Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-01 / 279. szám
8. OLDAL G A Z P A S Á G I TÜKÖR 2003. December 1„ hétfő Még mindig jó üzlet a libamáj Budapest Kudarcos kamarai kívánalmak Megbukni látszanak az MKIK kezdeményezései Budapest A külföldi befektetők elbizonytalanodására, a forint- árfolyam számottevő gyengülésére hivatkozva 3 százalék- ponttal emelte az irányadó kéthetes jegybanki kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank. Járai Zsigmond jegybank- elnök szerint a jelenség fő oka, hogy az államháztartás és a folyó fizetési mérleg hiánya magas, és a nemzetgazdaság túlköltekezéséhez a külföldi befektetők csak drágábban hajlandók forrást biztosítani. A drasztikus kamatemelés meglepte a piacot. Járai szerint azért volt szükség ekkora emelésre, mert Így elkerülhető, hogy újabb kamat- emelési várakozások keletkezzenek. A gyenge árfolyam nagyobb feszültségeket okozott volna, mint a magas kamatszint, amely a monetáris tanács reményei szerint az inflációs nyomás mérséklődését, a folyó fizetési mérleg feszültségeinek enyhülését, és az árfolyam erősödését eredményezi majd. Az előretekintő módon számított 6 százalékos reálkamat összhangban áll a gazdaság jelenlegi helyzetével, csökkentés csak a fundamentumok javulásától, illetve a piaci bizalom helyreállásától várható - hangsúlyozta a jegybank- elnök, aki leszögezte: az MNB továbbra is 250-260 forint/eurós árfolyam mellett tartja elérhetőnek 2005 végi 4 százalékos inflációs célját. Járai szerint a kamatemelést két dolog egyszerre kényszerítette ki: egyrészt a rövid távra befektetők erre irányuló spekulációja, másrészt a fundamentumok miatt elbizonytalanodó tartós befektetők eladásai. A jegybankelnök elmondta: a következő időszakban a költA jegybanki alapkamat alakulása (százalék) IS 2000 2001 2002 2003 VG-GRAFIKA ségvetés, a gazdasági növekedés és a folyó hiány területén egyaránt a helyzet javulására lehet számítani, ami elősegítheti a stabilizálódást. A kormány támogatja a jegybankot abban, hogy a spekulációs okokra visszavezethető forintgyengülésnek rövid távú, akár drasztikus lépésekkel is elejét vegye - adta ki támogató közleményét a Pénzügyminisztérium, amely szintén abban bízik, hogy a javuló gazdasági fundamentumok hatására a piacok rövidesen megnyugszanak. A PM értelmezése szerint egyébként a forint- és kötvénypiacon tapasztalható számottevő volatilitás főként külpiaci, fertőzéses jellegű tényezőkre vezethető vissza. A szakértők többsége helyesnek találta a jegybank pénteki akcióját. A döntés előtt már több elemző is a valutaválság esélyét latolgatta, vagyis meglehetősen nagy piaci bizonytalanság előzte meg a kamatemelést. Ha a jegybank nem lép, akkor a forint 275 forint körüli szintre gyengült volna, és a hozamemelkedés is folytatódott volna - véli Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő elemzője. A várakozásokat meghaladó (a hozamokba való beárazódást meghaladó) mértékű kamatemelés rövid távon hatásos volt. Ugyanakkor a közeljövővel kapcsolatos kérdések nem tűntek el: néhány hétre előre teljes a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy vajon a spekulánsok nekigyürkőz- nek-e újra egy kamatemelés kikényszerítésének, vagy megelégszenek a jelenlegi hozamszintekkel. Forián fél évre előre optimista: „Ezek a sztorik nem hosszú tá- vúak, és gyorsan megfordulhatnak. Több hónapon keresztül nem lehet a spekulánsoknak ezt a stratégiát folytatni” - véli a szakértő, ató ugyanakkor elismeri, arra, hogy mikor fordul meg a piaci hangulat, talán senki nem tudja a választ. Az ERM II. árfolyamrezsimbe való belépés jó eséllyel megnyugtathatja a piacokat. Ezzel együtt a reakciókból továbbra is világosan látszik, hogy a gazdaságpolitikai szereplőkkel kapcsolatos bizalmi válság nem ült el a piacon. Akadt olyan piaci szereplő is, aki szerint a kötelezőnek látszó kamatdöntés sem volt helyes, mert - annak ellenére, hogy nagymértékű volt - további kamat- emelési várakozásokat indukál, ami gyengítheti a forintot. ______■ MIL LENNIUMI PROJEKT A PANNÓNIÁNÁL A következő években a millenniumi városrészben terjeszkedne a Pannónia Hotels Rt. (képünkön Horbula Gyula vezérigazgató), ahol 400 új szobával számolnak, amelyek a Novotel, illetve a Sofitel márkát képviselik majd. Szóba került egy 5 ezer férőhelyes kongresszusi központ üzemeltetése is, és tanulmányozzák: érdemes-e kaszinót üzemeltetni ugyanitt. TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár ^ ^ ^ ^ 9108.21 232,0201 262.89 219,17 1,199-0,94'/. -4.7275 pont -3.66 Ft -4.92 Ft 1.00 cent FTSE-100 (London) 4242,60 pont (-0,42%) Xetra DAX (Frankfurt) 3745,95 pont (0,03%) CAC-40 (Párizs)___ 3424,79 pont (-0,20%) Ar any (1 uncia)_ 398,00^ USD (1,43%) Br ent (1 hordó) 28,76 USD (-0,07%) Nem rendíti meg a libamájat exportáló cégeket, hogy hábo- rognak a libatenyésztők, akik újabb tiltakozó akciókra készülnek a libahús alacsony fel- vásárlási ára miatt. A társaságok növekvő máj kivitelre készülnek, noha a felvásárolt mennyiség csökkenhet, ha a gazdák egy része felhagy a tenyésztéssel. A társaságok egyelőre nem hajlandók tárgyalni. Helyzetüket ronthatja, ha a következő hónapokban is folytatódik az európai libahúspiacon tapasztalható túltermelés. A libamáj viszont jó üzlet az exportáló cégeknek, tavaly az üzletág csaknem négymilliárd forintnyi bevételt hozott. A legnagyobb vevők a franciák és a japánok. Úgy tűnik, hoppon maradnak a kamarák, nem emelkedik költségvetési támogatásuk. Nem helyesli a politika a róluk szóló törvény kiigazítására tett fontosabb javaslatokat sem - legalábbis ezt érzékeltetik a legutóbbi döntések. Budapest Amíg általában a gazdasági ön- kormányzat erősítéséről van szó, a politika egyhangúlag helyesel, ám amint konkrét pénzösszegek, feladatkörök kerülnek a képbe, máris minden bizonytalanná válik - mondta lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kijelentését az motiválta, hogy a korábbi egyeztetések alapján megfogalmazódott várakozásokhoz képest mégsem látszanak érvényesülni a kamarai igények. Mint arról már beszámoltunk, a kamarák kormányzati szintű konzultációk során elérték egy a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító indítvány benyújtását, amelynek révén a kabinet tervezetében szerepeltetett 90 millió forintos központi támogatásuk 120 millióval emelkedhetett volna. Ahhoz képest, hogy Parragh László közlése szerint tófejezett ígéretet kaptak a korrekció végigvitelére, a parlament múlt keddi döntései során az indítvány nem kapta meg a szükséges számú igen szavazatot. Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője kérdésünkre még nem tudta megmondani, a második körös módosító javaslatok között lesz-e hasonló tartalmú indítvány. Hozzátette: az újabb csomagról mai ülésén tárgyal a szocialista frakció, ekkor tisztulhat ki a kép. Parragh László minderről még any- nyit közölt: tárgyalnak tovább. Meglehet, a gazdasági kamarákról szóló törvény módosításának eredeti tervezetében foglaltak jelentik azt a határt, ameddig ma el lehet menni - vonta le a következtetést az MKIK elnöke azzal összefüggésben, hogy a jelek szerint a legfontosabb korrekcióik egyike sem kapja . meg biztosan a po- litika támogatását.a Drasztikus kamatemelés