Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
\ MEGYEI KÖRKÉP Egyháziak, világiak együtt a tudományért 4. oldal KAPOSVÁR Magyar álom- vasutak és vasúti álmok 5. oldal SPORT Utaznak a férfiak 7. oldal Hírek BARCS. A város húsz játszótere közül idén tízet újítanak fel. Az EU-szabványoknak megfelelő szabadtéri fajátékokat a Lénia Kft gyártotta, és többek között a Boróka hotel mögé, a Csokonai és a Bajcsy-Zsilinszky utcába kerültek. A barcsi közterek mellett Somogytarnócára is jutott belőlük. Jövőre folytatódik a barcsi játszótérprogram, a város többi játszóterét is felújítják, (ni) MARCALI Tegnap élve megtalálták azt a középkorú marcali férfit, aki még a hét közepén tűnt el. A helikopteres felderítés vezetett eredményre; a kutatásban a tűzoltók, a rendőrök, a polgárőrök, valamint a Kaposvári Önkéntes Életmentő Egyesület nyolc tagja is részt vett. (hm) BARCS. Megtisztítják a szeméttől a Duna-Dráva Nemzeti Park Barcs környéki területeit. A természetvédelmi igazgatóság 800 ezer forintot fordít erre a célra és helyi, illetve darányi romaszervezeteket bíztak meg a munkával. Tavaly már szerveztek hasonló akciót, s akkor is eredményes volt. Több mázsa hulladékot gyűjtöttek be a természetvédelmi körzetből a cigánycsoportok, ezért próbálkoznak most újra. (ni) KAPOSVÁR. A hazai libák mintegy 80 százalékát exportálják, s az EU-tagállamok jelentik a legfontosabb piacot. Míg Francia- országban és Japánban a tömött libát kedvelik, addig Svájcba - az állatvédők tiltakozása miatt - kizárólag a tömés nélkül nevelt szárnyasok szállíthatók. A Kaposvári Egyetemen olyan korszerű technológiát fejlesztettek ki, mely segítségével kímélő töméssel is etethetik az állatokat. ■ Uniós disznótor szigorításokkal Hatósági húsvizsgálat nélkül már csak ebben a hónapban lehet kioltani a hízók életét FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A házi disznóvágás több évszázados magyar hagyomány. Jövő évtől azonban már nem csak a tradíció, az uniós jogrend is befolyásolja a közkedvelt téli szokást. Igaz, az már most látszik: nem lehet majd betartani minden európai disznóölési direktívát és az is: egy vendéggel, egy állatorvossal mindenhol több lesz. Somogybán évente hatvan-hetvenezer sertés bánja az év utolsó és első két hónapját. IKlcffm itönttér mint a húsüzemek számára kívánatos minőségűek, de húsuk A legtöbb háznál a 8-9 hónapos, már nem vizenyős, hanem iga- 150 kilós disznókat részesítik zán vágásérett, előnyben. Ezek ugyan több fe- Varga Gábor, a Megyei FM Hiva- hérárut adnak - háj, zsírszalonna tál vezetőhelyettese elmondta: az élő sertés iránt ilyenkor, az ünnepek előtt a legnagyobb a kereslet. Éppen ezért magasabb is az ára, mint mondjuk januárban, igaz, alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt. Most 180-250 forintot kémek egy 140-170 kilós állat kilójáért. A disznóvágást befolyásoló uniós előírások közül amúgy már több hatályos. így például már a nyár óta nem lehet olyan moslékkal etetni a disznókat, ami ételmaradékot tartalmaz. (Folytatás a 4. oldalon) US” www.somogyihirlap.hu . A horgászoké a Balaton Még az idén a kormány elé kerülhet a Balatoni Halászati Rt átalakításának terve, s ezzel a Balaton valóban a horgászok paradicsoma lehet. Ezt Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke mondta. A terv nem új, a veszteséges társaság átalakulása már szerepelt a Balaton tízéves gazdaságfejlesztési programjában is. Siófok- A cél valóban régi, de az elszántság, a határozottság új - mondta Kolber István. - A kormány kihelyezett tihanyi ülésén megerősítette a társaság átalakításának szándékát. Ennek alapvető célja az, Horgászbarát halászok A mintegy 300 millió forintnyi közhasznú tevékenység közelebb hozhatja egymáshoz a horgászokat és a halászokat. Eddig amikor meglátták a halászhajókat, szitkok özöne szállt a tó felett. Közös érdekek mentén barátok lehetnek a volt ellenségekből is. hogy az rt közhasznú szervezetté alakulva elsősorban a balatoni horgászturizmus fejlesztésének érdekeit szolgálja. A tónak és környezetének hosszú távú megóvása érdekében célszerű létrehozni egy olyan társasági formát, amit nem az elsődleges profitérdek vezérel, s alkalmas arra, hogy növelje a horgászattal kapcsolatos bevételeket. Köztudott tény, hogy a részvény- társaság veszteséges, a gondok többsége még orvoslásra vár. Bár az utóbbi időben számos tavat értékesítettek, a konszolidációs folyamatot tovább kell vinni. Ennek jelentős állomása lesz a cég átlátható közhasznú társasággá alakítása. Az elképzelések szerint a környezetvédelmi minisztérium lenne a vagyonkezelő, az önkormányzatok és a Balaton Fejlesztési Tanács pedig tőkeemeléssel bekapcsolódnának az új társaság tevékenységébe.- Az átalakítás kulcskérdése a bizalom megteremtése a horgászok, a halászok és a Balaton körül élők között - hangsúlyozta Kolber István. - Jól tudjuk: sok a gyanakvás. Ezért fontos célunk, hogy az ökológiai alapú fenntartó halászat, a halállomány közös őrzése, a telepítési és szakmai programok végrehajtása szakszerűen, gazdaságosan, a horgászok érdekeit figyelembe véve történjék. Ehhez kell alakítani a szervezeti-működési feltételeket is. A tanács elnöke szerint a kormányzati döntéssel a környezet- és természetvédelmi szempontok érvényesülése mellett hangsúlyt kap majd a központilag is támogatott horgászturizmus, az élményhorgászat. Az ezután következő feladat a kölcsönös bizalomra épülő új cég- imázs megteremtése, lengyel jános Kutakkal kutatják a vizet Barcs A barcsi vízbázis állapotát vizsgálják a szakemberek; a kutatás során nemcsak a szennyezettségéről akarnak megbízható adatokat nyerni, hanem arról is, hogy melyek a szennyezés legfőbb okozói. Országos program részeként rendelték el a barcsi vízbázis vizsgálatát, a munka az év elején kezdődött, ' és 2005 októberéig tart. Vadászné Mráz Anett, az Aqua- profit Rt munkatársa elmondta: a vizsgálat a víz szintjétől a rétegek áteresztőképességéig sok mindenre kiterjed. A munka első szakaszán már túl vannak; állapotfelméBarcs A százéves sóraktárak hasznosításával folytathatják Barcson a kikötőfejlesztést. A vízparti épületek ma kihasználatlanok, de a két épület egyikét szeretnék a MÁV-tól megvásárolni és felújítani. Presz- szót, éttermet, turistaszállót, valamint kerékpár- és csónaktárolót terveznek ide, illetve egy épületrészben tíz ló tartására alkalmas istállót is szeretnének kialakítani. Mindez együtt több mint százzá vízi út emlékei A raktárak az 1900-as évek elején épültek, amikor még Barcs az ország egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt, s jelentős áruszállítás volt a Dráván. Fénykorát a húszas években élte a két hatalmas kikötői raktárépület. A második világháború után az állami tartalék sókészlet raktározására használták. Ma a kulturális örökség része. millió forintos beruházás volna. Torma József, a Drávatours ügyvezetője elmondta: a vállalkozáshoz megvan a szükséges önerő, s uniós pályázattal szeretnék elnyerni a többi pénzt. Ha ez sikerül, 2004 első felében neküáthat- nak az átalakításnak. - Azt szeretnénk, ha a barcsi kikötő a nemzeti park beléptetőhelye lehetne, ahol információt és szállást kaphatnak a látogatók, és innen indulhatnának el a vízi, lovas-, kerékpáros vagy gyalogtúrára. Kenut és kerékpárt már most is lehet kölcsönözni a kikötőben, jövőre pedig lovat és terepjárót is lehet majd bérelni. Szálláshelyet is kialakítunk az egykori sóraktárban, és az utazási iroda is ide költözik majd a hajóról, így ott is bővíthetjük a szállót. Szeretnénk a raktárhoz tartozó ipari vágányra néhány régi vasúti szerelvényt beállítani, s ezek fülkéibe szintén szálláshelyeket tervezünk. Mindez együtt már elegendő lesz ahhoz, hogy nagyobb csoportokat is elszállásol- junk a vízparton. _____nagy László CS AK EGY MARADHAT... ' *. « ** "* . '* '||||f§í ' ,i,; t - -. |j||. -, -A tí. . * *',♦,♦* ***- , * ♦ * ♦ * 7 . * VVVVgi.------------------------------------------------------------------------------------------------------------ www.somogyihirlap.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------------------Somogyi Hírlap Pl g770865II* 1206pH 0 3 2 8 4_____________________' XIV. Évfolyam, 284. Szám. ára: 85 ft, Előfizetve: 57 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2003. December 6., Szombat-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Tu ristaszálló a sóraktárból rest készítettek arról, hogy menynyire sérülékeny, a barcsi vízbázis, és milyen tényezők veszélyeztetik. Figyelőkutakat fúrnak a szeny- nyezőforrások közelében, illetve a termelőkutak mellé is. Az előbbiek a szennyezés nagyságát és kiterjedését, az utóbbiak pedig azt mérik, hogy a termelőkutak mekkora terhelést jelentenek a vízbázisra. Barcs körzetébe eddig két figyelőkutat telepítettek - 70 és 200 méter mélységig fúrva le -, s még további kettő kialakítását tervezik. A vizsgálat végeztével a kutak a Vízig monitoringhálózatának a részévé válnak, s további ellenőrzésekre használják azokat. nagy László ' Készüljünk együtt a Karácsonyra!1 Vágja ki a képrészletet és ragassza a november 13-án megjelent ADVENTI NAPTÁR megfelelő helyére! Beküldési határidő: december 19. Ünnepeljen és nyerjen a Somogyi Hírlappal!