Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-03 / 2. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖR K É P 2004. Január 3., Szombat Hírek BEZÁR A SZEMÉTTELEP. A Dombóvári önkormányzat idei teendőit a városi szemétlerakó jelképes bezárásával kezdte meg. Ezután a településen keletkezett hulladékot már nem helyben tárolják és dolgozzák fel. A telepet a későbbiekben hulladékudvarként üzemeltetik tovább, (hzs) BALATONI HALTELEPÍTÉS. A Balatoni Halászati Rt 2003- ban 300 tonna átlagosan 25-30 dekagrammos élősúlyú, kétnya- ras pontyot telepített a Balatonba. A halászati ütemterv szerint jövőre hasonló mennyiségű, 2005-ben pedig már 350 tonna ponty telepítését tervezi a horgászturizmus fejlesztését képviselő cég. Emellett éves szinten egymillió előnevelt, 50 ezer egynyaras süllő, 250 ezer előnevelt csuka és 10 ezer kétnyaras com- pó telepítése valósul meg. (vt) SZÁNON AZ OVISOK. A mos dósi önkormányzat úgy tette tartalmassá a téli szünetet a falu óvodásainak, hogy felejthetetlen utazást szervezett a Mikulás nagykarácsonyi otthonába. A mintegy ötven apróság szülői kísérettel kelt útra, s a nap végén a gyerekek azzal tudattal térhettek nyugovóra, hogy a fehér sza- kállú valóban létezik. Az önkormányzat százhúszezer forintot szánt erre a kirándulásra, (sza) PÁLYÁZTAK A JÖVŐRE. A csornai önkormányzat 13 millió forint támogatást remél az unió Sapard-keretéből, amelyből a temetőhöz vezető utakat újítanák fel. A település jelenleg ezt tekinti legfontosabb feladatának, de sikeres elbírálás esetén jutna még az Ady utcában járdaépítésre is. A temető további rendezése során pedig új kapukat szerelnek fel. (hzs) SZÉPÜL AZ ISKOLA. A kadar kúti Jálics Ernő Szakképző Iskola a múlt évben több mint hatmillió forintot költött a tanvendéglő bővítésére, s kétmillió forint értékben mosogatógépet is vásárolt. Ezenkívül januárban készül el az iskola galériája, s az eredményes tanulás érdekében három új tantermet is kialakítottak. A teniszpálya köré, melybe eddig több mint hárommillió forintot fektetett az intézmény, már csak a kerítés hiányzik, s a füvesítéssel is megvárják a tavaszt, (sza) ANTENNA A TORNYON. A kiskorpádi mobiltelefon-tulajdonosok hosszú ideje panaszkodnak a rossz vételi lehetőségekre. Kérésükre az önkormányzat és a Westel megállapodtak egy adótorony telepítésében, amihez a területet a falu biztosította. December közepe óta a telefonok egy részével már nincs gond, s a képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy tavaszig a víztoronyra a Pannon GSM tele- pítse az antennáit, (hzs) m Éjjel főzik a zugpálinkát Néhány évi megtorpanás után ismét kezd felfutni a pálinkafőzés fotó; kovács tibor Megyei körkép Egyre többen gyűjtik év közben a gyümölcsöt, hogy azután a tél derekán pálinkát főzessenek belőle. A szeszt azonban a törvény betűje szerint csak meginni lehet. Még ajándékba sem adható senkinek. A hatvanas években egy ismerősöm otthon, házi készüléken főzte a pálinkát. A tűzre időnként gumidarabot dobott, hogy elnyomja a cefre szagát. Az utcában lakó vámos beszólt, hogy nem jelenti fel a zugfőzés miatt, csak a gumit ne dobálja a tűzre, mert irgalmatlanul büdös. Ma is előfordul a régi hagyományos kuktás főzés, ilyen szerkezetből mintegy húszat foglaltak le-a pénzügyőrök. Hajgató Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Parancsnokságának jövedéki osztályvezetője szerint a szag már messziről elárulja a zugfőzdét, bár inkább éjjel főzik a házi pálinkát.- Már a készülék birtoklásáért is bírságot szabunk ki, ez húszezer forinttól kétszázezerig terjedhet. Természetesen elkobozzuk a szerkezetet és a pálinkát is. A jövedéki bírság pedig szintén húszezernél kezdődik, de a felső határ a csillagos ég. Ha egy kocsmában ilyen pálinkát találunk, akkor nem csak a kocsmáros, de az eladó is komoly büntetésre számíthat. Bérfőzdékben - több mint harminc működik megyénkben - korlátlan mennyiség főzethető. A pálinka egyébként a gyümölcsből, vagy törkölyből, esetleg szőlőborból előállított alkoholos termék. Ez utóbbi a borpárlat. A szeszfőzdékből 55 fokosnál magasabb alkoholtartalmú ital nem kerülhet ki. Ha magasabb a főzet szeszfoka, desztillált vízzel kell hígítani.- A főzetőnek két dologról kell nyilatkoznia. Egyrészt arról, hogy miből akar főzetni, milyen gyümölcsből, másrészt, hogy nem tartalmaz az anyag cukrot vagy mézet. Ugyanis szigorúan tilos a szeszfokot ez utóbbiakkal feljavítani - mondta az osztályvezető. A pálinkafőzetés nem olcsó mulatság, literenként 650 és 800 forint között mozog az ára. A főzetők azonban így biztosan tudják, hogy aroma nélküli tiszta italhoz jutnak. Ballér István 14 éve főz pálinkát Osztopánban. Úgy látja, hogy a néhány évvel ezelőtti megtorpanás után újra kezd felfutni a pálinkafőzetés.- Az idén elég sok volt a vegyes gyümölcs és a körte. Az emberek többsége október és január között akarja kifőzetni a pálinkáját, de ezt nem lehet teljesíteni, így gyakorta kell 4-5 hónapot várniuk. Ballér István már az uniós csatlakozásra is gondol, hiszen az európai szabályoknak megfelelő új szeszfőzdét épített.- A mintegy hatmillió forintos beruházást saját erőből és hitelből hoztuk létre. Megfelel a nemzetközi szabályoknak, bár még így is van bennünk némi félsz a jövőt illetően. SZARKA ÁGNES Pálinka a termékraktárban A bérfőzött pálinkát eladni csak az alkoholtermék-adóraktáraknak lehet. A számla egy két évre szóló igazolvány, amely ezen belül mindaddig érvényes, amíg van olyan pálinka a raktárban, amelynek a szeszfoka megegyezik a dokumentumon szereplővel. Utak élénkítik a gazdaságot Balaton Az egyik kitörési pont a Balaton régióban a közlekedés fejlesztése lehet. Az új utak vonzóbbá teszik a térséget a munkahelyet teremtők számára, és lerövidítik a turisták útját. 2006-ra elkészülhet az M7-es autópálya 170 milliárd forintos beruházása. Ez a legnagyobb építkezés a régió történetében, s a gazdaságot gerjesztő szerepe is óriási lehet. Ennek köszönhetően nyilván a jelenleginél is jóval nagyobb forgalom bonyolódik le a Balaton somogyi partján; a sztráda az Adriai-tengertől Kijevig húzódó európai főközlekedési út szakaszaként működik majd. Megkezdődtek már a 71-es tehermentesítő főút előkészítő munkálatai is a Balaton keleti partja mellett, amely Balatonvilágost, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt kerüli meg. A 17 kilométer hosz- szú főút 15,5 milliárd forintba kerül. Később a leendő M8-as autópálya részévé válhat, amely Veszprémtől Dunaújvárosig vezet. Van terv arra is, hogy Balatonvilágostól kiindulva gyorsforgalmi út épül dél felé, s Tab mellett elhúzva a nyomvonal majd Pécsig ér. Számos somogyi háttértelepülés pályázik támogatásra azért, hogy a Balatonhoz vezető út megépítésével akár 30-40 kilométerrel közelebb kerülhessen a tóparthoz, kórházhoz. S kellene pénz arra is, hogy a nagy nyugati határ- állomások felől végre jól és gyorsan járható út épüljön a Balatonig. CZENE ATTILA Iskola a kultúrházból Felsömocsolád Alig 600 lelkes és nehéz anyagi helyzetben lévő település Felsőmo- csolád, de iskolája négy is van. Azaz egy intézmény az, csak a mintegy kilencven diák oktatása folyik négy különböző helyen. Mivel a fenntartás és fűtési szezon jelentős költségtöbbletet jelent, ezért korábban szó esett már egy korszerű, a kor követelményeinek megfelelő épület kialakításáról. Számos mutatós terv is született a majdani iskoláról, de az önkormányzat anyagi okok miatt nem vállalta a százmillió forintos beruházást.- A kultúrház rendbetétele a fenti összeg feléből is megoldható és abban végre egy helyen folyhatna az oktatás - mondta Csernyák Lajos polgármester. - A szükséges munkák még 1999-ben elkezdődtek, s csak az elmúlt két év során mintegy 25 millió forintot fordítottunk az épületre. A tetőtérben lévő nyolc tanteremből eddig kettő készült el, a későbbiekben a fűtésrendszer korszerűsítésére áldozunk. A Koppány-Völgyi Társulás tagjaként már a településen is van vezetékes gáz, így a kultúrház vegyes tüzelésű kazánját energiatakarékosabbra cserélik. Fűtéskorszerűsítésre a területfejlesztési tanács mintegy tízmillió forintot biztosított, s a maradék ötöt az önkormányzat teremti elő. A jó idő beálltával munkához látnak, s kis lépésekben valósítják meg a korszerűsítést, horváth zsolt Értékmentő kiskönyvtárak (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgató szerint ez azért fontos, mert a legtöbb faluból már eltűnt az iskola és bezárták a művelődési házat, így a könyvtár maradt az utolsó közösségi színtér és a kultúra egyetlen forrása. Az, húg) mennyi, és milyen könyvvel rendelkeznek a falusi tékák már nagyon sokszínű. Van olyan település, ahol egy nagyobb szekrény elég a könyveknek és van más példa is: Libickozmán, ahol alig ötvenen laknak például 1500 kötetes a könyvtár. Az persze más kérdés, hogy mennyire elavult az állomány. A Könyvtári Intézet által készített országos felmérésből az derült ki, hogy a nyolcvanas évek végén volt utoljára nagyobb beszerzésre lehetőség a falvakban. Ezekben az intézményekben manapság évente átlagosan 32 ezer forintot költöttek kiadványra; napilapokra pedig egy fillér sem jut. Gigében sem tudnak újságot olvasni a könyvtárhasználók, arra ugyanis nem futja a keretből. Csontos Jánosáé negyven éve könyvtárosa a kistelepülésnek és a könyvgyűjteményre nagyon is büszke lehet. Ötezer kötet közül válogathatnak az olvasók. Ahogy itt, úgy a legtöbb faluban is legfeljebb két napon tudnak kölcsönözni az ott élők. Van, ahol a miséhez, van, ahol a nyugdíjasklub foglalkozásaihoz igazítják a nyitva tartást. Andocson mindennap nyitva van a könyvtár. Ott ugyanis az iskolai könyvtár a községi is. Hoppár Sándomé könyvtáros elmondta: hatezer könyvük van és több folyóirat is jár a tékának, elsősorban persze olyanok, amik az iskolai oktatáshoz is fontosak. A könyvtár a megyelkönyvtár segítségével egy pályázaton nemrég számítógépet is nyert. Már meg is kezdték a könyvek katalogizálását, és nemsokára már a teljes állományról elkészül a számítógépes nyilvántartás, ami a kölcsönzésben is segítség lesz. Az informatikai fejlődés a könyvtárakat is segít vonzóbbá tenni. Bekapcsolásuk a világhálóba azt jelenti, hogy a könyvtár egy-egy falu életében információs központként működhet. Zselickislakon például nyolc év után az év végén nyitották meg újra a tékát, amely a teleház is egyben. Dimák Béla, Zselickislak polgármestere elmondta: három számítógépet nyertek pályázaton és egymillió forintot költöttek az épület s a könyvtár felújítására. Azért döntöttek úgy, hogy ismét megnyitják a tékát, mert igény volt rá, az pedig az utolsó napjaiban kiderült: a fiatalok is magukénak érzik a falu legújabb intézményét. FÁBOS ERIKA Magángyűjtemények A megye legrégebbi könyvgyűjteménye a csurgói gimnáziumban található, a legelső nyilvános könyvtár pedig a megyei, amely a Somogy vármegyei könyvtár jogutódja. Ennek alapításához 1825-ben Festetics László ezer ezüstöt ajánlott fel. Magánkönyvtár alapításához kulturális megállapodást kell kötni a helyi önkormányzattal és biztosítania kell a hozzáférhetőséget. A megyében most is működik így néhány egyesületi és felekezeti könyvtár. Könyvtárak Könyvtári Könyvekre fordított száma dolgozók összeg Baranya 226 , 145 55 945 Ft Somogy 239 160 89 661 Ft Tolna 104 87 48 684 Ft Zala 232 157 80 561 Ft