Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-07 / 259. szám

I 10. OLDAL K ÉK TÜKÖR 2003. November 7., péntek üf HHfl ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Megléptek Tankoltak, majd fizetés nélkül elhajtottak egy budaörsi ben- zinkúttól annak az autónak az utasai, amelynek képét és rend­számát az állomás biztonsági kamerája rögzítette. A felvétel alapján csalás gyanúja miatt már keresi az elkövetőket a rendőrség, europress Sikkasztás Több mint kétmillió forintos sikkasztással gyanúsítja a rend­őrség azt a budapesti férfit, aki külföldiektől cége nevében átvett, majd saját hasznára értékesített négy nagy értékű szélmérő berendezést. Az ötvenéves férfi szabadlábon védekezhet, europress Fiatal zsaroló A rendőrök őrizetbe vettek egy fiatalkorú, zalaegerszegi fiút, zsarolás, illetve lopás gyanúja miatt. A 15 esztendős fiú az elmúlt időszakban nála fiatalabbaktól több alkalommal fenyegetéssel vett el mobil­telefonokat. EUROPRESS Rendőrnek álcázva Egy idős nőt megtévesztve több mint egymillió forintot lopott el egy budapesti lakásból az a tettes, aki rendőrnek álcázta magát. A 45 év körüli elkövetőt nagy erőkkel keresik a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság nyomozói, europress Fenyegető Eljárást indított a rendőrség F. Stefan 49 éves szlovák állam­polgár ellen, akit azzal gyanú­sítanak, hogy Budapest XIII. kerületében a vele szemben közlekedési szabálysértés miatt intézkedő közterület-felügyelő­ket megfenyegette, majd a ka­mionját a felügyelők irányában elindította. A férfit őrizetbe Vették. EUROPRESS Tetten érték Nyíregyházán a térfigyelő rendszernek köszönhetően sikerült tetten érni öt fiatalt, akik fenyegetéssel arra kényszerítettek két középis­kolást, hogy adják át értékei­ket. Azonnal járőröket irányí­tottak a helyszínre, és akkor érték őket tetten, amikor az egyik fiú telefonját próbálták elvenni. A fiatalok ellen zsa­rolás megalapozott gyanújá­val indult eljárás, europress Bántalmazás Hivatalos személy elleni erő­szak miatt indult rendőrségi eljárás egy 39 éves férfi ellen, aki a beregdaróci polgármes­teri hivatalban vitába kevere­dett egy vezető tisztviselővel és meg is ütötte az ügyin­tézőt. A gyanúsított szerint azért történt az eset, mert a hivatal az ő korábban eladott motorkerékpárja után követel­te a súlyadót, europress Sofőr nélkül Különös közlekedési baleset történt Nyíregyházán, ahol egy személygépkocsi figyel­men kívül hagyta a STOP- táblát, és nekiütközött egy másik autónak. A vétlen kocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett, ám a balesetet okozó járműben ülő két férfi egyike sem ismerte el, hogy ő vezetett volna az autót. A szonda mindkettőjüknél ittasságot jelzett, europress Ellapátolt lány Súlyos testi sértés kísérlete miatt a Nyírbátori Rendőrka­pitányság jár el egy szakolyi férfi ellen, aki egy családi veszekedés során kislapáttal bántalmazta saját 17 éves lá­nyát. A tinédzsert könnyű sérülésekkel szállították kórházba, europress Bíróság előtt a maffiavezér Hosszú a vádlott bűnlajstroma FOTÓ: EUROPRESS Csütörtökön állt először vádlottként bíróság elé a magyaror­szági ukrán-izraeli maffiavezér, Leonyid Sztecura. A Clodo- per koronatanúját egy csecsen férfi megölésének kísérletével, illetve bűnszervezet tagjaként elkövetett zsarolással, védelmi pénzek beszedésével vádolják. Sztecurát korábban összefüg­gésbe hozták a magyarországi robbantásos merényletekkel, s többek között Boros Tamás, Prisztás József és Seres Zoltán meggyilkolásával. Budapest Leonyid Sztecura - alvilági körök­ben ismert nevén Loncsik - négy társával ült a vádlottak padjára. Az ukrán-izraeli állampolgárságú férfi tagadta az ellene felhozott vádakat, és társaival együtt jelez­te: vallomást kíván tenni. A férfit jövő csütörtökön hallgatja meg a Fővárosi Bíróság Loncsik a vád szerint 1997. március 9-én este Budapesten, a Szépvölgyi úti Coctail bárban arra utasította bűnszervezetének tagja­it, hogy öljék meg a lokálban mu­lató csecsen Aszlanbek Mavla- jevet, mert a férfi sérti az ő „üzleti érdekeit”. Loncsik azóta is isme­retlen helyen tartózkodó emberei a vezér utasítására közrefogták a csecsent, kivitték az utcára, majd betuszkolták egy autóba. Fejére csuklyát húztak, mindkét oldalá­hoz kést szorítottak, majd egy XVIII. kerületi családi házhoz haj­tottak. Az épületben Mavlajevet egy sámlira ültették, kezeit meg­bilincselték, és kisebb megszakí­tásokkal egymást váltva baseball­ütőkkel reggelig ütötték. A férfi­nek a többi között eltörött az orr­csontja, a járomcsontja, a térde és a keze, illetve agyzúzódást szen­vedett. Reggel eljött a férfiért a má­sodrendű vádlott Szergej Maszina és két ismeretlen társa. Ok újra ko­csiba tuszkolták a csecsent, és egy XVIII. kerületi erdős területre vit­ték. Ott a két ismeretlen férfi egy- egy késsel egyszerre szúrta szív­tájékon, illetve májon a férfit. Ez­után még többször mártották ál­dozattak testébe a pengéjüket. Az élettelen férfit a földön hagyták, és elhajtottak. Másnap reggel Sztecu­ra egyik embere visszament a tett helyszínére, ám a holttestet sehol sem találta. Hajnalban ugyanis helybeliek rábukkantak az áldo­zatra, és beszállíttatták a kórház­ba. Mavlajevnek megsérült a szív­burka, a tüdeje, a mája és a vastag­bele, de az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét. Sztecurát emellett még azzal is vádolják, hogy 1999. júniustól 2001. szeptemberi elfogásáig vé­delmi pénzt szedett a Gellért he­gyi Citadella diszkó tulajdonosai­tól. A férfi jóban volt a szórakozó­hely egyik társtulajdonosával, Seres Zoltánnal, aki azzal zsarolta üzletfeleit, hogy mögötte áll az ukrán maffia, és ha nem fizetnek neki havonta félmillió forintot, Sztecuráék tönkreteszik a disz­kót. 1998-ban Serest ismeretlenek meggyilkolták, attól kezdve Szte­cura szedte be a pénzt, ami ké­sőbb havi egymillió 'forintra emel­kedett. A férfi összesen körülbelül 20-25 millió forintot zsarolt ki a diszkó vezetőitől. FARKAS M. Gyanúsított útlevélkezelők Felfüggesztettek beosztásából hét határőrt, akik a tompái ha­tárátkelőhelyen útlevélkezelőként dolgoztak. A tiszthelyette­seket a gyanú szerint megvesztegették. Halas A halasi határőr-igazgatóság köz­pontjába ez év januárjától több ki­fogás érkezett a szolgálatukat ellá­tó útlevélkezelőkre. A panaszok nyomán - a törvény biztosította keretek között, nyílt és titkos módszerekkel - a védelmi szolgá­lat emberei megkezdték a bejelen­tések „feldolgozását”. A hosszú ideig tartó vizsgálat megerősítette a határőrök megvesztegethetősé­gére vonatkozó bejelentéseket.- A szerdai tompái állomány­gyűlésen bejelentettem, hogy a gyanúba keveredett hét útlevélke­zelőt a beosztásából felfüggesztet­tem - tájékoztatta lapunkat Árvái Ferenc ezredes, a Kiskunhalasi Ha­tárőr-igazgatóság igazgatója. Mint megtudtuk: a tiszthelyettesek már régóta szolgálnak a határőrségnél. Hogy pontosan miként zajlottak le a megvesztegetések egyelőre nem közöltek részleteket. A korrupció gyanújába kevere­dett határőrök közül két személyt az állománygyűlést követően azonnal őrizetbe vettek, öten szabadlábon védekezhetnek. Az ügyüket átadták a szegedi katonai ügyészségnek. Ha cselekményük bebizonyosodik - súlyosabb ese­tekben -, többéves szabadság- vesztéssel is sújthatják őket. PN-IN FORMÁCIÓ Felmentették a lelkészt Hegedűs Lóránt cikke „megfelelt a szabad sajtó adta kereteknek’’ A Fővárosi ítélőtábla jogerősen felmentette a közösség elleni izgatás vádja alól Hegedűs Lóránt református lelkészt, aki 2001-ben a MIÉP kerületi lapjában galíciai jöttmenteknek ne­vezte a zsidókat, és felszólította az embereket: „Rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!” Hegedűst - aki a cikk megírásakor a MIÉP országgyűlési képviselője volt - korábban az elsőfokú bíróság másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Budapest Hetvenfős szimpátiatüntetés zaj­lott tegnap a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt Hegedűs Lóránt pe­rének másodfokú tárgyalása köz­ben. A lelkész hívei közül a vára­kozás közben többen zsoltárokat énekeltek. A rendre négy rendőr vigyázott. A tárgyalóterembe He­gedűs mintegy kétszáz híve jutott be. Az Index információi szerint a lelkész gyülekezetének többi tag­ja a XVI. kerületi Szabadság téri református templomban gyűlt össze, ahol folyamatosan tájékoz­tatták őket a tárgyalóteremben zajló eseményekről. A jogerős ítélet nagy örömet okozott. Hegedűs híveinek: a má­sodfokon eljáró Fővárosi ítélőtáb­la felmentette Hegedűs Lórántot, a MIÉP egykori alelnökét a közös­ség elleni izgatás vádja alól. Az indoklás szerint a cikk nem alkal­mas a közösség elleni izgatásra, az ugyanis csak magánvéleményt közölt, s így teljes mértékben be­lefért a szabad sajtó jogi keretei­be. Nem adott helyt a bíróság annak a felvetésnek sem, amely antiszemitizmust vélt felfedezni a írásban. A bírák szerint nincs ilyen jogi minősítés a magyar jog­rendben. Vétlennek találta a táb­labíróság az ominózus cikknek helyt adó Ébresztő című újság fő- szerkesztőjét, Metes Györgyöt is, akit első fokon 525 ezer forint pénzbírsággal sújtottak. A református lelkésszel szem­ben egy 2001-ben publikált cikke miatt emeltek vádat, közösség el­leni izgatás miatt. A Fővárosi íté­lőtábla felmentő ítélete megsem­misítette az első fokon eljáró Fő­városi Bíróság döntését. Akkor a fórum megalapozottnak találta a vádat, és másfél évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. FARKAS MELINDA Hat év a perverz gyilkosnak Szeged Jogerősen nyolcról hat év bör­tönre enyhítette a Szegedi íté­lőtábla annak a bajai férfinak az ítéletét, aki testvérével együtt agyonverte az élettár­sát. A halott nőt még egy héten keresztül az ágyában tartotta és többször közösült vele. A meggyilkolt nő egy bajai tanyán élt élettársával, annak testvérével és egy másik nővel. Rendszeresen italoztak, guberálásból tartották fenn magukat. 2001 szeptemberé­ben a csapat összeveszett az asz- szonnyal, és dühükben deszkák­kal estek neki a 33.éves nőnek. Agyba-főbe verték, majd az élet­telen testet befektették az ágyba. Csak másnap reggel vették észre, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Az asszony élettársa, az elsőrendű vádlott ezután még egy hétig nem akarta eltemetni a holttestet, és többször is közösült a halottal. Tavaly szeptemberben a Bács- Kiskun Megyei Bíróság nyolc év börtönbüntetésre ítélte a élettár­sat emberölés és kegyeletsértés miatt. Ezt a Szegedi ítélőtábla hat évre mérsékelte. A másodrendű vádlott - a élettárs testvére - is részt vett a bántalmazásban. Ő eredetileg két év börtönbüntetést kapott, amit most egy évre enyhí­tettek két év próbaidőre felfüg­gesztve. EUROPRESS Az orvhalász halála Felborult a csónak, nem tudott kiúszni Fadd-Dombori Emberéletet követelő orvha­lászat zajlott csütörtök haj­nalban a Tolna megyei fadd- dombori holtágon. Az áldozat egy őcsényi fiatalember. Négyen indultak halászni szer­da éjjel. Sötétben mentek, mert tiltott, elektromos módszerrel fogták a halat. A csónak rossz állapotban volt, hajnali három óra felé egy hullám erősen megbillentette a túlterhelt vízi járművet. A ladik ekkor a dom- bori fizető strand közelében, a vízbe benyúló kőmólótól mint­egy 50-60 méterre lehetett. A férfiak megpróbáltak ki­úszni a partra, de ez a hideg, 4-5 fokos vízben, vastag, moz­gást akadályozó ruhában, vak­sötétben nem könnyű feladat. Hármuknak végül sikerült part­ra evickélni, társuk, egy 33 éves őcsényi fiatalember azon­ban mintegy 20 méterre a mó­lótól elmerült. A rendőrök és a tűzoltók haj­nalban csáklyával és vasmacs­kával keresték a holttestet, eredménytelenül. Délelőtt az Óceán Könnyűbúvár SE speciá­lis búvárszolgálatának tagjai háromnegyed órás keresés után a felszínre hozták a halott férfit. A halálesetet a rendőrség ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálja, megkezdődött az el­járás az orvhalászat ügyében is. A fadd-dombori holtágon idén ez volt a második halál­eset: májusban egy 14 éves komlói fiú életét vette el a víz egy osztálykirándulás során. STEINBACH-IHÁROSI Arzenál a melléképületben ___ Taktaharkány______ Má sodik világháborús löve­dékeket, lőszereket találtak Taktaköz egyik településén egy középkorú férfi lakásán. Ez volt az utóbbi több tíz év legnagyobb fegyverfogása Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében. A rendőrséget egy bejelentő ve­zette nyomra. A szárnyas akná­kat, 300-400 darab második világ- háborús gépkarabély lőszert, az egy darab golyószórót és ahhoz tartozó több tárat, a különböző méretű és kaliberű pisztolyokat, a puskalőszereket, egy villamos gyutacsot, egy gyújtószerkezetet, egy páncéltörő gránátot és az ak­navető gránáttestet a lakáshoz tartozó melléképületben találták meg. A szemlebizottság 983 tár­gyat, fegyvert foglalt le. A működőképes veszélyes robbanóanyagokat a tűzszeré­szek elvitték, hogy megsemmi­sítsék. A férfit őrizetbe vették és ellene a helyi rendőrőrs folytatja le az eljárást robbanó-, robbantó­szerrel, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt. Egyre több helyen találnak a rendőrök lőfegyvert, robbanó­anyagokat lakásokban; Borsod- Abaúj-Zemplén megyében az utóbbi több tíz évben nem ta­láltak ilyen nagy mennyiségben harcászati eszközöket. A ki­sebb arzenálokra általában la­kossági bejelentésre bukkan­nak a rendőrök. A szakértők minden esetben megállapítják, milyen típusúak a fegyverek, hány darabból áll a készlet, a büntetést ennek függvényében szabja ki a bíróság. NAGY VAJDA ZSUZSA Megverte az igazgatónőt PÉCS Arccsonttörést szenvedett az a doktornő, akit egy 17 éves, gondozott fiú vert meg, miu­tán az asszony számon kérte tőle a tiltott helyen való do­hányzást. Szerdán dél körül a Világ Világos­sága Alapítvány által működtetett oktatási intézményhez vonultak ki a rendőrök, mert arról érkezett bejelentés hozzájuk, hogy az ala­pítvány vezetőjét súlyosan bántal­mazta az egyik ellátott fiú. A rendőrségtől kapott infor­mációk szerint a doktornő az in­tézmény egyik épületéből a má­sikba tartott, amikor arra lett figyelmes, hogy az egyik, egyéb­ként zárva tartandó ajtó nyitva van. Belépett a helyiségbe, ahol két lányt, és egy 17 éves fiút ta­lált, akik dohányoztak. Az asz­szony számon kérte tőlük a tilos helyen dohányzást, mire a két lány odébb állt, a fiú azonban durva szavakkal illette, majd ököllel többször arcon vágta. A súlyos sérüléseket szenvedett doktornő végül egy terembe zár­kózott a fiú elől, támadója pedig kiment az udvarra, ahol később elfogták a rendőrök. Az alapítványtól csütörtökön szerettünk volna további részle­teket megtudni az esetről, ám a telefont felvevő, nevét sem közlő hölgy kurtán csak annyit közölt, hogy nem mondanak semmit. Információink szerint az ala­pítvány vezetője arccsonttörést szenvedett, jelenleg Budapesten tartózkodik. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást, szakértők a feltételezett elkövető büntethetőségét is vizsgálják. MÁTÉ BALÁZS

Next

/
Thumbnails
Contents