Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-24 / 248. szám

14. OLDAL KRÓNIKA 2003. Október 24., Péntek Kálvin-szobor az öregdiákoktól A csurgói öregdiákok büszkén avatták fel adományukat a gimnázium előtt Csurgó Öregdiákok adták össze az árát an­nak a Kálvin János-szobornak, amit ünnepélyes keretek között avattak fel a csurgói református gimnázium és általános iskola fő­épülete előtt. A gyűjtést kezdemé­nyező Kiss Lajos köszöntőjében el­mondta: régi vágya teljesült a refor­mátor szobrának felállításával. Be­szélt Kálvin erényeiről, s tanai meg­ismerésére buzdította az intéz­mény diákjait.- A kálvinizmus történelmet, kultúrát, gondolkodást formáló erő volt. Kálvin szobra nemcsak magá­ra a reformátorra emlékeztet, ha­nem Isten dicsőségére, az ember fe­lelősségére is - mondta Szászfalvi László országgyűlési képviselő (MDF), az Országgyűlés emberi jo­gi, kisebbségi és vallásügyi bizottsá­Talapzat nélkül, emberek közt Tarka sorok Varga Imre szobrai olyannyira emberközpontúak, hogy szinte együtt élnek a városlakókkal FOTÓ: GÁTI KORNÉL Siófok gának elnöke. Hozzátette: szorgal­mazzák, hogy Sztáray Mihály Dráva menti reformátor szobra is helyet kapjon a parkban. Szabó Sándor igazgató emlékez­tetett: nehezen döntöttek arról, hol állítsák fel a szobrot. Ám, mint mondta, a legméltóbb helyre ke­rült, mert mögötte a Mindenkori Tanárok harangja áll, vele szem­ben pedig az iskola egyik legna­gyobb diákjának, Baksay Sándor­nak az emlékműve. Az ünnepség a protestáns na­pok rendezvénysorozat részeként zajlott, és délután Kálvin-konfe- rencia követte. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházke­rület püspökének bevezető gon­dolatai után többek között Kálvin spiritualitásáról, társadalomhoz fűződő viszonyáról hallottak elő­adást a résztvevők. VARGA ANDREA- Varga Imre találmánya világraszóló: köztéri szobrai mellett nem lehet úgy elmenni, hogy ész­re ne vegyük - méltatta Görgey Gábor író, volt kultuszminiszter Varga Imre alkotásait, melyek­ből kiállítás nyílott a siófoki Fő téren a Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész nyolcvanadik születésnapja tiszteletére. Siófok szülöttének és díszpolgárának alakjai Keze nyoma a Vatikánban Varga Imrének számos szobra megcsodálható Eu­rópa közterületein, épületeiben. Nagyon híres pél­dául a tihanyi bencés apátság előtt lévő, az alapító első Endre királyt ábrázoló szobra, és Szent István alakja, amely a vatikáni Szent Péter-székesegyház magyar kápolnájának lépcsőjén áll. közénk állnak, ülnek, mindegyiknek van valami­lyen szokatlan póza, amitől egyből az ismerő­sünkké, barátunkká válik - hangsúlyozta Görgey Gábor, majd úgy folytatta: ennek szerinte az a tit­ka, hogy a művész kizárja az üres pátoszt, ennél sokkal fontosabbnak tartja az emberismeretet. Először megismeri a figurát, csak utána állít neki emléket. Az elkészült alkotásba aztán beköltözik a pátosz is, de ez az intimitásból születik; ember- ismeretből lesz. Görgey Gábor úgy vélte, Varga Imre szobrai­nak talapzatra sincs szükségük - mint ahogyan soknak valóban nincs is -, annyira velünk élnek. Az író emlékeztetett arra is: a „csodálatos” 1990- es fordulat után Vargának alpári támadásokat kel­lett elviselnie. Görgey erre egy operettből azt idézte föl, amikor a miskolci kurtizán azt mond­ja a rendőrkapitánynak: - Én még akkor is kurti­zán leszek, amikor maga már rég nem lesz kapi- tány... __________________________fónai Kína vevő a magyar borra A kínai mezőgazdasági tárca arra törekszik, hogy a jövőben mind több magyar bor kerüljön a kínai piacra, ehhez azonban mindkét fél jelentős erőfeszítése szüksé­ges, különösen a marketing terü­letén - jelentette ki Gaoju Han, a minisztérium képviselője szer­dán Gyöngyösön. A tisztviselő, aki a Kína és az Európai Unió kö­zötti agrártechnológiai együttmű­ködést koordináló intézet igazga­tója a Mátraaljai borvidék egyik legjelentősebb borászati vállalko­zásánál, a Borpalota Kft-nél tett látogatást. Emlékeztetett: a láto­gatás a magyar és a kínai’agrármi­niszterek tárgyalásának a következménye. Mint elmondta: - de­legáció élén - több, első­sorban állattenyésztés­sel és borászattal foglal­kozó üzemet keresett fel Magyarországon, a ma­gyar-kínai élelmiszer­kereskedelmi kapcsola­tok bővítése céljából. Szólt arról is: az 1,2 milliárd la­kosú Kínában a rizspálinka a leg­elterjedtebb szeszes ital, de külö­nösen ünnepek, családi esemé­nyek alkalmával egyre népsze­rűbb a bor. Az importtermékek közül a francia borok a legelterjedtebbek. Kácsor Ferenc, a Bor­palota Kft ügyvezetője elmondta: a társaság célja, hogy a mátraaljai borokon keresztül az egész magyar borága­zatnak piacot teremt­sen Kínában. Hangsú­lyozta: Magyarország csak akkor lehet sikeres a kínai piacon, ha hatalmas mennyiséget képes szállítani kiváló minőség­ben. Ehhez viszont a teljes ma­gyar borászat összefogása szük­sége^ ______________________■ Ma ünnepli 65. házassági évforfulóját Kéthelyen, HORVÁTH JÁNOS és neje HORVÁTH MÁRIA Sok szeretettel köszöntik őket: lányaik, vejeik, unokáik, dédunokáik és családjuk. (114347 Szépség- Miért jobb, ha egy nő szebb, mint amilyen okos?- Mert a férfiak jobban szeret­nek nézelődni, mint gondolkodni. Akaraterő Két hajdani ivócimbora­találkozik. Ázt mondja az egyik:- Már két éve, hogy hátat fordítottam az italnak.- Hogy csináltad?- Söröskocsis lettem. Nadrág Hazamegy a skót, s mutatja az új nadrágját. A felesége bosszankodik:- Miért kellett új nadrágot venned? Ráadásul ez három számmal nagyobb...- Ne izgulj, Margaret, ugyanannyiért adták, mint a három számmal kisebbet. Leszokás- Annyit olvastam már a szesz és a dohányzás káros hatásáról, hogy elhatároztam, hogy abbahagyom...- A dohányzást vagy az ivást?- Az olvasást. Micsoda különbség!- Mondd, ha végigiszod az éjszakát, másnap te is összetörve ébredsz?- Nem, komám, én még nőtlen vagyok. Családi virág- Milyen szépek a virágok az erkélyén, kedves szomszédasz- szony! Most vette őket?- Igen. A Begónia családhoz tartoznak.- Ne mondja! Milyen rendes magától, hogy vállalja az ápolá­sukat, amíg a Begónia család távol van! Óbor- Úgy igya ezt a bort, uram, hogy nem kevesebb, mint negyvenéves! Igen? Letagadhatna legalább harminckilencet. Görbe bot Két skót találkozik az utcán. Az egyik szinte a földig hajolva, kicsi görbe botjára támaszkodik.- Mi az, McPherson? Reuma?- Dehogyis! Csak eltörött a botom... ■ Skandináv Lottó A nyerőszámok: I. 2, 6, 10, 12, 18, 28, 32 II. 2, 3, 9, 12, 23, 25, 27 Telitalálatos szelvény nem volt. A 6 találatosokra 74 ezer 506 fo­rintot, az ötösökre 2499, a 4- esekre 565 forintot fizetnek._■ A CITROEN Autósiskola október 27-én esti tanfolyamot indít. 82/511-000. *113800* ABC eladó, vendéglátó üzletve­zető, kereskedő boltvezető szak- képesítést nyújtó tanfolyamok (nyilv. szám: 17000198) indulnak Kaposvárott, Nagyatádon, Fonyó­don, Siófokon. Jelentkezés: KISOSZ, tel.: 82/510-666. Munka­ügyi központ támogatása igényel­hető. *114543* Csiky Gergely Színház Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Somogy Megyei lrodá|a. Felelős Kiadó a Kit ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tar­tozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. 19.00 CSAK EGY SZÖG Noszlopy bérlet________*112670* I , Ma ünnepli 50. házassági évfordulóját Kaposváron DR. ZSIGMOND JÓZSEF és FELESÉGE Szeretettet köszönti őket családjuk! ___________________________

Next

/
Thumbnails
Contents