Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-16 / 292. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. December 16., kedd Döntés a PSZÁF-törvényről Tegnap éjszaka szavazott a parlament a pénzügyi csomagról Budapest Éjszaka döntöttek a képviselők arról a csomagról, ami hat jogszabály módosításán keresztül tenné még biztonságosabbá a hazai pénzügyi rendszert. A csomag legnagyobb visszhangot kiváltó része a PSZÁF-törvény módosítása, amelynek révén gyökeresen átalakul a felügyelet szervezete és működése, és meneszthe- tik a kormány bizalmát nyilvánvalóan nélkülöző Szász Károly elnököt is. Az előzetes nyilatkozatok alapján úgy tűnik, hogy a kormánynak sikerült keresztülvinnie a parlamenten a „befektetők és betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot. A hat jogszabályt érintő csomag leglényegesebb eleme a pénzügyi felügyeletről (PSZÁF) szóló törvény módosítása. Az új jogszabály lényegi eltéréseket mutat az eredetihez képest, hiszen szétválik a PSZÁF hivatali szervezete és vezetőtestüle- te. A felügyelet élén az eddigi, egyszemélyi vezető helyett egy öttagú testület, a felügyeleti tanács áll majd, a hivatal szakmai szervezetét pedig a főigazgató látja el. Az átalakult struktúra új vezetést is feltételez: Szász Károly ebök megbízatása a törvény hatálybalépésének napján - a kihirdetést követő 15. napon - megszűnik, ami azt jelenti, hogy néhány héten belül távoznia kell az intézmény éléről. A felügyelet függetlenségét érintő passzusokon némileg változtatott a kabinet az eredeti javaslathoz képest: a végleges változatból kimaradt például az a szakasz, amelynek alapján a pénzügymiVtGRAflKA niszter a szakmai munka során érvényesítendő szempontrendszert határozhatott volna meg, így elviekben nem csorbul az intézmény szakmai függetlensége. (Ezzel együtt az ellenzék továbbra sem elégedett a javaslattal, és előzetesen közölték: nemmel voksolnak a végszavazáskor.) A hitelbtézeti és tőkepiaci törvény módosításának lényeges eleme, hogy a jövőben részletesen szabályozzák az informatikai rendszerek biztonságával kapcsolatos követelményeket, és megerősítik a felügyeleti ellenőrzést. A hitelintézeti törvény módosítása révén írják elő a bankoknak, hogy az uniós csatlakozást követően a lakás célú hiteleknél is teljes hiteldíj- mutatót kell közölniük. Az eddigi kiskapuk lezárása érdekében ponForrás: VG-gyűjtés Intő az Európai Központi Banktól A befektetők védelméről szóló törvénycsomagban több olyan módosítás történt az eredeti tervezethez képest, amelyeket a Pénzügyminisztérium az Európai Unió, továbbá az OECD illetékeseivel egyeztetett - reagált a Pénzügyminisztérium hétfőn arra a hírre, hogy az Európai Központi Bank elnöke levélben figyelmeztette Magyarországot: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete működésének megváltoztatása a független ellenőrzést veszélyezteti. Jean-Claude Trichet december 12-én azt írta: az EKB méltányolja ugyan a célt, hogy a bankfelügyeletet átláthatóbbá, elszámoltathatóvá akarják tenni, a változtatások azonban nem felelnek meg a nemzetközi normáknak. tosítják a jogszabályban a betét- gyűjtés fogalmát is. A pénzmosás elleni törvény változtatásai szintén a biztonság további erősítését szolgálják: például az eddiginél is részletesebben szabályozzák, hogy milyen feltételek mellett fogadhatnak el megbízást a pénzügyi szolgáltatók, és pontosították az azonosításkor elfogadható iratok körét is. A banki ügyfélazonosítás határideje módosult az eredetileg kilátásba helyezetthez képest: az érintettek a végleges változat szerint április elsejéig pon- tosíthatják adataikat. ________■ Hi ány van lucból Budapest Az idén 15-20 százalékkal lesz drágább a karácsonyfának való fenyőfa, mint tavaly. Várhatóan a felkínált fa mintegy negyede ismét eladatlan marad, bár lucfenyőből kevés lesz. Egyre ka- pósabb a melegtűrő, ám drágább jegenyefenyő. Karácsony előtt minden évben mintegy hárommillió fenyőfát kínálnak, és ebből csupán 2- 2,3 milliót adnak el. Noha a fenyőfák jelentős része a kereskedők nyakán marad, az utóbbi években még december 24-én sem adták olcsóbban a fenyőt. Inkább eladták díszítőnek - közölte ’ lapunk érdeklődésére Karmis Gábor, az Ipoly Erdő Rt. főmérnöke. Az idén 15-20 százalékkal kínálják drágábban a fenyőfát, mint tavaly. Karácsonyfának való fenyőfa nevelésével ma csaknem 70 százalékban magánvállalkozások foglalkoznak, a hazai forgalom 60 százaléka Zala megyéből származik. Mivel az ilyenkor kivágott fákat kifejezetten erre a célra telepítik, az erdőállomány nem sérül - hangsúlyozta Karmis Gábor. Még mindig a lucfenyő az egyik legkeresettebb fajta, de ebből az idén hiány mutatkozik - tájékoztatta lapunkat Csányi Anita, a Zala Erdő Rt. munkatársa. Formája, fénye és tartóssága miatt egyre népszerűbb a jegenyefenyő, amely több hétig is kibírja a meleg szobában anélkül, hogy hullatná a tűjét. Ez a típus azonban a drágábbak közé tartozik. Míg ugyanis a lucfenyőhöz méterenként ezer forintért hozzá lehet jutni, a jegenyefenyők ára 3500-4000 forintnál kezdődik. Míg a lucfenyőt általában méterre adják, a többi fenyőnél egyre gyakoribb, hogy formájától függően darabra határozzák meg az árat. Egy normann, illetve ezüstfenyőért akár 18 ezer forintot is elkérhetnek. ■ KARRIER Hell egy ki/ kritika TŐZSDÉK. PIACOK. ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár ^ 9273,42 239.7623 264,39 215,19 1,228 0.00'/, 0.0490 pont 00.73 Ft 0.44 Ft 0.10 cont FTSE-100 (London)_ 4352,70 pont (0,12%) Xetra DAX (Frankfurt) 3875,47 pont (0.40% CAC-40 (Párizs) ________3490,42 pont (0,57%) Arany (1 uncia) 408,90 US0 (-0,74%) _ Br ent (1 hordó) _ 29,96 USD (-0,08%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő_______________minimum maximum új_____előző TA KARMÁNYKUKORICA 2004. március 23 300 43110 41700 41700 2004. május 25400 44350 42750 42 800 2004. július 34100 45 500 43 900 44000 2004. november 30000 32020 30500 30 500 2004. december 30500 32000 30600 30600 TAKARMÁNYBÚZA 2004. március 24100 50400 49900 49900 2004. május 33 500 45 000 50600 50600 2004. augusztus 24000 32200 30300 30300 2004. szeptember 29 600 32 430 30 500 30 500 2004. december 30000 30000 30900 30900 BÚZA 2004. március 24200 52 500 49 580 50030 2004. május 33 500 52470 50000 50450 2004. augusztus 30 000 34100 31990 32 010 2004. szeptember 29800 35 500 32300 32350 2004. december 34420 36000 35150 35150 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÚJ VEZETŐ AZ AEROPLEXNÉL Két légitársasággal is jelentős üzleteket kötött a Malév-tulajdonú Aero- plex Central Europe Kft. A ferihegyi repülőgépjavító cég jelentős átalakítását az eddigi vezető helyett néhány napja a légitársaság műszaki igazgatója irányítja. Hajsó Viktor további üzletekben reménykedik, növelné a hatékonyságot, és nem tervez elbocsátásokat. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM A TELENOR LETT A SONOFON TULAJDONOSA A norvég Telenor cég, amely a Pannon GSM tulajdonosa végleges megállapodást írt alá aláírta a BellSouth társasággal, ennek értelmében megszerezte a fennmaradó 46,5 százalék tulajdon- részt a dán SONOFON mobil- szolgáltató cégben. A Telenor 3,050 millió dán koronának megfelelő összeget fizet készpénzben, amely 6,559 millió dán korona értékű alaptőkének felel meg. „Ez a tulajdonszerzés egybevág a Telenor stratégiájával. Kijelentettük, hogy megszerezzük az ellenőrzést mindenütt, ahol csak lehet és pénzügyileg kívánatos, és kilépünk olyan üzletekből, ahol nem vagyunk képesek, vagy éppen nem kívánjuk megtartani az ellenőrzést,” jelentette ki Arve Johansen, a Telenor Mobile ügyvezető igazgatója. „Skandináviában a mobiltelefon-piacok mindinkább egyetlen nagy piaccá válnak, és a SONOFON ebben a régióban fontos stratégiai eszközt képvisel a Telenor számára. A hazai piacunkon a gazdaságos üzletméretekből eredő előnyök a SONOFON révén jelentősen javulnak. A hazai piacon megszerzett erős pozíció elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy nemzetközi szinten is felléphessünk.” A SONOFON Dánia második legnagyobb mobilszolgáltató cége, amely az előfizetők számarányát tekintve 24 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, a bevétel viszonylatában pedig eléri a 27 százalékot. VÁLLALATOK ÉS PIACOK ROAMINGAKCIÓ AUSZTRIÁBAN A számlás ügyfelek a Pannon GSM és az osztrák ONE mobil szolgáltató közös decemberi akciójában az utóbbi hálózatáról 12 napon át ingyen küldhetnek SMS-t, az ünnepeket megelőző utolsó hétvégétől kezdve pedig minden eddiginél olcsóbban telefonálhatnak haza Magyarországra. Ha a Pannon GSM számlás ügyfelei karácsony előtt Ausztriában járnak, telefonjukat érdemes a ONE hálózatára állítaniuk. December 13. és 24. között ugyanis egyetlen, ebből a hálózatból küldött SMS-ért sem kell fizetniük. December 20-tól nem csak az SMS, de a Magyarországra irányuló hívások is akciósak a ONE-nál: a szolgáltató egészen 24-ig Ausztria legjobb hívásdíjait kínálja, kizárólag a Pannon GSM számlás előfizetőinek. A ONE normál tarifájánál közel 30 százalékkal kedvezőbb, nettó 0,7128 eurós** 0,648 EUR + 10% kezelési költség percdíj alacsonyabb, mint bármely más ausztriai mobil- szolgáltató megfelelő hívásköltsége. MARADT A JEGYBANKI ALAPKAMAT Az inflációs kockázatokra hivatkozva változatlan szinten hagyta a jegybank monetáris tanácsa az irányadó kamatszintet tegnap. Az Magyar Nemzeti Bank a megszorító lépések hatásának erősítésére óvatos kamatpolitikát folytat majd. y y Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP