Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-04 / 256. szám
10. OLDAL KÉK TŰKOR 2003. November 4., kedd jf IHH ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Bűnbandát fogtak Orosz-ukrán bűnbandát leplezett le Győrben a rendőrség. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a Budapesten dolgozó FBI munkatársaival közösen, látványos akció keretében fogták el Mihail Girint és társait, akik zömmel honfitársaikat zsarolták meg, illetve védelmi pénzeket szedtek be a fővárosban. EUROPRESS Rablási kísérlet Megpróbált kirabolni egy pénzváltót egy 31 éves férfi Budán. A támadó fegyverrel követelte az üzlet bevételét, de a bűncselekmény meghiúsult, mert az alkalmazott megnyomta a riasztót. A tettes megpróbált elmenekülni, ám a járőrök elfogták. EUROPRESS Milliós kár Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek betörtek egy hódmezővásárhelyi ékszerüzletbe és magukkal vitték a bolt páncélszekrényét. A trezort később megtalálták, az arany ékszerek azonban eltűntek. A kár több millió forint, europress Feleségét verte Rendőri segítséget kért az az asszony, akit férje hároméves kislányuk előtt bántalmazott Székesfehérváron. A férfi azt mondta a járőröknek, hogy amint távoznak, tovább bántalmazza a nőt. A verekedőt előállították, felesége könnyebb sérüléseket szenvedett, europress Garázda fiatalok Őrizetbe vette a rendőrség azt a négy 19, illetve 18 éves fiatalt, akik megtámadtak egy 32 éves férfit a fővárosban, mert az kifogásolta a viselkedésüket. A tettesek bántalmazták áldozatukat-, majd elvették táskáját, amit egy kukába dobtak, europress Otthonból lopott Elfogták azt a 21 éves hajléktalan lányt, aki még tavaly decemberben ellopott egy videomagnót és egy mobiltelefont egy budapesti női otthonból. Az országosan körözött nőt a főváros I. kerületében, igazoltatás közben kapták el a rendőrök. EUROPRESS Rudakkal támadtak Magánlaksértés miatt indítottak eljárást egy 20 és egy 33 éves rakamazi férfi ellen. A tettesek bementek egy helybeli férfi udvarára és szóváltást követően vasrudakkal bántalmazták a házigazdát. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, europress Ékszert követeltek Rablás miatt indítottak eljárást két férfi ellen, akik megtámadtak két fiatalkorút Nyíregyházán. A támadók cigarettát kértek a sértettektől, majd az egyikük szemöldökében található testékszert követelték. A felek dulakodásba keveredtek és a rablók letépték az egyik fiú nyakláncát, europress Az arcát vágta Súlyos testi sértés miatt indult eljárás az ellen a 30 éves tatabányai férfi ellen, aki a kisvár- dai vasútállomáson késsel támadt az egyik utasra. A sértett könnyebben sérült, a pengével az arcát vágta meg a bántalmazó. europress Nincs szabadság További két hónappal hosz- szabbította meg a bíróság hétfőn annak az öt orvosnak a házi őrizetét, akik a gyanú szerint pénzért százalékoltak le embereket Miskolcon illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az orvosokat azzal gyanúsítják, hogy ezért alkalmanként 150-200 ezer forintot fogadtak el. europress ■ Teherautó a síneken Budapest Valószínűleg a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt az a cigarettaszállító kisteherautó, amelyik Budapesten, a Repülőtéri út és Kamaraerdei út környékén az útról lesodródott és a vasúti sínekre zuhant. A MÁV szakemberei áramtalanítottak, majd a tűzoltók a daru segítségével kiemelték a lezuhant járművet. A jármű vezetője súlyosan megsérült. Két napon belül ez a második baleset a helyszínen FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Gyertyáktól égett le a fél háza Lányánál talált menedéket a fedél nélkül maradt férfi Kiskunfélegyháza Kigyulladt és csaknem leégett egy lakóház vasárnap este Kiskunfélegyházán a Károlyi Mihály utcában. Az ott lakó idős férfinak még szerencsére idejében sikerült kimenekülnie. A 67 éves férfi házának előszobájában halott szerettei emlékére gyújtott meg három gyertyát vasárnap este. Míg ő a belső szobában tévét nézett, a tűz valahogyan elharapózott, és az egész előszoba lángba borult. Az idős férfi a tűz pattogására figyelt fel, így szerencsére még időben ki tudott menekülni az égő házból. A kiskunfélegyházi tűzoltók három gépjárműfecskendővel és 12 fővel vonultak a helyszínre. A lángok akkorra már elborították a lambériával burkolt előszobát, a mellette lévő helyiséget, valamint átégett a födém és a pala fedésű Másfél óráig küzdöttek a félegyházi tűzoltók azért, hogy megmentsék az idős ember házát tetőszerkezet is teljes terjedelmé- fotó: objektív hírügynökség ben lángolt. Félő volt, hogy a telken legbelül álló épületről az azonban gyorsan sikerült megfé- szüntetniük. A háztulajdonos erős szélben átterjednek a lángok kezniük a lángok továbbterjedé- idős férfit az udvarban lakó a szomszédos lakóépületekre, sért, ezért a segéderőt menet lányáék fogadták be, így nem ezért az oltásvezető II. kiemelt közben visszafordították álló- maradt fedél nélkül. A tűz okoz- készültségi fokozatot rendelt el máshelyükre. A lángokat és a pa- ta kárt az elsődleges számítások és riasztottak két kecskeméti tűz- rázslásokat mintegy másfél óra szerint mintegy 2,5 millió forintoltószert is. A helyi tűzoltóknak alatt sikerült a tűzoltóknak meg- ra becsülik. objektív Másodfokon is „fekete angyal” Védője szerint bizonyítatlan a szándékos ölés A „fekete angyalaként ismertté vált egykori ápolónő, Faludi Tímea büntetőperének másodfokú tárgyalását ma 9 órára tűzte ki a Fővárosi ítélőtábla. A Fővárosi Bíróság tavaly decemberjogerős ítéletében kilenc év ben kihirdetett elsőfokú, nem fegyházra ítélte a fiatal nőt. Budapest Az első fokon eljáró bíróság szerint a Nyírő Gyula Kórház volt ápolónője önkényesen adott injekciókat 2000 májusa és 2001 februárja között hét, később elhunyt betegnek. Három esetben úgy ítélték meg, fennáll az okokozati összefüggés az orvosi utasítás nélkül beadott injekciók és a halál között. Egy esetben emberölést, két esetben annak kísérletét állapították meg, és ezért több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettében mondták ki bűnösnek Faludi Tímeát. Az ügyészség tavaly decemberben az ítélethirdetést követően súlyosbításért fellebbezett, míg a védelem elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint Faludi Tímea a hét eset közül egynél azt vallotta, hogy vénás káliuminjekciót adott be, amely perceken belül halált okozott. A bíróság ezt az esetet egyenes szándékkal elkövetett, befejezett emberölésnek minősítette. Két másik esetben az ápolónő vallomása szerint fájdalomcsillapítás, nyugtatás céljából morfiumot adott be, amelyről tudta, hogy légzésbénító hatású lehet. Ezeket a bíróság emberölés kísérletének minősítette, a három esetet pedig együtt több emberen elkövetett emberölés kísérletének. A büntetés kiszabásánál a bíró leszögezte: súlyos bűnt követ el az, aki megrendíti az egészségügybe vetett bizalmat. A bíróság azt is megjegyezte: nyomatékos enyhítő körülmény Faludi Tímea feltáró jellegű beismerő vallomása, amely nélkül a cselekménysorozat felderítetlen maradt volna. Ezzel szemben védője, Szőgyényi József szerint egyáltalán nem tekinthetőek perdöntő bizonyítéknak védence önmagára tett ellen- mondásos, sőt feltűnően zavaros vallomásai. Az ügyvéd azt reméli, hogy másodfokon felmentik Tímeát a szándékos emberölés vádja alól. __________ MTI/EUROPRESS Ág oston tér felett 3x120 nm alakítható üzlet-iroda-műhely sürgősen, áron alul eladó. I.ár: 22,9 M Ft + áfa. 30/9460-555 PÉCSETT a Mecsek oldalon, belvároshoz közei 2 LAKÁSOS TÁRSASHÁZBAN 80 nm körüli lakások garázs- zsal, terasszal, saját kerttel irodánkban leköthetők! Állami kedvezmények igénybe vehetők. 72/510-814, 06-70/317-2431 info@dione3000.hu www.dione3000.hu- Hosszúhetényben épülő 70 nm-es és 140 nm-es ú{ sorházi lakások leköthetők- Pécsett, Mecsek-oldali, belvároshoz közel lévő kétlakásos családi ház egyben vagy a nagyobbik lakás külön is eladó. Összközműves, felújított, szép mediterrán kertes belső udvarral 10,5 M Ft- Pécsett a Melinda utcában 17 nm-es garázs egyedi villanyórával eladó 1 M Ft- Pécsett a Rákóczi úton 2,5 szobás, nem utcafronti, irodának is kiválóan alkalmas polgári lakás |ó állapotban eladó 12 M FI- Szekszárdon hétvégi ház pincével, szőlővel, gyümölcsössel eladó 3,6 M FI- Harkányban 80 nm-es hétvégi ház kerttel, gyümölcsössel eladó 16 M Ft- Zalaegerszegen, a Kosztolányi utcai villasoron polgári kúriává átalakítható családi ház eladó 42 M Ft- Balatonboglár központjában 110 nm-es földszinti üzlethelyiség a vízparttól 400 m-re található saroktelken álló üzletházban eladó 220 000 Ft/nm- Alsóbélatelepen vízparthoz közeli, összközműves nyaraló eladó 14 M Ft- Csopakon a Balaton északi partján kétgenerációs családi ház kerttel, garázzsal, gyerekmedencével a vízparttól 900 m-re eladó 47 M Ft Ügyfeleink részére eladó lakásokat, családi házakat keresünk. Keresünk továbbá a Köztársaság tér, Nagyvárad u. környékén legfeljebb 70 nm-es lakásokat. K0R0SSY ÜGYVÉDI IRODA 72/314-514, 30/227-3911 Pécs, Rákóczi U. 39/D. -mmÉpül a Family a család bevásárlóközpontja. Tartozzon hozzánk! Béreljen nálunk üzletet! Érdeklődni lehet: Pécs, Mohácsi út 16. ÍP Tel.: 72/315-821,72/336-735 ■ ML Mobil: 20/555-0766, 20/569-1177 luoATLANKözverfrö kft ................I sw E&ís: zttwS v-NgíF v v •> v * ' '*'■ * ? jg MURETTO \ A IVturetto Bt. • Belvárosi társasbázban földszinti, labáehitolpb állami 55 nm-es, új lakás eladó! IdKasmrciCK gS aildllll # A PANORÁMA lakóparkban támogatások ügyintézését még 2 db 95 nm-es sorházi vállalja magánerős építkezők, él72 nni_8S társasházi lakás leköthető. valamint építtető cégek részére. r , ?. . . x hitelügyintézéssel várjuk Pécs, Ferencesek u. 41.1. emelet. a Ferencefek utcája 4t. „ a/a(f, Telefon: az I. emeleten. 8.30-16 őriig. 72/333-451, 72/222-247, Tel. 72/333-451,72/222-247, 20/3622-202 20/3622-202 30/316-8316 J V-...... ......V- .............. ^K ERT B Pécseit cenluffözeli zöldövezetbenmegközelíthető zárt parkban, 3 db 5 lakásos, sorház jellegű társasházban nagyméretű, belül variálható lakások garázzsal eladók 225 000 Ft/nm ártél. s Átadás: 2004. nyarán. Tel.: 30/217-0607 ? esc^^lon ... aki felhőtlenül játszhat, Péts-Hhá|yvarosobon míg On az ebédet készíti, hisz a JÓKAI UTCA 13 80 nm-es saját, zárt kert szinte (Római udvar alatti telek) épülő erre van tervezve, hogy Ön ÚJ TÁRSASHÁZBAN LAKÁSOK gond nélkül élhessen a gj ÜZLETEK ELADÓK A MAGNUM LAKÓPARKBAN, .JJ'MÜWLí 3 szobás (60 nm-es), tárolóval Allomi kedvezmények igénybe vehetők. ellátott lakásában, mely csak Tel.:nlwm, 72/313-825/72/510-408 Önre és családjára vár! www.escnlon.hu nsii Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821, 20/390-8196 e-mail: pentzoff@axelero.hu ................ , .-------------------------- azonnali költözéssel-------------------LEKÖTHETŐK! 47 0 m2-e$ futhetí csarnok ^ +3 db irodahelyiség- - Pécs, Mohácsi út 16. BERBE ADÓ! Tei.:72/315-821,20/9740-354 Havi. 600 Ft/ni +áfa Városkép irodaházban (Pécs, Budai N. A. u. 1.) Tel.: 72/315-821 LlNIJ 30 nm-es iroda kiadó. 20/9740-354 wGmMKaatrtiú aft Tel.: 30/9469-541_________