Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-14 / 265. szám
16. OLDAL KRÓNIKA 2003. November 14.. Péntek Rózsira cserélte a nászindulót Tarka sorok Derűs órák Berzencén a Somogyi Hírlappal! Újabb meglepetéssel kedveskedik jelenlegi és >endő előfizetőinek a Somogy, űrlap. Ma estére szórakoztató színházi előadásra hívja Berzence lakosságát. A községi művelődési házban 19 órától a Déryné Vándorszíntársulat zenés ajándékkosarát, Nosztalgiázzunk című műsorát tekinthetik meg. A Somogyi Hírlap előfizetői partnerükkel együtt ingyen vehetnek részt ezen a kellemes estén, ahol ismert melódiák, régi táncdalok, operettrészletek és sanzonok csendülnek föl. Akik eddig még nem fizettek elő a Somogyi Hírlapra vagy a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelre, ma este 17 órától ezt is megtehetik, és párjukkal együtt ingyenesen megnézhetik a csaknem egyórás műsort. Ha nem kíván csatlakozni előfizetőink széles táborához, akkor csak 700 forintos belépőjeggyel vehet részt a színtársulat produkcióján. A művelődési házban kiállítjuk a rajzpályázatunkra Ber- zencéről és környékéről beküldött gyermekrajzokat, s Olvasó- • ink a községről készített fotókat is megnézhetik. Az előadás előtt lehetőséget teremtünk arra is, hogy Olvasóink megismerkedjenek munkatársainkkal és az újságírói munkával. Személyesen találkozhatnak újságírókkal, fotósokkal, valamint a lap terjesztésében részt vevő kollégáinkkal. A színtársulat előadása után a Somogyi Hírlap öt értékes ajándékcsomagját sorsoljuk ki a résztvevők között. Legyen a vendégünk egy kellemes estére, és nyerjen a Somogyi Hírlappal! Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap Mikor-hová SZOMBATON Kaposváron 8.30- kor indul a Balatonföldvár-Kereki közti túra a Természetvédő Turisták Somogyért Egyesülete szerve zésében. Találkozó a vasútállomás pénztáránál. 17 órakor cigány hagyományőrző est lesz a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. 20 órakor a K-ROYAL jazz-zenekar játszik az Együd Árpád Művelődési Központban. Toponáron 19 órakor jótékonysági bál kezdődik a helyi művelődési házban. ■ MEGHÍVÓ a SKIK 2003. évi osztályüléseire (tagozatonként) Napirendi pontok: 1. Tájékoztató és konzultáció a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara 2003. évi tevékenységének tapasztalatairól Előadó: Varga József, a SKIK elnöke 2. Tájékoztató a vállalkozások által igény bevehető' új forráslehetőségekről (Új Széchenyi Kártya, Midihitel, Lánchíd faktoring program) Előadó: Békefiné Dobozi Beatrix, a SKIK fejlesztési referense 3. A társasági jog változásai az EU csatlakozás kapcsán Előadó: dr. Csapiáros Imre, a SKIK jogtanácsosa Helyszín: Kaposvár, SKIK Székház, Anna u. 6. IPARI TAGOZAT: Időpont: 2003. november 20., csütörtök 14 óra KERESKEDELMI TAGOZAT: Időpont: 2003. november 19., szerda 14 óra KÉZMŰVES TAGOZAT*: Időpont: 2003. november 18., kedd 14 óra A tagozati ülések nyitottak a kamara pártoló tagjai, valamint más tagozatba sorolt vállalkozások számára is. * A kézműves tagozat esetében a 3. napirendnél tájékoztató hangzik el az EVA-ról, a tanulószerződésekről és más aktuális információkról is. (116101) Bemutató esküvőn, Demjén Rózsi dalaira kelt egybe az ifjú pár tegnap Tabon Tab Mendelssohn nászindulóját is Demjén Rózsi váltotta föl Csendes Istvánná esküvői szertartásában; tegnap kiállítás nyílott a városházán a tahi anyakönyvvezető gyűjteményéből. Bemutató esküvőn egy ifjú párt is összeadott. Reichert Szilvia és Weisz Viktor egybekelésének többek közt Bujdosó Sándor, a BM helyettes államtitkára és HoffmannéNémethlldikó, a megyei közigazgatási hivatal vezetője is szem- és fültanúja volt tegnap. Csendes Istvánná tabi anyakönyvezek) több évtizede gyűjti az állam- igazgatással, anyakönyvezéssel kapcsolatos régi emlékeket, dokumentumokat. Tegnap Bujdosó Sándor helyettes államtitkár nyitotta meg az ezeket bemutató kiállítást a tabi városházán. 1895. október elseje óta létezik hazánkban hivatalos állami anyakönyvezés és a tárlat erre is emlékeztet. Látható többek közt a tabi születési anyakönyv 1895-ből, a tabi főjegyző hivatalos levele a tekintetes főszolgabírónak 1901-ből, házassági szerződés 1883-ból, erkölcsi bizonyítvány 1856-ból, vagy egy fizetési meghagyás 1889-ből, 7 forint 81 krajcárról. FOTÓ: GÁTI KORNÉL w Csendes Istvánná sajátos esküvői szertartást állított össze a népszerű zeneszerző-énekessel, Demjén Ferenccel. Azóta Rózsi dalaira kelnek egybe az ifjú párok Tabon, s bizony 99 százalékuk ezt választja, nem a klasszikusokat. - Eleddig nem volt gyakorlati útmutatója a házasságkötést megelőző előkészületeknek és az esküvői szertartásnak - mondta Csendes Istvánná. - Az énekes segítségével összeállítottunk egyet a főiskolák közigazgatási, államigazgatási karain tanuló hallgatóknak, mégpedig úgy, hogy ez alapján akár ötperces, akár félórás szertartást is meg tudjanak tartani. fónai imre Skandináv Lottó A Szerencsejáték Részvénytársaság közlése szerint a Skandináv Lottó nyereményei: A telitalálatos szelvényre 203 millió 417 ezer 964 forintot, a 6- osokra 128 ezer 138, az-5-ösökre 3591 forintot, a 4-esekre 715 fo- rintot fizetnek. ■ Csiky Gergely Színház 19.00 A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL Zártkörű előadás *114258* Tizenegyes- Képzeld, a tegnapi mérkőzésen tizenegyest rúghattam! - dicsekszik a focista az apjának.- Remélem, sikerült berúgnod.- Igen, de csak a meccs írtán, a sarki kocsmában. Ősök- Szerintem többet kellene, sportolnod. Gondolj csak az: őseinkre: mennyivel erősebbek,! ellenállóbbak, egészségesebbek: voltak!- Na és? Mostanra mind meghaltak. Ittasan- Kérek egy fél rumot! - rikkantja el magát a becsípett vendég a presszóban.- Nézze, uram, én önt ittasan nem szolgálom ki - mondja a felszolgálónő.- Jól van, akkor ne igyon többet, drága galambom! Pontos válasz- Maga, ott az utolsó sorban! - szólítja fel a földrajzprofesz-* szór az előadóteremben az egyik hallgatót. - Hány lakosa van a legnagyobb japán szigetnek, és mi a neve?- Sok - válaszolja a hallgató -, és Retek Alfrédnak hívnak. Helyzetek A csatár sorozatban hagyja ki a jobbnál jobb helyzeteket. Amikor már huszadszor lő két lépésről az üres kapu fölé, szomorúan a játékostársaihoz fordul:- Úgy látszik, ma nincs szerencsém.- Dehogy nincs! - feleli az egyik hátvéd. - Ez ugyanis a mi kapunk. Tapintat- Miért táncolnak már tíz perce lábujjhegyen? - kérdi a gyerek az apját a balettelőadáson.- Biztosan azért, mert észrevették, hogy a közönség elaludt az első sorokban. A hirdetést feladó fél figyelmetlensége miatt tévesen jelent meg a tegnapi Kaposvári Szocdem Klub meghívója. A tévedésért olvasóinktól a hirdetést feladó nevében is elnézést kérünk. A KARG VW-Skoda Autósiskola nov. 24-én esti tanfolyamot indít. Tel.: 82/418-800. *109691* ECDL-tanfolyam indul Kaposváron novemberben a Kvali-Fitt Bt szervezésében. Akkr.: 0117. Tel.: 82/528- 190, Szalainé. *116073* Ma ünnepli 50. házassági évfordulóját Kiskorpádon, BALLÉR JÁNOS és FARKAS JULIANNA Köszöntik őket: gyermekeik és családjuk Autófelvásárlás 97-es évjárattól, 2 millió Ft-ig Készpénzért megvásároljuk jó állapotú használt autójátl Hitelátvállalással isi 93/537-017, 3Ü/3C>0 4500, 30/50*> 2200 Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.