Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-29 / 278. szám

12. OLDAL HÉTVÉGE 2003. November 29., Szombat Luxus a házi kedvenc A luxus szó hallatán autóra, nyaralóra, házimozira, egzoti­kus nyaralásra gondol az em­ber. A házikedvencekre viszont biztosan nem. Pedig manapság a háziállatok is rengeteg ^gond­dal, s kiadással járnak. Évente akár sokszázezer forintot is rá­juk költ az ember, gyakran anélkül, hogy észrevenné.- Egy fajtatiszta kutyának a havi etetési költsége akár a húszezer fo­rintot is meghaladhatja - mondta Somogyvári Jánosáé, a Magyar Eb­tenyésztők Országos Egyesületé­nek tenyésztési felelőse. - És ebben az összegben még nincse­nek benne a vitaminok. Persze az első nagy kiadás az ál­lat megvásárlásakor jelentkezik: egy törzskönyvezett kutyáért öt, illetve százezer forintot kérnek el a tenyésztők. Előbbiért egy tacskóra tehet szert új gazdája, utóbbit egy angol bulldogért kell leszurkolni.- Külön költséget jelentenek az oltások - folytatta Somogyváriné. - A kölyökkorban oltásonként 1500- 2200 forintot lehet számolni, aztán évente két és félezer az éves díj. Ráadásul sok fajtával külön fog­lalkozni is kell. A MEOE kutyaisko­lájában 15 ezer forintból kijön a képzés, ám a magán­iskolákban akár 70- 80 ezret is elkérnek, s a kutyákkal a továb­biakban is foglalkoz­nia kell a gazdának. Bármilyen megle­pő, a fajtatiszta macs­kák is hasonló nagyságrendben terhelik meg gazdájuk pénztárcá­ját. Egy kiváló felmenőkkel rendel­kező egyed 15-200 ezer forintba is kerülhet, s havi húszezret is kitehet kosztoltatása. Az oltások, a vakci­nák az ebekével megegyező tarifá­ért szerezhetőek be, azaz ez ügy­ben nem tapsztalható a hagyomá­nyos kutya-macska ellentét. Akik tehát olcsóbban akarnak házikedvenchez jutni, érdemesebb felkeresniük a kisállat-kereskedé­seket, ahol 5-6000 forintért már szert lehet tenni egy új barátra, s a tartásához szükséges infrastruktú­rára. Két-háromezer forint egy átla­gos papagájkalitka, belevaló mada­rat kilencszázötvenért is adnak, bár a ritkaságok ára elérheti a 200 ezret is. A tévéknek köszönhetően egy időben divatba jöttek a beók is, áruk akkor 40 ezer körül mozgott, ma harmincért is hozzáférhetőek. A kevésbé hangos lakótársat kedvelők inkább a teknősök vagy halak közül válogatnak. Előbbiek egy felszerelt terráriummal együtt hétezer forintból már beszerezhe­tőek, egy komolyabb akvárium vi­szont meghaladja a húszezret; az egzotikusabb halak darabonként két-háromezer forintba is kerülhet­nek. Ennyiért már egy teljesen fel­szerelt, futtatóval ellátott hörcsög­lak és lakója is megvásárolható, s táplálásuk költsége is elenyésző. Figyelnie kell a kosztolásra. A tenyésztők szerint a disznóhús árt az állatnak, így jobbára csirke, marha, pulyka és ló kerül az ebek elé, nem az emberi fogyasztásra alkalmatlan részeik, hanem például csirkemell. Egy nagyobb testű kutya így akár naponta egy ezrest is felfal. Magyarországon a különleges, egzotikus állatok tartásához renge­teg engedély szükséges, és a ható­Viszonylag olcsón lehet hozzájutni egy „baráthoz” a kisállat-kereskedésekben fotó-, láng ságok csak indokolt esetben járul­nak hozzá tartásukhoz.- A kígyók, alligátorok, és egyéb hüllők tartásához mi­nisztériumi engedély és szakirányú végzett­ség szükségeltetik - mondta Pécsi Tibor, a kaposvári terrárium tulajdonosa. - Ezek az állatok nincsenek hi­vatalos forgalomban, így náluk eszmei értékről beszélhetünk. Egy parlagi vipera esetében ez félmillió forint, egy alligátornál viszont az ötmilliót is meghaladhatja. Ráadá­sul etetésük-gondozásuk is szakér­telmet, s meglehetős anyagi ráfor­dítást kíván: évente könnyen ne­gyedmilliót is megesznek. Pécsi Tibor szerint a megyében neki vannak a legegzotikusbb álla­tai, a fővárosban divatos - és illegá­lis - oroszlán-, medve- és párduc­imádat Somogyot még nem hódí­totta meg. De mint a fentiekből ki­derült, ma már nem csak utóbbiak tartása számít luxusnak, vas andrás Szombati lap egy könyvtáros noteszéből Jókai megvárt? Amióta - csaknem egy éve - egy­szer bankár szomszédom munká­ba menet azzal került el: „no, én sietek, magát megvárja Jókai”, gyakrabban készítek napi szám­vetést, s keveredik gondolataim közé a szomszéd kiszólása. Most is: a négyórányi szombati ügyelet benti nyüzsgése után a szinte kihalt utcán is föltettem ma­gamnak a kérdést: Jókai megvárt? Igen, de még mi s ki mindenki várt! 280 olvasó, köztük 64 vidékről! Negyed órával a nyitás előtt már tízen vártak bebocsátásra - hogy elsőként ülhessenek a számítógép elé, letölteni az Internetről az egyetemi, főiskolai feladatokat, miegyebet. Majd egyre többen jöt­tek, sorszámot húztak - hisz mind a tíz gépnél folyamatosan volt va­laki s a várakozók az újság- és magazinolvasó nyugdíjasok, kis­mamák közé vegyültek. Itt volt a K. család is - s míg az elemista testvér a felnőtt részben közmondásokat gyűjtött, az óvo­dás gyereket beíratták a könyvtár­ba, boldogan mutatta a számára kölcsönzött képeskönyvet. N-né egyetemista lányával Somogy- babodról jött be, a három, múlt héten megismert középiskolás fiú Kapospula környékéről. A volt táncsisos osztálytársnők - jelenleg az ország más-más egyetemein, főiskoláin tanulnak - az olvasóteremben futottak ösz- sze, picit elbeszélgették az amúgy is rövid időt, most kénytelenek fénymásoltatni az egyetemi könyvtárban utol nem érhető kö­telező irodalmat. A folyóirat-olvasóban ezúttal minden kisasztalnál ültek: jegyze­teltek, mégis szinte megállás nél­kül működött a fénymásoló. Ha meg nem, a videokazettákat csé­vélte vissza, CD-k dobozát ren­dezte a kollegina az újabb köl­csönzők számára. S felém is egymás után zápo­roztak a kérdések: egy srác motor- kerékpár újrafestéshez keresett anyagot, egy hölgy arra volt kíván­csi, 1897-ben mennyit költött a kultuszminisztérium. Most jut eszembe, mikrofilmen is mutat­hattam volna forrást... Mondhatom, ez a szombat is­mét a tanárok-tanulók napja volt: a látogatók több mint fele egyete­mista-főiskolás, egyötöde közép- iskolás, egyötöde pedagógus volt. A maradék teljesen vegyes: nyug­díjas, munkanélküli, vállalkozó, közgazdász. Városunk színházigazgatója kérdi egy legfrissebb interjújában (Kritika, 2003. 11. szám): „... há­nyán járnak ennyien (mint a szín­házba) bárhová is? Tudsz valamit még mondani az iskolán kívül?” Én tudok. Például a könyvtárba. Csak a miénkben tavaly 220 ezren fordultak meg. A mai négy órában is 280-an. A bevétel is elég magas volt: 49 ezer forint. Bár, hol van ez egy bank vagy egy fajsúlyos hivatal fo­rint- vagy euro millióitól? De persze minket vár Jókai!... és Andorka és Aronson és Malonyai és Eco és Gönczi Fe­renc... és Beckett Estragonnal. CZINKNÉ BÜKKÖSDI VALÉRIA Hulló levelek (Regényrészlet) Hulló levelek cím alatt jelenik meg - várhatóan a következő év májusában - Ujkéry Csaba sorrendben 8. történelmi regénye. Ez a könyv talán annyiban tér el az eddigiektől, hogy regényszerübb. A millenniumi időkben, amit szo­kás boldog békeidőknek is nevezni, 1896-tól a világháború elejéig, az 1915. évvel bezárólag követi végig egy magyar és egy osztrák család sorsán át az idők alakulását Bécs, Gravaneck, Kaposvár, Szigetvár négyszögében, egészen a galíciai harctérig. A három festőóriás, Rippl-Rónai, Kunffy, Vaszary akkori története is, miként a Császári családé és a kor kiemelkedő alakjáé, Prohászka Ottokár püspöké. Mint konszolidálódott a monarchiába a revulucióból és levett szabadságharc­ból nehezen ébredő nemzet, soha nem látott s meg nem ért gyarapodásra. 2004 -ben lesz 90. évfordulója az első háború kitörésének, s miként a szerző vallja, nem két, hanem egy világháború volt, 20 éves békeszünettel. Mert ki vitatná, hogy ha nincs első háború , van-e második? A sebek azóta sem forrtak be. Hol itt, hol ott szakadnak fel Európa szabdalt testén. A könyv sok, nem közismert érdekességet is megemlít, mint például: ki gondolná, hogy a világon először Magyarországon gyulladt ki az esti utca közvilágítás, méghozzá Tatán az 1900 -as évek elején. Történelmileg hiteles, mint a közölt rövid részlet is, a szemtanúk vallomásából, még az elhangzott szavak is. Minden Így történt, s lehet, hogy egy szendvicsen múlott Európa sorsa. Szarajevó, 1914. június 28., vasárnap. A fogadás a pályaudvaron ünnepélyes volt. Kivonultak a helyi hatóságok, s mint ahogy illett, a tiszti kar, s az épület előtt felállva - előttük a hosszú szőnyeg - várták a trónörököst. A nap derűsen sü­tött, s a begördülő vonat mozdonyának dohogására galambok repültek fel az eresz alól. Számycsattogásuk mint ösz- szeütődő tenyerek, s tollazatukon ját­szott a fénysugár, amint népes csapatuk a háztetők felé fordult. A szőnyeg végén megjelent a trón­örökös. Zsófia főhercegnő fehér ruhá­ban s kalapban közrefogva urától és Po- tiorek kormányzótól. Mögöttük Gustáv Schneeig von Gaisburg és Harrach gróf. A szőnyeg mellett jöttek. Őfelsége meg­állt, és a tiszteletére kivezényelt katona­ság parancsnokával váltott pár szót, az­tán röviden üdvözölve a megjelenteket feleségével a nyitott autóba száll, hogy láthassák az érdeklődők. Elindult a konvoj, elöl von Gaisburg. A felséges pár kocsihágcsójára Harrach gróf állt, s utasította Sojka gépkocsiveze­tőt, hogy gyorsítson, ne maradjon távol a felvezető kocsitól. Mögöttük a többiek jöttek. Az út szélén emberek álltak, volt, aki éljenzett és integetett. Elmúlt 10 óra, amikor feltűnt a kocsisor az Appelquain, ahol a merénylők egymástól bizonyos tá­volságra álltak. Gavrillo Princip az utca végén látta a közeledő kocsisort, és nem értette, hogy miért nem robbannak a bombák, hi­szen már többeket is elhagyott, akiknek cselekedni kellett volna. Érezte, hogy az indulat elragadja. Mi történhetett, meg­sajnálták az asszonyt... vagy berezeltek... Nedelko Cabrinovics is, aki utolsónak állt, így gondolta. Látta társait, s azt is, hogy tó elfordul, ki határozatlanul topo­rog. Megijedtek.- Bozse moj... - szakadt ki belőle a fo­hász, amikor eléje ért a kocsisor. Látta, hogy a középsőbe ül a főherceg, s kezé­ben fehér napernyővel a felesége, amint mosolyogva integetnek az út szélén ál­lóknak. Hátralépett, hogy valaki meg ne akadályozhassa, s célozva, nagy ívben el­dobta a bombát, az ráesett az automobil vászontetejére és onnan az úttestre pat­tant, s haladtak felette az autók tovább. Csak a motorok hangja dübörgött, és pár másodperc múlva jött a detonáció. A döbbent csendet kiáltozás, jajveszé­kelés követte. A bomba a negyedik kocsi alatt robbant. Az autó megrongálódott, a benne ülő két tiszt komolyan megsérült, a környező bámészkodók könnyebben. Cabrinovics felfogta, hogy elvétette, s már futottak feléje az emberek, s rend­őrök zörgették a kardjukat, amint maguk­hoz szorították, és mindenfelől kiabáltak. Látta, nincs másfelé menekvés, mint a mögötte folyó Miljacka, s beleugrott. De hiába, legalább tízen vetették magukat utána. Az ütlegektől a rendőrök védték meg, akik kezét hátra csavarva vitték el. A robbanáskor Zsófia főhercegnő elfe- héredett. Annyira megijedt, hogy hang nem jött ki a torkán. A trónörökös hátra­kapta a fejét. De ebben a pillanatban még gyorsabb sebességre kapcsolt Harrach gróf kiáltására Sojka, s követte őket a töb­bi autó.- Mindig sejtettem, hogy valami ilyes­mi fog történni - mondta a trónörökös -, aztán nyugalmat erőltetve magára tette kezét a feleségére. A városháza elé értek. A trónörökösnek jelentették a sérülteket. Azonnal rendelke­zett a kórházba szállításukról, és belépett a városháza előterébe, ahol a polgármes­ter kezdett bele köszöntőjébe. A trónörökösön látszott, hogy nehezen türtőzteti magát. Feleségének keze reme­gett, és olyan sápadt volt, mint aki nagy betegségből lábadozik.- En barátságos látogatásra jövök Szara­jevóba, és valaki bombát dob rám. Ez fel­háborító! - vágott bele Ferenc Ferdinánd a szónoklatba. A hallgatóság kényelmetlenül feszen­gett. A trónörökös mintha fejére kellene, hogy olvassa a tudatlan résztvevőknek, miként jutottak idáig. Ki vonná kétségbe, hogy Ausztria hálával tartozik Oroszor­szágnak, hogy' segített megszabadulni a rebbeliótól s egységes maradhatott a biro­dalom. A monarchia a jövendő, ami min­den népeknek, tagállamainak elhozza majd a jólétet, ha ellenségeit legyőzte. Ki ne emlékezne a 77-es orosz-török háborúra, amikor egy év múlva az oroszok Konstantinápoly előtt álltak és Anglia mozgósította a flottáját, mert a Boszporusz ellenőrzését nem akarta átengedni. Ez az orosz győzelem erősítette fel a szláv moz­galmakat a Balkánon, aminek következ­ménye a mai bomba robbanása is. Tudhatnák, hogy Magyarországon nagy a török szimpátia. A diákok konstan­tinápolyi küldöttségét a törökök viszonoz­ták, s a szultán Corvinákat adott vissza. Hol van már a hódoltság emlékezete? Zág­rábban viszont az orosz himnusz a divatos nóta. Mindez nagyon veszélyes volt, s az osztrák diplomáciának volt köszönhető, hogy nem lett belőle nagyobb háború. Ezért kellett Bosznia-Hercegovinát törvé­nyesen is a birodalom részévé tenni, hogy megtörténjen az arányos kiegyenlítődés. A bombák és nacionalista handabandá- zások nem.ijesztik meg a monarchiát. A hadgyakorlat is azt erősítette, hogy megfe­lelő, ütőképes a hadserege. Ha nem elég az elrettentésre, majd a valóságban mutatja meg, mire képes. Dörgő taps honorálta a trónörökös be­szédét, mintha ezzel akart volna jóvátételt tenni a hallgatóság a korábbi malőrért. S amikor felálltak, a trónörökös kijelentette, tovább kívánja folytatni a programját.- Felséges úr - szólalt meg von Gaisburg -, engedelmeddel javasolnánk: gondold át, nem lenne-e biztonságosabb megváltoz­tatni a programodat.- Bizonyára - köhentette el magát Ferdi­nánd, és kortyolt a vízből, mert indulatos beszéde kiszárította a torkát. - Ugyanis most a kórházba indulok, meglátogatom a sebesülteket...- Talán megvárnánk, míg szétoszlik a tömeg - mondta Harrach gróf. - A város­háza körüli utcák telve vannak. Ugyan jó szándékú üdvözlő emberek, de könnyű közöttük megbújni egy merénylőnek...- Ugyan... Csak nem képzelik, hogy változtatok a programon? Még azt hinnék, hogy megijedtem. Nem, nem kedves bará­taim. Indulunk, hisz’ lassan itt már egy órát eltöltöttünk... Kedvesem - fordult a feleségéhez -, várjon meg itt a kor- mányzóné Öméltóságával, amint a kór­házból visszatérek...- Nagyon kérem, ne hagyjon magamra, egy pillanatra sem... Az égre kérem - né­zett rá Zsófia esdeklőn.- Ha annyira ragaszkodik... - nyújtotta a karját Ferdinánd, és mosolyt erőltetve ar­cára indult kifelé az urak tisztelgő sorfala között. Ott állt az AIII-118 rendszámú, bőrülé­ses, nyitott automobil Sojkával, aki - mi tagadás - nem volt különösebben elragad­tatva, ha arra gondolt, hogy a felséges uta­sa, mindenféle háborodott embernek lehet a célpontja. S mi van, ha elvétik? De ezek a gondolatok épp, hogy csak átfutottak agyán, s arra gondolt, ha lefordulnak a Fe­renc Józsefről elnevezett utcába, hama­rabb érkezhetnek a kórházba. Újra megindult a kocsisor, és az embe­rek, mintha körmenetre gyülekeznének, annyian voltak az utcán. Meglódultak, s épphogy lendületet vett az autó, már fé­kezni is kellett, hogy a saroknál elfordul­hassanak. Az elöl haladó még befordult; de nemhogy csak lassítani kellett a Latinska-hídnál, hanem a tömeg miatt meg is kellett állni egy pillanatra a sarok előtt, hogy senkit el ne gázoljanak. Gavrillo Princip amikor felfogta, hogy a bomba nem érte el célját, és látta, hogy menekülő társát hátracsavart kezekkel húzzák tó a folyóból s rohannak el vele, sötét fogadalmat tett. A gyávák, akik el­mulasztották az alkalmat, el kell, hogy számoljanak vele. Az emberek össze-vissza beszéltek. Ezek után bizonyára megváltoztatják az újságban közzétett programot. De az át­kozottnak tó kell jönnie egyszer a város­házából, és ő megvárja. Ha kell, étlen- szomjan itt fog őgyelegni napokig, mert még egyszer, tó tudja, lesz-e alkalom. A Ferenc József utca sarkán megállt, hogy vegyen egy szendvicset. S ekkor a városháza kapuja alól kihaj­tott a kocsisor, és feléje fordult. Nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte, mintha tes­tetlenné válna, s csak a cél lebegett a sze­me előtt. Mindegy hogyan, de amikor el­halad előtte a kocsisor, lőnie kell. Tíz óra ötven percet mutatott a to­ronyóra, amikor pár lépéssel előtte meg­állt a trónörökös kocsija, hogy be tudjon fordulni. Felőle a főhercegnő ült. Fehér ruhája, napernyője és kalapja, csipke­kesztyűje - mind zavarta. Látta a profil mögött a csákót a leómló dísztoliakkal, a tömött bajuszt, ami az ajak felett kun- korodott. Ekkor elővonta belsőzsebéből a már tóbiztosított pisztolyt, és azonnal lőtt. Két dörrenés hallatszott.- Az ég szerelmére, mi történt veled? - kiáltotta a főhercegnő férjének, aztán le­csúszott a kocsi üléséről, és fekve maradt.- Szofel, Szofel, ne halj meg! Maradj életben a gyerekekért! - mondta Ferenc Ferdinánd, miközben szájából vér frecs- csent Harrach gróf arcára, s előrebukott, teste vonaglott.- Felség..., nagy fájdalma van? - kér­dezte megsemmisülten Harrach gróf.- Semmiség... - volt az alig hallható válasz. Gabrillo Princip nem gondolt menekü­lésre. A két lövést döbbent csend fogad­ta, aztán meglódultak feléje. Érezte, hogy megragadják és ütlegelik. Aztán kard- csörgés, egyenruhák. Megszűnik az ütle­gelés, és rohannak vele, s ő lépést igye­kezve tartani bukdácsol a járdán. A világ megdöbbent, még akkor is, ha az elmúlt négy évben a délszláv tarto­mányban hét merénylet történt. Az értel­mesebb emberek tudták: a két lövést megszámolhatatlan fogja majd követni. Zsófia főhercegnő a helyszínen meghalt, Ferenc Ferdinánd trónörökös tíz perc múlva a kormányzósági palotában. Vér áztatta fehér zubbonyát mint corpus de- lictit később kiállították. ujkéry csaba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents