Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-27 / 300. szám

16. OLDAL KRÓNIKA 2003. December 27., Szombat--------- VASÁRNAPI -------------------­So mogyi Hírlap A TARTALOMBÓL KÖZELRŐL - Megasztár Szabadiból. Nagy Edmond lenyű­gözte a közönséget és a zenészszakma elitjét is a Megasztár című popénekes tehetségkutató-verseny elődöntőjében. A régi cirkuszi család sarja eddig csak mellékszereplő volt a porondon, de köny- nyen lehet, hogy a Tóm Jones-dal után már az ő nevére mennek be az emberek a cirkuszi előadásra. A tizenharmadik bemutató. A kaposvári Kücsön Béla 1969 óta gyűjti a lemezeket. Eddig több mint háromezerrel büszkél­kedhet. Négy műfajt - opera, operett, nóta, táncdal - kedvel, a fel­vételeket rendszeresen bemutatja a Petpfi Rádió is. A legutóbbi, a 13. rádiós szereplés sikerült a legjobban. KÖRKÉP - Bizonyítvány: Az év végén szokásos elemzés a kor­mány tagjainak, a tárcák vezetőinek munkáját értékeli. Az össze­állításból megtudhatjuk, ki volt a három legsikeresebb miniszter és azt is, kik nyújtották a leggyengébb teljesítményt. RIPORT - Felmérés: A tekintélyes Gallup közvélemény-kutató intézet legfrissebb adatai szerint kevesebb a rendőrségi korrup­ció, javult az emberek biztonságérzete, sőt egyre többen dicsérik a rendőröket. Tisztelt Szerkesztőség! A sógorom a kaposvári Renault szervizben akart megvásárolni egy személygépkocsit. Sajnos, december 21-én este sógoromat leütötték, azóta súlyos állapotban fekszik a kaposvári kórházban. A történtek után felkerestük a Re­nault szervizt, és elmondtuk, hogy a megváltozott helyzet miatt nem tudjuk megvásárolni a gépko­csit. Olyan megértőek voltak, hogy szó nélkül visszaadták a vételár- előleget. Úgy gondolom, ember­ségük köszönetét érdemel. NÉMETH ISTVÁN KAPOSVÁR HO HELYETT JÉG. Hiába várták a havat az ünnepekre a téli sportok kedvelői. A tél mégsem hagyta őket karácsonyi ajándék nélkül, a napok óta mínusz 10 fok körüli éjszakai hidegek nyomán befagyott a Deseda tó. Bár a jég még nem biztonságos, a part menti sekélyebb részeken tegnap már sokan felcsatol- ták a korcsolyát. ____________________________ __________ _ __ fotó: török anett Drá va mente Cigány vállalkozásokat bízott meg a nemzeti park kezelője a vé­dett területek tisztításával; illegá­lis szemétlerakók megszüntetésé­vel. A kezdeményezésnek kettős haszna van: egyrészt javul e terü­letek állapota, másrészt jövede­lemhez juttatják a munkanélküli romákat. Fenyősi László, a DDNP osztályvezetője elmondta: nyolc­százezer forintot fordíthat ezek­ben a hetekben szemétszedésre a Duna-Dráva Nemzeti park keze­lője, s ebből a pénzből Somogy­bán Barcs és Darány, Babócsa, Vízvár, Bélavár és Őrtilos környé­kén válhat tisztábbá a nemzeti park. Barcsi és darányi cigány csoportokkal kötöttek szerző­dést, ők végzik ezt a munkát vala­mennyi település körül. Elmond­ta: mintegy húsz roma dolgozik a védett területeken, s nem csak hulladékot gyűjtenek, hanem er­dőrendezésben is segítenek, töb­bek között a Borókás leégett terü­letein is végeznek utómunkát. Tavaly is szervezett hasonló szemétgyűjtési akciót a DDNPI, és annak eredményével elégedet­tek voltak a természetvédelmi szakemberek. Részben ez indo­kolta most a folytatást. NAGY LÁSZLÓ A századik karácsony Juta Századszor élte át a szeretet ünnepét az idén a jutái Sutyor Ferenc. A díszes, gyertyafé­nyes fenyő alá tették ajándé­kukat az Osztopán-Bodrogi Agrárszövetkezet vezetői is. A gazdag ajándékkosarat és az ezüstplakettbe vésett köszöntést Kiss György elnök, Langmár Lajosné könyvelő és Győréi Sándor elnökhelyettes adta át a jutái ott­honban. Még a tavaszi közgyűlés­ükön határozták el, hogy köszön­tik legidősebb nyugdíjasukat, aki 1960-tól tíz éven át volt a Győze­lem Tsz tagja. Májusban, a száza­dik születésnapján gyengélkedett az ünnepelt, ezért csak most kerül­hetett sor a megemlékezésre.- Tavaly ilyenkor megcsúszott és combnyaktörést szenvedett édesapám - meséli legkisebb leá­nya, Fábián Gáborné, a 80-as évek vége óta él velük az idős em­ber. - Azután jöttek a szokásos szövődmények, nehezen épült fel, így csak a legszűkebb családi körben tartottuk a századik szü­letésnapot. Persze nem is olyan szűk ez a Kiss György és Langmár Lajosné adta át a szövetkezet ajándékait családi kör. Hosszú élete során három feleségét temette el Sutyor Ferenc, két lányáról, fiáról és ne­velt fiáról gondoskodott tisztes­séggel. Öt unoka, tizennégy dédunoka és hat ükunoka teszi teljessé a famíliát, a vőkről, menyekről, sógorokról, nászok­ról nem is szólva. Mostanában napjait leginkább a lakásban tölti a százéves férfi, járókerettel sétálgat egy keveset a tornácon. Kicsit hangosabban kell hozzá beszélni, de pontosan tudja mi történik az országban, a világ­ban. Reggeli után a Somogyi Hír­lap az első, azután rádiót hallgat, este és délután tévét néz, jól isme­ri a közélet szereplőit. A futball­meccseket nézi szívesen, és bosz- szankodva is kitart csapata, az Új- pest mellett. Elsejétől változnak a vasúti tarifák Az árhatóság és a szakminisztéri­um döntése alapján - módosul­nak a belföldi vasúti közlekedés személyszállítási díjai. A belföldi vasúti jegyárak átlagosan 11 szá­zalékkal emelkednek 2004. janu­ár 1-jétől. A nettó értékű áremelés 8 szá­zalékot tesz ki, de az áfa-emelés miatt további 3 százalékkal kény­telen emelni a jegyárakat a MÁV Rt - így összesen 11 százalékos bruttó emelésre számíthat az uta­zóközönség. Az InterCity pótjegy ára 440 fo­rintról 480 forintra, az Inter CityRapid pótjegy az eddigi 540 forintról 600 forintra, az expressz Tarka sorok vonatok helybiztosítása 120-ról 130 forintra változik. Az elővétel­ben megváltott vasúti jegyek - ér­vénytartamukon belül - felhasznál­hatóak utazásra. A keletbélyegzés nélkül vásárolt jegyek január 1-jé- től csak akkor érvényesek, ha a jegyáremelés miatti különbözetet a vasúti pénztáraknál megfizetik. ■ KATONA CSONGOR Ebéd- ízlett az ebéd, drágám?- Már megint veszekedni akarsz? Hugi A kis Lajoska sehogy sem érti, mit dünnyög, gőgicsél a féléves húgocskája. Végül gondterhelt arccal az anyjához fordul:- Anyu, biztos vagy benne, hogy a hugi magyar? Főzelék- Pistike, tessék megenni azt a tányér főzeléket! Attól nősz majd nagyra. Hidd el, sok gyerek bol­dog volna, ha csak a felét kapná! Pistike duzzogva felnéz:- Én is. Iskolában- Giziké, beszélj nekem Napó­leon hódításairól!- Elnézést, de Napóleon ma­gánéletéről nincs semmi a tan­könyvben! Rémes éjszaka- Jaj, doktor úr, már megint borzalmas éjszakám volt.- No, hát mi történt?- Ez az! Semmi. Figyelmes férj- Jaj, kedvesem, hát csak nem állsz neki mosogatni a születés­napodon? Tegyél bele mindent a mosogatóba, és majd reggel el­mosod... Vegyesbolt Nyuszika megy az erdei ve­gyesboltba. Látja, hogy nagy sor kígyózik a bejárat előtt. Elindul a sor elejére, amikor kinyúl a med­ve, és elkapja:- Hé, nyuszika! Nem látod, hogy mi is sorban állunk? Menj csak szépen a sor végére! Nyuszika duzzogva haza­megy. Másnap ismét menne a boltba, de most is hatalmas sor áll, és ugyanaz a jelenet játszódik le, mint az előző napon. Har­madnap újra próbálkozik, de a medve ismét elkapja:- Nyuszika, hányszor mond­jam már neked, hogy várd ki a sorodat!- Jól van, a csudába, akkor ma se nyitok ki! __ _ ji Ve lünk nyert! A lapunkban megjelenő kereszt- rejtvények helyes megfejtői kö­zött kéthetente sorsolunk. Most a következőknek kedvezett For­tuna: Sárkány Pálné (Nagyatád) és Wolf Sándorné (Lengyeltóti). Gratulálunk, nyereményüket postán juttatjuk el. _ a Csi ky Gergely Színház SZOMBAT: 19.00 SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL A Pécsi Nemzeti Színház előadása Kiss Manyi bér­let, 18.30 A NOSZTY HÚ ESETE TÓTH MARIVAL Pécs. VASÁR­NAP: 19.00 SZÖKTETÉS A SZE­RÁJBÓL A Pécsi Nemzeti Szín­ház előadása Petőfi bérlet, 18.30 A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL Pécs. *117122* Ma ünnepli 50. házassági évfordulóját Kaposfüreden KUSTOS ISTVÁN és BÍRÓ ERZSÉBET Szeretettel köszönti őket fia és családja Köszöntjük 50. házassági évfordulójuk alkalmából Ádándon PAXYI ISTVÁNT és GAZDAG MÁRIÁT Gyerekei Somogyi Hírlap Kiadta az Aiel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN. VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 . Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-13.3 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 1450 Ft. negyed évre 4350 Ft, fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft) Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Várható időjárás: Somogy megye -------------------­A Balaton $ (£§ d2> vizhömérséklete: 2° Sínler'*\ í"ílt "ap“ . J # ♦ c2> JflTÍyód Párás ködös borult & 0 # I v_______J i 4° zápor zivatar 0S°S “fcah ^ l cfb cfb 4 Kaposvár <* V-* ^ / 5° jV havas eső hózápor havazás Cstem !TJj A/lX Többször megnövekszik a I 5° Mamiatárt r felhőzet, de csapadék nem L ■J“UV“U,U 11 valószínű. A déli szél idón­^>4 J Ként megélénkül, néhol <! * erős lökések kísérhetik. Néhány fokos enyhülésre ^—VT ■ van kilátás, a hőmérséklet a R»rc«/S' sokévi átlag fölé emelkedik, v délután helyenként a 4, 5 4 fokot is meghaladhatja. Készítette. Közlekedésmeteoroiógia az Alllanz Hungária Biztosító támogatásával H í! Főleg a keleti területeken lehetnek tartósabb ködtől- Alttanz® tok, ott kell rosszabb látási viszonyokra számítani. Hl t-vv Országos előrejelzés _ Í Miskolc P Győr 5° <£§ Debrecerf ( Budapest "1° J \ Kaposvár/, ^ J szeged T Távolabbi \/™s kilátások —w' Vasárnap 30 Mai időjárás Hójelentés Napközben többször Kékestető 1 crn Hétfő megnövekszik a felhőzet, Bánkút 2 cm de csapadék nem való- Galyatető 1 cm ^o d*' színű. Keleten sokfelé Csorba-tó 36-50 cm ^J párás, néhol ködös lesz a Donovaly 30-50 cm ------------------------­le vegő, ott néhol egész Zakopane 16 cm Kedd nap fagypont alatt marad Rax 25-50 cm /— a hőmérséklet. Enyhülés Spital 30-60 cm 4° j főként nyugaton lehet. Villach 39 cm Takarítják a nemzeti parkot

Next

/
Thumbnails
Contents