csaba a triatlon olimpiai keret szakmai igazga­tója. - A jövő héten lesz az elnökségi ülésünk, ahol azért fogunk lob­bizni, hogy a Buda-Cash Team Kaposvár sportolója védettséget él­vezzen a szétlövésen is. MOLNÁR GÁBOR EhterNet-Internet Férfi Kosárlabda Liga Casey Sanders bemutatkozik Kaposvár Az EnterNet-lntemet Férfi Ko­sárlabda Liga 14. fordulójá­ban a PVSK-Panthers ottho­nában folytatja szereplését a Kaposvári Kosárlabda Klub együttese. A találkozó ma 18 órakor kezdődik a Lauber De­zső Városi Sportcsarnokban. A szerdai 86-74 arányú sikerrel megvívott Magyar Kupa összecsa­pás után ismét a Mecsek-aljai vá­rosba utazik a kaposvári csapat. A bajnokságban azonban egészen más összecsapásra lehet számíta­ni, mint amilyen a kupameccs volt. A hazaiak szeretnének a leg­jobb nyolc közé kerülni, s ehhez már olyan bravúrok kellenének, mint például a kaposváriak legyő­zése. Amennyiben a két amerikai és Gambiroza mellé a hazaiak kö­zül is felzárkózik valaki, egy jobb teljesítménnyel kellemetlen ellen­féllé válhat a Panthers. A somogyiak a sikerrel megví­vott kupameccs után előbb videófelvételről elemezték a talál­kozó tanulságait, majd némileg könnyebb edzést tartottak. A próbajátékon részt vevő amerikai Casey Sanders is az új társakkal tartott és szorgalmasan ismerke­dett az új tudnivalókkal.- Jövetelem után azonnal lát­szott, hogy remek közösségbe kerülhetek - nyilatkozta az edzés után a floridai Tampából érkező center. - A magyar kosárlabdáról ugyan még meglehetősen kevés információval rendelkezem, ám amit szerdán láttam, abból ki­tűnt, hogy a mi csapatunk na­gyon szervezett és tudatos kosár­labdát játszik. A társak kemény védekezésből próbáltak gyors el­lentámadásokat vezetni, s nekem fekszik ez a stílus. Nem pihen­tem sokat, hiszen az év végi ün­nepek kivételével folyamatosan edzésben voltam. Az biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy bizonyítsam, érdemes lesz leigazolni engem. A klubvezetés közben elinté­zett minden formaságot, így Sanders pályára léphet a PVSK el­leni-összecsapáson. Adódik a kér­dés, hogy mi lesz a szintén cen­terként szereplő Vaidas Jurgilas sorsa. Nos, annyi bizonyos, hogy a litván kosaras ma még biztosan a kaposváriakat erősíti. A várható kezdőcsapatok: PVSK-Panthers: Chris Campbell (amerikai), Csirke Ferenc, Del- monte Madison (amerikai), Mla- den Gambiroza (szerb-monte- negrói), Horváth Zoltán. Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon Balázs, Varga Roland, Szőke Balázs, Filipovics Gordon, Sztojan Ivkovics (szerb-montenegrói). A találkozó játékvezetői: dr. Valovics István, Kiss László. KUN ZOLTÁN Keszthely Ford Autóház Fonyód Kupa Hárman az élvonalból Fonyód Az Arany Ászok teremlabdarú­gó-bajnokság pécsi nyitányá­nak 3 résztvevője ismét találko­zik egymással, ezúttal azonban Fonyódon. Ráadásul a Videoton FC révén újabb jó nevű NB 1-es alakulattal bővül a névsor. Már a kezdetekben is nagy sikert aratott Fonyódon a legendás sport­köri elnök, a Zákányt Kálmán em­lékére rendezett kispályás terem- I labdarúgó-torna. Tavaly aztán - j más néven - újra megrendezték | ezt a mérkőzés-sorozatot, amelyet j akkor a Siófok FC nyert meg hosz- szabbítás után a Nagyatád FC előtt. Az idei rendezvény viszont azt sej­teti, hogy nem csak múltja és jele­ne, hanem jövője is van ennek a tornának. Ma a Zákányi Kálmán Városi Sportcsarnokban fél tíztől pattog a labda egészen este hét órá­ig. A 30 perces derbiken az „A” j csoportban a Balaton FC, a NABI j Kaposvári Rákóczi FC, a Hévíz FC | és a házigazda Fonyódi Petőfi SE szerepel, a „B” csoportba pedig a Videoton FC-Fehérvárt, a Pécsi MFC-t, az FC Keszthelyt és a Na­gyatád FC-t sorolták. Mint emlékezetes, tavaly a Rá­kóczi csupán az utánpótlás-csapa­tát küldte el Fonyódra; az idén nem így lesz. Függetlenül attól, hogy a kaposváriak ezen a napon a Zete vendégei lesznek, az első csa­pat keretéből tíz labdarúgó szere­pel Fonyódon. Ráadásul a siófoki­akkal egy csoportban vannak, s a két csapat mindjárt az első mérkő­zésen szembekerül egymással, az­az a kaposváriak visszavághatnak a pécsi teremtornán elszenvedett vereségükért. A hírek szerint a töb­bi csapat is - természetesen a sé­rültjeik és betegeik kivételével - a legjobbjait vonultatja fel. jutási A program Fonyód-Héviz 9.30 órakor, Vi­deoton-Keszthely 10.10 órakor, Balaton FC-Rákóczi FC 10.50 órakor, Nagyatád FC-Pécs 11.30 órakor, Balaton FC-Hévíz 12.10 órakor, Nagyatád FC- Videoton 12.50 órakor, Fo- nyód-Rákóczi FC 13.30 óra­kor, Pécs-Keszthely 14.10 óra­kor, Rákóczi FC-Héviz 14.50 órakor, Videoton-Pécs 15.30 órakor, Fonyód-Balaton FC 16.10 órakor, Nagyatád FC- Keszthely 16.50 órakor; a 3. helyért 17.30 órakor, döntő 18.10 órakor. Labdarúgás Somogy Megyei Úszás Diákolimpia - döntő Lisszabon A portugál bajnok FC Portóhoz szerződött Sergio Conceicao, az olasz Lazio középpályása; a 29 éves válogatott játékossal né­hány nappal ezelőtt közös meg­egyezéssel szerződést bontott a római klub, így ingyen került vissza egykori klubjához. ■ A Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség megjelentette a somogyi labdarúgás 100 éves történetének írásos és képes gyűjteményét. £ kiadvány Rákóczi FC-val foglalkozó szöveges és totóanyagit Jutási Róbert Rákóczi Krónika című könyvéből vettük át, ám sajnálatos módon az ó neve kimaradt a szerzők sorából. Neki és mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a könyv megírásához, ezúttal mondunk köszönetét. Szilvási József a SLASZ elnöke Kaposvár Az első helyezettek kerültek a szé­kesfehérvári országos döntőkbe. A nem jelölt iskolák kaposváriak. A győztesek: 50 m fiú pillangó, III/A kcs.: Nagy Richárd (Széchenyi, Siófok), 50 m leány pül., III/A kcs.: Kovács Zsófia (Gárdonyi). 100 m fiú pill., IV/A kcs.: Kovács László (Gárdonyi). 100 m fiú pül., V-VI/A kcs.: Egly Dániel (Táncsics). 100 m leány pill., IV/A kcs.: Kiss Nóra (Kodály). 100 m le­ány pill., V-VI/A kcs.: Wirtz Melin­da (Munkácsy). 50 m fiú hát, I. kcs.: Tóth Ákos (Honvéd). 50 m fiú hát, II. kcs.: Kurdi Márk (Kinizsi). 50 m leány hát, I. kcs.: StierDoroty- tya (Gárdonyi). 50 m leány hát, II. kcs.: Sándor Nikolett (Toldi). 100 m fiú hát, III/A kcs.: Kálmán Kristóf (Bartók). 100 m fiú hát, III/B kcs.: Czene Ádám (Somogyi, Siófok). 100 m fiú hát, IV/A kcs.: Kovács László (Gárdonyi). 100 m fiú hát, IV/B kcs.: Krisztin Norbert (Beszé­des, Siófok). 100 m fiú hát, V-VI/A kcs.: linc Balázs (Kereskedelmi). 100 m fiú hát, V-VI/B kcs.: Szabó Gergő (Perczel, Siófok). 100 m le­ány hát, III/A kcs.: Kovács Zsófia (Gárdonyi). 100 m leány hát, III/B kcs.: Sárkány Réka (Gyakorló). 100 m leány hát, IV/A kcs.: Ferlindis Petra (Munkácsy). 100 m leány hát, IV/B kcs.: Czene Anna (Somogyi, Siófok). 100 m leány hát, V-VI/A kcs.: Horváth Petra (Munkácsy). 100 m leány hát, V-VI/B kcs.: Kar­dos Mónika (Katolikus). 50 m fiú mell, I. kcs.: Wertenbach Vince (Honvéd). 50 in fiú meü, II. kcs. Ledniczky Patrik (Berzsenyi). 50 m fiú meü, III/A kcs.: Kálmán Kristóf (Bartók). 50 m fiú mell, III/B kcs.: Gelencsér Samu (Lórántffy). 50 m leány meü, I. kcs.: Stier Dorottya (Gárdonyi). 50 m leány mell, II. kcs.: Sándor Nikolett (Toldi). 50 m leány mell, III/A kcs.: Kovács Szán­ja (Lórántffy). 50 m leány mell, III/B kcs.: Cserta Eszter (Vak Boty- tyán, Siófok). 100 m fiú meü, IV/A kcs.: Bekker Dávid (Gár­donyi). 100 m fiú mell, IV/B kcs.: Krisztin Nor­bert (Beszédes, Siófok). 100 m fiú mell, V-VI/A kcs.: Nagy Balázs (Tán­csics). 100 m fiú mell, V- VI/B kcs.: Gyerák Ferenc (Eötvös). 100 m leány mell, IV/A kcs.: Ferlindis Petra (Munkácsy). 100 m leány meü, IV/B kcs.: Salamon Esz­ter (Bartók). 100 m leány mell, V- VI/Á kcs.: Kiss Eszter (Munkácsy). 100 m leány meü, V-VI/B kcs.: Hor­váth Katalin (Eötvös). 50 m fiú gyors, I. kcs.: Tóth Ákos (Honvéd). 50 m fiú gyors, II. kcs.: Kárpáti Zol­tán (Gyakorló). 50 m leány gyors, I. kcs.: Hárs Barbara (Gyakorló). 50 m leány gyors, II. kcs.: Pataki Fanni (Honvéd). 100 m fiú gyors, III/A kcs.: Nagy Richárd (Széchenyi). 100 m fiú gyors, III/B kcs.: Juhász- Szelei Norbert (Honvéd). 100 m fiú gyors IV/A kcs.: Prjevam Péter (Toldi). 100 m fiú gyors, IV/B kcs.: Sárái Patrik (Berzsenyi). 100 m fiú gyors, V-VI/A kcs.: Gréczi Attila (Mun­kácsy). 100 m fiú gyors, V-VI/B kcs.: Tringer Ba­lázs (Rudnay, Siófok). 100 m leány gyors, III/A kcs.: Lelovics Nikolett (Gárdonyi). 100 m leány gyors, III/B kcs.: Cserta Eszter (Vak Boty- tyán, Siófok). 100 m leány gyors, IV/A kcs.: Kiss Nóm (Kodály). 100 m leány gyors, IV/B kcs.: Reguly Eszter (Vak Bottyán, Siófok). 100 m leány gyors, V-VI/A kcs.: Tóth Re­náta (Munkácsy). 100 m leány gyors, V-VI/B kcs.: Kardos Mónika (Katolikus). 200 m fiú vegyes, V­VI/A kcs.: Gréczi Attila (Mun­kácsy). 200 m leány vegyes, V-VI/A kcs.: Juhász Melinda (Kereskedel­mi). 4x50 m fiú gyorsváltó, II. kcs.: Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Kaposvár. 4x50 m fiú gyorsváltó, III/B kcs.: Vak Bottyán János Általá­nos Iskola, Siófok. 4x50 m fiú gyorsváltó IV/B kcs.: Berzsenyi. 4x50 m fiú gyorsváltó, V-VI/B kcs.: Táncsics Mihály Gimnázium. 4x50 m leány gyorsváltó, II. kcs.: Gárdo­nyi Géza Általános Iskola, Kapos­vár. 4x50 m leány gyorsváltó, III/B kcs.: Gárdonyi. 4x50 m leány gyors- váltó, IV/B kcs.: Bartók Béla Utcai Általános Iskola. 6x50 m fiú gyors­váltó, III/A kcs.: 6x50 m fiú gyors­váltó, IV/A kcs.: Gárdonyi. 6x50 m fiú gyorsváltó V-VI/A kcs.: Tán­csics. 6x50 m leány gyorsváltó, III/A kcs.: Gárdonyi. 6x50 m leány gyorsváltó, V-VI kcs.: Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár. KUN ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents