Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-15 / 291. szám
2003. December 15., Hétfő S Z O L G Á L T A T Á S 11. OLDAL _________________Postánkból _________ Mo bilan stabilan? Az új, úgynevezett mobil postával kapcsolatos „élményemet” szeretném megosztani a Somogyi Hírlap olvasóival. December 1-jén jeleztem a postásunknak, hogy másnap pénzt szeretnék a kártyámmal lehívni a számlámról. A válasza az volt: rendben lesz. December 2-án vártam, délután fél négykor jött is, de közölte, hogy nem tudja teljesíteni a kérésemet, mert mivel többen is jelezték aznapra hasonló szándékukat, elfogyott a pénze. Én Fiadon lakom, ez a járat utolsó faluja, így a válaszát megértettem, de elfogadni nem tudtam. Már csak azért sem, mert hozzátette, hogy őt ez, mármint a meghiúsult pénzfelvételem nem érdekli. Mindettől függetlenül hangsúlyozom: nem a postást hibáztatom. Ám elgondolkodtam azon, hogy mit tenne az a postai vezető, aki nem férne hozzá pénzéhez, bár előtte napon jelezte ebbéli szándékát. És állítólag megyünk az unióba?! BORBÉLY LAJOS _____ FIAD Rej tvény A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. A megoldásokat külön papíron vagy levelezőlapon — akár egy borítékban — kérjük beküldeni a szerkesztőség címére. Minden helyes megfejtés részt vesz a sorsoláson. A megfejtők között nyereményeket sorsolunk ki. A nyílt levelezőlapra vagy borítékra írják rá jeligeként: „Heti rejtvény” # asztrolap Horoszkóp www.astronet.hu NYILAS (XI. 23—XII. 21.1,06-90-230-359. Ma a kellemes meglepetések és a gyors változások óráit éli át. Könnyen elérheti a céljait, bár kisebb túlzásokba eshet. Ha elbízza magát, az önámítás áldozatává válhat. bak [XII. 22-1.20.1,06-90-230-360. Az elmúlt héten sok feladatot vállalt, túlhajtotta magát. Most már hangolódjon az ünnepnapokra. Vezesse le a feszültséget esténként sétával és relaxálással. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.1,06-90-230-361. A mindennapi munkáit kell folytatni. Ne hagyja, hogy a megszokott ritmusból kizökkentsék, zárja ki életéből a stresszes, idegesítő körülményeket. Ne kapkodjon el semmit. HALAK (II. 21-111. 20.1,06-90-230-362. Túlfeszítette a húrt, és most minden apróság miatt idegeskedik. Próbáljon megnyugodni, relaxálni, szervezetének biztosítsa a napi vitaminforrásokon túl az elegendő pihenést. KOS (III. 21-IV. 20.1, 06-90-230-361. Egészség szempontjából most igen érzékeny a szervezete. Töltse fel immunrendszerét energiákkal, hogy tudjon védekezni a megfázások, betegségek ellen. Ne ragaszkodjon mereven elképzeléseihez. bika (IV. 21—V. 20.1,06-90-230-352. Nehezen kivitelezhető ötletei vannak. Vegye a dolgokat lazábban, kerülje a stresszt. Uralkodó bolygója, a Vénusz nagy hatással van szerelmi életére. IKREK (V. 21—VI. 21.1, 06-90-230-353. Igen sok kiadása van, és ez csak tovább fokozódik. Egészség szempontjából jó esélye van arra, hogy szervezete legyőzze a támadásokat, bacilusokat. rák [VI. 22-VII. 22.1,06-90-230-354. Csalhatatlannak hiszi magát, miközben a lelke mélyén bizonytalan. Most összevész mindenkivel, aki valamiben ellent mer mondani. A diplomatikus viselkedés ebben az időszakban meglágyítja a szavait és minimálisra csökkenti a súrlódást. Miben más? OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.1, 06-90-230- 355. Nehezen tud nemet mondani szerettei kérésének. Ma is hajlamos lesz felelőtlenül megígérni dolgokat. A pénzügyeiben a ta- ' karékosság kerül előtérbe, a kedvesére, szeretteire azonban még így is sokat költ. SZŰZ [Vili. 24—IX. 23.1,06-90-230-356. A csillagok állása szerint a legjobb az volna, ha ezen a héten szabadságot venne ki. Érzelmekben gazdag napokat élhet meg, és ez új energiákkal tölti fel. mérleg (IX. 24-X. 23.1,0690-230-357. Érzékeny és sérülékeny. Elég egy félreértett gesztus vagy egy mondat, és máris úgy érzi: összedől a világ. Mintha eltitkolnának Ön elől egy fontos körülményt. Szerencsére könnyen kiengesztelődik. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.1, 06-90-230-358. Összeköttetésben áll valakivel, aki egy különleges társasági eseményt szervez, amelyen Ön is részt vesz. Ez a személy szeret az Ön közelségében lenni, mivel csodálja Önt. A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) _________Ma_________ Na pkelte 7.25 — Nyugta 15.53 Holdkelte 22.24 - Nyugta 11.53 VALÉR napja Valér. Latin eredetű név, jelentése: erős, egészséges. Védőszentje: Szent Valeriánus észak-afrikai püspök. Egyéb névnapok: Detre, Dezsér, Dezső, Mária. Detré. Germán eredetű, a Dietrich-ből, jelentése: nép + hatalmas. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Valér, Detre napja. A református és az evangélikus naptárban Valér napja. A zsidó naptárban Kiszlév hónap 20. napja. Napi igék. Katolikus: Szám 24,2-7.15-17a; Zs 24; Mt 21,23- 27. Evangélikus: Mt 3,1-6. Ézs 45,9—17. Református: Kolossé 3:18—25. 316. dicséret. Évfordulók E napon született 1770-ben Ludwig van Beethoven német zeneszerző, 1802-ben Bolyai János matematikus, 1832-ben Alexandre-Gustave Eiffel francia építész (Eiffel- torony), 1928-ban Friedensreich Hun- dertwasser (Friedrich Stowasser) t 2000, osztrák festő és grafikus, épülettervező, 1943-ban esz Mihály olimpiai bajnok kajakozó, fogorvos. Ezen a napon történt 1467. december 15. Mátyást legyőzik. Ezen a napon I. Mátyás király vereséget szenved Moldvabányánál III. (Nagy) István moldvai vajda seregeitől és visszavonul. 2003. DECEMBER 15., HÉTFŐ - TELEVÍZIÓ-MŰSOR Rádió- és televízió-műsorok Kossuth Rádió 4.30 Óránként: Hírek, időjárás 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 A görög katolikus egyház félórája 14.04 Zeneszóval - Próbaszünet 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Esti mese 20.04 Aranyemberek: Kropkó Péter sportoló 20.35 Karácsonyi könyvvásár, 2003. 21.05 Szabó család 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Felhang 23.00 Kenő 23.04 Hangversenymúzeum Petőfi Rádió 4.00 Óránként: Hírek, időjárás 4.03 Folk-óra 5.03 Kívánságreggel 7.30 Sport 8.45 Sportreggel 9.00 Petőfi-dél- előtt 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés 11.45 Szimbólumok hétről hétre 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 13.01 Sport 13.50 Vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz- játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Világzene-magazin 21.04 A tegnap slágereiből 22.00 100+1 százalék - Civilek és alapítványok műsora 22.30 Tandem 23.00 Sporthíradó 23.15 Dzsesszportré 24.00 Éjfél után... Kapós Tv 08.00 Képújság 1730 Egy életen át... felnőttképzési magazin 18.00 Tíz éve történt (a Kapós Tv archívumából) 15. rész 19.00 Híradó, játék 19.20 Kapós Sport 19.30 Közelkép: Ákos, Szász Jenő 19.45 Számadó, ismétlés 20.00 Híradó, ismétlés 20.20 Kapós Sport, ismétlés 20.30 Kawasaki nemzetközi terem- cross-verseny 21.00 Linda és a főtörzs, olasz bűnügyi sorozat 8/5. 22.50 UNIJÓ 22.55 Márais Bach 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Híradó, Kapós Sport Boglár Tv 19.00 Hírek 19.20 Civil fórum 19.30 Rejtjelek 20.00 Hírek 20.20 BBSG-Simon- tornya NB ll-es kézilabdamérkőzés 21.30 Ismétlések 23.30 Képújság Sió Tv A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora naponta 16.30 órakor indul hírekkel, információkkal, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Műsorzárás: 23.00 órakor. Csurgó Tv 19.00 Cubix 19.30 Fokváros 20.00 Csurgói Híradó 20.30 Kawasaki Nemzetközi Teremcross verseny 21.00 Linda és a főtörzs, olasz bűnügyi sorozat 4.22.50 UNIJÓ 11. - az EU története 22.55 Márais Bach: Varnus Xavér orgonái Marcali Tv 10.00 Marcali Híradó, ism. 19.00 Marcali Híradó, ism. Pécsi Rádió FogRató a 101,7 MHz, 71,81 MHz, 873 KHz 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - Szerkesztő: Kovács Miklós, benne: - Változik a gazdasági társaságok könyveléséről szóló szabály - módosítások, tennivalók, jó tanácsok a szakembertől; Hol van az ember? - Tolna megyében katasztrófavédelmi bemutatót tartottak: a képzelt esetben egy ember eltűnését jelentették - miképpen lehet megtalálni az eltévedteket éjjel?: Pécsi kórussikerek a Kodály Zoltán versenyen; Garázslakás után lakásom az autóm: a pécsi házaspár kálváriája a lakástalan életben; 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00- 22.00 Új Estidőben! Szórakoztató műsor telefonos játékokkal 22.30 Kossuth Rádió - Éjjel • Nemzetiségi műsorok: hor- vát: 9.00-10.30, 20.00- 20.30, német: 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb: 13.00- 14.00,20.30-21.30 Balaton Rádió Fogható a 88,2 MHz-en A legjobb és legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Minden nap 18 órától SMS- kívánságműsor. Kedden és pénteken 19 órától DanceClub Győrfi Bettával. Helikon Rádió Fogható a 99,4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés délelőtt 11.03 SMS élő kívánságműsor 13.00 Helikon krónika 13.08-18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19,00 Helikon krónika 19.08 Internetes élő kívánságműsor 21.00-6.55 Automata műsor TV2 5.50 Faluvilág 6.05 Magyar borok, magyar borvidékek 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.15 Laza© 8.50 Stahl konyhája 9.00 Tripla vagy semmi Telefonos játék 9.30 Maria Del Carmen (71.) 10.40 Teleshop 11.40 Kastélyszálló (41.) Családi történetek 12.40 Dániellé Steel - Zoya (amerikai romantikus film, 1995 - 2/1.) 14.30 Kapcsoltam 15.00 Egyről a kettőre (am. vígjátéksor. -105.) Fsz.: Patrick Duffy 15.30 A betolakodó (7.) 16.30 Jakupcsek 17.30 Katalin bírónő 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.35 Hárman párban 20.00 8 nap alatt a Föld körül 21.15 Banánhéj avagy túlélni Bagi-Nacsát Paródiashow 22.15 Mesék a kriptából Közben: Kenósorsolás 0.15 TopSport 0.45 Jó estét, Magyarország! 1.30 Profiler - Miss Pszichozsaru (44.) RTL KLUB mtv m2 6.00 Pokemon (japán rajzfilmsorozat) 6.30 Reggeli 8.38 Találkozások - reggel .9.05 Recept Klub (ism.) 9.15 Játékzóna 9.25 Maria (65.) 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.20 Játékzóna 11.30 Delelő 12.00 Híradó Déli kiadás 13.05 I Országház (ism.) Heti | magazin 13.35 Játékzó- J na 14.20 Recept Klub ' 14.30 Játékzóna 14.45 Disney-rajzfilm: 101 kiskutya 15.10 Csak egy szavadba kerül! 15.15 Kórház a város szélén 16.20 Testpercek 16.25 Balázs 17.25 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt (magyar sorozat) 21.00 Szupermozi A 285-ös járat 22.45 Igaz történetek Bűnös viszony (2/2.) 0.20 Találkozások - Este 0.35 Híradó 0.40 Sportklub 0.55 Hype 1.20 Fókusz (ism.) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárvilág 5.50 NAP-KELTE 8.00 Híradó 9.05 Kachorra - Az ártatlan szökevény (150/53.) 9.55 Szórakoztató percek 10.05 Friderikusz A szólás szabadsága 11.00 Parlamenti Napló 12.00 Híradó 13.05 A reménység folyója (18/11.) 14.00 Roma magazin 14.25 Domovina 14.55 Euron: Játék euróért! 15.10 AGRÁRIUM 15.40 Élesben 16.35 Karácsony az egyházi könyvkiadóknál 17.00 Álomsuli (44/6.) 17.25 Kívül-belül 17.30 Jelentés 18.00 Híradó 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.35 Mézga család 19.00 Kérem a következőt! 19.15 Foxi Maxi kalandjai 19.25 KivüFbelül 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 Miss Universe Hungary, 2004 Elődöntő - Szeged 22.00 Hétfő este 22.35 Provokátor Viasat3 14.30 Alfacsapat: Az életmentők (43.) 15.25 Charlie angyalai (46.) 16.25 Nikita (ism.) 17.20 Z-akták (17.) 17.50 Star Trek: Deep Space 9 (119.) 18.45 Szeretünk, Raymond! (38.) 19.15 Férjek gyöngye (53.) 19.45 Egy rém rendes család (161.) 20.15 Angel (43.) 21.10 Szex és New York (11.) 21.40 Egy rém rendes család (162.) 22.15 A körzet (18.) 23.10 Jerry Springer-show Filmmúzeum 13.15 A nevetés hangja (amerikai film, 1963) 14.30 Diafilmmúzeum 14.45 Csapdában (amerikai film, 1949) 16.15 Aranykor 17.00 Hollywoodi arc- képcsarnok (34.) 17.30 Pacsirta 19.15 A buszon (6.) 19.45 Karácsonyi rajzfilmek 20.00 Minden kezdet nehéz (magyar film, 1966) 22.00 Aranykor 22.15 Diorissimo A Balázs Béla Stúdió filmje 22.45 Diafilmmúzeum 15' 12.00 Fekete gyöngy (200/94.) 12.45 Bach: e-moll szonáta (BWV 1023) 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 NAPNYUGTA 19.05 Tele-1 sport - Magazin 20.05 Híradó 20.40 ABLAK - Szimpatikus Benne: Hol-mi? 21.05 PREMIER Színházi magazin 21.35 Ki kicsoda a filmművészetben? [ Atom Egoyan 21.40 Felicia utazása '23.35 Záróra 0.40 Megveszem ezt a nőt | (79-80.) 1.25 ABLAK - Szimpatikus HBO 6.30 Nincs több suli 7.55 Dr. Dolittle 2 9.20 Gen-Y zsaruk 10.50 Sötét zsaruk 2.12.15 Kutyabajnok 13.55 Volt egyszer egy Szicília 15.20 Szabad szerda 17.25 Földre poty-1 tyant tündér 18.55 Felvé-! tel indul! 19.20 Késő bosszú 21.00 Kate és Leopold 22.55 A zongora- tanárnő 1.05 Sírhant Művek (26.) www.tvrhet.hu DUNA TV 14.40 A repülés története (7/6.) 15.35 Emi képek - Régi Híradok (ism.) 15.55 Heuréka1 Megtaláltam! 16.25 Mi dolgunk a világon’ 16.30 Régiók - Maios vásárhely 16.55 Öt perc zene 17.00 Kalendárium 17.50 Helyesen! 18.00 I Híradó 18.30 Kilátó 18.45 „Hinni akarjuk, hogy még felszáll a páva..." 19.25 Mese 20.00 Miss Marple történetei Nemezís 2/2. 20 55 Testvérháború 21.35 Bekezdések 21.45 Híradó 22.10 Mindentudás Egyeteme SPEKTRUM 16.35 A legelső amerikaiak 1735 Híres sírkertek | 18.05 Taxik Mexikóváros § 18.35 Négylábú páciensek (7.) 19.05 Éghajlatváltozás! 19.45 Gyűjtögetök (6-7.) New York; Rock n' Roll 20.35 Bevetésen holnap fegyverei 21.10 A I Nagy Háború emlékei 21.45 A szuperhíd (1.) 22.50 Mi az ára? 0.10 A kozmetika története (1.) Magyar ATV N. GEOGRAPHIC EUROSPORT 12.00 Bajnokok Ligája-hétvége 15.00 Alpesi sí Világkupa 16.00 Síugró Világkupa 17.30 Alpesi sí Világkupa 18.30 FIFA-lab- darúgógála, Zürich 19.30 Eurogólok 20.30 K1 - Küzdősportok Gála Tokióból 22.15 Bajnokok Ligája Tudósítások, elemzések 15.05 Stúdió Moderna 15.20 Wordl Net 16.00 Hírpercek 16.05 Interaktív játék 17.05 Modern horgász 17.30 Interaktív játék 18.05 World Net 18.35 Tűzvo- nalban 18.50 Híradóelőzetes 19.00 Híradó 20.00 Egyenes beszéd SPORT1 18.00 A sötétség ragadozói 19.00 Munkakutyák (46.) 19.30 Állati fé-j lelmeink (1.) 20.00 Versenyfutás az idővel (11.) f 20.30 Hayden Turner kalandjai a vadvilágban Nagymacskák 21.00 A Gyűrűk Ura - A történelem tükrében 12.45 Labdarúgás, (ism.) 14.45 NBA Action (ism.) 15.15 NHL jégkorong-mérkőzés, ChicagoDallas 17.15 Labdarúgás, spanyol bajnoki öf. 18.15 Labdarúgás, olasz bajnoki öf. 19.15 Mai helyzet 19.30 Labda- j rúgás, angol bajnoki öf. 20.30 Labdarúgás, Boca Juniors-Milan (ism.) « } NYITRAI AUTÓHÁZ te SdwE József u 5. ItL 722704)27.270-028 Használtautó kínálata: R.Scen. Alizé; 1.6/16V, ’03oi3.670EFt R. Lag. RXE K; 2.0/16Vw 00.122.690E Ft R.Sen. RXE.; 1.4/16V,5a ’00<>62.890E Ft R.Th.ll.Klíma.; 1.50ci, 4 a 02ae2.370E Ft R.Meg. Kombi.; 1.4/16V, OO03I.98OE Ft Ren.Thalia RT.; 1.4,4a '01 ce 1 899E Ft R.Meg. RN.; 1.4/16V,5a 99 u1.890E Ft R.Meg. RN.; 1.4/16V, 4 a '99 1.799E Ft R.Lag. RXE.;3.0V6,5a '98 1.690E Ft Ren.Meg. RT.; 1.6,5 a '97 1.430E Ft R. Kangooszgk.;1.2 '98 1.390E Ft R.Lag. RXE; 2.0,5 a 94 1299EFÍ Ren. Clio.; 1.9D, 3 a '94 to 799E Ft Renault Esp.; 2.0,6 sz '85 259E Ft Ford Fiesta; 1.3,5 a '02 os 2.290E Ft Suz.Wagon R+; 1.3,5 a '02 w 1 790E Ft Suz.Sed.GLX; 1.3, ki. 4a '01 os1.570E Ft Vol.850 GLT; 2.0/20V, 4 a '92 1.199E Ft Peugeot 306 SL; 1.4,5 a '97 1.170E Ft Suz.Sw.GLX.;1.3,5a '00.w1.150E Ft Peugeot 306 SL; 1.4,4 a'97 1.100E Ft ' VW Polo 75:1.6,3 a '95 1.090E Ft Fiat Punto 60 S; 1.3,5a 96 1.059E Ft VWPas.GL;1.8iki4a '90 n 869E Ft VWPassat. 1.9D kombi '90 850E Ft VWPassatCL.;1.8,4a '89 699E Ft Opel Corsa 1.43a '91 499EFt Renault Trafic 2.5D '90 499EFt VW Golf II, 1.83a,b'g '84 325E Ft Hyundai H1; 2.5D, tgk. rn.382.490E Ft VW T4 2.40;záft,3 szem ígk '95 1.499E*afa Peugeot Boxer; 1.9 tgk '96 1,05ÖE-«ia IvecoT.D. 3510; 2.5D '95 960E.*is Ren. Express; 1.9D,sgk '95 n 680E-fe Ford Fiesta Cou.; 1.3, tgk ’96 550E.* |> NYITRAI AUTÓHÁZ ^ Szekszard, Pásztor u S Tei 74/419-772,528813 Használtautó kínálata: Ren.Meg. RN. 1.4,5a '99 1.950E Ft Fiat Punto HLX. 1.2,5 a 00 1.850E Ft Ren.Meg. C. 1.6,4 a '97 1.690EFt Ren.Meg. Scen. 1.6,5a ‘96 1.690E Ft Peugeot XN 1.50,5 a '99 1.650E Ft Ren Clio RN 1.2,5 a '99 1.590E Ft Fiat Tipp: 1.7D, 5 a '93 680E Ft Citroen BX TRD 1.9,5 a '87 445E Ft Lada 1,3 S, 4 a '82 165E Ft A műsor is a kezdési kkípont változtatásának jogit minden tévéadó fenntartja, s étért lapunk felelősséget nem váM