Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-10 / 287. szám

HAZAI TÜKÖR Egyházfők az államfőnél 3. oldal KAPOSVÁR Könyvbemutató bábművész­kísérettel s. oldal SOMOGYI TÁJAK Ingyen­hírek közügyekről 6. oldal __________Hírek__________ CS URGÓNAGYMARTON. Ké szül Csurgónagymarton rende­zési terve, az első változat még idén a képviselő-testület elé ke­rül. A kétszáz lelkes település nagyra törő terveket dédelget, így rendezési tervükben már a leendő új utca is szerepel. A me­gyei terülétfejlesztési tanács 770 ezer forinttal támogatja a terv el­készítését. (va) BARCS. 6,5 millió forintot nyert a fogyatékos gyermekek javára létrehozott közalapítvány pályá­zatán a barcsi Szivárvány Gyógy­pedagógiai Központ. A pénzen mikrobuszt vásárolnak; a szerző­dést már aláírták, az összeget pe­dig a jövő év elején kapják meg és ekkor vehetik meg a járművet. Tíz év óta szerettek volna hozzá­jutni egy kisbuszhoz, nagy szük­ségük van rá a térség sérült gyer­mekeinek ellátásában, (ni) SIÓFOK. Egy új Si’ó-híd létesíté­séről tárgyalt Balázs Árpád sió­foki polgármester a közlekedési minisztériummal. Ennek meg­építése kompenzálhatná azt a súlyos terhet, amit az M7-es au­tópálya díjasítása jelent a város­nak. Balázs Árpád azt is el­mondta a tegnapi testületi ülé­sen, hogy mindez egyelőre nem jelenti azt, hogy állami támoga­tás jutna a híd megépítésére, ami a hozzá vezető utakkal együtt a becslések szerint száz­millió forintba kerülne, (ca) KAPOSVÁR. Új edzőtermet avattak tegnap a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóságon. Egy hónap alatt végeztek a régi alag­sori helyiség átalakításával, az erősödni vágyó tűzoltóknak 300 ezer forintért vettek kombinált edzőgépet, szobabiciklit és lép­csőzőgépet is. A Somogy Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság és a Kaposvári Rendészeti Testedző Egylet közösen újította fel a helyiséget, ahová csaknem 70-en járnak sportolni, (hm) ■ Ostrom alatt a Sulinet-boltok Sulínetes vásárló a szaküzletben. Sok a félreértés a változó feltételek között FOTÓ: LÁNG RÓBERT Papíron még három hetük, a hatalmas kereslet miatt azon­ban már csak néhány napjuk van azoknak, akik még idén ki szeretnék használni a Sulinet Expressz program kínálta le­hetőségeket. A számítástechnikai szaküzleteknek soha nem látott rohammal kell megküzdeniük, a nagyközönség ugyan­is csak későn eszmélt rá a program kínálta lehetőségekre. Megyei körkép Már csak három hetük van azok­nak, akik már a jövő évi adójuknál szeretnék igénybe venni a Sulinet Expressz program kínálta adóked­vezményeket. Ráadásul januártól bizonyos termékek kikerülnek a programból, így az adókedvez­mény nem lesz érvényes digitális kamera, projektor, egyes hangfa­lak, illetve bizonyos játékki­egészítők - így például botkor­mányok - vásárlásakor. Az oktatá­si miniszter indoklása alapján ugyanis ezek a termékek nem kap­csolódnak közvetlenül az oktatási tevékenységekhez. Az említett té­telek egyébként mindössze fél szá­zalékát adták az eladott összter­méknek. Az esztendő végéig a program 10-12 milliárdos forgalommal szá­mol, ami közel 17 ezer új és 40 ezer modernizált számítógépet je­lent. Somogy megyében a forga­lom december első napjaiban ha­ladta meg a 250 millió forintot, s ezzel a megye országosan a kö­zépkategóriában helyezkedik el Jász-Nagykűn-Szolnok és Komá- rom-Esztergom megye társaságá­ban. (Folytatás a 4. oldalon) 053 www.somogyihirlap.hu . Szárnyra kapott a remény Sármeulék-Budapest 670 millió forintos támogatást kap a sármelléki repülőtér. Ezt Kolber István országgyűlési képviselő (MSZP), a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke mond­ta, miután tegnap a parlament­ben a módosító javaslatok tár­gyalása során a képviselők az igen gombot nyomták meg. Az ország második legnagyobb for­galmat lebonyolító repülőtere fölül elvonulnak a viharfelhők. Hétfőn az MSZP parlamenti frakciója, majd tegnap a parlament többsége is úgy döntött, elfogadja azt a módosító ja­vaslatot, amelyet Kolber István, Suchman Tamás, Varga László és Göndör István képviselők támoga­tásával terjesztett a T. Ház elé. Ez le­hetővé teszi, hogy a sármelléki re­pülőtér mintegy 670 millió forintos vissza nem térítendő állami támo­gatásban részesüljön a szükséges­sé vált fejlesztések meg­valósításához.- A sármelléki repülő­tér nemcsak a Balaton szempontjából fontos - hangsúlyozta Kolber Ist­ván. - Regionális jelentő­ségű, innen a térség vala­mennyi nagy települése egy óra alatt elérhető. A volt szovjet katonai repülőtér fontosságát rég­óta hangoztatták. Az idén is 3040 százalékkal nőtt a forgalom, több mint 21 ezer utas fordult meg itt. Legutóbb a kormány tihanyi ülésén is kiemelten kezelték a Balaton stra­tégiai fejlesztési programjai között. A fejlesztéshez szükséges források csak nem akartak összegyűlni. Kolber István elmondta: a BFT szakértői javaslatra mintegy 800 millió forintos fejlesztést tart célsze­rűnek, amely nélkülözhetetlen a fo­gadási feltételek és a biztonság mi­nőségi javításához. Javaslata szerint a beruházási célelőirány­zatból biztosítható az a 670 millió forint, amely a fejlesztési program első ré­szének megvalósításához szükséges. A hiányzó for­rás előteremtésé folyamat­ban van. A hosszú, kitartó egyeztetést követő parla­menti döntés azt jelenti: megkezdődhet a sármellé­ki repülőtér fejlesztése. Hogy ilyen formában, az a követke­ző napokban derül ki. Az egyik le­hetőség, hogy az önkormányzatok a BFT közreműködésével, szakértők támogatásával bonyolítják le a köz- beszerzéseket, a fejlesztéseket. A másik: a Budapest Airport közre­működését is figyelembe veszi. A BFT elnöke nem tartja rossznak az ötletet, hogy az önkormányzatok az utasok számához igazodva norma­tív alapon engedjék át az idegenfor­galmi bevételeik egy részét az üze­meltetéshez. LENGYEL JÁNOS Légimentők Nagyatádon Nagyatád Tegnap délután megérkezett az el­ső légi úton szállított beteg a nagy­atádi kórházba, akit a budapesti Szent János Kórházból küldtek át a területileg illetékes intézmény­be. A mentőhelikopterek fogadá­sára alkalmas térburkolatot nem­rég készíttette a nagyatádi kórház, hogy biztosítsák a súlyos betegek sürgős légi szállítását. Novotny Zita főigazgató el­mondta, hogy a szakértői és a ter­Új helikopterek Új légimentőket mutattak be teg­nap a régió szakembereinek Dombóváron. A Somogy, Tolna és Baranya területén, 70 kilo­méteres körzetben sürgősségi feladatokat ellátó helikopter két hajtóművel és dupla műszere­zettséggel végzi a mentést. A másik gép transzplantált szervek és a beültetésben részt vevő műtéti team szállítására, valamint katasztrófavédelmi feladatok ellátására lesz alkalmas. 130 milliós „szemétdíj” Kaposvár Precedensértékű pert indít a KVG Rt. a barcsi önkormányzat ellen. A társaság 130 millió forintot kö­vetel elmaradt üzleti haszon cí­mén a várostól - jelentették be a cég képviselői. Francz Rezső, Barcs város alpolgármestere azt mondta: Barcs nem tartozik a ka­posvári társaságnak és hivatalos értesítést sem kaptak a. KVG kö­veteléséről. Püspök Rudolf, a KVG Rt igaz­gatója tegnap elmondta: függet­len szakértők végezték el azokat a gazdasági számításokat, ame­lyek alapján a megyei bírósághoz a keresetet benyújtották. Ebben 130 millió forintot követelnek a barcsi önkormányzattól. Ez az összeg azért kárpótolná a céget, mert Barcs idő előtt megszüntet­te a KVG-vel 2012-ig szóló szer­ződését, s azért is, mert a hosszú távú szerződés tudatában csak hosszú távon megtérülő befekte­téseket eszközöltek. Püspök sze­rint az is komoly üzleti hátrányt okoz a társaságnak, hogy a barcsi szemétlerakót idő előtt bezárták, ami miatt csak jelentős veszte­séggel tudja a térség kistelepülé­sein összegyűjtött hulladékot ár­talmatlanítani. (Részletek az 5. oldalon.) WgfcM ADVENTI NAPTÁRUNKHOZ!------------------------------------------------------------------------- ww w.somogyihirlap.hu ------------------------------------------------------------------------­Somogyi Hírlap (iiipiwiiii in O; Jl 9770865 ”9 12039” 0 3 2 8 7____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ XIV. Évfolyam, 287. Szám. Ára: 85 ft, Előfizetve: 57 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2003. December 10., Szerda vezési előkészületek után több mint fél évig tartott a speciális tér­burkolat idalakítása, melyhez előbb áthelyezték a közművezeté­keket, majd néhány fát is kivágtak a kórház parkjában. A mintegy 2 millió forint értékű beruházást sa­ját keretéből végezte a kórház, s a mentőhelikopterek fogadásához alkalmas terület tisztítását, kar­bantartását is az intézmény vállal­ja. A térburkolat műszaki átadása néhány hete történt, s a légiforgal­mi és a környezetvédelmi hatóság engedélye is rendelkezésre állt az első, meglehetősen váratlanul ér­kező mentőhelikopter fogadására. A helikopteres szállítás sem a beteg, sem a kórház számára nem drágább a mentőkocsis utazásnál, de sokszor életet mentő előny a gyorsaság és a kényszerű zötykö- lődés elkerülése. A rögtön az első alkalommal élesben történt sike­res próba után ezentúl bármelyik napon lehet majd légimentőt fo­gadni és indítani Nagyatádon, de csak a nappali időszakban, mert az éjszakai szállításhoz még nin­csenek mee a feltételek, bíró mária NETt Hölgyek Minden héten egy szépséget mutatunk be olvasóinknak ezen a helyen, ’ Szerdánként egy-egy HM portrét, szombatonként egy-egy egész alakos képet nézhetnek meg jelöltjeinkről. az internetes oldalunkon ÍjUVUZjM/11 www.somogyihirlap.hu vagy vágja ki ezt a szelvényt és küldje be címünkre: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, V5 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Pf.: 31. A borítékra írja rá: NETt Hölgyek.

Next

/
Thumbnails
Contents