Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-16 / 292. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. December 16., Kedd Hfll Nincs foganatja a hívó szónak _______Megyei körkép____ Ke vés nő jelent meg Somogy­bán a népegészségügyi prog­ramban meghirdetett méh­nyakrákszűréseken. Pedig az októberben indított program­ban eddig mintegy 4 ezren kapták meg a behívót. Ezt tapasztalta Viski Anna, a ka­posvári kórház patológiai osztá­lyának vezető főorvosa is, aki me­gyénk egyetlen akkreditált labo­ratóriumában várja a vizsgálati anyagot. Ebből az idén eddig mindössze 8-9 ezer érkezett, ho­lott a tavalyi 10 ezer is kevésnek bizonyult. Az is kiderült: jobbára ugyanazok a nők mennek el újból és újból a rákszűrésre, akik ezt korábban is megtették. Azok pe­dig, akiknek fokozottan szükségük lenne az el­lenőrzésre, még a hívó szóra sem jelentkeznek. Ennek következményeit az elhanyagolt, nehe­zebben kezelhető esetek is igazolják. Viski Anna szerint a nők még mindig nem fi­gyelnek eléggé önma­gukra, ezért azt reméli, hogy a háziorvosok is figyelmez­tetik őket a szűrésekre, hiszen an­nak eredményét kartonjukon is fel kell majd tüntetni. A megye- székhelytől való távolság sem le­het ugyanakkor nyomós érv a tá­volmaradásra, mert a háziorvos által kitöltött utalványra a MEP kifizeti az útiköltséget. A. prog­ramhoz kötött szűrővizsgálatokat megyénk 11 szakrende­lőjében, Kaposváron a kórház nőgyógyásza­tán, illetve az onkológi­ai gondozóban is elvég­zik. A szövettani vizs­gálatokat pedig a nagy­atádi, a siófoki és a mar­cali kórházakban is meg tudják csinálni. A kaposvári citológi­ai laboratóriumban a program nyomán eddig tíz pozi­tív lelet született. A főorvos asz- szony szerint ezek a folyamatok még megállíthatók, gyógyíthatók, ám mégsem mindegy, hogy mennyire időben sikerül felfedez­ni a betegséget. A méhnyakrák ugyanis hosszú időn át kifejlődő, alattomos betegség. Tünetei már osak előrehaladott állapotban je­lentkeznek, ám a betegséget még a műtét után is meg lehet gyógyí­tani. S bár a programban a 25-60 év közötti nők szűrését végzik, jó tudni, hogy a méhnyakrák a fiata­labbaknál is előfordulhat. Azok­nál gyakoribb, akik korán kezdik és meglehetősen szabadosán élik nemi életüket. A gyakori partner­váltás ugyanis megnöveli az úgy­nevezett humán papilloma vírus, HPV-fertőzés esélyét, ami azért fi­gyelemre méltó, mert bizonyos törzsei rákkeltők. várnai ágnes Három év kell a vizsgálathoz Jankovics Judit, az ÁNTSZ egészségfejlesztési osztályának vezető főorvosa szerint a behívóleve­lekét a háziorvosoknál nyilvántartott 25-60 éves nőknek küldik ki, havonta átlagosan mintegy 3500-at. A Somogybán elő 90 ezer ilyen korú nő­re így 3 év alatt kerülne sor. Gondot jelent, hogy többen behívólevél nélkül és programon kívül, a nőgyógyászati magánrendeléseken végeztetik el a szűrővizsgálatot, ezért e vizsgálatok eredménye ismeretlen marad az összesítést végző Országos Tisztiföorvosi Hiva­talban. Hírek PETÁKVÁSÁR. „Egy peták az ára” címmel gyermekmunkákból nyílt vásár a Kossuth téren. A ta­nulók által készített tárgyakat vá­sárolhatják meg az érdeklődők. A befolyt összeget osztálykirán­dulásokra vagy alapítványok se­gítésére költik az iskolák. KARAMBOL A JEGES ÚTON. Csurgón, a Rákóczi utcában teg­nap egy Zsiguli villanyoszlopnak hajtott, a balesetnek egy sérültje volt. Mutatja az ütközés erejét, hogy az oszlop megdőlt. A me­gyei katasztrófavédelmi igazgató­ság tájékoztatása szerint Somogy- túron is hasonló karambolhoz kellett vonulni. Balatonföldvár és Szárszó között a jeges úton meg­perdült és oldalára borult egy VW transzportén a gépkocsivezető mentéséhez a siófoki tűzoltókat riasztották, (hm) m Biztonságot várnak a kórházak _______Megyei körkép______ A somogyi kórházak kivárnak, a megyei orvosi kamara pedig a betegellátás biztonságosab­bá tételében reménykedik az úgynevezett kórháztörvény megsemmisítése kapcsán. Andrásofszky Zsolt, a megyei or­vosi kamara elnöke szerint a tör­vény teret engedett volna a vad­privatizációnak, mert nem tisz­tázta énpak.formáit, s kiszolgál­tatottá tette volna az orvosokat is. A kamara ennek elkerülése érdekében szorgalmazta ugyan a jogállásról szóló törvénynek a szakmai szervezetek bevonásá­val történő újratárgyalását, de eredményt nem ért el. Megszü­letett a csak „bánya-lóként” em­legetett törvény, mely nem rész­letezte az orvosokra vonatkozó legfontosabb jogi garanciákat. Most azt remélik: a kormányzat nem tudja már megkerülni a ka­marát. Répa Imre, a Kaposi Mór Megyei Kórház főigazgatója sze­rint jogilag egy köztes állapot jött létre, s még nem tudni, hogy milyen irányban mozdulhatnak. A döntés egyébként őket is ugyanúgy érinti, mint a többi kórházat, de mert a jogállásra vonatkozó törvényre hivatkozva még nem tettek lépéseket, ez egyel'őre a kórház működését és hosszú távú koncepcióját sem befolyásolja.- A korábbi jogszabályt és az újat is kerettörvényként fogjuk fel, amelynek tartalmát az in­tézményfenntartók és az intéz­mények töltik ki - nyilatkozta Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója. Szerinte azok a kórházak, amelyek tőkebevo­násban gondolkodnak, szabá­lyozott keretek között tehetik meg azt, azokat pedig - akár­csak a siófoki kórház esetében - akiknek ez nem céljuk, nem érinti az AB-döntés. várnai ágnes Zsebben a karácsonyi pénz (Folytatás az 1. oldalról) Brunner Róbert, a Brunner Kft ügy­vezetője szerint az a nagy művé­szet, amikor a kicsi összegből kell igazságosan gazdálkodni. A cégve­zető kifejtette: a 13. havi fizetés el­marad, kárpótlásul 10 ezer forintos „karácsonyi gázsit”fizetnek. A köz­lekedési vállalatok ha fogcsikorgat­va is, de kisebb keretet most is ki­szorítottak. A hét második felében- átlagosan - 30 ezer forinttal ho­norálja munkatársait a kaposvári Tömegközlekedési Rt. Csapó Jó­zsef vezérigazgató kiemelte: a ma­gánszférában talán többet visznek haza a sofőrök, náluk továbbra is az éves bértömeg 0,8 százaléka ke­rül az érdekeltségi alapba. Egyik gépjárművezető-képző cégnél sem fényes a helyzet. így van ez a me­gye egyik legnagyobb forgalmú vállalkozásánál, a Didaktikánál is. Kovács Sándor Lóránt elmondta: nemhogy extra, még „mezei” juta­lomra sem futja. A béremelés is 6,5 százalékra tehető. A könyvtáro­soknál most kísértetiesen hasonló a helyzet, hiszen a ruhapénz mellé a kijelölt élelmiszerboltokban el­költhető jegyeket kapták - tudtuk meg Varga Róberttól, a megyei könyvtár igazgatójától. - Az önkor­mányzatok nem állnak annyira j ól, hogy összevissza költsék pénzü­ket. Ahol tehetik, ott mérséklete- sen adnak jutalmat a dolgozóknak- hangsúlyozta Fonat Tibor, az Vasutasbánat A MÁV budapesti konferenciáján tegnap a jövő évre koccintottak a fővasutasok, a helybeli dolgo­zók előtt még csak lassan kör- vonalazolódik a 2004-es hely­zet. Azzal már szembesültek: de­cemberben elmarad a jutalom, helyette bruttó hét és fél ezer fo­rintot csaptak a fizetésükhöz. Hogy ez sok vagy kevés, meg­ítélés dolga. Úgy tudjuk: a dol­gozók vegyes érzelmekkel fo­gadták a hírt, egyik állomáshe­lyen sem tapasztaltak kitörő ujjongást. A lelkesebb vasutasok azért felemlegették a két évvel ezelőtti állapotot, amikor 1500 forintos étkezési jegyet vettek át. Balatoni Magazin A Balatoni kiemelt üdülőkörzet szőlészetének és borászatának fejlesztését szolgáló kutatást végzett a Balaton Fejlesztési Ta­nács társadalomtudományi ku­tatócsoportja. A vizsgálat lebonyolítását alapos, minden balatoni borvidékre kiter­jedő tájékozódás, valamint az ag­rárszociológiai és a turisztikai szakemberekkel történő konzultá­ció előzte meg. A Balaton borrégió öt történelmi borvidékén mintegy 26 ezren gazdálkodnak ötszáz négyzetméter feletti ültetvényen. A kutatók eltekintettek azoktól, amelyek 1500 négyzetméternél ki­sebb birtokon szőlészednek, így a munka a területpolitika által ér­zékenyebben érintett hetvenhat hegyközség 12.400 tagjára terjedt ki. Közülük minden tizenkettedik­hez jutottak el a területi instrukto­rok és kérdezőbiztosok. E munká­val a „képben lévő” hegyközségi titkárokat és bírókat bízták meg. A kutatás célja az volt, hogy meg lehessen túdni: egészen pon­tosan kiknek a kezében van a met­szőolló, a kapa, a permetezőgép, kik szedik, darálják, préselik a szőlőt, mi történik a borokkal, s mindezt milyen célból, milyen kö­rülmények között és meddig szán­dékoznak végezni az emberek. Vizsgálni kellett, hogy milyen kor­összetételű, foglalkozású, lakóhe­lyű emberekből áll azok csoportja, akik a Balaton környékén ma sző­lőt művelnek, s azt is, hogy mi­lyen célból teszik ezt. Megkérdez­ték tőlük azt is: közeli és távolabbi terveik közt milyen mértékben szerepel ültetvények vétele, eladá­sa, szanálása, fokozatos cseréje, A borászat a jövő ígérete A kutatók kiváncsiak voltak arra is: a szölészkedés-borászkodás ma­napság hol foglal helyet a régió polgárainak elsődleges és másodlagos bevételszerkezetében, mennyire tekinthető mindez jövedelmezőnek ma. S vizsgálták, hogy milyen módon és eszközök igénybevételével játszhat az eddiginél nagyobb szerepet a régió szőlészete és borászata a balatoni turizmus fenntartható fejlesztésében. A vizsgálatok eredmé­nyeitől arra is választ várnak, hogy a legsürgetőbb fejlesztések, beruhá­zások esetében milyen mértékű regionális támogatás képes jó irány­ban aktivizálni az energiákat. esetleg bővítése. Utóbbi esetben állnak-e ehhez rendelkezésre terü­letek, az előzőkben pedig azt fon­tos megtudni, hogy milyen feltéte­lek megváltozásával lehetne elke­rülni a tőkék pótlás nélküli kivágá­sát. Az ültetvények gondozásának jövőbeni kiszámíthatósága szem­pontjából szerencsés azt is meg­tudni, hogy milyen módon törté­nik a szőlőt művelő szakismeretek átadása. A szőlőművelés és borké­szítés, valamint e tudás generáció­ról generációra történő átörökítése sokak számára rekreációs célú nonprofit tevékenység, s eközben fel sem merül a munka jövedel­mezősége. Nem úgy, mint a piac­ra termelő gazdaságok esetében; a térségben hagyományosan ez (volt) az egyik legjelentősebb jö­vedelemtermelő, illetve -kiegészí­tő tevékenység. A régió speciális helyzete, pél­dául a domborzati viszonyok mi­att a fajlagos beruházási költségek magasak, s ez a legtöbb balatoni borvidéken és hegyközségben nem ösztönzi beruházásra a gaz­dákat. Az elemzések során fény derül arra is: a'borturizmus fejlő­dése milyen egyéb infrastrukturá­lis beruházást (például szállásfé­rőhely-kialakítást, a megközelít­hetőség érdekében útépítést) tesz szükségessé. _______czene Új abb 223 millió a Balatonra A Balaton Fejlesztési Tanács a Miniszterelnöki Hivatallal kötött együttműködési meg­állapodás alapján az idén nyolc pályázati felhívást je­lentetett meg a régió fejlesz­tését szolgáló beruházások, szolgáltatások támogatásá­ra, megvalósítására. A Balatonnal kapcsolatos médiafel­adatok ellátását, a közbiztonság fej­lesztését, a településrendezési ter­vek elkészítését, valamint felülvizs­gálatát és az önkormányzati utak, kerékpárutak tervezését, építését támogató pályázatokról már koráb­ban döntés született. Vízminőség-védelem. A Bala­ton vízminőség-védelmére, higi­énés, ökológiai és tórendezési feladatainak ellátására tizenki­lenc igénylő kért összesen 161 millió forintnyi támogatást. A szétosztható összeg ennél vala­mivel kevesebb, 157 millió fo­rint. Somogy megyéből Tab, Marcali és Siófok nyert egyaránt tízmillió forintot szennyvízcsa­tornázásra. A beruházások a jö­vő év végére készülnek el. Szőlészet, borászat fejlesztése. A pályázati célok megvalósításá­hoz rendelkezésre álló keret húszmillió forint. A beadási ha­táridőre öt pályázat érkezett, amelyekkel összesen huszonhét- millió forintot kértek. A Somogy megyei Zamárdi hatmillió forintot kapott földút kialakítására, ame­lyet a terv szerint áprilisban már használni lehet. Mederkotrási feladatok. 80 millió forintot lehetett volna szét­osztani. A pályázati felhívásra he­ten jelentkeztek, közülük hármat formai okok miatt el kellett utasíta­nia a bírálóbizottságnak. Nagy meglepetésre mindössze 28 millió forintot igényeltek, bár a legutóbbi nyáron nagyon sokan sürgették a mederkotrást. Somogyból Balaton- szemes és Zamárdi strandjait tisz­títják majd meg; Szemes 6,6 millió, Zamárdi tízmillió forint támogatást nyert a munkálatok elvégzéséhez, ami a költségek mintegy felét teszi ki. A maradék 52 millió forint elosz­tására új pályázatot írtak ki. Településrendezési tervek. A korábbi pályázati összegből 18 millió forint maradt, az ehhez való hozzáférhetőséget biztosította új kiírásával a Balaton Fejlesztési Ta­nács. A kiíró azt kérte a bírálóbi­zottságtól, hogy a Balaton-part menti települések előnyt élvezze­nek. S az a döntés született: ha a pályázatok bírálata után marad pénz, akkor azt a balatonkenesei magaspart megerősítésére hasz­nálják fel. A rendelkezésre álló összeget azonban hiánytalanul elnyerte kilenc igénylő; Kapoly és Öreglak a terv elkészítésére, Balatonlelle és Siófok pedig a meglévő felülvizsgálatára nyert összesen 10,5 miihó forintot, czene Népszerűek a tanösvények Keszthely ______- Egyre népszerűbbek a tanös­vények, melyek ma már kere- ! sett háttérprogramot kínálnak j a Balatonnál nyaralók számá- j ra. A célközönséget egyelőre a magyar turisták, főként az is­kolák osztályai és kisgyerme­kes családok jelentik, de a kül­földiek közül főként a nyári időszakban is mind többen kezdik felfedezni a túraútvona­lak, a környezet értékeit. Ko­pek Annamária, a Balaton-fel- vidéki Nemzeti Park turisztikai osztályvezetője elmondta: ki­emelt céljuk a természet védel­me, ezen belül pedig az, hogy az értékeket irányított keretek között mutassák be az érdeklő­dőknek, s megismertessék ve­lük azok jellemzőit. Töreked­nek arra, hogy a látnivalók kö­rét szélesítsék, ennek érdeké­ben újítják fel majd például a Zalaszántó határában található egykori Kocsi malmot, melyet be kívánnak kapcsolni a tele­pülés területén működő tanös­vény keringésébe. A Keszthe­lyi-hegység keleti részén, Balatonederics és Balatongyö­rök térségében, egy nyertes pá- j lyázatnak köszönhetően ugyancsak beruházás indul jö­vőre: a régióban új tanösvényt alakítanak ki. ■ .. KÉSZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL fCIUSZTtil TANÁCS j Felmérték a szőlősgazdákat mm MOTOROSBOLT #SUZUKI Márkakereskedés és szerviz Kaposvár. Goba S íi. 27. Td/Fax. 82/432-717 Nyitva H-P 9a-17B Szinte stBljestípussálasztéfcra 100-300 eFt közötti etisetesiiv Téli karbantartási kedvezmények tnnepekre ajándékszzun: fQú""'} Moteras ruházatét és LMtUpU felszereléseket államkincstár területi igazgatója. A katonaságnál megfogadták a jó ta­nácsot, és már a 13. havi fizetést is megkapták. Bognár Géza ezredes elmondta: a január másodikán ese­dékes fizetést még december vé­gén felvehetik a katonák. S a kom­penzációs összeg is megjár: a kato­náknak bruttó 26 ezer forint, a köz- alkalmazottaknak pedig 15 ezer. Az Apeh 302 somogyi munka­társa is várja az eredményeket. Kö­zeledik az év végi elszámolás. Szu- limán Gyula megyei igazgató el­mondta: a 13. havi fizetéssel minden rendben van, és lehet, hogy a juta- lom sem marad el. harsányi miklós

Next

/
Thumbnails
Contents