Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-10 / 8. szám
2004. Január 10., Szombat SPORT 11. OLDAL _______Arany Ászok Terembajnokság_______ Eg ymás ellen a somogyiak PÉCS Szeretne egyről a kettőre jutni A szokásos koreográfia: pontos támadásbefejezés, majd jöhet a Pampuch-féle örömtánc Vasárnap megkezdődik az Arany Ászok Nemzeti terembajnokság idei küzdelemsorozata. A negyedik alkalommal rendezendő téli futballgála selejtezőinek első helyszíne Pécs lesz, ahol a házigazda PMFC mellett az első osztály listavezetője, a Balaton FC, valamint a második vonalbeli BKV Előre és a NABI- Kaposvári Rákóczi FC küzd a döntőbe jutást jelentő első helyért. Az idei tornán a tizenkét NB I-es csapat mellett kilenc meghívott NB I/B-s együttes vesz részt. A Lauber Dezső sportcsarnok első alkalommal ad otthon ennek a rangos tornának. A mezőny erősnek ígérkezik, hisz a korábbi tomagyőztes siófokiak mellett mint emlékezetes, a Rákóczi is volt csoportelső ebben a küzdelemsorozatban. A vasárnap 15 órakor kezdődő futballgálát - melyet mintegy két és fél ezren tekinthetnek meg - műfüves, palánkos játéktéren, 5x2 méteres kapukra játsz- szák, 5+1 fős csapatosai. A játékidő 2x12 perc. A valóban gálának tekinthető eseményt kiegészítő programok színesítik. A Tippmix jóvoltából lesz közönségjáték, zene, tánc és a belépővel járó vásárlási kedvezmény is. A két somogyi résztvevő egy hete készült a baranyai megméretésre. Három, sérüléssel és betegséggel bajlódó labdarúgón kívül a Balaton FC valamennyi játékosa ott lesz a terembajnokság pécsi selejtezőjén. Csemyánszki Norbert, Hegedűs Gyula és Csordás Csaba nem tarthat a csapattal. A siófokiak szeretnének hagyományaikhoz méltó módon szerepelni; emlékezetes, két évvel ezelőtt, még másodosztályúként megnyerték az országos terembajnokságot. Érdekesség: már akkor is hatmillió forintot ért az elsőség, s most is ugyanennyit kaphat a kupagyőztes. Ettől persze még „ráhajtanak” a téli bajnoki címre a Csertői-fiúk (kötelezi őket a jó szereplésre az őszi nagypályás elsőségük is), akik a debreceni döntőbe akkor A selejtező programja 1. forduló: BKV Elöre-Balaton FC 15 ó, Pécsi MFC-NABI Kaposvári Rákóczi FC 15.30 óra, 2. forduló: Balaton FC-Pécsi MFC 16 óra, NABI Kaposvári Rákóczi FC-BKV Előre 16.30 óra, 3. forduló: Pécsi MFC- BKV Előre 17 óra, Balaton FC- NABI Kaposvári Rákóczi FC 17.30 óra. juthatnak el, ha megnyerik a pécsi selejtezőcsoportot. Akad egyébként néhány „teremspecialista” a Balaton FC-ben, legfőképpen a korábban kispályás csapatban is megfordult Vörös Péter, azután Potemkin Károly, Sitku Illés, Usvat Dániel. A siófoki gárda a jövő hét végén újabb teremtornán szerepel, mégpedig Fonyódon, többek közt az NB I-es Videoton és Pécs társaságában; azért fogadták el a meghívást, mert ők a kupa védői. S egy újabb meghívás: Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke fogadást ad a jövő hónapban a bajnokság őszi idényében igen csak vitézkedő Balaton FC tiszteletére; ezt az alkalmat összekötik egy Rákóczi-Balaton edzőmecs- csel is. A jövő héten lejátssza első szabadtéri mérkőzését is a siófoki együttes; kedden este fél hatkor a Vasas ellen, a Láng Vasas fővárosi műfüves pályáján. Tulajdonképpen nem is hétfőn kezdték meg játékosaink a felkészülést,. hanem sokkal korábban. Mint telente általában, a mostani holt szezonban is számos terembajnokság zajlott, és labdarúgóink többsége játszott ezeken. Látszik is ez a mozgásukon, így többen felkészülten várhatják a vasárnapi tornát - kezdte mondandóját Prukner László edző, aki e héten naponta kétszer tartott foglalkozást. A Táncsics gimnázium és az Mezőgazdasági Egyetem tornacsarnokában felváltva készültek a pécsi helytállásra. A kaposváriak tavaly nem vettek részt e sorozatban, két éve viszont Egerszegen megnyerték a csoportküzdelmet, s természetesen e rangos mezőnyben is szeretnének minél eredményesebben szerepelni. Bár a keretben Kovácsevics Róbert kivételével mindenki rajtra kész állapotban van, a szakvezető úgy tervezi, hogy két kapust és tizenhat mezőnyjátékost visz magával. Miután egy-két apróbb sérülés azért akad, az utazóit csak ma jelöli ki.- Nem mi vagyunk az esélyesek, de éppen az esélytelenség kölcsönözhet olyan nyugalmat, amely- lyel meg kell próbálnunk élni. Úgy érzem, hogy csapatunkban megfelelően edzett játékosok lépnek műfűre, és akár meglepetést is szerezhetünk - jegyezte meg a szakvezető, aki - bár véglegesen nem döntött - sejtette, hogy két sorral és cserékkel utaznak. A kezdő csapatát ugyan még nem jelölte ki, de várhatóan a mezőnyben a Balassa, Máté, Mező, Tóth Balázs, Oláh ötösnek szavaz majd bizalmat, a második sorban pedig Tinta, Nagypál, Andruskó, Horváth Zoltán, Jovánczai és Bank játéka kerülhet előtérbe. jutaswónai Bár már elmúlt 28 éves, mégis „csak” egy bajnoki aranyérme van. A nyíregyházi Pampuch Csaba tavaly nyáron - a Kecskemét helyett - azért választotta a hétszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes Kométa- Kaposvárt, hogy újra aranycsapat tagja lehessen.- Amikor nyáron Nyíregyházáról a somogyi megyeszékhelyre került, azt mondta: azért választotta Kaposvárt, mén végre szeretne egyről a kettőre jutni. Menni fog a dobg?- Úgy érzem, igen; ha nem üt be egy nagy sérüléshullám, akkor megfogjuk a Barcikát - mondta Pampuch Csaba - Persze, a bajnoki címhez az is kell, hogy a többi fontos meccset is hozzuk, ne betlizzünk.- A bajnoki alapszakaszban - amelyet a még visszalévő januári két forduló eredményeitől függetlenül már megnyertek - idegenben és hazai pályán is legyőzték a Vegyészt. A Kazincbarcika viszont a nemzetközi kupában alakított emlékezeteset, ahol nagy meglepetésre az Élcsapatok Európa Kupájának legutóbbi győztesét, a holland Apeldoomt búcsúztatta el- Más a hazai pontvadászat, és egészen más a nemzetközi porond. Utóbbiban - mivel nem ők a favoritok - nyugodtan, felszabadultan, az esélyesség súlya nélkül játszhatnak. A bajnokságban viszont pont fordított a helyzet; itt tekintélyes teher nehezedik a vállukra, hiszen ők a címvédők. Anélkül, hogy lebecsülném őket, úgy érzem, most nem harapnak annyira; nem olyan összefogottak, ütőképesek, mint tavaly, s nem is játszanak olyan magabiztosan. Egyszóval verhetők.- Úgy tünde, nem tartozik a kedvencei közé a bardkai gárda.- Néhányan - játékosok és vezetők egyaránt - már leírtak, mondván, leszálló ágban vagyok. Igaz, hogy elmúltam 28, de egyáltalán nem érzem, hogy ez így lenne, s ezt be is fogom bizonyítani.- Most már értem, miért hajtott annyira a Barcika elleni rangadókon, s miért tudott olyan látványosan örülni egy- egy pontnak.- Hatalmas bizonyítási vágy dolgozik bennem, ebben a csapatban pedig amúgy is öröm játszani.- Ezek szerint nyáron nem voltak különösebb problémái a beilleszkedéssel.- Nem tartozom a nehéz emberek közé. Amúgy is szinte mindenkit ismertem a csapatból; a bajnokságban rendszeresen találkoztunk egymással, a válogatottban pedig - legalábbis amíg tagja voltam a keretnek - nemcsak társak, hanem annál jóval több, barátok is voltunk.- Több olyan meccs is volt, amelyen olyan produkcióit nyújtott, hogy az alapján helye lenne a nemzeti együttesben.- Amikor 1998-ban bajnok lettem a Nyíregyházával, akkor kerültem be a válogatottba. Négy éven át, egészen a Csehországban rendezett Európa-bajnoki döntőig voltam tagja a keretnek. Az EB-fináléra azonban már más utazott helyettem...- Nincs hiányérzete?- Dehogynem... Akkor ugyanis az Európa-bajnokság jelentette számunkra a csúcsot, s nagyon nagy dolog volt, hogy sikerült kijutnunk. Azóta már lemondtam arról, hogy újra válogatott legyek. A jelek szerint nem férek bele a szövetségi kapitány elképzeléseibe.- A bajnokságban és a kupában viszont új csapatával kárpótolhatja magát, s gondolom, egy esetleges külföldi szerződésről sem tett le.- Jól érzem itt magam Kaposváron, senkivel semmi bajom. Persze, ha befutna egy kecsegtető ajánlat külföldről, azon azért elgondolkodnék. Hiszen közismert, milyen komoly anyagi gondokkal küszködnek a magyar klubok.- Ez lehet a legfőbb oka annak, hogy egyre kevesebb néző foglal helyet a lelátón?- A kosárlabdával és a labdarúgással ellentétben nincs megfelelően eladva a sportág, így aztán nincs is komoly reklámértéke. Pedig igenis lenne benne fantázia. A magyar röplabdát jól el lehet adni külföldön; Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és a távoli Japánban is szerepelnek magyarok, méghozzá nem is akárhogy. De sajnos nemcsak felnőtt szinten, hanem utánpótlás vonalon is komoly gondok vannak. Az igazi megoldást a gyökeres szemléletváltás jelenthetné.- Az „aranykezű” masszőr, Géllé József - aki nemes egyszerűséggel csak nyírségi titánként szólítja - többször is megfenyegette; csakis akkor mehet haza Nyíregyházára, ha onnan hoz jófajta szabolcsi almát.- Ezt Mészáros Péternek, Csíkos Gábornak és Geiger Andrásnak is megígértem, de még adós vagyok vele. Egyszer megpróbáltam ugyan tolcsvai borral kiváltani, de azt mondták, nehogy azt higgyem már, hogy ennyivel beérik. Majd tavasz- szal, a bajnoki döntő után - amikor már egyről a kettőre jutottam - bepÓtOlOm..._____________ FENYŐ GÁBOR Hírek RALI. A Liszi László, Rack György (Mitsubishi Pajero) páros is feladta műszaki hibák miatt a 26. Dakar-ralit, így az autósoknál a magyarok közül már csak a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontéra) kettős maradt versenyben. Liszi szervizkamionja nem érkezett meg időben, ezért a melegedő motorral és a tartalékkerekek nélkül nem tudott nekivágni a legutóbbi szakasznak. ÚSZÁS. A korábbi évekhez hasonlóan ifj. Schirilla György idén is átússza Vácnál a jeges Dunát. A kísérletre ma 14 órakor a Duna korzó előtti szakaszon kerül sor. A sportember célja a hagyományőrzés mellett - édesapja 1957-ben tempózta át először a téli folyót - az egészséges életmód népszerűsítése. TEKVONDÓ. A kvótával egyelőre nem rendelkező magyar tekvondó-válogatott hétfőn kezdi meg Dunavarsányban felkészülését a februárban, Bakuban sorra kerülő európai olimpiai kvalifikációs tornára. Az edzőtáborban 20 versenyző vesz részt, de közülük csak maximum négyen utazhatnak majd el Azerbajdzsánba. A biztos résztvevőnek számító négyszeres Európa-bajnok, vüág- bajnoki ezüstérmes Salim József egyelőre még otthonában, Los Angelesben tartózkodik, ám január végén ő is csatlakozik a sportág honi legjobbjaihoz. ÖKÖLVÍVÁS. Elképzelhető, hogy újra szorítóba lép a korábbi négyszeres nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok Evander Holyfield, aki tavaly október 5-én elszenvedett veresége óta a visz- szavonulást fontolgatja. Mérkőzésszervezője, Brian Young szerint a legendás öklöző várhatóan májusban vagy júniusban ismét ringbe száll egy memphisi gála keretében. A korábbi világbajnokot október 5-én James Toney győzte le technikai k.o.-val Las Vegasban. A mérkőzésen Toney végig nagy fölényben volt, s végül a 41 éves Holyfield edzője, Don Turner a 9. menetben arra kérte a bírót, hogy szüntesse be az egyoldalú csatát. LABDARÚGÁS. ír labdarúgóval erősödik a nyártól a Manchester United kerete, mert az elitklub előszerződést kötött a jelenleg még a Celtic Glasgowban szereplő Liam Millerrel. A 22 éves középpályás 1998-ban került a patinás skót klubhoz, s az elmúlt időszakban már ez egyik kulcsember volt, a bajnokságban tizennyolc találkozón három, míg a Bajnokok Ligájában hat mérkőzésén két gólt szerzett. Szerződése a nyáron jár le, s a Celtic mindenáron - jelentős fizetésemelést is ígérve - meg akarta tartani, de ez nem sikerült. ■ Az álomcsapat Pampuch Csaba álomcsapatát az egykori bajnok nyíregyházi együttesből és a jelenlegi kaposvári alakulatból „gyúrná” össze. A feladó a mindkét városban megfordult kubai Jose Alvarez Cutino lenne, az ütőposztokat honfitársa, Ernesto Rutin Martinez és a jelenleg Spanyolországban légióskodó Veres Péter kapná, a két center Pásztor Attila és Gelencsér Balázs lenne, a liberó posztja pedig az egyik legnagyobb cimborát, Geiger Andrást illetné. Pampuch Csabát korábban többször is megpróbálták Nyíregyházáról elcsábítani Kaposvárra. Először 18 évesen a Nyíregyházán rendezett junior elöntőn hívta a kaposvári csapat mestere, Demeter György, majd négy évvel később, a bajnoki cím megszerzése után is keresték. Tavaly nyáron viszont igent mondott a kaposvári vezetőknek. Pampucli Csaba 1975. augusztus 28-án született Nyíregyházán. 18 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni a röplabdával, egy évvel később pedig tagja lett a felnőttcsapatnak. 1998 és 2002 között 16 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Labdarúgó NB Ili, Dráva-csoport Szekeres Tibor lett a Marcali VFC edzője Marcali A marcaliak ugyan soha nem estek ki a bajnokságból, de az őszi szezont az amatőr liga döntése után ismét egy osztállyal lejjebb, ezúttal az NB III Dráva-csoportjá- val kezdte az együttes. A Marcali Városi FC tizenöt mérkőzésen két győzelem és két döntetlen mellett három vereséget szenvedett, és a második helyen zárta a szezont. Már az év végi értékelésnél érezni lehetett, hogy a vezetőség nem minden tagja elégedett ezzel az eredménnyel. Elsősorban azt vetették Menczeles Iván edző szemére, hogy NB I/B-s labdarúgókkal ért el második helyezést az NB III-ban. Ezek után aligha okozott meglepetést, hogy a tavaszi szezon előtt ismét változások történtek a marcali fociban. December 30-án Menczeles Iván féléves szerződést kötött az NB I/B-s Hévíz együttesével, ahol Pusztai László szakmai igazgató mellett a vezetőedzői feladatokat látja el. Január hetedikén vezetőségi ülést tartott a Marcali Városi FC, és a hat jelölt közül a Zalaegerszegi TE egykori labdarúgóját, Szekeres Tibort bízta meg az edzői feladatok ellátásával. A Somogyvár és az Öreglak csapatánál a megyei első osztályban bizonyító edző fél plusz egy éves szerződést kötött az egyesülettel.- Az biztos, hogy január 20-án kezdjük a munkát - mondta Szekeres Tibor. - A játékosainkkal még tárgyalunk, mivel a szerződéseket nyáron kötötte az egyesület, így csak közös megegyezés esetén távozhatnak a labdarúgók. Annak függvényében igazolunk játékosokat, hogy hányán távoznak Marcaliból. samu László A dicsőbb múltban még Menczeles Iván irányította a marcali labdarúgók felkészülését FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Labdarúgás Madrid Spanyol lapértesülés szerint a Reál Madrid megbünteti kétszeres világbajnok brazil labdarúgóját, Ronaldót, aki a napokban engedély nélkül Londonban járt. Az El Mundo nem írt a pénzbírság mértékéről. Ronaldo mellett a Reál többi világsztárja - Zinedine Zidane, Roberto Carlos, Luis Figo, Raúl, Dávid Beckham - is felmentést kapott a másodosztályú Eibar elleni szerdai Spanyol Kupa- nyolcaddöntő (1-1) alól. A brazil csatárfenomén azonban a klubszabállyal ellentétben nem tájékoztatta a vezetőket arról, hogy elhagyja Madridot, s az angol fővárosba utazik reklámfilmforgatásra. Ráadásul el is késett a következő - már mindenkinek kötelező - edzésről, mert visszafelé köd miatt Madrid helyett csak Santanderben tudott leszállni a repülője.__________________■