Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-23 / Vasárnap Reggel, 47. szám

n [ VASÁRNAPI Somogyi Hírlap ff HALLGAT EL DŐRSÉG? rendőrség néha szándékosan hallgat, máskor meg ők sem tudnak semmit, ezért Garam- völgyi szóvivőt is többször fal­hoz állították. S néha az is megtörténik, hogy a nyomozók az újságokon keresztül üzennek a bűnözőknek. A 4. OLDALON ÜIERT NEM IMÁDJUK \ MÉDIASZTÁROKAT Hajdan nem voltak Magyar- országon médiasztárok, így sok bajunk se volt velük. Egy ideje viszont elszaba­dult a pokol, gyakran elég, ha valaki szép és fiatal. Kivételek persze vannak, mint Stahl Judit CIKKÜNK A 15. OLDALON Nem akarok meghalni, mondta egy 11 éves iskolás, amikor elvitték a mentők, mert elájult a sok vodkától, amit társaival megivott az is­kolai bulin. A fővárosi általá­nos iskolában hétfő óta áll a bál. Az iskola vezetői egyelő­re nem tudják, hogy mit te­gyenek az igazgatói intőkön túl, de már azt sem értették, hogy a közeli közértben és benzinkútnál miért adtak el tömény alkoholt a gyerekek­nek. A szülők is kétségbees­tek, a Vasárnap Reggelnek is csak egyetlen szülő volt hajlandó megszólalni, ő is névtelenül. A mentősök már nem csodálkoznak, a adatai rémisz- a tinédzser fiúk már többször is részeg. Sok szülő épp ezért semmilyen bulira nem engedi el a gyerekét, a pesti Iskolában történt botrány óta többen másik iskolába Viszik át a gyereküket, any- nyira megijedtek. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Hajnali késelés Berzencén ■ Szombat hajnalban három fiatal szóváltásba ke­veredett Berzencén, s egyikük a polémia végére késsel tett pontot: mindkét vitapartnerét mellka­, són szúrta. A sértettek közül az egyiket tüdején érte a szúrás, s súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a másik könnyebb sérülésekkel meg­úszta. Az elkövetőt a rendőrség hamar elfogta, s őrizetbe vette, ellene életveszélyt okozó, súlyos testi sértés miatt eljárás indult. A bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Az élre ugrott a Balaton FC ■ A nemzetközi kupákban egyedül állva maradt Debrecen otthonában is nyerni tudott tegnap a Balaton FC NB I-es labdarúgócsapata. A siófoki együttes zsinórban ötödik meccsét nyerte úgy, hogy még gólt sem kapott, s a bajnoki tabellán az élre ugrott. JOKER:807199 A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, <1 í i terjesztésével, az adatok elektronikus tároláséval |í ; és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenn­|] '■ i tartva. Értesüléseket átvenni csak a Vasárnap ,71,9 o S í z Reggel-re hivatkozva lehet. Hipnózis a csípő körül A hölgyek szerint az urakhoz a hasukon keresztül vezet az út, de akár a hastánc is étvágygerjesztő lehet. Annak idején az ősi népek termékenységi rituáléként tartot­ták számon a hastáncot, amely minden korban megmutatta, mit is tehet a nő a kö­zösségért. A modern világban, mint mindenhez, ehhez is hozzáadódik valami nyu- . gáti. Kondicionáló divat lett, s ma már egyre többen tanulják szervezetten. Kapos­váron is összefogtak a lányok-asszonyok, hogy a hódítás évszázados mezejére lép­jenek. CIKKÜNK A 3. OLDALON Drogtörvény: ötszázasok klubja ■ Az új drogtörvény lehetővé teszi, hogy az alkalmi drogfogyasztók a büntetés helyett a leszoktató terápiát és a megelőző-felvilágosí- tó szolgáltatást válasszák. Több mint ötszá­zan döntöttek amellett, hogy ügyükben nem várják meg a bírósági ítéletet, hanem kéthe­tente két órán át önismereti tréningen, kábítószerekről szóló ismeretterjesztő előadá­sokon vesznek részt. Ennek ellenére a rendőrség változat­lanul köteles a nyomozást folytatni, s ha bi­zonyítja, hogy fogyasztóról és nem terjesztő­ről van szó, az ügyészség egy évvel elhalaszt­hatja a vádemelést. Országosan 30, erre a fel­adatra kijelölt drogambulancia és civil szer­veződés tart tanfolyamokat, hivatalos kifeje­zéssel „eltereléseket” az alkalmi fogyasztók­nak. A szakemberek szerint felesleges az el­terelő hadművelet a drogfronton, mert az al­kalmanként kábítószerezőknek többségében semmilyen gondjuk nincs. Az uniós szabá­lyozások szerint a kábítószerezést egészség- ügyi és nem kriminalisztikai oldalról kell megközelíteni, nálunk még erősebb a büntetőjogi megíté­lés. Ezt jelzi, hogy például a Te­lefontanú ingyenes számán a hívások 25 százaléka drogfo­gyasztókkal kapcsolatos bejelentés. A közvé­lemény a szigorú büntetést várja el a kábító­szerezőkkel szemben, s legalább négy-öt év­nek kell eltelnie, hogy ez a szemlélet megvál­tozzon. A kábítószerügyekkel kapcsolatban a rendőrség továbbra is átvizsgálhatja a ruházatot, végezhet utcai motozásokat. A rendőrség továbbra is végezhet utcai motozásokat FEGYELEM ÉLETRE- HALÁLRA Mint azt a Somogyi Hírlap szombati számában megírtuk, a Külügyminisztérium tájékozta­tása szerint amerikai katonák lőtték le az Irakban munkát vállaló magyar egyetemistát, aki nem állt meg egy ellenőrző pontnál. A fiatalembert a Brown and Root cég egyik alvállalkozója, a mobil vécék és egyéb higiéniai eszközök forgalmazásával foglalkozó Toifor cég alkalmazta. Mivel a tragédia pontos részletei egyelőre ismeretle­nek, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a kint tartóz­kodó magyar katonáktól kért bővebb felvilágosítást, va­lamint kijelentette, várják, hogy a történteket az erre jo­gosult iraki hatóságok is kivizsgálják. Az áldozat, Varga- Balázs Péter holtestét a helyi egészségügyi és járvány­ügyi szabályok miatt csak a jövő héten szállítják haza. CIKKÜNK A 3. OLDALON SOMOGYI MAFFIAVILÁG Ha félünk tőle, attól még nem szűnik meg. Ez igaz a maffiára is. Aki ez ügyben megszólal, rendszerint sej­telmesen fogalmaz. Most tényleg tetsző számok is megjelentek. Állítólag Ma­gyarországon nyolcvan je­lentősebb bűnszervezet épített hálózatot. Szakértők szerint a szám fedi a valósá­got, de hogy ezek hol van­nak és pontosan mit is csi­nálnak, azt sejteni lehet. Szerencsére, a sejtők között sokan vannak a rendőrök. Mindenesetre a főváros után Somogyot, főként a Bala­ton déli partját emlegetik, amikor a magyar maffiavi­lágról beszélnek. Megkértük a somogyi főkapitányt, mondja el, amit elmondhat. Mert valamennyien jobban járunk, ha azt, amit tud, a szervezett bűnözők elleni harcban használja fel. ' CIKKÜNK A 3. OLDALON Nem akart meghalni

Next

/
Thumbnails
Contents