Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-09 / 7. szám

4. OLDAL MEGY E I K Ö R K É P 2004. Január 9., Péntek __________Hírek_________ KAR ÁDI EGYESÜLET. Hu szonhat taggal megalakult a Karádért-Somogyért Egyesület. Elsődleges célként a község szé­pítését, a hagyományok ápolá­sát és a településen működő ci­vil szervezetek együttműködé­sét fogalmazták meg a falu fej­lesztése érdekében. A tagság el­nöknek Lisziák Jánosnét, titkár­nak pedig Fábri Jánosnét válasz­totta meg. (kj) FELÚJÍTJÁK AZ ÖLTÖZŐT. A fűtéshálózat korszerűsitésével, valamint öltözőfal kialakításával folytatja a sántosi önkormányzat a sportöltöző felújítását. A mint­egy 1,2 millió forint összköltségű munkák elvégzéséhez a Mobili­tás pályázatán 648 ezret nyert a település, s a többit önerőből fe­dezik. A beltéri munkálatokat már elkezdték, hogy a futball­csapat és a konditerem látogatói minél hamarabb újra birtokba vehessék a létesítményt, (hzs) ÉGETT A HÁZ TETEJE. Nagy szakácsiba riasztották tegnap a megye tűzoltóit, a faluban egy 9x10 méteres lakóház födém- és tetőszerkezete égett. A tüzet fel­tehetően a kéménybe épített ge­renda okozta. A marcali tűzol­tók három gyermeket mentettek ki az épületből. Nagyatádon egy faszerkezetű tároló égett, a tető és a melléképületben levő anya­gok kaptak lángra. A tűz okát még vizsgálják, (je) GROTESZK AZ EG' .TEMEN. Irónia, groteszk, szatíra címmel látható kiállítás Kaposváron a Csokonai Galériában. A Kapos­vári Egyetem és a Képírás Művé­szeti Alapítvány hagyományos rendezvénye iránt az idén is nagy volt az érdeklődés: Ma­gyarországról és a határon túlról 41 alkotó küldte be műveit. A képek ugyan aprók, ám a ben­nük tükröződő fantáziavilág an­nál színesebb. A groteszk témá­ja tág teret adott ezúttal is a mű­vészi alkotókedvnek, csakúgy, mint a technikák változatossá­gának. A tárlat zárórendezvénye január 23-án lesz, (je) _______■ Ör ökségünk a jövőnk alapja Gyenesei István: Ha erős egy régió, akkor a megyék is erősek benne II. Ulászló király 1498. vízkeresztjén a vármegyék közül el­sőként Somogynak adományozott címer- és pecséthasznála­ti jogot. Az évfordulón megyenapi ünnepségsorozat zajlik, miközben egyre többen teszik fel a kérdést: mi lesz a megyé­vel? Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke szerint a gazdag múltjából építkező Somogy a térképen marad a régi­óban és az Európai Unióba lépést követően is.- Mi a megyenapi ünnepségsoro­zat üzenete a somogyi polgárok számára?- „Somogyi tüke” fogalom az, aki itt született, itt dolgozik és itt | arathatja le munkája gyümölcsét. j Az 506 évvel ezelőtti címerado­mányozás üzenete a jövőnek, hogy vannak gyökereink. Ezzel és ebből meríthetünk erőt. Nem véletlenül választottuk ez évi mottóul, hogy Örökségünk a jö­vőnk alapja. Értékeinkből lehet és kell a jövőnket megalapoz­nunk. Erről szól a Somogy kin­cseiről készült film is, amelyet a nyitóünnepségen mutattunk be. Nem szabad hinni azoknak a po­litikusoknak, akik azt gondolják, hogy a nap velük kél és velük nyugszik. A megye sosem élt önálló életet, természetes szövet­sége a településeknek. Hiszem és vallom, hogy ez az együvé tarto­zás nem gazdasági, hanem kultu­rális gyökerű. Somogy nem csu­pán megye, hanem régió; lelki ré­giója azoknak az embereknek, akik hallották már a zselici dom­bok vadjainak hangját, látták a balatoni naplementét, a kanyargó Dráva vizét, a lankás dombokat. A világban mostanság elemi erő­vel tör fel az identitás gondolata. Az emberek védett kikötőt keres­nek. Helyet, ahol meghúzódhat­nak, együtt azokkal, akikkel azo­nosulhatnak. Somogy önkor­mányzata - az országban egye­| dülálló mértékben és formában - településpárti. Felelősségünk az, hogy fontos döntéseink miként tudnak támaszt adni az arra szo­rulóknak, miként tudunk 245 te­lepülésünknek segíteni. Másoktól eltérően számunkra nem az a kérdés, hol akarunk segíteni, ha­nem, hogy hol van szükség a se­gítségünkre.- A gyakorlat azt mutatja, hogy mindenhol elkél a segítség. Gaz­dasági mutatói az elmaradottabb térségek közé sorolják Somogyot. Milyen területeken lehetnek a ki­törési pontok? Gazdasági hátrányunk örökölt. Viszont itt még megvan­nak az élhetőbb élet és környezet feltételei. Az uniós felzárkóztatás során úgy léphetünk előre, hogy közben megőrizzük azokat az ér­tékeket, amelyeket mások csak iri­gyelhetnek. Amúgy a megye fejlő­dését, közös munkánk eredmé­nyét jól tükrözi az egy lakosra jutó beruházási ráfordítások alakulása, amely 1997-ben 68 ezer forint volt, tavaly pedig már meghaladta a 200 Gyenesei István fotó: török anett ezer forintot. Vagyis öt-hat év alatt megháromszorozódott. Ez a növe­kedési ütem a duplája az országos átlagnak, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy bőségesen van még mit tennünk.- Előfordulhat, hogy a közigaz­gatás átszervezése más mederbe te­reli ezt a felzárkóztatást is. Sokan a megye közjogi funkciójának meg­szüntetése mellett, mások ellene ér­velnek. Mi lenne az üdvözítő meg­oldás?- A közigazgatás „boszorkány- konyhájában” ma túl sokan tüs­ténkednek. Nem az az érdekes, hogy mi motiválja a döntéshozó­kat, hanem a végeredmény számít. Szeretném, ha a változás nemcsak értünk, hanem velünk együtt tör­ténne, mert közös sorsunk So­mogy. Sokan még mindig képtele­nek elfogadni, hogy a régió nem méret vagy mértékegység, hanem megnövekedett funkció, hatáskör és lehetőség. Nekünk is érdekünk az erős dél-dunántúli fejlesztési ré­gió. Ezért a régió megteremtésé­nek csatáját nem a megyék ellen kell megvívni, hanem velük együtt, a közös cél érdekében. Ha erős egy régió, akkor a megyék is erősek benne. Csak olyan szerve­zed egységet szabad létrehozni, le­gyen az kistérség, megye vagy ré­gió, amelynek a működtetéséhez biztosított a forrás is.- Hogyan működhet eredmé­nyesen, egymás mellett megye és régió?- A megoldás nem önkor­mányzati, hanem társulásos ré­gió, amelyben egy delegálással felálló testület hozza a döntése­ket, s nem a kívülállók. Sok és rossz tapasztalataink vannak a fe­lülről jövő világmegváltásokkal kapcsolatban. Túl kevés az ered­ményük és túl sok az áldozatuk. Tehát a régió vagy megye felve­tésre a válaszom: fejlesztési régió és önkormányzati megye! Eled­dig a megyei önkormányzatokat nem hozták igazán helyzetbe, ezért nem lehet megmondani, hogy mire képesek igazán. A so­mogyi példa mutatja, hogy na­gyon sokra.- Kik lehetnek az uniós csatla­kozás somogyi nyertesei?- Ahol vannak értékek, van mobilizálható tudás és elképze­lés, ott a csatlakozás a sokszoro­sát hozhatja a konyhára. Ám ahol csak a babérokon ülnek, azok mellett szélsebesen mennek el a többiek. Az európai régiókban nem az egyes emberek, települé­sek, kormányok versenyeznek egymással, hanem tudásépítő kö­zösségek. Ez minőségi különb­ség.- A közigazgatás átalakulásáig milyen elvek irányítják a megye­fejlesztő gondolkodást?- A rendszerváltás után teljes mértékben megváltozott a hata­lom és a tulajdon jellege. Megvál­toztak a piaci pozíciók. Egyre ke­vesebben kaphatnak lehetőséget a tőkepiacon javak nélkül, a mun­kaerőpiacon tudás nélkül, a poli­tikai piacon pedig felkészültség nélkül. Mert felkészültség és em­beri tartás kell ahhoz, hogy ne az legyen a fontos, ki tud nagyobb ütést mérni a másikra, miközben az sem számít, mi pusztul el. Nincs ma fontosabb a közösségek összetartásának erősítésénél.- Mindezek tükrében milyen lesz Somogy tíz év múlva?- A lehetőségeinket és a szán­dékainkat kell összehangolni. Egyidejűleg kell merésznek és re­álisnak lenni. Úgy, mint teszik azt sokan a jelen somogyi példa­képei közül. A mai megyenapon, Barcson éppen azoknak adunk át kitüntetéseket, akik nélkül nem tartanánk itt. Somogy büszke le­het értékeire és az értékteremtő emberekre, akiknek köszönet jár azért, hogy továbbra is együtt ha­ladhatunk az úton. Ők azok a nyertesek, akik megteremtik a legfontosabb, lehetőséget adó közösségeket. Bízom benne, hogy tíz év múlva még sokkal több ilyen közösség dolgozik majd itt, mert mindennek a vég­ső nyertese Somogy lesz. TAKÁCS ZOLTÁN Utazás: színes a paletta A képzeletnek csak a pénztárca szabhat határokat fotó: lánc Róbert Megyei körkép Az utazási irodák többsége megújult, színes palettával várja az utazni vágyókat a 2004-es esztendőben. Egyes turisztikai vállalkozásokban az egzotikus utak közül vá­laszthatnak az utasok. Az utakat tavalyi áron vagy an­nál olcsóbban, néhányat azonban 10 százalékkal drá­gábban kínálnak majd a kü­lönféle utazási irodák.- Örömmel észleljük, hogy a kör­nyező országokba irányuló turis­taforgalom mellett folyamatosan nő azoknak a száma, akik külön­leges elképzeléssel keresik fel az utazási irodákat - mondta Wimal Morapitiye, a Jetwing Travel ügy­vezetője. - Az új igényeknek megfelelően ezért új állomások bevezetését tervezzük, elsősor­ban egzotikus területekre. Eddigi ázsiai kínálatunk - Srí Lanka, a Maldív-szigetek és Észak-India - t növekvő népszerűségnek örvend a magyar utazóközönség köré­ben. Eszak-India mellett Dél-In- diát is megismertetjük az utazók­kal. Idei tervek között szerepel még Tibet, Malajzia és Szinga­púr. Saját szervezésű útjaink - Srí Lanka és a Maldív-szigetek - nem lesznek drágábbak a tavalyi­nál. Sőt, miután a magyar utazó- közönségre egyre komolyabban számíthatnak az érintett kinti szállodák, bizonyos üdülőprog­ramok ára az idén kedvezőbben alakul. Srí Lankára tavaly 250 ezer forintért lehetett elutazni, idén már 199 ezer forintért is van erre lehetőség. Desztics Gyuláné, a Siotour ka­posvári utazási irodájának veze­tője elmondta: még az idei utak­ról konkrét árakat nem tudnak. Az új árajánlatokról a februári utazási kiállításon kaphatnak in­formációt az érdeklődők. Várha­tóan 10 százalékos áremelkedés­re lehet majd számítaniuk, azon­ban egyes utakat a tavalyi áron kínálnak majd. Farkas Teréz, a Car-Tour International utazási iroda ka­posvári vezetője elmondta: most az egzotikus utak mellett nagy a kereslet a síutak iránt. Kedvező áron tudnak biztosíta­ni szállást, ellátást és síbérletet is az érdeklődőknek. - A 2004- es évre még árajánlataink nin­csenek, február elején várjuk az első katalógusunkat - mondta az irodavezető. - Olaszország, Spanyolország, Ausztria és Gö­rögország mellett újdonság lesz, hogy horvátországi ajánlatok önálló katalógusban jelennek meg. _______________ VARGA TÍMEA Sz ocialisták régiótanácsa Tegnap Pécsen találkozott Bara­nya, Somogy és Tolna megye MSZP-s területi szövetségének el­nöke -tudtuk meg Kolber István­tól, a párt somogyi vezetőjétől. Mint azt már korábban megírtuk, a három megye szocialistáinak együttműködési megállapodása somogyi javaslatra hozta létre a párt Dél-Pannon Régiótanácsát, amely tovább bővíti munkáját. Ez elsősorban az európai uniós csatlakozással kapcsolatos, s azt a célt szolgálja, hogy összehan­golják a térségfejlesztési törekvé­seket és a lobbitevékenységet is. Az ötletgazda Kolber István hangsúlyozta: a régiótanács aján­lásait konszenzussal hozza. Á ta­nács tagjai a területi szövetségek elnökei, a 10 ezer lakos feletti vá­rosok szocialista polgármesterei, és a megyei és a megyei jogú vá­rosi MSZP-frakciók vezetői, a me­gyék országgyűlési képviselői, és területi szövetségenként 3-3 fő. A régiószövetség elnöki teendőit rotációs elven látják el a megyék. A jelenlegi elnököt a Baranya megyei szocialisták adják. ■ Csődbe vihet a vastagabb boríték (Folytatás az 1. oldalról) Főállású polgármestereknél az ed­digi 99-165 ezer forint helyett az idén már 231-297 ezer forintot visz­nek haza az ezer lakos alatti kis fal­vak első emberei is. De az emelke­dés valamennyi települési kategó­riában hasonló. Az 1000-3000 lako­sú falvakra vonatkozó határok 165- 214 ezerről 280.500-363 ezer fo­rintra emelkedtek. Egy 3-10 ezer la­kosú település polgármestere leg­kevesebb 363 ezer forintot, de akár 412 ezer forintot is kaphat. Tízezer lakos fölött pedig akár 445 ezer fo­rint is lehet a polgármesteri fizetés. Emelkedett a képviselői tiszteletdí­jak felső határa is, átlagosan 20 ezer forinttal. Egy kis faluban pél­dául a képviselő-testületi tag eddig 24 ezer 750 forintot kaphatott, mostantól akár 39 ezer 600 forintot is. Hogy a törvény adta határokon belül végül is mennyit visznek ha­za majd a polgármesterek, képvise­lők, azt a testületeknek kell meg­szavaznia. Fonai Tibor, a Magyar Államkincstár Somogy Megyei Te­rületi Igazgatóságának igazgatója azt mondta: január 22-ig kell beér­kezni az átsorolási papíroknak a kincstárhoz, így egyelőre nincs adat arról, hogy a somogyi telepü­léseken milyen mértékű emelésről döntenek. Ánnyit tudni azonban: bár az emelés januártól kötelező, a törvény lehetőséget adott arra is, hogy azokon a településeken, ahol a pénzügyi feltételek ezt lehetővé teszik, már a második félévben voksolhattak az illetményemelés­ről. A 245 somogyi település közül ezt 89 már megtette. Ám ezek kö­zül 43 önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzat volt a fel­mérés szerint. Akik ezután szavaznak, sok min­dent mérlegelniük kell, de legalább­is néhány számítást mindenképpen érdemes elvégezni, hisz még akkor is nehéz helyzetbe kerülhetnek a te­lepülések, ha a legnagyobb önmér­sékletet tanúsítják s képviselők. Még ott is 60-70 ezer forintos havi il­letményemelést jelent a jogsza­POLGARMESTEREK FIZETESE, • KÉPVISELŐK TISZTELETDÍJA * VÁROSOK Kaposvár 510 000 95 000 Siófok 513 000 149 400 Balatonboglár 412 500 54 450 Balatonlelle 435600 59 400 Fonyód 280 000 30 000 Tab 250 000 25 000 Lengyeltóti 387 600 20 000 Marcali 445 500 35 250 Nagyatád 445 500 79 200 Barcs 469 800 54 450 Csurgó 264 000 43 400 Nagybajom 296 000 14 600 Balatonföldvár 214 500 30 000 KISEBB TELEPÜLÉSEK: Balatonszárszó 363 000 50 000 Csokonyavisonta 330 000 30 000 Igái 214 500 24 000 Iharosberény 220 000 20 000 *Az adatok a jelenlegi állapotot'tükrözik (Forrás: Magyar Államkincstár) bályváltozás, ahol eddig a törvényi •maximumon volt a polgármester fi­zetése, most pedig csak a minimu­mot szavazza meg a testület. A költ­ségtérítésről és a jutalomról még nem is beszélünk. Somogybán sem a maximum, sem a minimum, ha­nem az „arany középút" jellemző. S még egy kis számolás. Míg legkeve­sebb 60-70 ezerrel emelkedik a főál­lású polgármester fizetése, s leg­alább 20 ezerrel a tiszteletdíjasé, va­lamint várhatóan követik ezt a kép­viselői tiszteletdíjak is, addig az erre fordítható keret alig emelkedik. Eze­ket a fizetéseket, tiszteletdíjakat a községek általános feladataira szánt normatívából kell fedezni, ami lako­sonként évente 15 ezer forintról 16 ezer 500 forintra emelkedett. Vagyis egy ezerlakosű településnél 16,5 millió az erre fordítható éves keret, s ennek harmadát viszi el önmagá­ban a polgármesteri fizetés - még a legalacsonyabb is - és annak plusz­terhek JAKAB EDIT

Next

/
Thumbnails
Contents