Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-05 / 257. szám
KAPÓ S V Á R 5. OLDAL 2003. November 5., Szerda Lezárják a háztömb udvarát Minden oldalról lezárják a Berzsenyi utca 2-4. szám alatti önkormányzati bérlakások belső udvarát. - A lakók véleményét figyelembe véve elsősorban a gyerekek biztonsága és a környéken élők nyugalma érdekében döntöttünk az udvar lezárásáról - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Vajda Imréné önkormányzati képviselő. - Eddig az autósok ingyenes parkolónak tekintették a ház alatti beállókat, ezért a Berzsenyi utca felől személy- és gépkocsibejáró-kapukat szerelnek föl 2,7 millió forint értékben, s ezeket kizárólag a lakók használhatják. A Kontrássy utcai társasházzal összefogva a lakások építésekor megrongálódott kerítés helyett a nyáron újat építettek, s az Ady utca felőli parkolót elzárják a tömbbelsőtől. A belső udvarra pedig fajátékokat készíttet a városgondnokság 800 ezer forintért. A Berzsenyi utcai bérlakások belső udvarát november 15-én lezárják, s a gyerekek várhatóan még az idén birtokukba vehetik a játszóteret is. MÁRKUS KATA Veszélyes lopások Ami mozdítható s nincs két méter mélyen lebetonozva, annak köny- nyen lába kel - a régi szólás szerint, s az utóbbi időben fokozottan érvényes ez a Vízművek Kft berendezéseire is. Kilenc telephelyét látogatták meg Kaposvár környékén a tolvajok, s különböző nagy értékű berendezéseket meg vezetékeket loptak el, s így több millió forint kárt okoztak a cégnek.- Az anyagi veszteségnél is nagyobb gond, hogy a rongálásokkal, lopásokkal Kaposvár vízellátását veszélyeztetik a tolvajok, mert nem biztos, hogy azonnal pótolhatjuk az eltűnt berendezéseket - hangsúlyozta Ift Miklós, a Vízművek Kft ügyvezető igazgatója. - Veszélyes is egy-egy ilyen lopás, mert elektromos gépekről van szó. Egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy szakemberekből álló csapat az elkövető, mert nem valószínű, hogy hozzá nem értő emberek a berendezésekhez mernének nyúlni, s ráadásul ezek otthoni használatra teljesen alkalmatlanok. Megállapodtunk a rendőrséggel, hogy gyakori közös ellenőrzéssel próbáljuk elejét venni az újabb lopásoknak - tette hozzá az ügyvezető igazgató. - Számítunk a kaposváriak segítségére is. A nyomravezetőket pedig jutalmazzuk is, hiszen a tolvajok miatt veszélybe kerülhet Kaposvár vízellátása. Ift Miklós szerint szinte elképzelhetetlen, hogy ezeket a cég munkatársai között kellene keresni, a vízművek ugyanis régi, megbízható szakemberekkel dolgozik. A kaposvári MÉH-telep vezetője szerint az utóbbi időben hozzájuk beszállított vashulladék mennyisége és minősége sem változott, így a tolvajok vélhetően másutt értékesí- tik a lopott berendezést. Márkus kata Gyűjtik a lehullott lombot Amilyen csodálatos látvány ősszel a fák lombja, lehullva olyan sok bosszúságot okoz. Nagy feladat az avar összegyűjtése a város parkjaiban, közterületein. Nemcsak most ad munkát, hanem még tavasszal is. Október elejétől rendszeresen gyűjtik a lehullott falevelet a közmunkások. Több helyütt a városlakók is segítenek. A belvárost a vasút kerítésétől a Damjanich utcáig takarítják, itt van a legtöbb falevél - tudtuk meg Demeter Györgyijétől, a városgondnokság munkatársától. A közmunkások tegnap egyebek között a Tallián és a Biczó közben, a Németh István fasorban és a Somssich utcában söpörték össze a falevelet.- A színházparkban meg a környékén a héten gereblyézték össze a levelet - mondta. - A lakótelepeken, a parkokban a fenntartók feladata az összegyűjtése, s maguk szabják meg a munka ütemét. Megkezdték a munkát a Jókai ligetben és a Berzsenyi parkban is. A családi házak előtt pedig a lakosok gyűjtik össze. A főbb tömeg- közlekedési utak mentén - egyebek között a Bartók Béla utcában és a Cseri úton ugyancsak közmunkások takarítják el a falevelet. Bartos Ferenc, a városgazdálkodás rt részlegvezetője elmondta: az összegyűjtött levelet sikeres pályázata folytán az rt szállítja a komposztálótelepre. - Folyamatos a munka, de még nem kellett nagy teljesítményű gépeket használni - tette hozzá. A szorgos lakók által összegyűjtött falevelet nemcsak a biojáratokon, hanem soron kívül is elszállítják. VARGA TÍMEA EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK. A magyar tudomány napja alkalmából Császár Elemér akadémikusnak, fizikusnak, a természettudományi ismeretterjesztés kiemelkedő alakjának az emléktábláját avatták fel tegnap a kaposvári TIT-székház falán. A gigei születésű tudós munkásságát - aki három egyetem professzora és a TIT másodtitkára is volt - Rosta István tudománytörténész méltatta, köszöntőt mondott Szép Tamás tanácsnok._____________________________________________________fotó; láng Róbert Csak egy Kapós Rádió van Egy Kapós Rádió van, azt pedig a Kapós Rádió Kft működteti és a Dózsa György utcából sugározza adását. Ez a törvényes és legális adó. Ezt Horváth László Árpád, a kft ügyvezetője mondta tegnapi sajtótájékoztatóján. Horváth László Árpád, a TIT vezetője tegnap visszautasította azokat a vádakat, amelyek - szerinte alaptalanul - a napokban érték a város „új” rádióját. Szerinte ha ezután a Kossuth Lajos utcából bármilyen adást sugároznak, az kalózrádió. Frekvencia ugyanis csak egy van, ezért Kapós Rádió is csak egy lehet, éspedig az, amely a Dózsa György utcából sugároz. Úgy vélte: szó nincs arról, hogy a politika bármilyen módon is közrejátszott volna az utóbbi hónapok történéseiben. A TIT - mint mondta - soha nem foglalkozott politikai kérdésekkel, s a későbbiekben is visszautasítanak minden politikai próbálkozást. Céljuk az, hogy független rádióadót működtessenek, olyat, amelyben a TIT által képviselt értékek is megjelenhetnek. Az sem valós, hogy el akarták venni a város rádióját: a Kapós Rádió folyamatosan működik, hallgathatják a városlakók. Az ügyvezető kijelentette: az, hogy tartozik-e a kft 20 millió forinttal a kht-nak, azt nem az utcán kell eldönteni, hanem a bíróságra kell bízni a vita eldöntését. Álláspontjuk szerint egyébként a kht eddig nem tudta bemutatni a részletes elszámolásokat arról, hogy a műsorkészítés érdekében milyen tevékenységet végzett. A bíróságnak azt a határozatát pedig, amely a jogerős döntésig felfüggeszti a taggyűlés szerződést bontó döntésének végrehajtását, a TIT vezetője értelmezhetetlennek tartja. Horváth László Árpád állítja: a város vezetése is felelős a kialakult helyzetért. Ők ugyanis tudtak róla, hogy a kht törvénytelenül sugározza műsorát. Ezzel szemben a TIT végig törvényesen járt el. Éppen ezért érthetetlen, hogy a másik félből mi váltott ki ekkora dühöt. Az állapotokra mindenesetre jellemző, hogy a TIT épületének falára ismeretlenek trágár szavakat festettek, a rádiónál pedig tegnap vá- ratíanul megjelentek a munkaügyi felügyelők... jakab edit Keserédes gyári kampány Kevesebb cukorrépa termett, ezért jóval kevesebbet szállítanak vasúton. A termelők hábo- rognak és a vasutasok is gyakran emlegetik a végéhez közeledő kampányt. Idén csak 43 napos a munka, s a jövő héten szombaton már leállnak a gépek. Öt hét alatt 1640 vasúti kocsiban több mint 83 ezer tonna földes, sáros cukorrépát vittek a gyárba. Lepsény, Boly és Adony környékéről kiugróan nagy mennyiség érkezett. Alkalmanként 15-20 teherkocsival hozták, a szerelvények gyakran ezertonnányi répát szállítottak. A somogyi megyeszékhelyre valószínűleg már csak a jövő hétig jönnek úgynevezett répavonatok, utána a nyersanyag szállítása már nem sok munkát ad a vasutaspknak. Schiszler László, a MÁV Rt kaposvári csomóponti főnökségének a vezetője elmondta: sokáig bíztak abban, hogy valamilyen úton-módon hosszabbra nyúlik majd ez a rövid cukorrépa-feldolgozási szezon. Reményük szertefoszlott, s jószerivel csak 90 ezer tonna cukorrépát kell beszállítaniuk. Minden idők legjobb kampánya ez - Hájos László gyárigazgató szerint. Októbertói naponta több mint ötezer tonna cukorrépát dolgoztak föl, s a 43 nap alatt 210 ezer tonnából megközelítőleg 30 ezer tonna cukrot állítanak elő. A kaposvári üzemnek hetvenöt szerződéses beszállítója van, s a répa több mint felét két gazdaság adja. Az igazgató elmondta: az aszály azonban - akárcsak az ország más vidékein - ott is számottevő kiesést okozott. S az is bizonyos, hogy jövőre 350-400 ezer tonna alapanyagra ad megrendelést a kaposvári gyár. A cukorgyár környékén élők is várják az őszi hercehurca végét. Az utóbbi hetekben kijutott nekik a jóból; az ipari vágányon begördülő vonatok miatt rendszeresen megakasztották a közúti forgalmat, s a vasúti átkelőnél jó néhányszor volt emiatt közlekedési dugó. HARSÁNYI MIKLÓS Hírek NYÍLT NAP A KÖZGÁZBAN. Nyílt napot rendeznek ma a közgazdasági szakközépiskolában; 9 órától ismertetőt tartanak a leendő diákoknak és szüleiknek a közgazdasági képzési formáiról. Az iskolában 10 órától órákat is látogathatnak az érdeklődők, (mk) KISÁLLAT-KIÁLLÍTÁS. A gye rekeké volt a főszerep tegnap a Honvéd Utcai Általános Iskola megnyitásának 35. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Háromfős csapatok tudománytörténeti vetélkedőn mérték össze tudásukat, délután pedig kutyaszépségversenyt rendeztek az udvaron. Az osztálytermekben a diákok gyűjteményeiből rendeztek nagy sikerű üveggolyó-, telefonkártya-, ásvány-, gyöngy-, bélyeg-, dinoszaurusz- és kindertojás-figura- és kisállat-ki- állítást. (va) _______________■ Hol lywood multiplex PREMIER MATRIX-FOR- RADALMAK** 91174 (sz) 15:00, 17:45, 20:30; KILL BILL-VO- LUME 1.** 91157 (f) 17:00, 19:15, 21:30; KEGYETLEN BÁNÁSMÓD* 91160 (sz) 16:15, 18:30, 20:45; BAD BOYS 2.-MÁR MEGINT A ROSSZFIÚK*** 91168 (sz) 21:00; ART TEREM SCHMIDT TÖRTÉNETE* 91101 (f) 18:15; *110726* Vett táíítóí íóVóío Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok (üvegkupola) • Tel.: 821213-006. 30/504-2044 Forró csoki, kávékülönlegességek a fedélzeten! Nem csak kezdőknek! * * oo w* ; DK JONES NONSTOP PfZZER/A ESSOKOZO Kaposmérő, Rákóczi u. 39. Tel.: 82/480-800 Forralt bor. meleg teák és egyéb n „melegítőkr Egész éjjel! rA wmmrmnmmiwimmmjziwiin) PTE. EŰ. FŐISKOLA FILMSZÍNHÁZA Kaposvár, Szent Imre u. 14/B. JOHNNY ENGLISH (Színes amerikai film) Diák, nyugdíjas, csoportos 250 Ft/fő Előadás kezdete: 19 óra; belépő: 300 Ft/fö Állati takarmányozásban jártas (tőleg receptúrakészités) AGRÁRMÉRNÖKÖKET keresőnk Somogy megyei állattartó telepek (nagyüzemek) látogatására, takarmányok, premlxek értékesítésére. Jó anyagiak, kedvező juttatásokkal. Németnyelv-tudős előny. Részletes munkakör leírás: www.psp-siklossy.ltu Önéletrajzát várjuk (póz. sz. S-34567). PSP Sklóssy és Partnei Vezetői Tanácsadó Kft., 1051 Bp., József nádor tér 6. • Tel: 266-5235. pspbud3pest@maitdatanet.tiu