Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-25 / 274. szám
4. OLDAL 2003. November 25., Kedd i A jövőben bíznak a civilek Megyei körkép Néhány kivételtől eltekintve jelenleg az állam nem támogatja a civil szervezetek alap- tevékenységét, a jövő évtől életbe lépő nemzeti civil alapprogram keretében azonban előreláthatólag országosan hétmilliárd forintra pályázhat valamennyi egyesület, alapítvány és szövetség.- A személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásának a lehetőségével jelenleg az adózóknak csak a negyven százaléka él, ezért a tervek szerint az eddig fel nem ajánlott egy százalékokból képeznék a várhatóan hétmilliárd forintos alapot, amire majd előreláthatólag valamennyi civil szervezet pályázhat - tudtuk meg Hegedűs Lajostól, a mozgáskorlátozottak országos és Somogy megyei szövetségének elnökétől. - Egyesületünk egyébként azon kevesek közé tartozik, amelyik - mint intézményfenntartó - az idén is kapott központi támogatást. A megítélt százötvenkétmillió forint a szövetség teljes költségvetésének a tizennyolc százaléka. Pályázni működésre nem, kizárólag beruházások és programok megvalósítására tudunk - folytatta az elnök. - A civil szervezetek pedig általában azért nem tudnak intézményeket fenntartani, mert a nekik járó normatíva ennek csak a hetven százalékát fedezi. Ezért jövőre az intézményfenntartó egyesületek, szövetségek közösen kívánnak föllépni annak érdekében, hogy ők is jogosultak legyenek az egyházi civil szervezeteknek járó kiegészítő normatív támogatásra. A speciális mentést végzők is egy, várhatóan jövő évben életbe lépő törvényben reménykednek. Központi finanszírozást ugyanis eddig ők sem kaptak.- Az elképzelések szerint a korábbi működés, az illetékességi terület, a vállalt feladatok, valamint a képzések ismeretében osztanák fel a speciális mentést végzők között az egyelőre még nem ismert keretet - mondta Bodó László, a Kötél Életmentő Egyesület vezetője. - Mostanáig pályázati forrásokból, helyi önkormányzati támogatásból, tagdíjbevételekből és bérmunkákból tartottuk el magunkat. Ez utóbbira úgy nyílt lehetőségünk, hogy a nem közvetlen életveszélyt elhárító feladatokat - faeltávolítás, magasban végzett munka - térítésért végeztük.- Somogybán 1600 taggal 53 polgárőr-egyesület tevékenykedik, és számítottunk rá, hogy az idén megalkotják a rólunk szóló törvényt - mondta lapunk kérdésére Szablks István, a Somogy Megyei Polgárőrszövetség elnöke. - Mostanáig ez nem történt meg, ezért azt sem tudjuk, hogy jövőre lesz-e erre központi támogatás. Az azonban már bizonyos, hogy az esélyegyenlőségi miniszter kezdeményezésére a megyei szövetség egy jelöltet delegált a jövőre megalakuló, civü szervezeteket összefogó szövetségbe. Ezenkívül a decemberi közgyűlés dönt a megyei önkormányzattal kötendő támogatási megállapodás sorsáról. Kedvező döntés esetén a későbbiekben a megye is támogatná anyagilag a polgárőrség munkáját. ______MÁRKUS kata Hír ek JÓKEDV A TÁBORIÉRT. Jótékonysági estet rendeztek az iskola kultúrtermében. A zenés programban fellépett a Baranya tánc- együttes, a körzeti iskola tánc- és tamburazenekara, kiegészülve a tótújfalusi Vunenas énekkarral, színvonalas műsort adott. Az est bevételét a diákok nyári táboroztatására fordítják, (ga) VÉRADÁS BOLHÓN. Tizen négy donor jelent meg a Bolhón szervezett véradáson, s közülük négyen először adtak vért. Homokszentgyörgyön 33 önkéntestől mintegy tizenhárom liter vért vettek. Hét új véradót is köszöntöttek. (ga) TETŐ A KULTÚRHÁZON. Új te tő került a patosfai művelődési házra. A régi kastélyépület födémcseréjét a Teki pályázatán nyert 3 millió forintból, 30 százalék ön- kormányzati önrésszel mintegy két hónap alatt végezték el. Ebben az épületben kapott helyet a községi könyvtár, de a patosfai gyerekek, fiatalok is itt lelnek tartalmas szórakozásra, (vá) LÁNGOLT A GÖLLEI HÁZ. Tűz pusztított tegnap az egyik göllei lakóházban. Az épület szobája kiégett, a lángokat - az ott lakó segítségével - a kaposvári tűzoltók oltották el. Személyi sérülés nem történt, becslések szerint az anyagi kár százezer forint, (hm) ÜDÜLÖÉPÍTÉSI LENDÜLET. Átlagosan ötvenöt négyzetméteres üdülők építésére kértek engedélyt Somogybán. Az első féléves lendület az őszi hónapokra is áthúzódott, korábban nyolc épületet adtak át Kőröshegyen, hetet Siófokon, hármat Balatonkeresz- túron, kettőt pedig Balatonmária- fürdőn. Új épület található még Fonyódon, Balatonöszödön és Gyékényesen is. (hm) ELLENŐRIZTÉK ATÜZOLTÓKAT. Kihelyezett vizsgálat volt a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon. Az éves költségvetési keret felhasználásától kezdve a fejlesztések megvalósításán át a munkaügyi kérdésekig szinte az összes szakterület működését áttekintették. Az országos igazgatóság értékeli a somogyiak munkáját, a kéthetes helyszíni ellenőrzés főbb megállapításait előreláthatóan december elején hozzák nyilvános- ságra. (hm) _____________■ Fé lmillió a falu egészségére A lakosság hiányos egészség-kultúráján kíván változtatni az ötvöskónyi kisebbségi önkormányzat. A fél éven át tartó egészségvédő szűrésekkel és előadásokkal főként a hátrányos helyzetű családok szemléletén jobbítanának. Tavaly már egyesületet is alapítottak a falu jövője iránt felelősséget érzők, mivel a legfiatalabb korosztály, a gyerekek életfeltételeit és egészségét is károsan befolyásolják a tudatlanságból, rossz szokásból, a gyakori hátrányos szociális és életkörülményekből származó szülői minták. Bogdán József, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy az Egészségügyi és Szociális Minisztérium 508 ezer forinttal támogatja az újszerű programot, melynek célja a felnőtt lakosság egészségmegőrző felvilágosítása és minél teljesebb részvétele a helyes életmód gyakorlati megvalósításában. A családias légkörű szakmai előadások és szűrővizsgálatok szervezésében az Ötvöskónyi Egészségéért Egyesület tagjai, a község orvosa, védőnői, pedagógusai is együttműködnek. BÍRÓ MÁRIA Földhasználóé a támogatás A föld használója kapja a területalapú támogatást jövőre, miután beléptünk az Európai Unióba - mondta Németh Imre földművelésügyi miniszter tegnap a parlamentben, amikor Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP) kérdésére válaszolt. A mező- gazdasági bizottság alel- nöke azokról az aggodalmakról beszélt, amelyeket a gazdáktól hallott. A miniszter hozzátette: ő is hallott azokról a mendemondákról, amelyek többségében azt állították, hogy az unióban a területalapú támogatást csak azok a gazdák, illetve vállalkozások kaphatják meg, akik saját földjükön gazdálkodnak. Azt is gyakran hallani, hogy csak azokra a földterületekre jár majd támogatás, amelyek ki vannak mérve, tehát az osztatlan közös tulajdonban lévő földek művelői nem lennének jogosultak erre. A válaszból egyértelműen kiderült, hogy az kapja a támogatást, mégpedig átlagosan hektáronként harmincötezer forintot, aki a földet megműveli. A csatlakozás első évében, tehát jövőre ebből előleget kapnak a gazdák. S az is természetes, hogy az osztatlan közös tulajdonban lévő földet művelőket is támogatják. ■ Jogosítvány nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Hozzáértők szerint a városokban jóval többen autóznak jogsi nélkül, mint a falvakban. A belvárosban ritkább az ellenőrzés, szinte kivétel nélkül a kivezető utakra koncentrálnak a rendőrök. Tudják ezt a jogosítvány nélkül vezetők is. Novemberig ezerkétszáz gépkocsivezető akadt fenn a rostán; mintegy hatszázan épp autót vezettek, amikor a rendőr a jogosítványt kérte. Átlagosan 60 ezer forintos bírsággal sújtották őket. Mivel Siófok környékén megszaporodott az engedély nélkül vezetők száma, Kaposvár a második helyre szorult. Fenesi Lajos alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője elmondta: van, aki segédmotorkerékpárt vezetett, más munkagépet. A közös bennük, hogy nem volt náluk érvényes jogosítvány. Az sem ritka, hogy a járművezetéstől eltiltott ül újra a volán mögé. A jog ilyenkor szigorúbb, súlyosabb a büntetés. Végső esetben elzárást kaphat a vétkes vagy 150 ezer forintos bírságot. Az idén öt százalékkal több engedély nélküli vezető ellen indult eljárás, mint tavaly. Az orvosi vizsgálat eredményét csak ritkán hamisítják. - A jogosítvány nagy érték, mindenki ragaszkodik hozzá - mondta Gyánó Barna kaposvári házi gyermekorvos. - A fiatalok részt vesznek a viszgálaton. Az idősek is. Nagy Gábor rendelőjében a legidősebb páciens betöltötte a hetvenötöt. Ő azt mondja: az idősebb gépkocsi- vezetők komolyan veszik az ellenőrzést, csak egészségesen ülnek a volán mögé. harsányi miklós Balatoni régió A Balaton régió állandó lakosságának elsöprő többsége fontosnak tartja a környezetvédelmet. A saját pénzükből azonban erre mindössze 500 forintot vagy ennél is kevesebbet szánnának. Kétötöd még adózna A helyzet javítása érdekében a megkérdezett állandó lakosság kétötöde vállalná akár egy évenkénti gyakoriságú, rendszeres, önkéntes természetvédelmi adó befizetését is. A létrejövő környezetvédelmi pénzalap nagyságrendjét újabb 120- 130 millió forintra becsülik a szakemberek. A természetvédelem leginkább a 18-39 év közötti fiatalok számára fontos a Balaton Fejlesztési Tanács társadalomtudományi kutatócsoportjának felmérése szerint. A hatvan évesnél idősebbeket valamint a maximum 8 általános iskolát végzetteket viszont nem nagyon érdekli ez az ügy. Anyagi áldozatot minden tíz megkérdezett közül négy vállalna; a többségük egyszeri 500 forintot, vagy annál kisebb összeget adna a problémák megoldására. Az önkéntes támogatók közül az átlag feletti jövedelemből élő és magasan iskolázott személyek 1000-5000 forint közötti összeggel járulnának hozzá a térség környezetvédelmi beruházásaihoz. Konzultációk a kistérségekkel A jövőben várhatóan rendszeressé válhatnak a konzultációk a Balaton Fejlesztési Tanács és a kiemelt üdülőkörzethez tartozó kistérségek vezetői között. Utóbbiak szeretnék, ha a tóparttól távolabb fekvő települések felzárkóztatására jutna ötlet és pénz. Kolber István elnök elmondta: országgyűlési képviselőként is igyekszik tenni annak érdekében, hogy az úgynevezett háttértelepülések. fejlődjenek. Ezen túl a Balaton vízpótlását is segítő csapadékelvezető rendszerek kiépítését, a strandok kotrását és a sármelléki regionális repülőtér műszaki fejlesztését és komfortosítását tartja fontos teendőnek. A balatoni idegenforgalommal kapcsolatban kifejtette: ennek sikere nem a vendégek számán, hanem a régióban eltöltött időn és főleg az elköltött pénz mennyiségén múlik. - Ezt tudva kell gondolkodni s fontossági sorrendet felállítani a fejlesztések sorrendjében - tette hozzá. ■ A tóról számokban Zalaegerszeg A KSH a három Balaton-parti megye közös kiadványaként megjelentette a Balaton üdülőkörzet 19962002 című statisztikai elemzését. A balatoni megyék statisztikai szakemberei az üdülőkörzet 164 településén élőkről, az ide látogató vendégkörről, a bőséges látnivalóról nagyon sok érdekes adatot sorakoztat fel a kiadványban. Megtudható például, hogy a körzet 3642 négyzetkilométerrel az ország 4 százalékát teszi ki, ahol a zalai partszakasz a legsűrűbben lakott. A Balaton üdülőkörzet népessége tavaly 254 339 fő volt. Nagyon nagy a térségben az ingázás, 32 ezren járnak el dolgozni lakóhelyükről. Az üdülőkörzetben 2001- ben 103 ezer lakást és 69 ezer üdülőt írtak össze. A tó körzetében tavaly 7 ezernél több kiskereskedelmi bolt működött, megközelítően 4300 kereskedelmi vendéglátóhely. A tó körül mintegy 100 benzinkút és több száz gépjármű szaküzlet és szerviz található. A balatoni vasutak mentén 67 állomás és megállóhely van, a Mahart Rt itteni 30-as hajóparkja évente 2,5 millió utast szállít. A térségben 267 ezernél több a szálláshely; 600 ezer vendég Somogy, 440 ezer Veszprém és 360 ezer Zala megye látnivalóit választotta. ■ A felmérés alapján a balatoni kiemelt üdülőkörzetben a felajánlások összege összesen 100-180 millió forintot tenne ki. A lakosság leginkább a régió területének általános környezeti állapotával elégedetlen, s főleg a lakóhely közelében kialakult illegális szemétlerakó helyek felszámolását tartja fontosnak. ; Hasonló arányban panaszkodnak az emberek a köztisztaságra. Szeretnék, ha több pénz jutna a Balaton ökológiai állapotának megóvására, a tó vízminőségének megőrzésére, a szennyvízelvezetése és szennyvíztisztításra, valamint a szelektív hulladékgyűjtés elterjedésére is. CZENE ATTILA ________Hírek________ HÚ SZMILLIÁRD TURIZMUSRA. Jövőre összesen 20 milliárd forint juthat az európai uniós támogatásokkal is számolva az idegenforgalomra. Több mint 14 milliárd forint áll rendelkezésre a turisztikai célelőirányzatban, s ezen túl még 840 millió forintot elkülönítenek az ágazat javára a Miniszterelnöki Hivatal költség- vetésében. Várhatóan márciusban jelennek meg az európai uniós pályázatok. Hazai forrásból főképp az idegenforgalmi szolgáltatások fejlesztésére, a kulturális örökség és a természeti értékek megóvására juthat pénz. ZÁNKÁRA KÖLTÖZNEK. Bu dapestről Zánkára költözteti át a székhelyét a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége. Szeretnék elérni, hogy a helyi civileket jobban bevonják a döntések előkészítésébe. Szerintük például önálló közhasznú társasággá kellene alakítani a Dunántúli Regionális Vízmű Rt balatoni ellátási területét. Fontosnak tartják azt is, hogy amikor a Balaton- törvénynek érvényt szerezve a települések belterületen lévő tópartjának 30 százalékát közhasznú sétánnyá alakítják, ak kor először az állami, önkor mányzati, s a privatizált területe két vegyék igénybe, s csak ez követően kerülhessenek sorra í magánszemélyek ingatlanjai. ■ Balatoni Magazin KIÁLLÍTÁS A TURIZMUSÉRT. Alakul az ötödik siófoki turisztikai napok programsorozata. Tegnap a főszervező Hamvas Péter önkormányzati képviselő, Egervári Csaba, Tóth Betty, a Dél-balatoni Kulturális Központ igazgatója és Hoffer András utazási iroda tulajdonos tartott megbeszélést. A rendezvény a Balaton régió egyik legjelentősebb idegenforgalmi kiállításává nőtte ki magát az elmúlt időszakban. Tavaly negyvenhét cég mutatta be a kínálatát s sok százan vettek részt a szakmai előadásokon, fotó-, páti körnél 500 forintok a környezetre BALATON FciLESZTtsi Tanács KÉSZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL _____________MEGYEI KÖRKÉP__________