Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-01 / 229. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2003. Október 1., Szerda _________Hírek_________ INFLUENZAFIGYELŐK. Be in dúlt Somogybán az infuenzafi- gyelő szolgálat. A tisztiorvosi szolgálatok által kijelölt iskolák, óvodák, a felnőtt- és gyermek-há­ziorvosok március 27-ig kötele­sek hetente jelenteni a környeze­tükben tapasztalt felső légúti, inf­luenzagyanús eseteket, melyeket a megyei ÁNTSZ összesít, (iá) CSINOSÍTJÁK A FALUT. So mogysárd önkormányzata a terü­letfejlesztési tanács 10 millió fo­rintos támogatásából Somogy- fajsszal és Újvárfalvával közösen november végéig harminc köz­munkást foglalkoztat. A nyári te­endők után a település 14 férfi és női dolgozója jelenleg az árkok, a föld- és közutak rendbetételét, valamint a virágok gondozását végzi. A pályázati támogatásból egy fűnyírót, szerszámokat és munkaruhákat is vásároltak, s a közmunkák folytatásához a hiva­tal újabb kérelmeket ad be. (hzs) OTTHONAVATÓ. A somogyi gyermekvédelmi ellátás 27 me­gyei fenntartású otthonából im­már 20 korszerűének mondható. Ezúttal 5-5 millió forintos állami és megyei önkormányzati támo­gatással újabb két családias han­gulatú lakásotthont alakítottak ki az öreglaki gyermekotthonhoz kapcsolódóan, (fe) SIKERES PÁLYÁZAT. A Gyér mek- és Ifjúságvédelmi Szövetség félmillió forintot nyert pályázatá­val. A pénzt nemzetközi táborok működtetésére, román és magyar gyermekek táboroztatására fordí­tották. Az erdélyi, Békés megyei és a kaposvári Nyár utcai otthon lakói egy hetet tölthettek Bala- tonlellén. (vt) Szerezzen mesterlevelet! A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Kht. mestervizsgára felkészítő tanfolyamokat indít Bővebb felvilágosítás az összesen 83 mestervizsgás szakmáról a 82-501 -023 telefonszámon Rohtmer János szakképzési referenstől kérhető Könyvtárak új könyvek nélkül Ifjú olvasók a könyvtárban. Lehet, hogy jövőre is ugyanezekkel a könyvekkel kell beérniük Kaposvár Előfordulhat, hogy jövőre műkö­désképtelenné válik a megyei könyvtár, s egyetlen új kötetet sem tud vásárolni. A szakembe­rek kilátástalannak látják jelen­legi helyzetüket, elképzelhető ugyanis, hogy 19 millió forinttal kevesebb jut jövőre a bibliotéka üzemeltetésére. Még tavasszal döntött a kaposvá­ri képviselő-testület arról, hogy módosítani kívánja a megyei és városi könyvtár finanszírozásáról szóló szerződését, a legutóbbi közgyűlésen pedig ismét előke­rült ez a téma. Eddig a megye és a város 50-50 százalékban támogat­ta a könyvtárat, 66-66 millió fo­rinttal. Az intézmény éves, 180 millió forintos költségvetéséhez a hiányzó részt a megye közpon­ti forrásból biztosította. A terve­zett módosítás szerint - melyet a városi képviselőtestület már meg­szavazott - a jövőben a város mű­ködtetné a fiókkönyvtárakat 40 millió forint értékben, a megyei könyvtár olvasószolgálatának fi­nanszírozásához pedig 8 millió forinttal járulna hozzá. Úgy érzem magam, mintha egy szikla tetején állnék, tudva, hogy ugranom kell, de az öbölben nin­csen víz - mondta a könyvtár jelen­legi helyzetét érzékeltetve Varga Róbert. Az igazgató szerint, ha a fi­nanszírozásra csaknem 19 millió forinttal kevesebb jut a jövőben, akkor jelenlegi formájában műkö­désképtelenné válhat az intéz­mény. A működési feltételeket képtelen tovább szűkíteni a könyv­tár, - mondta - előfordulhat, hogy jövőre egyetlen könyvet sem tu­dunk vásárolni. A téka éves dokumentumvásár­lási kerete ugyanis éppen 20 millió forint. A helyzetet csak súlyosbítja, az a könyvtárigazgatók közt rém­hírként terjedő információ, mely szerint jövőre a költségvetési intéz­mények az állami támogatások után nem igényelhetik vissza az ál­talános forgalmi adót.- Egyelőre nem tudjuk, hogy jut­e annyi pénz a jövőben fiókkönyv­tárunkra, mint tavaly - mondta Wágner Zita, a kaposvári Petőfi Emlékkönyvtár vezetője. - Pillanat­nyilag ugyanis még nem tudni, hogy a fiókkönyvtárak üzemelteté­sére szánt 40 millió forintot közvet­lenül az intézmények kapják-e meg, vagy a megyei könyvtár oszt­ja majd szét köztük. Mindenesetre, ha még kevesebb jut könyvekre, mint eddig, az katasztrofális hely­zetbe hozza a kis bibliotékákat is. Végső döntés az október 9- i me­gyei közgyűlésen várható, akkor szavaznak ugyanis a megyei képvi­selő-testület tagjai a kétoldalú meg- állapodás sorsáról. Márkus kata Tűzifa lesz, de még drágulhat (Folytatás az 1. oldalról)- A pécsi erőműbe ráadásul nem is egyedül szállítanánk - vette át a szót Merczel István fahasználati osztáyvezető -, hanem a Mecseki Erdészet Rt-vel közösen. A Sefag 140 ezer tonna beszállítását vállal­ta, ebből 80-90 ezer tonna tűzifa­anyag, 10-20 ezernyi fűrészipari melléktermék, míg a fennmaradó mennyiséget cégünk más erdőgaz­daságoktól szerzi be. Ez utóbbi is a rendelkezésünkre állna saját kiter­melésből, ám figyelünk a kisfo­gyasztókra, akiknek igényeit maradéktalanul ki tiadjuk elégíteni. Némiképp borúsabbnak látják a jövőt a megyei Tüzép-telepek veze­tői. Szerintük a szerződés máris érezteti hatását, egyrészt emelke­dett a fa ára - s véleményük szerint még 25-30 százaléknyi drágulás várható másodsorban pedig már most fahiánnyal küszködnek.- Utóbbira egyszerű a magyará­zat - reflektált a fentiekre Merczel István. - Az időjárási adottságok­nak köszönhetően a fakitermelés fő időszaka az őszi-téli hónapok, így ilyentájt, nyár végén, ősz elején korábban is mindig akadtak kisebb problémák. Az árak változásának elsődleges oka pedig az infláció, sokkal jobban már nem emelked­nek, kivéve, ha mégis emelkedik a tűzifa áfája. Az osztályvezető hozzátette: miattuk nem is jelentkezhet fahi­ány, ugyanis az erőműbe szállí­tandó mennyiséget nem belső pi­acokról vonták ki: ezt a mennyisé­get eddig exportálták. Szavait erősítette meg Kiss Ist­ván, a Somogy Megyei Kémény­seprő Kft ügyvezető igazgatója, aki szerint egy ilyen szerődés nem okozhat fahiányt, az árak emelke­dése pedig inkább a termelési költ­ségek növekedésének köszönhető.- A megyében 60-65 ezren fűte- nek fával - tájékoztatott Kiss -, sze­rintem az erdőgazdaságok minden gond nélkül ki tudják elégíteni az igényeiket, hiszen jóval nagyobb mennyiséget vágnak ennél. így vélekedett Nádas József, az Állami Erdészeti Szolgálat kapos­vári igazgatója is, aki szerint nem az erőműnek szállított mennyiség kitermelése, sokkal inkább az ezzel járó logisztikai feladatok jelenthet­nek problémát a Sefagnak.- Tudomásom szerint a magán- gazdaságok nem szállítanak majd közvetlenül a Pannonpowemek - mondta az igazgató -, hanem a FAKITERMELÉS SOMOGYBÁN 1:1 4 engedélyezett mennyiség I' 1 kivágott mennyiség (ezer m3) Sefagon keresztül értékesítenek. Ezt persze mi nem tudjuk ellen­őrizni, hiszen nem tartozik a fel­adataink közé, hogy a fa gazdasági útját kövessük.- Az bátran kijelenthető, az erő­mű átállítása nem veszélyezteti a megye erdőállomáyát - jelentette ki az igazgató. - Jelenleg 183 ezer hektár erdőterület van Somogybán, ebből mintegy 80 ezer a Sefag gon­dozásában. Tavaly 995 ezer köb­méter fa kitermelésére adtunk en­gedélyt, ebből 775 ezret vágtak ki, azaz a 80 százalékot sem érte el a kihasználtság. Tűzifahiánnyal így vélhetően nem kell számolni, ám hogy milyen áron kerül a piacra az ám, nem lehet tudni. vas andrás MSZP: erősítő hagyomány Kaposvár- Nagy hagyománya van a szoci­áldemokrata politizálásnak a megyében, ezért idéztük meg Lábodon a korabeli nyár végi piknikek hangulatát - mondta Kolber István, a párt megyei el­nöke tegnapi sajtótájékoztató­ján. Hozzátette: az utóbbi idő­szak legsikeresebb rendezvé­nyét tartották a somogyi szocia­listák, s ez azt is bizonyította, hogy sikeresen ötvözhető a sport, a kultúra, a szabad idő hasznos eltöltése és a helyi poli­tizálás. A kezdeményezés ko­molyságát jelzi, hogy a rendez­vényen megjelent és felszólalt Szili Katalin, a párt országos el­nökhelyettese, aki hangsúlyoz­ta: egy hajóban ül a kormány, a párt és a frakció, senki sem mu­togathat a másikra, a felelősség közös. Fontos, hogy a szocialis­ták visszaszerezzék a hitüket, mert ez segít a nehezebb idők­ben. Erre alkalmas fórumokat kell teremteni, és jól teszik a szocialisták, ha a régi szociálde­mokrata-hagyományokhoz nyúl­nak. A megyei pártelnök szerint új útra léptek a somogyi szocialis­ták. A jövőben elsősorban a mindennapi életről, az egyes ember lehetőségeiről szólnak majd különböző formákban. így derült ki az is, hogy a megyében elégedettek annak a kiadvány­nak a hatásával, amellyel úgy­mond a Fidesz rágalmaira vála­szolt az MSZP. Kolber István a tapasztalatokat értékelve azt mondta: az emberek elítélik a botránypolitizálást, a vádasko­dásokat, de jó néven veszik a kormány erőfeszítéseit, amelye­ket a jóléti fordulat megvalósítá­sáért tett. ■ Pályázat___________________________ FONYÓD VÁROS JEGYZŐJE pályázatot hirdet kiemelt építéshatósági ügyintézői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki, építőmérnöki (szerkezetépítő, magasépítő üzemmérnöki) szakképzettség, főiskolai szintű településmérnöki (városgazdasági mérnöki) szakképzettség. A pályázathoz csatolni kell- személyi adatokat is tartalmazó szakmai önéletrajzot,- végzettséget igazoló okirat másolatát,- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. Az illetmény megállapítása a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján történik. A pályázatot a megjelenéstől számított 15 napon belül a Városi Polgármesteri Hivatal dr. Tóth Mihály jegyző (8640 Fonyód, Fő u. 19.) címére kérjük benyújtani. Felvilágosítást a 85-562-984 telefonszámon Csizmeg Ferenc osztályvezetőtől lehet kérni. • Taszár: a fegyelem rendben Taszár Az elmúlt két év alatt nem tör­tént kiemelkedő súlyú bűncse­lekmény a Kapós Bázisrepülőté­ren. Ezt dr. Biszak János hadbíró ezredes, a me­gyei bíróság katonai ta­nácsának elnökhelyette­se nagy értéknek nevez­te tegnap a taszár! alaku­lat fegyelmi helyzetét ér­tékelő értekezleten. Karancz János alezre­des azt emelte ki, hogy jelentősen javult a szol­gálatellátás fegyelme. Csökkent a katonai és a köztör­vényes bűncselekmények szá­ma. Kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja mi­att a két év alatt összesen két sor­katona ellen indult eljárás, ők a szabadságuk ideje alatt nyúltak a tiltott szerhez. Az értékelés sze­rint - közölte szerkesztőségünk­kel Gobányi Sándor nyugállomá­nyú alezredes, sajtó- referens - a kábító­szer-fogyasztás meg­előzését továbbra is kiemelt feladatnak te­kintik. A honvédségi va­gyon megőrzése is je­lentősen javult. Azt azonban elmondták, hogy a felhagyott ka­tonai objektumok épülettartozékai építési és egyéb anyagi csábítást jelentenek. Ezért különös figyelmet kíván­nak fordítani e vagyon felügyele­tére. ■ Pénzt hoz a pályázati pénz (Folytatás az 1. oldalról) A társaságnak a területfejlesztési tanács még 2000-ben 28,4 millió forint vissza nem térítendő támo­gatást adott, fatelep létesítésére és vályogtéglagyártó eszközök beszerzésére, valamint 50 tartós munkanélküíi foglalkoztatására. A beruházást befejezték, a támo­gatás teljes összegét felhasznál­ták, de a gépeket nem üzemelte­tik, mert az ipari áramot nem ve­zették be, s a telepen csak 16-17 személy dolgozik. A tanács a be­ruházás kizárólag törvényes fenntartását tartja kívánatosnak, s ehhez akár szakértő közremű­ködését is biztosítja. A megyei területfejlesztési tanács jobb- hí­ján nem tehetett mást, a súlyos szerződésszegés miatt visszavon­ta a társaságtól a korábbi vissza nem térítendő támogatást. Ezt a szándékát jelezte az illetékes mi­nisztériumnak is. Gondok van­nak a 2001-ben nyújtott 8,3 mil­Megkérdeztük Bogdán Péter, a Somogyi Ci­gányságért Kht ügyvezető igaz­gatója munkatársunknak azt mondta: meglepte a tanács döntése, hiszen a társaság most jutott el oda, hogy nullás igazolásokkal rendelkezik, bár tény, hogy nem minden pontját hajtották végre a támogatási szerződésben leírtaknak. Azon­ban nem mellékes, hogy jelen­leg ha nem is ötvenen, de 17- en dolgoznak az üzemben. lió forintos vissza nem térítendő támogatás felhasználásával is, mert ipari áram híján a vásárolt gépek nem a kht telephelyén üzemelnek. Mivel a társaság az ipari áram kiépítésére szerződést kötött, ezért a tanács, hozzájárul ahhoz, hogy a gépeket egy másik telephelyen üzemeltessék 2003. október 31-ig. lengyel jános KERESSÜK EGYÜTT SOMOGY KINCSEIT! Kincsek között élünk. Olyan értékek között, melyek a természet révén öröktől fogva léteznek, vagy amelyeket eleink hoztak létre s hagytak ránk kultúrájuk részeként. Ez a mi örökségünk Somogyország kincse! Legyünk büszkék rájuk, óvjuk őket, hogy utódainknak is legyen mit örökül hagynunk! Somogy Megye Közgyűlése ezért évente egyszer, először 2004. vízkeresztjén, a megyenapon címet adományoz az épített és a természetes környezeti, kulturális értékek, illetve különleges teljesítmények elismerésére, amit magánszemélyek vagy közösségek hoztak létre. Évente a címből legfeljebb 10 adható. A magyarság kincse Szent-Györgyi Nobel-díja, a Hortobágy vagy éppen a Tokaji aszú. Mi érdemli ki e címet Somogybán? Keresse velünk Somogy értékeit! A címre minden somogyi lakos, közösség javaslatot tehet október 15-ig. Vágja ki ezt a szelvényt, küldje el a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Gyenesei István címére (Kaposvár, Csokonai u. 3.), és a borítékra írja rá: Örökségünk Somogyország kincse. A döntést ez alapján 10 tagú bizottság készíti elő és a megyei közgyűlés hozza meg.* A beküldők között a Somogy Megyei Önkormányzat és a Somogyi Hírlap közös ajándékaként egy digitális fényképezőgépet sorsolunk ki, mellyel nemcsak Somogyország örökségei, de a megyenap képei is megörökíthetők lesznek, hiszen a szerencsés nyertes meghívást kap az ünnepi közgyűlésre. i - i | SZAVAZZON ÖN IS! | M i AZ ÉN SZAVAZATOM: ...................................................flti i i i * i .......................................................................................................t [ NEVEM ÉS CÍMEM:.............................................................. j i , 1 ! ....................................-............................................................. I * Bővebb információt a www.som-onkorm.hu honlapon találnak olvasóink.

Next

/
Thumbnails
Contents