Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-09 / Vasárnap Reggel, 45. szám

11 2003. NOVEMBER 9. SPORT Sitku Ülés sarkazása Harmadszor is érintetlen maradt a Balaton FC kapuja fotó: gáti körnél Balaton FC-Győri ETO FC 1-0 (0-0) Egy perc sem telhetett még el Szarka kezdő sípszavát követően, amikor egy jobb oldali beadásba Nicsenko beletette a lábát a hazai kapu előtt, s Csernyánszkinak igazolnia kellett, hogy jól bemelegített; a kapufa segít­ségével piszkálta ki a labdát a bal al­só sarokból. Utána sokáig semmi, mert úgy tűnt, hogy mindkét csapat túlzottan ügyelt a biztonságra. A győ­riek tarthattak a feltűnő eredménye­ket produkáló balatoniaktól, a Cser- tői-csapat meg azért lehetett óvatos, mert Miriutáék egy héttel korábban mégiscsak egy hatost rúgtak. Helyze- tecskék alakultak csak ki a félidő má­sodik felében; előbb Vörös maradt le egy gondolattal Usvat beadásáról, majd Mészáros fejelt kevéssel mellé. Miriuta szabadrúgásból keltett ria­dalmat a másik oldalon, miközben általános megrökönyödést keltett, hogy Szarka bíró még csak sárga la­pot sem adott a győri Nagynak, pedig az orra előtt rúgott bele a jól játszó Usvatba. A pihenő Bajevszkinek tett a leg­jobbat, aki két alkalommal is hely­zetbe került. Hiába forgatta meg azonban a siófoki védőket, nem járt szerencsével. Egy hazai hátvéd min­dig oda ért ahová kellett, vagy ha egyikük sem, akkor a hatalmas szív­vel játszó Usvat mentett a saját kapu­ja előtt önfeláldozó módon. Ha nem is játszott jól a Balaton FC, az akarás­nak azonban megint eredménye lett. Történt, hogy Csertői Aurél egy óra múltán cserére szánta el magát. A fel­tűnően passzív Csordás helyett Sitkut küldte csatába, aki négy perc­cel ezt követően „csodagóllal" hálálta meg a bizalmat. Usvat most az ellen­fél kapuja előtt tűnt fel, 17 méterről lőtt, Sitku pedig a kapunak háttal áll­va, attól 11 méterre belesarkazott a lövésbe, s onnan a labda a meglepett Sebők kapus mellett a jobb alsó sa­rokba vágódott (1-0). A meccs hely­zetét a győriek hagyták ki négy perc­cel a lefújás előtt - egy szöglet után Stark három lépésről lőtt az „égbe” -, megállapíthattuk hát, hogy Fortuna továbbra is a balatoniakkal van. A re­mek érzékkel cserélő Csertői Aurél egyébként nem töltötte ki a 90 percet a kispadnál, mert a játékvezető segí­tőjének jelzésére egy reklamálás mi­att elküldte onnan. Sorozatban har­madszor győzött tehát a Balaton FC, ráadásul úgy, hogy megint csak érin­tetlen maradt a kapuja. Fónai FÉRFI RÖPLABDA CEV KUPA Még él a remény Kométa-Kaposvár-Averbode 3-1 (14, 22, -28, 20) A pénteki németek elleni vereség után tegnap legyőzte belga ellen­felét a Kométa-Kaposvár férfi röp­labdacsapata, így van még remény arra, hogy a somogyi együttes to­vább jusson a CEV Kupában. A házigazda Bayer Wuppertal elléni sima vereség után amolyan csakazértis hangulatban készülőd­tek a Kométa-Kaposvár röplabdázói az ellen a belga Averbode ellen, amely a pénteki nyitányon sima 3-0 arányban legyőzte a portugál Coimbrát. A kaposvári gárda leg­utóbb másfél évvel ezelőtt találko­zott a belga együttessel a nemzetkö­zi kupaporondon: akkor a Knack Roeselare kétszer is nyerni tudott az Élcsapatok Európa Kupája negyed­döntőjében, s meg sem állt a kupa- győzelemig. Ezúttal viszont a ka­posváriak örülhettek. Gyorsan kiderült, hogy a belgák ellen lehet keresnivalója a kaposvári együttesnek. Pásztorék már az első labdamenettől kezdve igyekeztek kézben tartani a mérkőzést, és rög­tön az elején nagyszerű nyitásokkal lepték meg ellenfelüket. így már a nyitójátszma közepén megnyugtató volt a magyar előny, amely a végére csak tovább nőtt. A folytatásban aztán már minden egyes pontért meg kellett izzadni, rá­adásul a kaposváriak hosszú ideig csak kapaszkodtak ellenfelük után. A hajrában szerencsére a Kométa össz­pontosított jobban, amely zsinórban négy pontot szerezve fordított. Miután a belgáknak még a két játszmányi hátrány sem szegte ked­vét, így izgalmas csatát hozott a har­madik felvonás is, ahol csak a „túl­órában" alakult ki a végeredmény. Jól működött a kaposváriak nyitás­fogadása, így a centerek is bátran és pontosan támadhattak. 24-23-nál játszma- és mérkőzéslabdához ju­tott a somogyi társulat, a szett végén mégis a (szerencsésebb) belgák örülhettek. A negyedik játszmában új erőre kapott a Kométa: Pampuch Csaba és Csíkos Gábor folyamatosan tűz alatt tartotta az ellenfél térfelét, Geiger András pedig parádés teljesítményt nyújtott. Az Averbode mindent megpróbált, de csak 22-20-ig sike­rült felzárkóznia; a végjáték ugyanis egyértelműen Gelencséréké volt. Teljesen megérdemelt győzelmet aratott tegnap a Kométa-Kaposvár az esélyesebbnek tartott belgák ellen, így még pislákol a továbbjutás remé­nye. Ehhez már csak némi körbeve­rés, illetve ma egy újabb győzelem kell(ene) a portugál Coimbra ellen. így játszottak Dormagen, 300 néző. V.: Bernaola (spanyol), Sobrero (olasz). Kométa-Kaposvár: Gubik (6), Csí­kos (15), Gelencsér (14), Pampuch (19), Geiger (14), Pásztor (11). Cse­re: Bánhegyi (-). Edző: Marko Jazvics. Averbode: Verschueren, Polgár, Smeets, Neuhaus, Haesevoets, Villadsen. Csere: Rejmen (liberó). Edző: Andrej Umaut. Marko Jazvics: - Gratulálok a csapatomnak, amely egy jónevű belga ellenfelet győzött le remek játékkal. Most sajnálhatjuk igazán, hogy pénteken a házigazda néme­tek ellen gyenge teljesítményt nyújtottunk. KOSÁRLABDA Ez volt a hatodik MAFC-Újbuda-Kaposvári KK 70-80 (17-17,18-23,13-16, 22-24) Szomorú hangulatban ké­szülődött a fővárosi talál­kozóra a somogyi gárda. Már az indulásnál futó­tűzként terjedt a hír: elő­ző este Kecskeméten edzés után otthonában el­hunyt Bogdán Balázs, az Univer KSE mindössze 23 éves játékosa. A csapat tagjai megdöbbenve kér­dezgették egymástól, hogy valóban az egykori kaposvári kosarasról van-e szó... Természetesen az emlékezés per­cével indult az összecsapás. A fővá­rosiak kihagyott próbálkozásait Ivkovics három pontja követte, majd Filipovics a cserepadról szerzett ko­sarat; Rowe ugyanis véletlenül a sa­ját gyűrűjébe pöccintette a labdát, ilyenkor pedig az ellenfél csapatka­pitánya a pontszerző. Igen ám, de ekkor Filipovics helyén Jurgilas pat­togtatott. Erre mondják, hogy nem kis bravúr... Mindkét együttes sok hibával játszott az első percekben. A hazaiak a távoli kísérleteiket, a so­mogyiak pedig a ziccereket nem tud­ták pontokra váltani. A negyed zárá­saként az amerikai Buddenborg egyenlített 17-17-re. A folytatásban Jurgilas tette le a névjegyét egy 2+1- el, de a 7-0-ás rohamot kivágó fővá­rosiak fordítottak. Kmézics Zorán edző időkérése után Filipovics érke­zett, majd Simon blokkolta gyönyö­rűen Maljkovics dobását. Szőke büntetőivel érte utol riválisát a Ka­posvár, Simon betörései pedig rend­re újabb és újabb pontokat jelentet­tek, így öt pontos vendégvezetéssel zárult a félidő. A szünet után eleinte a MAFC akciói jártak sikerrel. Majd Dénes lopott ügyesen lab­dát, zsákolása után pedig Varga R. két remekbe sza­bott tripláját jegyezhettük fel. Végig a vendégek sar­kában loholtak Kangya- lék, egy perc lazítást sem engedélyezve. Simon és Ivkovics vállalta magára a kezdeményezést, Szőke szerzett labdája után pe­dig már 56-66 állt az ered­ményjelzőn. Végül, ha a vártnál nehezebben is, de megszüle­tett az újabb, immár a hatodik ka­posvári győzelem. így játszottak Budapest, 500 néző. V.: Bognár, He­gedűs. MAFC-Újbuda: Maljkovics (16/9), Kangyal (17/9), Buddenborg (14/3), Sajni (5), Rowe (7). Csere: Kecskés (7), Molnár A. (4), Tóth S. (1), Kolarics (-). Vezetőedző: Merim Mehmedovics. Kaposvári KK: Simon (19), Varga R. (11/9); Szőke (12), Jurgilas (7), Ivkovics (24). Csere: Dénes (5), Filipovics (2), Trepák (-). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor. Jók: Buddenborg, Maljkovics, Kangyal, ill. Simon, Ivkovics, Szőke. Merim Mehmedovics: - Küzdöt­tünk, de a rutinos és összeszokott kaposvári alakulat minden hibánkat azonnal kihasználta. Kmézics Zorán: - Örülök a győze­lemnek, de egyben nagyon szomorú is vagyok. A fiúk nevében is mond­hatom, hogy döbbenten állunk Bog­dán Balázs halála előtt. Ezt a győzel­met tiszta szívvel az ő emlékének ajánljuk. Kun ZoltAn Árverés Balatonlelle központjában, a Munkácsy u. 1. szám alatt (a MÓL benzinkút mellett) étterem árverésen eladó Telek 972 m2; étterem 179 m2; tetőtér 155 m2; kerthelyiség 600 m2. Kikiáltási ár: 112 000 000 Ft (max. 50%-ig leszállítható) Árverés ideje: 2003. november 11., 10 óra. Árverés helye: 8640 Fonyód, Kemény Zs. u. 26. Érdeklődni: Farkas János végrehajtónál. Tel.: 85/560-277 (115687) E9 Somogyi Hírlap ' VASÁRNAPI----------- Az Axel Springer Ma­gy arország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyve­zető igazgató. Főszer­kesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2003-ban 1 hónapra 395 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 LABDARÚGÓ NB III Zamárdi Rodeport SE- Bólyi SE 3-0 (0-0) Zamárdi, 200 néző. V.: Szommer (Ál­ló, Weitner). Zamárdi Rodeport SE: Nagy - Sziget­vári, Élő, Szabadi, Horváth Gy. - Szukován, Dűli, Vájná, Darázs (Kun a szünetben) - Horváth T. (Pitz a 83. percben), Lichtenberger. Edző: Szilágyi Csaba. Bólyi SE: Antal - Tóth, Morvái, Korosecz, Horváth (Nagy a 76. perc­ben) - Vígh, Szíjjas, Éles (Keibl a 20. percben), Csizmadia - Göllév, Schneider (Schnell a 60. percben). Edző: Nagy Gábor. A Balaton-parti találkozó első félide­je kiegyenlített küzdelmet hozott; a második játékrész elején a vendég bólyiak két nagy helyzetet elpuskáz­tak, utána viszont a jól játszó hazaiak háromszor is bevették ellenfelük ka­puját. Gólszerzők: Kun (a 60. percben), Horváth Gy. (a 71. percben), Dűli (a 86. percben). Jók: Szigetvári, Horváth Gy., Vájná, illetve Szíjjas, Morvái. Csutak SAndor Dombóvári Rutin FC- Marcali VFC 1-1 (0-1) Dombóvár, 300 néző. V: Kasza (dr. Hajdinák, Krasznai). Dombóvári Rutin FC: Szabados - Hopp, Horváth Á., Banai - Nagy, Las­sú - Farkas, Pest, Kovács (Szabotin) - Jéger, Varga (Galambos). Játékosedző: Horváth Árpád. Marcali VFC: Kin - Szabó, Makszimics, Novák, Nagy A. - Nokta, Piri, Németh, Horváth Cs. - Nagy Sz. (Varga), Balogh (Csíkvár)..Edző: Menczeles Iván. Az első 45 percben a házigazda dombóváriak nem találták a vendégek zárt védekezésének az ellenszerét, akik egy kontra végén a vezetést is megsze­rezték. A második játékrészben aztán magasabb sebességi fokozatba kap­csolt a dombóvári gárda; egymás után dolgozták ki a gólszagú helyzeteiket, ám - egy kivételével -. vagy a remekül védő Kiri, vagy pedig a kapufa mentett. Gólszerzők: Pest (a 92. percben 8 méteres lövésből), illetve Piri (a 8. percben 11 méteres lövésből). Jók: Pest, Hopp, Nagy, Horváth Á., Banai, illetve Kiri, Piri, Novák, Makszimics. NyAri LABDARUGÓ NB I„B” Csatárok nélkül nehéz Szolnoki MÁV FC-Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-0) A kaposvári együttest szállító autóbuszt Kecskemét után egy súlyos baleset miatt elterelték, így a Rákó­czi csak késve érkezett Szolnokra. A kaposváriak ké­résére negyedórával később kezdték a szolnoki talál­kozót, amelynek első perceiben a hazaiak ijesztget­tek. Aztán a 8. percben Farkas N. került óriási hely­zetbe, ám a 16-osról középről a kapujából kifutó és el­vetődő Rézsó lábába lőtt. A 19. percben Horváth Z. bal oldali visszagurításából Andruskó 17 méterről ka,- pásból centikkel lőtt a rövid felső sarok mellé. A 25. percben Fedor beadása után Kotula elől Finta az utol­só utáni pillanatban mentett a vendégkapu torkában. A 31. percben újabb gólszerzési lehetőség maradt ki; | Máté jobb oldali beadása után Farkas N. két méterről i. | fejelt a kapu fölé. Négy perccel az első félidő vége előtt gyakorlatilag a második kapura lövésükből gólt értek el a hazaiak: Kotula egy kipattanó labdát közép- ; ről mintegy 18 méterről félfordulattal kapásból fej ma-1 gasságban a bal sarokba zúdított (1-0). Szünet után a 47 percben a betörő Farkast lerán- - tották a 16-oson belül, a játékvezető azonban továb- 1 ; bot intett... Három perccel később Andruskó léphe­ss tett meg a bal oldalon Horváth Z. remek indításával, : | a középpályás azonban mintegy 6 méterről „elgyá-1 moltalankodta” a lehetőséget. Az 56. percben Hor- s! váth Z. szinte rárajzolta a labdát Galgóczi fejére, és a fiatal csatár mintegy 10 méterről középről a bal ka­pufa tövébe fejelt. Az egyre többet és egyre veszélye­sebben támadó vendégeket újabb büntetőtől fosztot­ta meg a bíró, amikor a 63. percben Galgóczit szerel­ték szabálytalanul a szolnoki ötösön. A mindent egy : lapra feltevő Rákóczi ellen veszélyes hazai kontratá­madás indult a 68. percben, amelynek a végén Mel­les Balajcza kapujának torkából fejelt fölé. Egy perc múlva Galgóczi nagy szólója után kissé jobbra kisod­ródva lőtt mintegy 10 méterről a bal alsó sarokra; a labda már túljutott a vetődő kapuson, de sajnos meg­állt a gólvonal előtt. A 73. percben Horváth Z. 23 méteres szabadrúgása vagy egy arasszal ment a kapu fölé. A 77. percben aztán végre megadta a 11-est dr. Bendik sípmester! A 16-on belülre szép csellel belé­pő Nagypált felvágta Romanek, a jogos büntetőt pe­dig Horváth Z. értékesítette (1-1). Hét perccel a vége előtt még Galgóczinak volt egy ígéretes meglódulása, de sajnos most sem sikerült gólt szereznie. Az első néhány percet leszámítva a Rákóczi sok- kai jobban játszott szolnoki ellenfelénél, és ha egyet- 1 len gólerős - vagy legalábbis gólveszélyes - csatára | í lenne Prukner László edzőnek, már rég nem itt tarta- : 1 na a kaposvári zöld-fehér alakulat... így játszottak : Szolnok, 200 néző. V.: dr. Bendik (Vida, Takács). Szolnoki MÁV-Neusiedler FC: Rézsó - Lettrich, Ká- : ; dár, Müller - Fedor, Lipták, Romanek, Antal, Pelles - Kotula, Bállá. Edző: Tóth Dénes. NABI Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Mező, Balassa, Petrák - Finta, Bank, Máté, Horváth Z, | Andruskó - Farkas N., Oláh. Edző: Prukner László. Csere: Oláh helyett Galgóczi a szünetben, Fedor helyett Novák az 59. percben, Finta helyett Nagypál a 73. percben, Bállá helyett Németh a 70. percben, Antal helyett Remikli a 80. percben, Andruskó he­lyett Petronovics a 80. percben. Sárga lap: Petrák a 35. percben, Antal a 37. perc­ben, Müller a 38. percben, Mező a 40. percben, _ Lipták az 51. percben, Novák a 72. percben, i Romanek a 77 percben. Gólszerzők: Kotula a 41. / | percben, illetve Horváth Z. a 77. percben (11-es- bői). Jók: Romanek, Kotula, illetve Finta, Horváth Z... Máté. Tóth Dénes: - A szervezetten és jól játszó Rákóczi | megérdemelten vitte el az egyik pontot, amely egy- | ben csapatom kritikája is. Prukner László: - Helyzeteink alapján győzelmet érdemeltünk volna. Csorba AndrAs LABDARÚGÓ NB II Szigetszentmiklósi TK-Barcs SC 2-1 (2-0) ; Szígetszentmiklós, 100 néző. V.: Medovarszki (Koch, 1 Szicze). Szigetszentmiklósi TK: Helm - Firmán, Szente, ; Kilik, Halász - Lovas, Frank, Mersik, Papp (Nagy a | 78. percben) - Deli, Csák. Edző: Nahóczky Attila. Barcs SC: Kovácsevics - Koleszár, Matus, Somogyi, i Sági - Bakó (Pókos a 75. percben), Fónai, Miskovics, Gyaraki (Kolesánszky a szünetben) - Horváth (Goják | í a 80. percben), Szabó Zs. Edző: idősebb Dárdai Pál. A meglehetősen alacsony színvonalú szigetszent- miklósi mérkőzésen a győzelmet jobban akaró haza- | iák megérdemelten nyertek a mélyen tudása alatt ját- | szó barcsi együttes ellen. , Gólszerzők: Papp (a 2. percben 3 méteres fejes- í j bői), Frank (a 22. percben 11-esből), illetve Matus a ! 160. percben (2 méteres lövésből). Sárga lap: Somogyi a 22. percben (akasztásért), : Szente a 38. percben (akasztásért), Frank a 44. perc- ; ben (szövegelésért), Miskovics a 65. percben (vissza- | húzásért), Kolesánszky a 88. percben (kezezésért). Jók: Helm, Szente, Deli, Frank, illetve Matus, Sági. Nahóczky Attila: - Végre megtört a hazai átok! Na- : gyón jó barcsi csapatot győztünk le nem kis szeren- “ csévél. Idősebb Dárdai Pál: - Balszerencsés vereséget szenvedtünk Szigetszentmiklóson. Mezei József

Next

/
Thumbnails
Contents